Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a napirendi pont előadója: Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt a kormány nevében eljárva arra kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy támogassa a törvényjavaslat elfogadását, amire ‑ mint ismeretes ‑ azért van szükség, mert a nemzeti vagyon védelme érdekében olyan jogszabályokat hoztunk 2010 után, amelyek szerint a nemzeti tulajdonosi körből ingatlan kiadására csak kétharmados többséggel van lehetőség. Szeretnénk a mai nap folyamán és a következő időszakban megteremteni annak a politikai feltételeit, hogy a kétharmados támogatás az Országgyűlésben a törvény elfogadásához megszülethessen, ezért ha megengedik, akkor az előterjesztést részletesebben is indokolnám.

Először is a helyről szeretnék beszélni. Az előterjesztés lényege arra vonatkozik, hogy Geszt község területén a magyar állam kizárólagos tulajdonában lévő ingatlanokat a magyar református egyház tulajdonába kívánunk adni. Ezen ingatlanok az ország tizenkettedik legelmaradottabb járásában és térségében fekszenek. Mint ismeretes, a trianoni békediktátum következtében az országnak ez a keleti széle a legelhanyagoltabb és a leghátrányosabb helyzetbe jutott. Korábban az ország közepe volt, és az ország közepéből az ország szélévé vált.

Ismeretesek képviselőtársaim előtt azok a Kelet-Békés megyére jellemző társadalmi viszonyok, amelyek szerint ez a térsége az országnak kiemelt támogatást érdemel, másrészről pedig az ország számára szellemi, gazdasági tartalékot jelent. Gazdasági tartalékot jelent azért, mert vélelmezhetően az ország déli megyéinek déli határain és keleti megyéinek keleti határain létezhet még olyan munkaerő, amely a magyar foglalkoztatási viszonyokban jelen pillanatban segítséget jelenthet.

2014-ben ‑ amiről beszélünk ‑ a 22 ezer lakosú Sarkadi Járásban még 10 százalékos munkanélküliség tapasztalható. Tehát az országos átlagot messze meghaladó munkaerőpiaci foglalkoztatási tendenciákat tapasztalhatunk, jóval alacsonyabb egy főre eső jövedelemmel, fogyatkozó lakosságlétszámmal, egyre kisebb születendő gyereklétszámmal. Ezért a kormány különleges felelősségének tekinti, hogy Békés megyének segítsen. Ezért valósul meg Kecskemét és Békéscsaba összekötése egy négysávos autóút segítségével, ezért tervezzük Debrecen és Szeged összekötését egy négysávos autóút segítségével, és ezért próbáljuk Békéscsabát a „Modern városok” program keretében kiemelten támogatni, és a kelet-békési térséget is. Tehát az országnak érdeke az, hogy Békés megyében településeket, településközösségeket fejlesszünk.

Az elmúlt időszakban együttműködtünk Geszt község önkormányzatával és polgármesterével, a korábban önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant állami tulajdonba vásároltuk meg, és arról tudok számot adni, hogy a település elérhetősége érdekében 3,9 milliárd forintért újítottuk fel a Nagygyanté és Geszt közötti utat, ami 12 kilométer új minőségű aszfalt. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy érdekes kaland, érdekes társadalomkép, szociológiai vizsgálat, ha valaki Kelet-Békésbe megy, és az országhatár mellett végigmegy, olyan infrastrukturális állapotokat tapasztal, amelyek már az országra alig jellemzőek máshol.

