Felszólalás adatai

TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha a családalapító fiatalok önöket hallgatják most a televízióközvetítésben, akkor nem csodálkozom azon, hogy elmegy a kedvük a gyermekvállalástól (Derültség.), hiszen olyan világvége hangulatot gerjesztenek, amelynek azért, ha sok gond is van eben az országban, nincsen meg az alapja.

Harrach képviselő úr nem kevesebbet állított hozzászólásában, mint hogy mi, baloldaliak nem értjük a család szerepét a társadalomban, nem értjük a család szerepét a nemzet jövője szempontjából, és ehhez hozzámérhető egyéb más vádakat is megfogalmazott a kormány családellenes politikáját és a családok problémáját nem értő politikáját illetően.

Azt gondolom, a képviselő úrnak lehet az a véleménye, hogy az általunk képviselt felfogást nem tartja helyesnek, nem tartja jónak, de azt nem lehet megkérdőjelezni, hogy a család fontosságát legalább annyira, mint önök, mi is ismerjük, átéljük, átérezzük, és teszünk is azért, hiszen az előttem hozzászólók felsorolták azokat a jelen lévő képviselőtársaimat, akik három vagy több gyermeket vállalnak és családban nevelnek.

(12.50)

Tehát nem abban van közöttünk a különbség, képviselő úr, hogy a család jelentőségét mi nem érzékeljük és nem értékeljük kellőképpen. A valóságos különbség, ami ma itt megmutatkozik, abban van közöttünk, hogy mi, amellett, hogy nagyon örülünk annak, ha egy magyar kisgyermek teljes családba születik, édesanyja, édesapja közösen neveli fel, ezt tartjuk mi is eszményinek, ideálisnak, de nem tudunk szó nélkül elmenni a mellett a tény mellett, hogy a magyar gyermekek 30-40 százaléka nem teljes családba születik, illetve nem abban nő fel; lehet ennek örülni vagy nem örülni. Én, aki egész életemben gyermekekkel foglalkoztam, nyilván nem örülök annak, ha egy gyermek nem teljes családban tud felnőni, mert a tapasztalatom is azt mutatja, hogy az az ideális, tehát ebben nincs vitám képviselő úrral, az kellene minden egyes gyermeknek, a teljes család, ugyanakkor gyermekeiknek jelentős része önhibáján kívül nem teljes családban nő fel.

Hogy mi az ő problémáikkal is foglalkozunk, és ezt képviselő úr sok esetben úgy érzékeli, úgy értékeli, hogy csak ők fontosak a számunkra, akkor éppen az a fajta gondolkodásmód, amit itt kifejtett, hogy csak a családot látja maga előtt, ami egyébként tiszteletre méltó és helyes dolog, képviselő urat megfosztja attól a tisztánlátástól, amiről a tények beszélnek, hogy Magyarországon sajnos nem minden gyermek él teljes családban, tehát az államnak kötelessége róluk is gondoskodni.

A másik nagy vitatéma, ami ma itt felmerült, a családtámogatási rendszerrel kapcsolatos. Egyszerűen lehet azt mondani, hogy mi csak a pénzről beszélünk, de ha valaki érzelmi alapon közelíti meg a költségvetés kérdéseit, akkor óvakodjon attól, hogy általános érvényű megállapításokat tegyen. Mert nagyon egyszerű dolog az, hogy vannak Magyarországon adótörvények, a jövedelem után mindenki a számára előírt adót meg kell hogy fizesse. Ettől kezdve, az én felfogásom szerint a gyermekekre adott támogatás éppúgy a magyar adófizetők forintjaiból van akkor is, ha ezt családi pótlékként kapja meg a család, mintha az egyébként az állam számára járó adót az adózó nem fizeti be, hanem az állam ott hagyja a családnál, a szülőnél. Érthetetlen a számomra, hogy nem tartják ugyanolyan értékűnek azt az állami támogatást, amelyet családi pótlékként kap meg a család, az nem ugyanolyan értékű az önök szemében, mint amely támogatást az adóból megtarthat magának az állampolgár, magyarul az állam úgy adja oda ugyanazt a pénzt, hogy nem kell befizetnie. Ez egy nagyon egyszerű matematikai összefüggés egyébként.

