Felszólalás adatai

SZŰCS ERIKA (MSZP): Köszönöm szépen, elnézést a bénázásért; folytatnám.

Tehát én úgy gondolom, hogy nekem is volna tapasztalatom és ítéletem, de óvatos vagyok, mert azt gondolom, hogy mindannyiunk tudásának vannak korlátai. Tehát nem véletlenül mondtam, hogy olyan érdekes jelenségek vannak, ami lehet, hogy a területi ellátásbeli különbségek, lehet, hogy az ellátásba való bekerülésnek a problémája, lehet pedig a finanszírozás által gerjesztett érdekeltségek problémája.

Tehát én nem a szemléletet gondolnám, hogy hibás a mi szemléletünk, hanem azt gondolom, hogy az élet annál sokkal komplexebb, semmint hogy van egy rendkívül elkötelezett, szakmailag feltétlenül felkészült vezetője egy intézménynek, és van egy fenntartója, akinek nincs pénze arra, hogy az intézmény működtetéséhez adjon egy fillért is. Ebben a pillanatban össze kell válogatni az ellátottakat, hogy kijöjjünk a pénzből. Tehát innentől kezdve ez már nem erkölcsi kérdés, hanem kőkemény gazdasági kérdés. Ezért mondtam azt, hogy ezzel az üggyel érdemes a jövőben egy picit többet foglalkozni.

De a gondozási szükséglettel kapcsolatban ugyanaz a problémánk, mint az innovatív eljárások befogadásánál, hogy a mai eljárási rendben elválik egymástól a gondozási szükséglet elvégzője és az intézménybe való bekerülésről döntő. Ennek a szétválasztásnak az a következménye, hogy a gondozási szükséglet megállapítása ellen van fellebbezési lehetőség. Tehát a jogosultság keletkezése, ahol az igazi jogsérelem érheti az állampolgárt, ott van jogorvoslat, mert az intézményben vagy van hely, vagy nincs hely. Ha nincs hely, akkor a jogosultság alapján várólistára veszik, tehát már a szolgáltatás eléréséhez egy opciója van az érintettnek, és bekerült egy folyamatba, aminek a végén hozzájuthat a szolgáltatáshoz. A kulcskérdés, hogy a gondozási szükséglettel megállapítják-e az ellátásra való jogosultságát, vagy sem.

Ebben a törvényi mozzanatban azzal, hogy egy helyre kerül a szükséglet megállapítása és a döntés arról, hogy az intézménybe felveszik-e, vagy sem, ez a jogorvoslati lehetőség vész el.

(22.00)

Nem véletlenül mondtam, hogy én a 11-eshez és a 12-eshez együtt akarok hozzászólni, mert mi ezt a problémát két módon kívánjuk kezelni. Az egyik, hogy maradjon minden úgy, ahogy van - ez a kevésbé jó, mert látom, hogy ebben valamilyen változtatás mindenképpen kell -, a második pedig, hogy a jogorvoslat lehetőségét ebben az esetben is teremtsük meg, hogy ha valaki úgy gondolja, hogy igenis a gondozási szükségletben a négy órát meghaladó gondozási szükségletet elutasító szakmai döntés nem állja meg a helyét, az érintettnek, aki az ellátást igényli, vagy a hozzátartozójának legyen módja ebben az ügyben fellebbezni. A 13. és 14. pont nyilván ugyanez, csak a házi segítségnyújtás és a bentlakásos idősotthon esetében ez a dolog elvész. Tehát tulajdonképpen ez a dolog, ami bennünket vezérel, hogy legyen egy ilyen jogorvoslati lehetőség vita esetén.

Az egyházi kiegészítő normatíva esetén pedig azt szeretnénk érzékeltetni, hogy van itt egy sajátos és speciális helyzet, ami szerintem hosszú évek, akár évtizedek alatt alakult ki. A szociális szolgáltatások nyújtói egy nagyon színes társaság, önkormányzatok, egyházak és civil szervezetek, amelyeknek a finanszírozása nagyon különböző. Az egyházi szolgáltatók az államtól kapják a normatívát és a kiegészítő normatívát. Az önkormányzatok kapnak állami normatívát, és a saját pénzükből egészítik ki, ha szükséges, az intézmény fenntartását. A civileknek meg gyakorlatilag a normatívából és a bevételekből kell fenntartani, illetve nem tudom, honnan tudnak még egyébként pénzt előkeríteni.

Miután elég jelentős a civil szféra jelenléte a szolgáltatási szektorban, és ezen a finanszírozási problémán és ezen a finanszírozási egyenlőtlenségen az elmúlt években nem sikerült változtatni, ezért elindult egy olyan folyamat, aminek az eredményeként a civilek igen sokféle egyházzá vagy egyházhoz tartozó szolgáltató szervezetté alakultak át.

Én megnéztem, azt hiszem, a 2007-es vagy 2008-as APEH-kimutatásban több mint 150 egyház volt, amely számára az 1 százalékot fel lehetett ajánlani. Ezek között voltak valódi egyházak, merthogy a magyar történelmi egyházaknál azért a vallás egy kicsit színesebb ma már Magyarországon is, és voltak olyan egyházak, amelyek - éppen peres ügyek kapcsán vált nyilvánvalóvá - tulajdonképpen a civil szolgáltatásnak a hátterét biztosították, és nem mást szolgáltak, mint egy forrásszerzési eszközt, tehát hogy több pénzhez jusson a szolgáltatás ellátásához az érintett vállalkozás, és ezt most idézőjelbe teszem, ez lehet gazdasági társaság vagy civil szervezet is.

Azt gondolom, hogy az nem jó finanszírozás - és küzdöttünk ezzel mi is, csak nem tudtuk megoldani -, hogy különböző szolgáltatók különböző finanszírozást kapnak, és ezért a fenntartóváltás tulajdonképpen forrásszerzési lehetőség. Főleg, ha az állam szempontjából az egyre költségesebb fenntartók felé haladnak a szolgáltatók, tehát az önkormányzattól az egyház felé, a civiltől az egyház felé, az véleményünk szerint egy elég jelentős finanszírozási problémát okozhat a jövőben. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy ez nem ennyire egyszerű, egy picit komplexebben kellene vele foglalkozni, ezért ezt jelen formában nem támogatjuk.

Köszönöm szépen.