Másrészről pedig támogattuk a települést azzal is, hogy a Tisza-kastély épületéből kiköltöztetvén az iskolát, egy új iskolaépület és tornacsarnok épül mintegy egymilliárd forintért. Ennek az átadására 2017 őszén kerül sor. Az önkormányzat saját bevételéből ‑ ami részben tőlünk származik ‑ óvodát és közkonyhát épít, ami 2017. május 31-ére lesz kész, és emellett még támogattuk egyéb közművelődési tevékenységeiben is a települési önkormányzatot, valamint arra törekszünk Románia kormányával, hogy Cséffa és Geszt között határátkelőhely nyílhasson, tekintettel arra, hogy ennek a térségnek a társadalmi elmaradottsága elválaszthatatlan a földrajzi helyétől, a mesterségesen felállított országhatártól. Magyarul: itt az elszakított nagyszalontai részekkel való természetes fizikai kapcsolat, ami csak néhány kilométert jelent, szinte több száz kilométeres távolságnak tűnik, hiszen a magyar-román határ évtizedeken keresztül átjárhatatlan volt, illetve, ha valaki Geszt község területén elhalad a főútvonalon, és megindul az ország keleti határa felé, akkor egy idő után a köves útnak is vége van, és földúton kellene mennie. Tehát lényegében egy feltáratlan, megközelíthetetlen, újjáépítésre és támogatásra szoruló közösség az, amely ezzel a törvénnyel segítséget kaphat.

Ezek a materiális, infrastrukturális, bürokrata érvek azonban messze nem lennének elegendőek ahhoz, hogy az előterjesztéssel a parlament elé jöjjünk, mert elvi oka is van annak, hogy a törvényjavaslatot itt előterjesztem. Az elvi ok azzal van összefüggésben, hogy az elmúlt évtizedekben, ’98 óta a polgári kormány több lépést is tett annak érdekében, hogy Tisza Kálmán és Tisza István emlékét ‑ akiknek szülőhelyéről és szülőépületéről beszélünk ‑ méltó­képpen megörökítse. Első lépésként támogatta a kor­mány a kripta rendbehozatalát, hiszen a most református egyházi tulajdonba adandó ingatlantól nyugatra fekszik az a kripta, ahol több mint 30 családtag, köztük két volt magyar miniszterelnök, Tisza Kálmán és Tisza István nyugszik, és ezenkívül az állam finanszírozta ennek a temetőnek a részbeni rendbehozatalát és a kripta megközelíthetőségét. Ez volt az első lépés, erkölcsi és morális kötelességképpen.

De szeretném elvi okát is adni annak, hogy miért tartjuk különösképpen fontosnak ennek a helynek az újjáépítését. Nyilvánvaló, hogy a hely szelleme indokolja ezt első helyen, mégpedig a hely és a létezés formája nem választható el attól a két személytől, akiről az előbb beszéltem. Tisza Kálmán és Tisza István magát alföldinek vallotta, így a kormány terve lehetőséget biztosít több dologra. A kormány terve abban áll, hogy a teljes épületet felújítja ‑ erről egy kormányhatározat már rendelkezett ‑, és két célt próbál egyszerre megvalósítani. Először is, emléket kíván állítani a két volt miniszterelnöknek, Tisza Kálmánnak és Tisza Istvánnak, másrészről pedig emléket kíván állítani és lehetőséget kíván felkínálni a tiszántúli magyar protestantizmusnak.

Talán figyelemre méltó dolog ‑ és képviselőtársaim megengedik nekem ezt a kitérőt ‑, de a tiszántúli protestantizmus nemcsak a XIX. században nyert különleges jelentőséget ‑ református lelkész jelenlétében talán nem vehetem magamnak a bátorságot, hogy ilyet mondjak ‑, de a XIX. század magyar protestantizmusának különbségeire való figyelmeztetésképpen önmagában megérné egy emlékhely létrehozása. De abban mindenki egyetért, hogy szellemtörténeti szempontokat figyelembe véve az Alföldnek ez egy olyan pontja és olyan helye, ahol nem sokkal a protestantizmus közép-európai megjelenése után a török megszállás ellenére a kálvinizmus felütötte a fejét. Tehát nagyon korán, a kálvinizmus első éveiben megjelenik már itt a protestantizmus, és oka van annak, hogy emléket állítsunk, illetve, hogy a református egyházzal együttműködjünk.