Miért baj ez? Azért, mert így tisztán lehet látni, hogy mennyit kap egy-egy gyerek. Nem jó dolog szembesülni azzal, amiről képviselőtársaim már beszéltek, hogy van olyan gyermek Magyarországon, volt olyan gyermek, még ma is van, de januártól nem lesz, aki az állam szempontjából feleannyit ér, mint a másik. Hiszen a legszegényebb gyerek a kiegészítő családi pótlékkal vagy a rendszeres gyermekvédelmi támogatással együtt pontosan a felét kapta annak, mint aki az adókedvezményt igénybe tudta venni. Önök szerint ez az igazságos? A gyerekek között szabad különbséget tenni? Nem az a gond, uraim, hogy a gazdag ugyanannyit kap, mint a szegény! Ha gyereket nevel, kapjon ugyanannyit, mint a szegény. De kérem, ne kapjon fele annyit a szegény, mint a gazdag! Ilyen igazságosságot a zászlajukra tűzni, talán végiggondolandó dolog.

Nem beszélve a következő kategóriáról, hogy aki dolgozni tud, aki vállal munkát, de mivel a jövedelme eléri a 125 ezer forintos nettó családi szintet, három gyermeket nevelve kiesik abból a rendszerből, hogy rendszeres gyermekvédelmi támogatást kapjon, de még nincs adóköteles jövedelme, nem tudja igénybe venni a gyerekenkénti havi 10 ezer forintot: ez a család 360 ezer forinttal kap egy évben kevesebbet, mint a jobb jövedelmű. Már engedjék meg nekem, hogy egy picit ne csak racionálisan, hanem érzelmileg közelítsem meg ezt a kérdést! Az önök felfogása akkor lenne igazságos, ha joga lenne és lehetősége minden egyes magyar munkavállalónak olyan munkát vállalni, hogy magas keresete legyen. Mintha a személyes döntése lenne pusztán, hogy igénybe tudja venni a visszatérítést, az adójóváírást, vagy nem.

Én most azért vagyok egy picit személyes ebben a dologban, mert az egész életemet úgy dolgoztam le pedagógusként, hogy mindennap tudtam, hogy az állam nem adja meg nekem és a kollégáimnak a munkámért azt a jövedelmet, amit egyébként megérdemelnék. Akkor az én munkám értéktelenebb volt, mint azé, akinek elismerik ma is vagy elismerték korábban magasabb jövedelemmel a teljesítményét? Én ezt nem fogadom el. Azért vállaltam a pályámat, mert hivatásnak tekintettem, és vállaltam azt, hogy kevesebbet fizetnek érte. De azt nem fogadom el, hogy értéktelenebb, és nem fogadom el azt, hogy emiatt a gyermekem is értéktelenebb legyen a magyar állam számára. Ezért támogattam a családtámogatási rendszernek ezt az átalakítását, és azért használom ki most a rendelkezésemre álló időt erre, és nem az oktatás ügyeiről szólok, mint amire készültem, mert nagyon fontosnak tartom ezt a kérdést.

Egyébként az oktatási döntéseinkben is éppen az esélyegyenlőség megvalósítása és az igazságosság vezetett bennünket, hiszen arra törekedtünk, hogy igenis legyen meg a kistelepüléseken is ugyanaz a minőségi oktatás a gyermekeknek, mint az V. kerületben és a Rózsadombon megvan, és erre fordítson többletköltséget az állam, és fordít is a következő évi költségvetésben.

Elnézésüket kérem, ha egy picit indulatosabban reagáltam ezekre a kérdésekre, de nagyon nehezemre esett azt a sok rágalmat és vádat végighallgatni, amit önök megfogalmaztak velünk szemben. Még egyszer hangsúlyozom, hogy a magyar államnak és a Magyar Köztársaság országgyűlési képviselőjének a családok támogatása mellett bizony tekintettel kell lenni azokra a gyerekekre is, akik nem teljes családban nőnek fel.

Zárásként az oktatási rendszer feladatáról annyit, hogy nagyon sajnáljuk, és nagyon rossz iránynak tartjuk, ha kevés gyerek születik Magyarországon. De olyan oktatási rendszert kell működtetni, hogy a megszületett gyerekek teljes értékű felnőtté tudjanak válni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)