Felszólalás adatai

Magam tanárember vagyok, az egész pályafutásomat a katedrán töltöttem egészen két évvel ezelőttig. A családomnak megszámlálhatatlanul sok tagja tanár, pontosan tudom, hogy hogyan élnek a tanárok, pontosan tudom azt, amit ön is mondott a felszólalásában, hogy ahhoz, hogy elfogadható - hangsúlyozom:elfogadható - életszínvonalat tudjanak maguknak és családjuknak teremteni, ehhez arra kényszerülnek, hogy másodállásokban fecséreljék el azt a fizikai, szellemi és lelki erejüket, amelyre egyre inkább a nevelendő gyerekeknek volna szükségük.

Ezért is tettem fel államtitkári pályafutásom kezdetén a szakmai tevékenységemet arra, hogy a pedagógusok megbecsülését emelni kell, ez az oktatáspolitikánknak kiemelt része, de ehhez társítva meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a munkájukat valóban a társadalom jogos elvárásainak megfelelően végezhessék. Ennek belátása nem volt nehéz, ennek beláttatása sem volt nehéz. A kormány számára is egyértelmű volt, hogy értelmiségi ember nettó 70 ezer forintos fizetésből ilyen komoly szellemi munkát nem képes végezni.

Nos, ezért is döntött úgy a kormány - ahogy az imént is mondtam -, hogy a pedagógus-életpálya szoros tartozékaként jelentős mértékben megemeli a pedagógusok bérét, ezért fogadta el az Országgyűlés, már akik megszavazták a köznevelési törvényt, de így is nagy többséggel megszavazták, és ezért került bele, hangsúlyozom: a 2013. évre vonatkozó költségvetési törvényjavaslatba a pedagógusbér-emelés fedezete.

Időközben azonban nyilván olyan események történtek, amelyek arra kényszerítették vagy késztették a kormányt, hogy ennek a lehetőségét elhalassza. Ettől függetlenül egyetlen, hangsúlyozom: egyetlen kormányzati tényező sem kérdőjelezte meg a pedagógusbér-emelés szükségességét, és nem annullálásról beszéltek, hanem esetleges elhalasztásról. Bízunk abban, hogy ez az elhalasztás rövid idejű lesz vagy éppen nulla idejű, a kérdés még egyáltalán nem dőlt el.

Inkább arról szeretnék szólni, hogy miért van szükség arra, hogy a pedagógusbérek emelésével egy időben a pedagógus munkáját is másképpen szabályozzuk. Nos, amint mondtam, a köznevelési törvény erre épül, nem véletlenül köznevelési és nem közoktatási törvény lett a címe. Ezzel azt üzeni a társadalomnak, hogy az iskolának, óvodának, kollégiumnak sokkal nagyobb segítséget kell nyújtania a családoknak a nevelésben, amelyek egyre kevésbé képesek vagy akarják vagy tudják a gyerekek nevelését eredményesen végezni. Erről szól a köznevelési törvénynek az a passzusa, amely kilátásba helyezi az egésznapos iskola felé történő elmozdulást. Nem írja elő az egésznapos iskolát, ahogy Hiller István képviselőtársam tévedésből vagy csúsztatásból az imént mondta, hanem az iskola számára teszi kötelezővé a nyitva tartást, hogy a gyerekekkel ott lehessen lenni, foglalkozhassanak velük erre hivatott tanárok. Erről is szól a pedagógus-életpályamodell, amely meglátásom szerint valóban mintaértékű lehet.

Szól arról is, hogy a 26 évvel ezelőtt megszüntetett külső szakmai ellenőrzési, értékelési rendszert, amelyet tanfelügyeletnek nevezünk, ismét be kell vezetni, mert példátlan az, hogy egy ilyen nagy rendszer, mint az oktatás, külső ellenőrzés nélkül működjön.

Nos, minderre szükség van, nem is vitatta ezt az utóbbit talán az Országgyűlés egyetlen tagja sem. Én magam azt tartom továbbra is hivatásomnak, kötelességemnek, feladatomnak, hogy ezt az egész csomagot, ha úgy tetszik, dupla vagy semmi alapon, de minél előbb a magyar közoktatási rendszerben meghonosíthassuk, hogy lehessen valóban minden nap mozogni, sportolni, hogy a zene, a művészetek valóban ott legyenek az iskolában, és hogy az iskolák olyanokká váljanak, ahol derűs, a mindennapi megélhetési gondoktól mentes, optimista, bizakodó pedagógusok nevelik a gyerekeinket, hiszen ez mindannyiunknak közös érdeke.

Erről van szó, kérem, ezt lássák a törvényben, és ennek a mielőbbi megvalósításáért dolgozzanak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)