A kormány elsődleges terve, még egyszer mondom, Tisza Kálmán és Tisza István emlékének a megőrzése, másrészről pedig a protestantizmus számára is központot, szellemi műhelyt szeretnénk létesíteni két világ határán: a nyugati magyar világ határán és a keleti magyar világ határán szeretnénk erre lehetőséget biztosítani, bízva abban, hogy az erdélyi magyar református egyházak is igénybe veszik ezt a szellemi műhelyt és ezt a központot. Tehát egyrészről emlékhely, másrészről oktatási központ, sőt találkozási pontja lehet a magyar reformátusságnak.

Abban a reményben adjuk a magyar református egyház tulajdonába ezt az ingatlant, hogy a felújítás után a református egyház kész lesz ezt hasznosítani. Mi azt vállaljuk, hogy 2,5 milliárd forintból az épületet teljes egészében helyrehozzuk, ott egy Tisza-emlékhelyet létesítünk, és emellett egy oktatási központot hozunk létre. Majd ezt, 2024-ig évi 160 millió forinttal támogatva az éves működését, átadjuk a református egyházaknak, a magyar református egyháznak abból a célból, hogy az egyházkerületek ezt használni legyenek képesek.

(11.50)

A motivációra önmagában elegendő lenne a magyar protestantizmusban az Alföld betöltött szerepe és helye, de nyilvánvalóan politikai kontextustól nem is áll szándékunkban ezt függetleníteni.

Ajánlom a tisztelt Országgyűlés figyelmébe, hogy az 1875 és 1890 közötti időszakban, a magyar parlamentarizmus virágkorában és talán legtermékenyebb időszakában születtek meg a törvényhozásban azok a törvényjavaslatok, majd elfogadott törvények, amelyek megalapozták azt a GDP-növekedést és azt a gazdasági felzárkózást, amely 1890 és 1914 között Magyarországon bekövetkezett. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Andrássynak méltó emléket állítva és Deák Ferencre gondolva a magyar kormányzatok folyamatosan megadják a tiszteletet azoknak, akik a kiegyezést létrehozva megteremtették a gazdasági fellendülés lehetőségét. Ideje azoknak is megadni a tiszteletet, annak a parlamenti többségnek, azoknak a parlamenti képviselőknek, ellenzéknek és többségnek egyaránt és azoknak a kormányzati tisztviselőknek is, akik 1875, a Szabadelvű Párt megszületése és 1890, Tisza Kálmán miniszterelnökségről való lemondása között számos olyan törvénnyel teremtették meg a magyar igazságszolgáltatás, a magyar közigazgatás, a magyar gazdaság, gazdaságszervezés, irányítás, kereskedelempolitika föltételeit, amelyek az akkori Nyugat-Európa legmodernebb, leghaladóbb szellemű és a nemzeti érdeket leginkább szolgáló törvényei voltak.

A magyar parlament erre az időszakra méltán lehet büszke. Méltán lehet büszke azért, mert ezek a törvények legkevésbé sem maradtak el Nyugat-Európa hasonló törvényeitől, sőt minőségében azokat a törvényeket meghaladták. Mondom ezt azért, hiszen ha valaki előveszi a történelem időtábláját, akkor láthatja, hogy az egységes Németország ekkor születik; ha kitekintést alkalmaz, akkor láthatja, hogy ami Magyarországon történik ebben a két évtizedben, szűk két évtizedben, az alkalmat teremt arra, hogy Magyarország Európa meghatározó hatalma lehessen Ausztriával együtt. Én tudom, hogy a kiegyezés körül rendszeresen viták vannak a ’48-asok és a kiegyezéspártiak között, de én azt gondolom, a kiegyezésben nem az osztrákokkal kötött szövetségre lehetünk büszkék, hanem a saját magunk teljesítményére.

