Felszólalás adatai

VITÁNYI IVÁN (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! A kormányzat nevében Homa János és Bán László is azt mondta a kulturális költségvetés részéről - mert erről kívánok szólni -, hogy az évszázadban a kulturális költségvetésnek ez a legnagyobb emelkedése. Azt hiszem, ez jellemző példája annak, hogy a kormány naiv eufemizmussal úgy igyekszik beállítani azt, amit sikerült elérni, mintha ez valami óriási nagy dobás lenne. Talán helyesebb lenne azt mondani, hogy az adott körülmények között, támaszkodva azokra az eredményekre, amelyeket a stabilizáció terén eleink elértek, megpróbáltuk megtenni, amit meg lehet, és folytatni az utat. Mert hiszen amit teszünk, abban mindig a körülményekhez kell alkalmazkodni, mert csak arra a gazdaságra lehet építeni, ami van, mert csak azokra az emberekre lehet építeni, akik vannak.

Ami a kulturális költségvetés ugrását illeti, érdemes visszanézni a történelemben. Lendvai Ildikó említette Klebersberg Kunó nevét, de említhetjük több másét is, mert például Révai József minisztersége idején is hatalmas emelkedés következett be a kulturális tárcában. Ebből, sajnos, a kultúrára nézve nem kellemes következtetést lehet levonni, nevezetesen azt, hogy a kultúra mindig akkor kapott többet, amikor olyan ember került a tárca élére, aki addig is erős embere volt a kormányzatnak. Klebersberg Kunó például korábbi belügyminiszterként került a Bethlen-kormányon belül a kultusztárca élére, és azt a programot, amit ott meghirdetett, még a volt belügyminiszter erejével hirdette meg, miszerint a kultúra szellemi honismeret.

Ebből persze naivan azt a következtetést is levonnánk, hogy a kultúrának az lenne a legjobb, ha esetleg lenne egy kis kormányváltás, és akkor Pintér Sándor kerülne a kultúrtárca élére vagy esetleg Kövér László. Ez utóbbi mellett szólna az is, hogy neki van múltja a kultúrakutatásban, hiszen valamikor pályakezdő korukban Orbán Viktor és Kövér László is velünk együtt dolgoztak a Művelődéskutató Intézetben. Megjegyzem, hogy 1990-ben ez még szerepelt az életrajzukban - ma már nem szerepel.

Mindenesetre azonban azt gondolnám, hogy a kultúrtárca költségvetésében azt kell számításba venni, ami most történt. A most bekövetkezett emelkedés elemzése során az derül ki, hogy a forrásai elsősorban a következőkből állnak: rendkívüli mértékben emelkedett a kulturális igazgatás költsége, mindenekelőtt a két tárca szétválasztásával is; idecsatolták a kulturális tárcához az egyházi támogatások költségvetését és a műemlékvédelmet, amely azelőtt nem itt szerepelt; valamint megnövekedtek a közművelődési törvényből, a múzeumi törvényből, tehát e törvényszerkezetből áramló források, amelyeket még az előző kormány idejében hoztunk. Egyrészt tehát külső forrásokból, úgy értem, hogy más tárcákból idekerült költségek miatt emelkedett, másrészt pedig az előző kormány döntése során.

Egyébként, ha megnézzük ezeket az emelkedő tételeket, az egyházról szóló, a műemlékvédelemről szóló és a közművelődési törvényt, ezek voltak azok a törvények, amelyeket az előző kormány az utóbbi két évben hozott, tehát voltaképpen itt is egy folyamatosságról kell beszélnünk. Egy folyamatosságról, ami azt jelenti, hogy ha tulajdonképpen nagyon abból a szempontból gondolkoznék, hogy az előző kormányt akarjam dicsérni, és a jelenlegi kormányt is dicsérném, akkor meg kellene dicsérni, hogy átvették az örökséget, és Magyar Bálint szellemében azoknak a törvényeknek a megvalósítását szolgálják, amelyeket hoztunk.

Összességében azonban azt tudom mondani, hogy a magyar kultúra helyzetére 1990 óta az jellemző, hogy ebben a nagy átalakulásban meg tudta őrizni a kereteit, de a kultúrában elindult egy erózió. Elindult, és lassan halad előre: egy kicsit kevesebbet olvasunk, egy kicsit kisebb a koncertek közönsége, még ha több is a koncertek száma, és kicsit kevesebbet olvasunk akkor is, ha több könyvet adunk ki címlet szerint, de kevesebb példányszámban adjuk ki a könyveket, és így folytathatnám tovább az elemzést. Egy erózió indult meg. Ez a költségvetés alkalmas arra, hogy megtartsa a kultúra pozícióit, és tisztelet érte, de nem alkalmas arra, hogy megállítsa a kultúra erózióját. Mi pedig azt hisszük, hogy éppen azért, mert ma már egy rendezett gazdaságban vagy egy rendezendő gazdaságban, rendezhető gazdaságban elérkezett az ideje annak, hogy ne csak bűvészkedjünk a számokkal, hanem valóban lépéseket tegyünk az erózió megállítására.

Egy részletkérdéshez - vagy nem is részletkérdés - szeretnék szólni még, a Nemzeti Kulturális Alapról. Baljós jel, hogy ezt visszatették a kulturális tárcához. Jól tudjuk, hogy a pénzügyi kormányzat - és minden pénzügyi kormányzat, legyen a miniszterelnök Lázár György, Antall József, Horn Gyula vagy Orbán Viktor - utálja ezeket az alapokat, amelyek valahogy kilógnak a rendezett, központilag pontosan felügyelhető rendből. Most rossz jel, hogy sikerült elérni, hogy az alapot félretegyék és alárendeljék a minisztériumnak.

Nem elegendő válasz, hogy a pénz megmarad, mert itt nemcsak a pénzről van szó. Arról van szó, hogy a világ minden demokratikus országában arra tesznek kísérletet, hogy az állam biztosítsa a pénzt a kultúrának, de ne osztogasson. Arra tesznek kísérletet, hogy a kultúrát illető pénzek a civil társadalom közreműködésével kerüljenek azokhoz, akik fel tudják használni. A világon mindenütt - a "mindenütt"-et úgy értem, hogy az euro-amerikai országokban - a kulturális minisztérium helyett a kulturális alapítványok, foundok, foundationok, kulturális tanácsok azok, amelyek a pénz elosztásában segédkeznek, a társadalom, a civil társadalom teljes mértékű bevonásával.

Hogy Magyarországon is ez történt, azt nem a kicsi-kicsi átkos Horn Gyula-kormányzat tette meg, a megalapítása az Antall-kormányzat és Fekete György érdeme volt. Utána folytatta Horn Gyula és Magyar Bálint - és most visszavették. (Bauer Tamás: És Fodor Gábor!) És Fodor Gábor is, igen, tehát minden miniszter. A minisztereket is sorolhatnám Andrásfalvytól Mádl Ferencig, mindenki egyetértett abban, hogy ebbe az irányba kell menni. Hogy most a szikár pénzügyi logika győzött, ezt nagyon rossz jelnek tartom. Hogy a Kulturális Alap működjön, ez nemcsak azt jelenti, hogy a Kulturális Alap működik, hanem példát jelent, módszert jelent, hogy ebbe az irányba kell menni, hogy így lehet megoldani a kultúra dolgait. Ezért javasolni fogjuk, hogy állítsák vissza a Kulturális Alap működését, esetleg adjanak még hozzá pénzt. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)