Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én abban hiszek, hogy országgyűlési képviselőként mégiscsak dolgunk megjeleníteni, elmondani az emberek véleményét, az érintettek véleményét, akikről ezen ház falai között mi döntünk.

Úgy tűnhet Rétvári Bencének, hogy ez egy vita, úgy tűnhet, hogy ez csak egy egymásodperces gombnyomás, csak amit mi itt csinálunk, annak a végén, tudják, ezek az emberek vannak és az ő életük. És itt egy gombnyomás, ott pedig egy élet van. Ezért azt gondolom, hogy ha Rétvári Bence szerint semmi értelme ennek a vitanapnak, az sajnos önt minősíti, az ön pártját, az ön frakcióját és a kormányzó pártok frakcióit. (Taps az MSZP soraiban. ‑ Dr. Rétvári Bence: Bravó, Tamás! Csak így tovább! Keményebben!)

Tudják, szerintünk szintén kifejezetten tisztességtelen, hogy képviselők gyáván úgy minősítenek itt ülő szakszervezeti vezetőket, hogy pontosan tudják, hogy ők erre nem tudnak reagálni. Ha válaszolni nem is tudnak, tisztelt képviselőtársaim, írásban átadták a véleményüket, ezért most a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének írásos véleményét fogom változtatás és kommentár nélkül tolmácsolni itt az Országgyűlés soraiban.

„Tisztelt Országgyűlési Képviselők! Honanyák és Honatyák! A mai vitanap megrendezésének kezdeményezésekor még csak kevesen reméltük, hogy összefog az ország. S lám megtörtént. Igaz, ehhez kellett pártunk és kormányunk hosszú évek óta tartó, áldozatos, időt és energiát nem kímélő, éjt nappallá tevő, az ország közoktatását a még mérhető szint legalsó traktusába taszító szerencsétlenkedése. Hiszen teljesen feleslegesnek bizonyult a szakemberek és szakmai szervezetek meg-megújuló felhorgadása, mert az EMMI úrasszonyai és urai minden lehetséges hibát elkövetve verték át a magyar társadalom egészén azt a párját ritkítóan retrográd izét (Dr. Rétvári Bence: Izét?), amit mindannyiunk legnagyobb örömére nemzeti köznevelési törvénynek nevezünk.

Verték át. Átverték a társadalmat, átverték a szülőket, mert európai szintű intézményműködtetést és -fenntartást, egyenlő esélyeket biztosító, magas színvonalú képzést ígérve vettek ki a szó szoros értelmében minden eszközt a kezükből, amellyel beleszólhatnának gyermekeik iskolában eltöltött idejének felhasználásába. Annak az időnek a hasznos eltöltésére gondolok, amely több, mint azon órák száma, amit egy, a közoktatásban tanuló diák a családjával egy adott napon eltölt, elvéve tőlük így a valódi gyermekkor megélhetésének élményét, belekényszerítve őket egy olyan robotba, amely mindennek nevezhető, csak boldog, kiegyensúlyozott iskolakornak nem. A szülők hiába fordulnak panaszukkal az igazgatóhoz, a tankerület vezetőjéhez, választ nem kapnak, mert az igazgató és a tankerületi vezető nem illetékes. A KLIK meg nem válaszol. Miért? Mert nem illetékes. Akkor ki az illetékes? Tudjuk, ki.

Átverték a diákokat, mert ahelyett, hogy bővítenék lehetőségeiket, inkább csak szűkítik azokat. Mert még „tudjuk ki” is azt mondta, hogy nem kell büfészak a felsőoktatásban, nem kell a sok érettségi a gimnáziumokban, egyáltalán nem kell annyi gimnázium sem, csak azt nem mondja ki, ámbár határozottan sejteti, hogy nincs szüksége a sok vitatkozni, érvelni, érdekeit képviselni tudó őszinte és tiszta tekintetű fiatal felnőttre. Annál inkább szüksége van arra az iskolából kikerülő arctalan tömegre, akiknek épp a jelenlegi oktatási rendszer veszi el a jövőjét, akikre mindig lehet számítani némi rezsiharc, közmunka vagy az éppen aktuális honmentés és a boldog szép jövő ígéretének újabb és újabb beígérésével. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: …szakmai hozzászólás!)

És azok, akik köszönik, de ebből nem kérnek, mert mást akarnak? Nos, ők Cambridge-ből, Oxfordból, az ELTE-ről, a BME-ről, a SOTE-ről küldenek kockásinges képet, sorra nyerik a diákolimpiákat, és őszintén köszönik tanáraiknak azt a tudást, aminek segítségével magas szinten teljesítik akár a világ legjobb egyetemeinek is az elvárásait. És átverték a pedagógusokat is, őket a legjobban. Őket, akik annyira várták, hogy végre emberszámba vegyék, megbecsüljék őket, megfizessék a munkájukat. Akik még azzal sem törődtek, hogy mennyi veszélyt jelent az a hoffmanni mondat, hogy „innentől kezdve az oktatás nem szolgáltatás, hanem szolgálat”. (Dr. Rétvári Bence: Közszolgálat, azt mondta!) Ma már tudják, hiszen a bőrükön érzik.

(15.30)

És nem az a legnagyobb baj, hogy sokkal, nagyon sokkal többet dolgoznak annál, mint amennyit a törvény előír, hanem az, hogy munkájuk hatékonyságát így jelentősen csökkentve válnak a társadalom legnagyobb értelmiségi rétegeként csalódottá, rezignálttá, közömbössé, kiégetté. Igen, kiégetté, mert azt látják, hogy az oktatás irányítóit nem az érdekli, hogy ők valójában milyen pedagógusok, mennyi az úgynevezett hozzáadott érték, honnan hová jutnak el Marikával, Pistikével, nem számít az, hogy mennyit feccöltek bele a pályán eltöltött évtizedeik alatt szakmai fejlődésükbe, és nem számít az sem, hogy ők mit gondolnak; egy dolgot várnak el tőlük: feleljenek meg a mindenható állam elvárásainak a minősítésnek hazudott vegzatúrán. És ha ez megtörtént, akkor nem emelkedik a bérük annyival, mint egy közepesen olcsónak mondható ügyvéd munkadíja óránként. És ha nem szól szájuk, nem fáj majd a fejük.

„Tudjuk ki” számításai eddig beváltak, mindeddig sikeresen osztott meg és uralkodott. Arra a fizikai törvényszerűségre ‑ ki lehetett vajon a tanára? ‑ azon­ban nem figyelt, hogy egyszer minden pohár megtelik, és alkalomadtán bizony túl is csordul. És talán arra sem gondolt, hogy a kör egyszer csak bezárul ‑ ugye a geometria -, és hogy egyszer minden türelem elfogy. Mára elfogyott. A szülők, a diákok, a pedagógusok tiltakozása összeért, elegük lett az álságos kormányzati ígérgetésekből, az álegyeztetések időt és energiát pazarló folyamatából, állam bácsi mindenbe beleszóló, minden pénzt elnyelő, mindenütt jelen lévő agresszív jelenlétéből. Ezért hozták és hozzák létre a tanszabadság egyre bővülő köreit, ezért áldoznak pénzt, időt és energiát, mert azt akarják, hogy gyermekeinknek jobb legyen, és hogy versenyképes tudással boldoguljanak majd itt, Magyarországon. Nem vitatom, „tudjuk ki” is ezt akarja. Az ő Magyarországán. Amiről én beszélek, az a mi Magyarországunk. Mendrei László, a PDSZ elnöke”

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiból. ‑ Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Jézus! ‑ Ez egy politikai kiáltvány?)