Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy olyan egyezményről tárgyalunk, ahol csak internetről összeszedett olvasmányélményeink lehetnek, és körülbelül ugyanazokat az olvasmányélményeket forgatjuk magunkban ‑ ezt látom az eddig megszólalók mondataiból, amiket én magam is olvastam.

Önmagában már ez egy abnormális helyzet, hogy egy nagy súlyú egyezményről tárgyalunk úgy, hogy arról konkrét információink nincsenek. Ezzel nyilvánvalóan joggal kritizáljuk azt az eljárássort, amit eddig az Európai Unió ‑ elsősorban az Európai Bizottság ‑ képviselt, mert ez az eljárás azt jelentette, hogy minden információ nemhogy a nemzeti parlamentek képviselői előtt el volt zárva, hanem ‑ ahogy itt elhangzik ‑ az európai parlamenti képviselők se láttak bele ezekbe az előkészületekbe. Nyilvánvalóan, mivel ez így zajlik, ezért van mindenkinek nagyon határozott álláspontja, leginkább Schiffer képviselő úrnak, aki tökéletesen a jövőbe lát, és már most tudja, hogy az, ami készülőben van, nekünk nem jó.

Én azt a higgadtságot szeretem, amit a kormány itt megszólalt két államtitkára, Mikola államtitkár úr és Takács államtitkár úr is képviselt. Kormánypárti képviselőként akkor lennék kínos helyzetben, ha az ő lelkesedésük olyan lenne ebben az ügyben, amit én alig tudnék követni. Ők óvatosak. Egyetértek Mikola államtitkár úrral, amikor azt mondta, hogy tárgyalni kell, be kell állni ebbe a folyamatba, mert az nem megoldás, hogy elzárkózunk, és csak nézzük, hogy mi történik körülöttünk.

Én is azt gondolom, hogy a jó szomszédság záloga a jó kerítés. Tehát nekünk egy olyan megállapodást kell képviselnünk, ahol a kerítés megfelelően van felépítve. Más képekkel élve: a miniszterelnök úr beszélt egy nyitott ablakról, amire fel kell tenni a szúnyoghálót; én azt gondolom, hogy itt egy erős kerítést kell felépíteni. Tudnunk kell azt, hogy az Egyesült Államok beruházói mit tehetnek ebben a térségben, ebben a 93 ezer négyzetkilométerben, Európának ebben a részében, itt Magyarországon, és mit nem tehetnek, ami nekünk nyilvánvalóan nem érdekünk. Tehát ezeket a cövekeket kellene tökéletesen levernünk, ehhez pedig fogódzókat kell adni a magyar kormánynak, hogy így tárgyaljon akkor, amikor ezek a pillanatok eljönnek.

A szabad világ új szövetségeként is szokás ezt a kötendő egyezményt jellemezni. Nekem nem tetszik ez a jelző, amikor a szabad világ új szövetségeként írjuk le. Egyrészt a szabad világ jelzőjével is sok gondom van, látva, hogy ez a szabad világ hogyan működik, amikor az érdekeit képviseli ‑ a szabad világon belül az erősebb állam a gyengébb államokkal szemben, vagy akár a szabad világ hogyan képviseli az érdekeit Ukrajnában. Én ezért a szabad világnak ezt a fennkölt jelzőjét most félretenném, és realistán hozzátenném azt, hogy itt semmi másról nincs szó, mint a szabad világ ‑ ha maradok ennél a képnél ‑ a hadállásait félti, és joggal félti. Azok a prognosz­tizációk, amelyeket számtalan helyen olvasunk ‑ hogy a világkereskedelem 2050-ig hogyan fog változni, Kína milyen pozíciókat szerez 2050-ig, India milyen pozíciókat szerez a világkereskedelemben, az USA és az Európai Unió pozíciói hogyan változnak ‑, joggal mondatják nekünk azt, hogy jó, ha a szabad világ aggódik, mert hogy pozíciókat veszítünk a jelenlegi tendenciákat látva, azt egyszerűen biztosnak vehetjük. Ha a szabad világ az Atlanti-óceán két partján összekapaszkodik, és jól kapaszkodik össze, akkor talán ezt a pozícióvesztést fékezni tudja. Ha összekapaszkodunk, akkor is pozíciókat veszítünk, de talán fékezhetjük a pozícióvesztésünket.

Sokféle tanulmányról olvashatunk az interneten, nyilvánvalóan a magyar kormány is készített ilyeneket. A Századvég tanulmányára hivatkoztak néhányan, és persze mindenki mindig azokat idézi be itt a parlamenti vitában, amelyek az ő vélt álláspontját esetleg erősítenék. A mi részünkről elhangzik ‑ óvatosan idézem fel ezeket a számokat ‑, hogy talán egy ilyen megállapodás a magyar GDP-t 0,2-0,3 százalékkal növeli, és 20-30 ezer új munkahely is létrejöhet. Ismerek olyan megállapításokat is, amelyek azt mondják, hogy Európában több mint egymillió munkahely veszik el, Németországban 130 ezer munkahely veszik el, a német személyi jövedelemadó egy főre vetítve több mint 3 ezer euróval csökken, Franciaországban még nagyobb mértékben. Akkor egy gyengébb gazdaságú országban, mint amilyen Magyarország, milyen számokat kellene előrevetíteni?

