Készült: 2024.05.30.12:24:54 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

260. ülésnap (2005.11.03.), 368. felszólalás
Felszólaló Kárpáti Zsuzsa (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 6:24


Felszólalások:  Előző  368  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves rádióhallgatók, akik még velünk tartanak, és figyelik a késői órán, hogy min vitatkozunk. A 2006. évi költségvetéssel kapcsolatban már nagyon sok minden elhangzott itt. A szokásos ellenzéki riogatások egyikét hallottuk most legutóbb, amely azt mondja, hogy az euró bevezetését akadályozzuk. A másik úgy szól, hogy kártyavár-költségvetés, a harmadik pedig úgy szól, hogy tulajdonképpen kevés a pénz mindenre.

Kedves képviselőtársaim, ott, az ellenzéki padsorokban, el kellene akkor már dönteni, hogy most kevés a pénz, vagy az eurót kellene bevezetni, ergo adókat kellene növelni? Ez az önök álláspontja. A mi álláspontunk pedig az, hogy adókat csökkentünk, az, hogy a bevételi, a kiadási oldalt és a hiányt megfelelő mértékben terveztük, vagyis ez a felelősség költségvetése. Azt, hogy nem látják a nagy rendszerek átalakítását, mérhetetlenül sajnálom. Ez is indított engem arra, hogy egy kicsit más szemszögből próbáljam megvilágítani a 2006. évi költségvetést.

Nevezetesen arról van szó, hogy a vidékre szánt forrásokat a kormány mindösszesen 428 milliárd forinttal tervezte be a költségvetésbe, és nagyon remélem, hogy ezt képviselőtársaim is figyelembe fogják venni, illetve meg fogják találni az egyes intézkedéseket a különböző tárcák fejezeteinél. Azt tudjuk, hogy az elmúlt másfél-két évtizedben lezajlott folyamatok jelentős változásokat hoztak a vidék életében. Ennek keretében történtek pozitív változások is, számos településen javult és bővült az infrastruktúra, új vagy felújított intézmények javítják a közszolgáltatások színvonalát, új munkahelyek létesültek, mindez azonban az érintett térségek kisebb részére igaz.

Összességében erősödött a differenciálódás, miközben a vidék értékeinek megbecsülése, elismerése, az ott folyó munka közhasznának bemutatása elmaradt. Holott a vidék adottságai jelentős fejlődési tartalékot jelentenek országszerte. Mindezek következtében a hátrányos helyzetű térségekben lévő települések, mindenekelőtt a kisebb falvak problémái számos helyen kiéleződtek. Ezért is figyelt oda a kormány a 2006. évi költségvetés tervezésében a vidék helyzetére, a vidék problémájára. Szakmapolitikai prioritásokat fogalmazott meg, és így a vidékpolitikában több fejezetnél beillesztésre kerültek olyan, a vidék fejlődését célzó összegek, amelyek meghatározhatják a vidéki létet, a vidék gazdaságának fellendítését, a közszolgáltatások színvonalának emelését, a termelő és nem termelő infrastruktúra fejlesztését, és azoknak az értékeknek a megbecsülését, amit a vidéki lét, a vidéki közösségi kezdeményezések és civil szerveződések támogatása jelenthet.

Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a különböző tárcáknál, így például a szociális tárcánál a szociális kohézió erősítése érdekében a szociális földprogramra került elkülönítésre jelentősebb összeg. Fontosnak tartjuk azt is, hogy például az Informatikai és Hírközlési Minisztérium fejezetkezelésében a közhálóprogram és az e-Magyarország program keretében szintén jelentősebb összegek kerültek elkülönítésre, amely egyértelműen a vidéki emberek információhoz való hozzájutását fogják segíteni. Fontosnak tartjuk azt is, hogy az agrárköltségvetésben a tészek, bészek fejlesztésére nagyon sok pénz került elkülönítésre, és azt is fontosnak tartjuk, hogy nemcsak a tészek, bészek, hanem a különböző beruházások vonatkozásában is az agrárköltségvetésben kerültek források elkülönítésre.

Jelentős az a forrásmennyiség is, amely a nemzeti fejlesztési tervhez és a nemzeti vidékfejlesztési tervhez kapcsolódik, amely szintén a vidéknek jelent fellendülést. De külön szeretném megemlíteni a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fejezetkezelésében a nemcsak az autópályákra, hanem a bekötőutak építésére, javítására, az infrastruktúra fejlesztésére fordított összegeket, amelyek szintén a 2006. évi költségvetésbe kerültek beállításra. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma fejezetében pedig a hagyományőrzésre, a vidéki hagyományok ápolására is került beállításra összeg. Ezen túlmenően még szeretnénk azt is, ha “A falvakért, a vidékértö díjak adományozására is egy külön összeg kerülne beállításra.

Fontosnak tartjuk azt is, és egyetértünk ellenzéki képviselőtársainkkal abban, hogy egy úgynevezett nemzeti vidékpolitikai tanács felállítását kellene kezdeményezni, talán egy törvényjavaslattal vagy országgyűlési határozati javaslattal itt, a parlamentben, és fontosnak tartjuk azt is, hogy esetleg a Miniszterelnöki Hivatal keretein belül vagy máshol találjunk erre megfelelő forrásokat.

Összességében tehát az egyes fejezetek vonatkozásában is jól fellelhető, hogy a vidék, a nemzet megtartó ereje mennyire fontos a kormány számára, és mennyire fontos az, hogy a költségvetésben ezt 428 milliárd forinttal a kormány figyelembe vette, és ezt támogatja. Ezért kérem, hogy támogassák önök is ezt a költségvetést.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  368  Következő    Ülésnap adatai