Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Államtitkár úr tiszteletre méltó következetességgel ismétli meg az új modell mellett szóló érveit, most már nem is tudom, hogy hányadik, legalább ötödik alkalommal itt a tavaszi ülésszak folyamán, de legalább negyedik, az biztos, negyedik alkalommal a tavaszi ülésszak folyamán. Én nem mondanám el az ellenérveket még egyszer; továbbra is azt kell mondanom, hogy az a modell, amit önök javasolnak, ez a nagyon furcsa félmaszek, félállami megoldás, ez nem felel meg sem a felsőoktatás érdekeinek, sem az egyetemi autonómia feltételeinek, sem pedig a kiszámítható, hatékony és áttekinthető közpénzfelhasználás feltételeinek, ez nem egy jó megoldás. Azok a dolgok, amikre önök gyakran hivatkoznak, a nagyobb önállóság, nagyobb szabadság, nagyobb felelősség, ezek megfelelő jogszabályi megoldásokkal az állami fenntartás megtartása mellett is elképzelhetők és megvalósíthatók lennének. Azok az elemek pedig, amelyek ezen túlmutatnak, az alapítványi technika, ez a kvázi privatizálás, ez pedig számos kockázatot rejt mind az intézmény felé az egyetemi autonómia sérelme szempontjából, mind pedig a közösség felé a kiszámíthatóság és az átláthatóság, az elszámoltathatóság szempontjából.

Nagyon tisztelem Nacsa képviselő urat, és ő is nagyon következetes, és vele sem fogom lefolytatni most azt a vitát, amelyik a 2010 előtti kormányzásról szól, csak azt kérem, hogy tárgyalja meg azokkal a képviselőtársainkkal, akik akkor is képviselők voltak, hogy mit kapott, mondjuk, az akkori kormányzat nem egy ilyen nagyvonalú átalakításért, hanem sokkal kisebb felsőoktatási átalakításokért. Mégiscsak skizofrén egy kicsit az oktatás reformját kárhoztatni, majd teljes mellszélességgel kiállni a felsőoktatási intézményrendszernek egy olyan átalakítása mellett, amire annak idején a legliberálisabb oktatási miniszter is csak titokban mert gondolni, mert tudta, hogy az Országgyűlésen nem menne át. Azt kell tehát mondanom, hogy magával az alapkoncepcióval nem értünk egyet, ezt szerettem volna tisztázni.

Miről szól a konkrét törvényjavaslat? Ehhez képest nagyon kevés dologról. Először is nekem azért van abban vitám Pósán képviselő úrral, hogy itt iszonyatos előre láthatatlan körülmények miatt kell hozzányúlni négy hét után, egy mégiscsak egy négy hete elfogadott  ha én jól számolom, de lehet, hogy hat  törvényjavaslathoz ismét hozzá kell nyúlni. Akkor önök beterjesztettek egy törvényjavaslatot, hogy ilyen lesz a modell, most kiderült, hogy egy picit azért másmilyen lesz a modell, mint annak idején képzelték. Én azt gondolom, hogy ez minden, csak nem megalapozott törvényalkotás. Ha nem lóhalálában hoznák ezeket a jogszabályokat, hanem esetleg előre beszélnék meg az érintettekkel, mert azt mondja Pósán képviselő úr, hogy rájöttek közben, hogy másra van szükség az intézményekben, én ezt értem, de ha lett volna egyeztetés az érintettekkel, ha lett volna érdemi szakmai és parlamenti vita, ha esetleg a parlamenti vitában figyeltek volna arra, hogy mit mondanak az ellenzéki képviselők, akkor meg lehetett volna úszni azt, hogy most megint matatni kelljen ugyanazzal a törvénnyel. Hogy finoman fogalmazzak, nem elegáns menet közben változtatni, miközben egyébként zajlik már az intézményekben a rohammunka annak érdekében, hogy a nagyon rövid határidő mellett megfeleljenek az új feltételeknek és működési módnak.

Általában azt gondolom, hogy egy ilyen mértékű és ilyen léptékű modellváltást évekig tartó előkészítő munkának kellene megelőznie, és nem azon a szinten, amire mindig hivatkoznak, hogy de volt itt koncepció, szép terv, meg nagyszerű elképzelés, hanem a jogszabály és az egyes intézményekre vonatkozó szabályozás konkrétságában kellett volna megfelelő időt hagyni a döntéshozatalra és megfelelő időt hagyni a végrehajtásra. De persze hozzáteszem, jobb korrigálni, mint egyébként úgy hagyni egy hibás szabályt.

Mégiscsak kénytelen vagyok jelezni, hogy különösen aggályosnak tartjuk továbbra is a szabályozásnak azt a részét, amelyik kivételt enged az állami vagyon elidegenítésére vonatkozó tilalom alól az egyházi intézmény, adott esetben éppenséggel a kecskeméti tanítóképző  bocsánat, nem ez a rendes neve  esetében, tehát a kecskeméti pedagógiai kar esetében. Azt gondoljuk, hogy a nemzeti vagyon, különösen ilyen fontos oktatási vagyon esetében indokolt lenne ugyanúgy megtartani a célhoz kötöttséget és az elidegenítési tilalmat, mint egyébként ehhez általában ragaszkodik az állam, ha mondjuk, önkormányzatoknak ad át vagyont. Mi azt gondoljuk, hogy egyébként nincs szükség arra, hogy az egyházak ebből a szempontból kivételt kapjanak, rájuk is ugyanolyan szabályoknak kell vonatkozni, mint mindenki másra, és az a cél, és az lenne a hasznos, ha ezek az oktatási épületek továbbra is oktatási épületként hasznosulnának. Gondolom, ma ez a szándék, de majd 5, 10 vagy 20 év múlva ez már nem lesz ilyen egyértelmű adott esetben.

Nem szeretnék nagyon sokat beszélni arról, hogy a Színművészeti Egyetemmel mi a helyzet, erről lefolytattunk egy szakmailag kevésbé részletes, ámde politikailag kellően átfűtött vitát a múlt héten. Ezt nem idézném újra ide, jelzem, hogy már csak azért sem tudjuk támogatni ezt a javaslatot, mert ezt a változást vezeti át a felsőoktatási intézmények jegyzékén. És mégiscsak azt kell mondanom, ha itt felsőoktatási politikákat értékelünk, hogy az a helyzet, ha én jól számoltam  lehet, hogy rosszul számoltam , akkor a 2005-ös törvényben 31 állami felsőoktatási intézmény szerepelt, a mostani törvényben pedig összesen 18, és ennek egy része összevonás, de jelentős része meg nem összevonás. Állami felsőoktatási intézmény. (Nacsa Lőrincnek:) Ne nézzen így rám, képviselő úr, számolja meg! Állami felsőoktatási intézmény.

Zajlik az állami felsőoktatás leépítése, zajlik az állami felsőoktatás lopakodó privatizálása, és ehhez továbbra sem tudjuk a támogatásunkat adni. Köszönöm szépen.