Ezeket csak azért idézem fel, mert ‑ még egyszer mondom ‑ számtalan becslés van, és nyilvánvalóan egyikről se tudjuk, hogy melyik reális, mert egy kicsit egy mozgó célpontot kellene megbecsülnünk, a jövőbe pedig Schiffer képviselőn kívül egyikünk se lát. Csak ő beszélt nagyon magabiztosan arról, hogy miért nem szabad megkötni egy ilyen megállapodást. Azt gondolom, elkerülhetetlen, hogy ebbe a vitába beleálljunk.

Szijjártó miniszter úr hosszasan beszélt azokról a világgazdasági mozgásokról, amelyek ezeknek a nagy megállapodásoknak az életre hívását ösztönzik, és ha az Egyesült Államok és az Európai Unió nem gondolkodna ebben, a világ többi része mégis gondolkodik ebben. Tehát ez egy olyan kihívás, amivel muszáj szembenéznünk, és ezért mondom, hogy jó megállapodásra kell törekednünk, és nem elzárkózni egy ilyen megállapodás elől.

Az érzékeny kérdések kapcsán, amelyek felvetődnek a magyar parlamenti képviselők gondolkodásában, talán részben joggal, a GMO-mentesség víziója az, ami leginkább előttünk van. Szeretném én is leszögezni: nem gondolom azt, hogy az Alaptörvény védelme önmagában bármire is garancia lenne. Balczó képviselő úrnak igaza van, hogy ha ez a megállapodás megköttetik, és a megállapodás nem ad garanciát a GMO-mentességünkre, akkor az Alaptörvény nem tud minket megvédeni, mert az Európai Unió által elfogadott jog át fogja törni a magyar Alaptörvény garanciáit. Tehát ezzel legyünk tisztában. Mi az elmúlt ciklusban már számtalanszor megéltünk ilyen eseteket, hogy az Alaptörvényben rögzítettünk valamit, és az Európai Unió mégis áttörte ezeket az alkotmányos garanciákat. Tehát az Európai Unió joga ilyen szempontból erősebb, mint a magyar Alaptörvénynek bármelyik rendelkezése, bírósági úton ezt az Európai Unió érvényesíteni tudná.

A GMO-mentességen kívül azonban, ha a mezőgazdaság nézőpontjából vizsgálom ezt a kérdést, akkor nem csak a GMO-mentességben kell gondolkodni, mert ha egy ilyen megállapodás megköttetik, akkor, azt gondolom, vége annak az európai világnak, ahol Európában egy erősen támogatott mezőgazdaságot élünk meg. Lehet persze, hogy enélkül is vége. Mi úgy gondolkodunk, hogy az előttünk lévő 2020-as európai költségvetési ciklusban még biztos jutnak ide európai uniós források jelentős összegben, de talán ez az utolsó, ezért kell jól elkölteni ezeket a forrásokat. De itt azzal is szembe kell nézni, és nyilvánvalóan a nyugat-európai gazdák is szembenéznek ezzel, hogy ha egy ilyen megállapodás felfogásom szerint életbe lép, azaz Európára ráengedjük az amerikai mezőgazdaság minden versenyét, leépítjük a ma még létező vámokat, és az a verseny életbe lép, akkor attól kezdve nincs támogatott európai mezőgazdaság. Mert ma Európában a mezőgazdaság területén nem a szabad piac érvényesül, és ez egy agyontámogatott rendszer. Tehát ezzel is tisztában kell lennünk. Ne csak a GMO-ra koncentráljunk, ez a megállapodás egész más mezőgazdasági viszonyokat fog életre hívni az Európai Unióban. Az a ‑ bocsánat a kifejezésért ‑ agyontámogatott mezőgazdasági rend­szer, aminek mi élvezői vagyunk, valószínűleg megkérdőjeleződik, és ezt fontos kiemelni.

(13.10)

A konfliktuskezelés kapcsán, ami itt szintén szóba került, hogy választottbírósági úton, ha úgy tetszik, a nemzeti parlamentek akarata fölé lehet-e emelni egy ilyen rendszert, ott nem találom elégséges érvnek azt ‑ Navracsics biztos úr beszélt erről ‑, számtalan példa van a világon arra vagy magyar nemzetközi szerződésekben arra, hogy ezzel a választottbírósági rendszerrel operálunk. Operáltunk persze sokszor, csak ez egy egész más típusú szerződés, ami itt létrejönne. Én nem örülnék annak, hogyha választottbíróságok a magyar parlamenttel vagy a magyar parlament által működtetett bírósági intézményrendszer ellenében vagy azokat kihagyva egyfajta konkurensként bírálhatnának el olyan kérdéseket, amiről valamit gondol a népképviselő, és mást gondol ez a, nem tudom, ki által létrehozott választottbíróság.

