Felszólalás adatai

A század elején, a szarajevói merénylet után a magyar politikai elit nem akart háborút. Tisza István miniszterelnök - a Monarchia felső vezetői közül egyedül - ellenezte a hadüzenetet. Később azonban Bécs nyomására engedett, csendesen beállt a kardcsörtetők mögé. A világháború után érthetetlen módon, de nyilván a szomszédos utódállamok ellenséges propagandája nyomán, őt tették első helyen felelőssé a világégésért.

A modern kori történelemben példátlan országcsonkítás, a trianoni békediktátum után, csodával határos módon, Bethlen István és Klebelsberg Kunó vezetésével tíz év alatt talpra állt az ország. A magyarok egyharmada idegen fennhatóság alá került, nyersanyagkincsünk túlnyomó többsége az utódállamok martaléka lett, korszerű infrastruktúránk minden szegmense használhatatlanná vált, százezrével menekültek a magyarok az elcsatolt területekről a maradék országba.

Mégis felemelkedtünk, az egész világ csodálatára. Abban a történelmi helyzetben azonban az irredenta politikának nem volt alternatívája, a nyugati demokráciák közönye miatt a rossz oldalra sodródtunk, ezért hírnevünk ismét gyorsan megkopott. Azonban a rossz oldalon is a legjobbak voltunk. Az ország német megszállásáig, 1944. március 19-ig hazánk menedékhely volt lengyelek, zsidók, elmenekült francia hadifoglyok és mások számára. Voltak elítélendő zsidótörvények, voltak a nácikkal kényszeredetten vagy akár önkéntesen együttműködők, de Magyarországon ekkor még fizikailag mindenki biztonságban élhetett. Horthy számtalanszor szembeszállt Hitlerrel, háborús lépések, embertelen cselekmények megakadályozása érdekében. Nem úgy, mint a román Antonescu, a szlovák Tiso vagy a francia Pétain marsall, akik Hitler kegyét keresve éltanulóként üldözték a zsidókat és deportálták őket.

Magyarországon "csak" a náci megszállás után indultak el a halálvonatok, de Horthy Miklósnak még ilyen körülmények között is sikerült Koszorús Ferenc ezredes segítségével megmenteni a budapesti zsidóságot a tömeges pusztulástól. Szégyen és megbocsáthatatlan, amit Szálasiék elkövettek, de ők csak egy maroknyi, külső erőszakkal hatalomba ültetett gazembert jelentettek, nem a magyar nép akaratát képviselték. Ilyenek mindig és mindenhol voltak a történelemben.

A második világháború után legyőzött, megsarcolt, megszállt országként európai viszonylatban példátlanul gyorsan eltakarítottuk a romokat, életképessé tettük az országot. Erőfeszítéseket tettünk a parlamentáris demokrácia megteremtésére is. Szovjet szuronyok árnyékában, erőteljes moszkvai közreműködéssel azonban az úgynevezett magyar kommunisták vérbe fojtották e folyamatokat, kegyetlen diktatúrát hoztak létre az országban. A nemzet azonban még egy évtizedig sem tűrte ezt. 1956-ban immár eltörölhetetlenül és visszavonhatatlanul kivívtuk a világ csodálatát és elismerését. Mindennél többet mondanak Albert Camus 1957 októberében, Párizsban elhangzott szavai, így szólnak: "A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben."

1956 fénye nem halványult el, ebből táplálkozott három évtized múlva a következő magyar feltámadás, amikor a térség éllovasaként meghatározó szerepet játszottunk a megroggyant szovjet kommunista rendszer maradéktalan felszámolásában, az euroatlanti integráció térségünkre történő kiterjesztésében, a parlamentáris demokrácia és a jogállamiság megteremtésében.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a valós kép Magyarország XX. századi szerepléséről. Jó lenne végre, ha a nemzet hazai és külföldi ellenségei és a vélt vagy valós gazdasági érdekeket védő, megtévesztett politikai erők belátnák, hogy abba kell hagyni a történelemhamisítást és rágalmazást. Nem voltunk és nem is vagyunk bűnös nemzet. Európának, de különösen Közép-Európának érdeke a Kárpát-medencei magyarság megbecsülése. Több mint ezeresztendős jelenlétünk a térségben nagymértékben hozzájárult a földrész keresztény értékrendjének megőrzéséhez, kulturális és tudományos fejlődéséhez, az emberi szabadság biztosításához és a társadalmi igazságosság megteremtéséhez. A XX. századi tragédiáknak elszenvedői és nem okozói voltunk. A múltat bízzuk a történészekre, a politikusok meg gondoskodjanak egy boldogabb XXI. századról!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)