A magyar nemzeti nagyságot, hogy mi nagy teljesítményekre is készek és képesek vagyunk, nemcsak a forradalmak idején, hanem a hétköznapi munkában is, azt Tisza Kálmán kormányzása bizonyítja a legjobban. Azt gondolom, hogy az a fajta praktikus, pragmatikus, racionális országszervező munka, amelynek jelmondata a Tisza Kálmán teremben itt, a Parlamentben is fellelhető Tisza Kálmán portréja alatt ‑ porszemről porszemre, tégláról téglára kell az államot és az országot felépíteni ‑, ez a fajta pragmatizmus, ez a fajta racionalitás, ez a fajta szellemi megközelítés mindenféleképpen emlékállítást érdemel. Hogy ez a haza urbanizációs értelemben, országfejlesztés szempontjából is hazává válhatott, az döntően ezeknek a kormányoknak köszönhető. Én figyelmeztetném az Országgyűlést például arra, hogy az 1870-es évek elején Magyarország lényegében államcsődben volt. A később megbukott Lónyay Menyhértnek köszönhető, hogy valamilyen konszolidáció elindult, de igazából csak az 1880-as évek elejére tudjuk a pénzügyi válságokat és a költségvetési deficitet kiheverni, illetve leküzdeni, csak az 1880-as évekre tudjuk megteremteni az ország fejlesztésének gazdasági lehetőségeit.

(Móring József Attila elfoglalja helyét
a jegyzői székben.)

Ha megnézzük azt, hogy az akkori többség képes volt olyan jogalkotási munkát végezni, amely a gazdaság motorja volt, akkor úgy gondolom, ez egy mindenféleképpen hasznos időszak.

Másrészről ne feledjük el, hogy ennek a korszaknak is megvannak a maga nagy kérdései. Ritkán rakjuk egymás mellé az eseményeket és a szereplőket, de Tisza Kálmán miniszterelnöksége alatt mégis Andrássy Gyula vezeti a Monarchiát, ő a külügyminisztere a Monarchiának, és ez az időszak, amikor Közép-Európának, Európának és Magyarországnak a pánszlávizmus mellett az orosz expanzióval kell szembesülnie. Két olyan politikusról beszélünk Tisza Kálmán és idősebb Andrássy Gyula esetében, akik a politikai credójuknak tekintették, hogy Közép-Európát, a közép-európai térséget, így Magyarországot is az orosz expanziótól megóvják. Ha valaki lemegy az Andrássy-szoborhoz, az Andrássy-szobron két oldalsó ábrázolás van: az egyik a koronázás 1867-ből, és a berlini kongresszus a másik 1878 idejéből. A berlini kongresszus, amely magyar siker, osztrák-magyar siker, az Osztrák-Magyar Monarchia világhatalmi és európai sikere is, pontosan arról szól, hogy hogyan lehet feltartóztatni az oroszokat, miközben ebben a vitában egyébként már az 1870-es és ’80-as években is Tisza Kálmán maga is katonai föllépés szükségét húzza alá. Tehát nemcsak nemzeti szempontból érdemel figyelmet a korszak és a korszak vezetője, a nagyon erőskezű és nagyon határozott, képviselőtársai által generálisnak titulált vagy csúfolt egyszemélyi vezetője, Tisza Kálmán, hanem világpolitikai vagy európai politikai összefüggésekben is figyelemre méltó korszaknak lehetünk a tanúi.