Ha ez az álláspont igazolódna… ‑ itt egyébként a magyar kormány álláspontja is, én azt gondolom, egyértelmű: nem látjuk szükségét a választott­bírósági rendszernek. Németh Zsolt, a Fidesz vezérszónokaként határozottan állást foglalt arról, hogy a Fidesz nem gondolja jónak ezt a rendszert. Ugyanakkor éreztem a hangsúlykülönbséget a kormány képviselői és a biztos úr megszólalása között, mert a biztos úr nem ezt az álláspontot képviselte. De ezen ne csodálkozzunk! Ujhelyi képviselő úr beszélhet ilyeneket, hogy a Fidesz így beszél, meg úgy beszél, amikor a volt miniszter így beszél; ma biztosként beszél, ő nem a Fidesz képviselője, hanem az Európai Unió Bizottságának tagja, és nyilvánvalóan a Bizottság érdekeit hangsúlyozza egy ilyen vitában. Nem mintha gondom lett volna bármelyik mondatával, mert ő higgadtan érvelt. De a magyar kormány álláspontja ennél karcosabb és erősebb, amikor a választottbírósági rendszer ellen érvel. A Fidesz vezérszónoka meg még egyértelműbben fogalmazott ilyen szempontból. Ha ugyanis a választottbírósági rendszer érvényesülne ebben a megállapodásban, akkor igazat adok annak az ázsiai gondolkodónak, aki azt mondja egy megszólalásában, hogy a demokrácia addig elfogadható a neoliberálisoknak, ameddig nem mond ellent a demokrácia a szabadpiac versenyének. Márpedig itt erről van szó: a szabadpiac és a demokrácia álláspontja valamilyen módon ütközhet, és én is azt gondolom, hogy a valódi demokráciának kell érvényesülnie, és nem a szabad­piacnak.

Azt gondolom ‑ összefoglalóként ‑, hogy elkerülhetetlen, hogy szembenézzünk azzal, hogy itt van előttünk ez a kihívás. Előbb vagy utóbb egy ilyen egyezmény, én azt gondolom, köttetik. Ha köttetik, akkor ebben a magyar érdekeket kell védeni. A magyar érdekeket csak akkor tudjuk védeni, ha ott vagyunk, nyomon követjük, és erőteljes álláspontot foglalunk el.

Vannak-e intézményi garanciák, amiről Navracsics biztos úr beszélt? Persze, valamilyen garancia nyilvánvalóan az a tárgyalási mandátum, amit az Európai Tanács ad a Bizottságnak. De még egyszer mondom, a Bizottság az Európai Unió intézménye, nem egy kormányközi intézmény. Az Európai Bizottságot a lobbisták eddig is körbevették a tárgyalások során, de az európai parlamenti képviselők se láttak bele ebbe a tányérba. Tehát az igazi garancia nem az Európai Bizottság, még ha kötve is van egy tárgyalási mandátumhoz, mert ezzel valamilyen szinten élni lehet. Már garancia az Európai Tanács, ahol a magyar kormány képviselőjét ‑ ez ott a miniszterelnök úr az államfők és kormányfők testületében ‑ nem lehet megkerülni. Tehát akkor, amikor Orbán Viktort erősíteni vagy gyengíteni akarják néhányan, akkor arra gondoljanak azok, akik gyengíteni akarják, hogy na, ennek az embernek a vállán nyugszik ott minden, mert ő a garancia; az Európai Tanács mint intézmény a garancia, ahol egyhangú döntéseket kell hozni, és a mi érdekünkben ott megszólaló miniszterelnök akaratát nem lehet félresöpörni.

És persze garancia a nemzeti parlament is. Ha én a magyar Alaptörvénynek a szuverenitási klauzuláját, amit egyébként a régi alkotmányból szó szerint átemeltünk az új Alaptörvénybe, értelmezem - teg­nap megpróbáltam ezt is megtenni ‑, nem tudok olyan álláspontra jutni ebben a kérdésben, ami azt mondatná velem, hogy parlamenti ratifikáció nélkül ez az egyezmény megköthető lenne-e. Szerintem nem megköthető, ezt az álláspontot helyes képviselni, mert ez a másik érdemi intézményi garancia, hogy a dolgok a mi érdekünkben történjenek. És ahhoz, hogy ez így legyen, ott kell lenni, tárgyalni kell. És a kormányt ebben a törekvésében a parlamentnek támogatnia kell. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)