Felszólalás adatai

SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Nem szeretném sokáig húzni az idejüket, és rabolni azon képviselőtársaim alvásidejét, akik előző éjszaka is itt töltötték az idejüket a parlamentben, illetve a vitában részt vettek. Pontosan ezért mindenkinek szeretném megköszönni a vitában való részvételt. Szeretném megköszönni azokat a hozzászólásokat is, az ellenzéki képviselők módosító indítványait is, amelyekkel egyébként gazdagították a vitát. Sok esetben kiderült az is, hogy nincs olyan messze a kormánypártok álláspontja a jelenleg ellenzékben lévők, például a szocialisták álláspontjától bizonyos szempontból, és nincs túl messze a Jobbik álláspontjától sem; legmesszebb talán az LMP álláspontjától van a mi felfogásunk.

Miért mondom ezt? Én azt gondolom, hogy főleg az egészségügyi tárgyú törvény területénél az előző ciklus, az előző négy év SZDSZ-es ámokfutásának a helyrehozatalát indítottuk most el.

(22.10)

Önöket, szocialista képviselőtársaim, berángatták ebbe az ámokfutásba, és én nagyon jól emlékszem azokra a vitákra, azokra a bizottsági, illetve parlamenti vitákban való részvételükre, amikor jól látható volt az, hogy igazából az önök foga sem fűlik ahhoz, hogy azokat a törvényeket támogassák, amelyeket az itt, a múltban helyet foglaló SZDSZ-es frakció erőltetett át az akkori koalíción.

Éppen ezért ez a két törvényjavaslatrész - ami akár az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetésről, akár pedig a lakossági gyógyszerellátás liberalizációjának a visszaszorításáról szól -, azt gondolom, hogy az önök politikájától sem áll távol. Talán ezért is értettek sok mindenben egyet. Véleményem szerint elfogadhatatlan volt az a döntés, hogy miután át akartak térni a többpénztáras egészségbiztosítási modellre, és ez megszűnt, ennek ellenére fönntartottak egy ilyen Egészségbiztosítási Felügyeletet, mert ettől kezdve ez nem szólt semmiről, mint az önkormányzati intézmények, egyházi intézmények - néhány kórházról beszélhetünk - és egy-két állami intézménynek a folyamatos, fölösleges és egyébként a felmérések alapján teljesen haszontalan ellenőrzéséről.

Tehát ennek megfelelően nem is lehet fönntartani azt a felügyeletet, amit az LMP-s képviselők fönn akarnak tartani, nem beszélve arról, hogy ha már megszűnik egy ilyen felügyelet, akkor minek kell még egy külön bizottságot is fenntartani egy olyan felügyelet fölött, ami nem létezik.

A gyógyszerellátással, patikaliberalizációval kapcsolatban azt gondolom, az ország ráébredt arra, hogy végre a kicsiket kell támogatni, végre a hazait kell támogatni, végre azokat a sokszor családi tradíciókra épülő patikákat kell támogatni, akiknek ez az egyetlen megélhetése, ez az egyetlen lehetősége arra, hogy ők azt a sok tanulást, amit magukba szívtak, azt a sok tapasztalatot, amit megszereztek, bizony ebből megélve szolgálják az embereket. Azt gondolom, hogy végre helyére kerültek a dolgok, és azt hiszem, hogy ez itt a parlamentben lévő képviselőknek, mindegy, hogy milyen pártban vannak, mindenkinek az örömét szolgálhatja. Mert bárki elmegy egy kistelepülésre, bárki elmegy egy kisvárosba, igenis szívesebben vásárol olyan embertől, akit ismer, sokkal szívesebben támogatunk olyan családokat, akik már húsz éve, harminc, sőt adott esetben száz éve ezen a területen dolgoznak, és szívesebben megyünk vissza azokba a patikákba, még ha kényszerűségből is megyünk, mint ahol nem ismerünk senkit.

Éppen ezért mindenképp fontos, hogy a törvénynek ezt a részét is támogassák, és kérjük szépen, hogy támogassák továbbra is. Így azok a módosító indítványok, amelyek beérkeztek ehhez a törvénymódosításhoz, azt gondolom, hogy nem ezt a célt szolgálják, hanem valamilyen módon gyengítenék ezt a célt és ezt az irányt.