Nem kevésbé jelentős a másik személyiség, Tisza István, aki miatt az emlékhely létesítésére mindenféleképpen szükséget kell kerítenünk, és nagy történelmi adósságunkat törlesztjük ezzel. Tekintettel arra, hogy a protestantizmussal kezdtem a mondandóm elvi részét, engedje meg, elnök úr, hogy itt egy kitérőt tegyek. A két miniszterelnök munkásságában ‑ meggyőződésem és nézetem szerint ‑ a protestantizmusnak döntő szerepe van, ezért a magyar kormányzat és a magyar parlament számára ez egy soha vissza nem térő lehetőség, hogy egy emlékhelyet Geszten, egy elhagyatott, magára hagyott településen, az ország keleti felén a magyar nemzet újraegyesítésének jegyében is létrehozzon. Arra gondolok, hogy a magyar szabadságtörekvések, a magyar függetlenségi törekvések, a magyar nemzeti megerősödés törekvései elválaszthatatlanok a XVIII. század protestáns egyházi függetlenségéért vívott csatáiban, vagy ha arra gondolok, hogy Tisza Kálmán a politikai karrierjét annak a pátensnek köszönheti, amely a reformátusokat, a protestánsokat szabad vallásgyakorlásukban korlátozta, akkor ez mindenféleképpen idecitálható és idézhető is. Ha arra gondolok, hogy Kornis Gyula, akit többen ebben a teremben ismernek, és munkáit, Az államférfi című munkáját forgatják, Kornis Gyula Tisza István minden lépését protestantizmusából, reformátusságából vezeti le, elvi elkötelezettségét innen vezeti le, a hely szelleme még inkább érzékelhető.

Ennek a korszaknak is megvan a maga nagy kihívása. Tisza Kálmán ebben a teremben egy véderővitába, egy két évig tartó véderővitába bukik bele, aminek a kérdése az önálló magyar hadsereg, illetve az osztrák-magyar közös hadseregen belül a magyar katonai pozíciók megerősítése. Két apró szimbolikus ügy vezet utcai tüntetésekhez és lényegében a politikai elgyengüléshez, ami a lemondásban, majd a Kossuth állampolgársága körüli vitában manifesztálódik, de tulajdonképpen már korábban a véderővitában politikai bukásról adott tanúságot a helyzet.

A korszak nagy kérdése, hogy Magyarország önmaga megvédésére képes-e. Az 1900-as évek elején ebben a Házban már nem a gazdasági fejlődés, nem a költségvetési vita, nem az ország urbanizációja, fejlesztése volt a fő kérdés, hanem döntő mértékben az, hogy hogyan tudják az akkori megválasztott parlamenti képviselők ezt az országot megvédeni, hogyan tudják katonailag a közelgő háborúra felkészíteni, és ebben milyen pozíciót kell Magyarországnak felvállalnia. Ha valaki fellapozza ezeket az Országgyűlési Naplókat, egészen megdöbbentő, hogy milyen nemzeti széthúzásról tesz tanúbizonyságot az akkori parlament. 1903 és 1905 között, vagy 1912-ben, mint ahogy az a golyónyom az elnöki pulpituson tanúskodik róla, a szembenállás lényegében majdnem kizárta annak a lehetőségét, hogy Magyarország a háborúban erővel és lehetőséggel, a győzelem lehetőségével vegyen részt. Tisza István egész munkássága arról szól, arról az eleve elrendeltetésről vagy eleve elvégzésről való elméletről, hogy Magyarországnak megvan a sorsa, megvan a maga küldetése, és ennek megvannak a maga korlátai; egy közép-európai háború, ami a közép-európai magyar befolyást veszélyezteti, az tulajdonképpen Magyarország létét kockáztatja. Trianonban ez igazolást nyer, ennek a két világháború közötti irodalmát ide lehet citálni.

Amiért most mégis ezt itt szóba hozom, az figyelmeztető jel a jövőre nézve. Biztos vagyok abban, hogy a következő 5-10 év egyik fő kérdése, hogy Magyarországnak és a magyaroknak milyen szerepe, helye, ereje van Közép-Európában. Nem hiszem, hogy ezt a széthúzással és a vitákkal lehetne megválaszolni. Biztos vagyok abban, hogy az európai politikai erőtérben fontos egy ország ereje, gazdasági ereje, szellemi ereje és adott esetben védelmi képessége is. Arra gondolok, hogy ma Szlovákiában fegyvereket vásárolnak, Szerbiában fegyvereket vásárolnak, Romániában fegyvereket vásárolnak, Horvátországban fegyvereket vásárolnak. A magyar hadsereg képességeit pedig most itt nem tudnám érdemben citálni. Tehát csak a korszak hasonló vitáira hívnám fel a figyelmet, és hogy a nemzeti széthúzás ebben milyen következményekkel járt.

Szeretném képviselőtársaimat illő tisztelettel figyelmeztetni arra, hogy az emlékállítás kötelessége tehát a politikai kockázatokból és a politikai nehézségekből is adódik, és adódik abból is, hogy mégiscsak az első világháború százéves centenáriumában vagyunk, és az első világháborús miniszterelnökre is emlékezünk, aki 1914-ben képes volt ‑ annak ellenére, hogy a politikai történetírás szerint komoly gyűlölet vette körül, mint ahogy az előbbi példa is bizonyítja ‑ arra rávenni a politikai ellenzéket, hogy a háború idejére függessze fel az aktív politikai tevékenységét, és támogassa a háborúban az országot, illetve az ország vezetését.

(12.00)

Erről sikerült meggyőznie a függetlenségieket, és sikerült meggyőznie a ’48-asokat, és 1914 és 1916 közepe között egy politikai konszenzust sikerült teremtenie. Tehát Tisza Istvánban a háborús miniszterelnököt, az ország vezetőjét is tisztelhetjük, ugyanakkor ebben a teremben alá kell húznunk azt, hogy képes volt politikai konszenzust is teremteni, amikor erre szükség volt.

Sokan fölvetik, hogy 1918-ban hogyan alakult az ország sorsa. Ebben a teremben több vita folyt erről. A jobboldalon konszenzus van Károlyi Mihály felelősségét és szerepét illetően, ezt most nem is citálnám, de azt mindenféleképpen figyelmükbe ajánlanám, hogy megválaszolatlan az a kérdés, hogy ha Tisza István életben marad, akkor a személyiségének milyen szerepe és lehetősége lett volna a magyar történelemben. Ez azt az elméletet erősíti, hogy a személyiség szerepe mégiscsak fontos a történelmi kontextusban. Én egészen biztos vagyok abban, hogy ha őt nem ölik meg, akkor 1919-ben, majd 1920-ban másképp alakul az ország sora. Merem ezt állítani azért, mert minden dokumentum egybehangzóan igazolja azt, hogy a XX. század első évtizedeiben vagy a két világháború között nem létezett olyan magyar politikus, akinek a tekintélye hozzá mérhető lett volna a nemzetközi porondon.

Annak ellenére, hogy egy vesztésre álló hatalom vezetője ‑ aki effektíve vezeti egyébként, az osztrákok szerint ő vezette az Osztrák-Magyar Monarchiát 1914 és 1917 között ‑, mégiscsak azt mondhatjuk, hogy a legnagyobb nemzetközi tekintéllyel, a legnagyobb érdekérvényesítő képességgel, a legnagyobb erővel és a legnagyobb tekintéllyel bíró politikus még akkor is, ha 1918 októberében valószínűleg a magyar közvéleményben teljes volt a konszenzus, hogy a háborúba való belépés hiba volt, és a háborút részben ő miatta veszítettük el, vagy ő vezette az országot háborúba, ami a két világháború között igazolást nyert, hogy nem így van, hiszen 1914. július 1-jén ő maga írásban tiltakozott a Szerbiával való háborúba belépéssel szemben.

Én azt gondolom, a képviselőtársaim idejét nem rabolom, idegeit nem borzolom tovább, de a magyar kormányban sokan dolgozunk és a magyar parlamenti többségben sokan vagyunk, akik úgy gondolják, hogy Tisza Kálmánnak is kötelességünk emléket állítani, Tisza Istvánnak is felelősségünk emléket állítani, és felelősségünk lehetőséget biztosítani a magyar reformátusság számára is, hogy a magyar református egyház két főgondnokát tisztelje, megbecsülje, emlékét megőrizze, ugyanakkor a magyar protestantizmusnak az 1700-as, 1800-as, 1900-as és reményeink szerint a következő évszázadokban betöltött szerepére is figyelmeztessünk.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)