A szociális tárgyú törvények módosításánál három kérdéssel foglalkoztunk. Mindenképp fontos - amit talán most kevesen emeltek ki a vitában, nem is érkezett hozzá módosítás, talán éppen ezért mindenki támogatja is - a közcélú munka segítése abban az esetben, ha bajban van az ország, ha olyan vis maior érkezik az országra, vagy olyan tragédia éri az országot, hogy igenis, azoknak a felelősségét is mindenképp jelezni kell, akik segélyből, segítségből élnek. Ha ilyen történik az országban, akkor az ő segítségüket, az ő munkájukat is elvárhatja jogosan a többség, elvárhatják azok, akik adójuk, illetve járulékaik befizetéséből támogatják az ő életüket. Azt gondolom, hogy ebben nem is volt vita, nem is érkezett, ha jól láttam, módosító indítvány.

A másik két terület, a gondozási szükséglethez, az ORSZI által végzett munkához azt gondolom, hogy nem is kell nekünk túl sok magyarázatot mondani. Az Állami Számvevőszék bizonyította, bemutatta, hogy ez a mód, amit az ORSZI végzett, nem hozott eredményt. Ezzel nem zártak ki több embert a rendszerből, ezzel nem lett jobb egyébként az ellátottak helyzete, csak azok a gondok sűrűsödtek, amelyeket képviselőtársaim példaként elmondtak, és azt gondolom, hogy ez teljesen fölöslegesen húzta az időt, tette tönkre emberek életét, vagy pedig lassította az ellátórendszerbe való belépésüket.

A másik terület, vagyis a harmadik rész az egyházi kiegészítő normatívával kapcsolatos. Azt gondolom, hogy nem szabad szembeállítani sem a civil, sem az egyházi, sem az önkormányzati fenntartókat. Az való igaz, amit Szűcs Erika miniszter asszony, képviselőtársunk mondott, hogy a civilek sok tekintetben hátrányban vannak, és való igaz, hogy ezt az elmúlt húsz évben nem tudtuk megoldani, és azt kell mondani, hogy közösen. Nem is könnyű megoldani ezt, mert a normatíva emelésével vagy a civil szervezetek külön támogatásával bizony megint kinyitnánk egy olyan kiskaput, ami nagyon nehéz irányba indítaná el a szociális intézményi támogatást és finanszírozást.

Éppen ezért viszont azt is fontos tudni, amit Nagy Kálmán képviselőtársam is elmondott, hogy az egyházi kiegészítő normatíva nem egy plusz, nem egy olyan segítség az egyházi fenntartóknak, amely többletet jelentene az önkormányzati fenntartókkal szemben. Pontosan azt egészíti ki, és ezt is ön tudja, képviselő asszony, amit meg tudnak adni az önkormányzatok nagy nehezen, nagy nehezen, de mégis megadnak. Nyilván az egyházak, miután 1945 után minden vagyonukat elvették, most már nem tudják úgy finanszírozni ezeket a szociális intézményeiket, az iskolarendszerüket. Éppen ezért a vatikáni megállapodás eredményeképpen a zsebébe kell nyúlni az államnak. De azért azt mindenki tudja, hogy az egyházi fenntartók legalább olyan jó színvonalú ellátást biztosítanak. Sőt, az a megdöbbentő, hogy nekem nem egy olyan ismerősöm, barátom van, akik nem hívő emberek, nem gyakorló templomba járók, de mégis, amikor az édesanyjuk, hozzátartozójuk bajba kerül, akkor elsősorban egyházi intézményt keresnek, mondjuk, idősotthoni ellátásra, pszichiátriai otthonként vagy pedig fogyatékosellátásban. Tehát ez valamilyen szinten mégiscsak visszajelzi, hogy nagyon nagy szükség van ezeknek az intézményeknek a támogatására.

Azt a felvetését, amit képviselő asszony is mondott, és mások is jeleztek, teljesen jogosnak tartjuk, és oda is fogunk figyelni, hogy az úgynevezett bizniszegyházak ne kapják meg a támogatást és a lehetőséget, mert nem ez a cél. Nem az a cél, hogy átalakuljanak mindenféle műegyletek műegyházakká, mert nem hitéletet élnek igazából, hanem csak próbálják leszívni az egyházi normatívát. Erre oda fogunk figyelni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Úr! A kormány még egyszer köszöni a vitában való részvételüket. Személy szerint én is köszönöm mindenkinek a részvételét, azokat a módosító indítványokat, amelyeket adott esetben most nem tudtunk befogadni, vagy pedig olyanok, amelyek a gyakorlatban megvalósíthatók, azokat biztos, hogy segíteni fogjuk, és a jövőben figyelemmel leszünk rájuk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)