Felszólalás adatai

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha teljesen rendezett politikai viszonyok között élne az ország, akkor az előterjesztői expozénak itt vége is kellene hogy legyen, ugyanis két dologról nem kellene szót ejtenünk. Az egyik az, hogy miért kerül előterjesztésre a javaslat, és hogy lényegében kit, kiket is érint. Azt gondolom, hogy tekintettel a politikai állapotainkra, muszáj néhány szóban indokolnom - elnök úr és képviselőtársaim türelmével nem visszaélve - a javaslatot.

Természetesen minden nyugati demokráciában nagyon komoly politikai kihívás és nagyon komoly politikai kérdés az, hogy az állam vezetői, akiket a legmagasabb állami tisztséggel bíznak meg a választók, vagy bíz meg a választók egy csoportja, azok életükben milyen juttatásokra jogosultak, vagy éppen haláluk után milyen juttatásra jogosultak a hozzátartozóik. Ezt minden képviselőtársam a saját bőrén tapasztalja, amikor lakossági fórumokon szembesül azzal, hogy bezzeg a parlamenti képviselő milyen jól keres. Túl vagyunk egy méltóságteljesnek nem nevezhető képviselői tiszteletdíjvitán, és akik kormányoztak vagy netán kormányzásra vágynak, azok pontosan tudják, hogy ez a legkönnyebben támadható, a leginkább demagóg felszólalásokkal megtámadható és leginkább hangulatgerjesztésre alkalmas téma.

Mire jogosultak az állami vezetők és mire jogosultak haláluk esetén vagy életükben a hozzátartozók? Sajnos nálunk, Magyarországon még azon nagyon vékony réteg esetében sincs konszenzus - talán ma, itt a parlamentben 22 év után konszenzus lehet egy részkérdésben -, hogy a legmagasabb közjogi méltóságok, választott tisztségviselők esetén ki mire jogosult. Nem szeretném az elmúlt 22 év vagy az elmúlt száz esztendő magyar államrezon viszonyait minősíteni ebből a szempontból. Ha egy kicsit távolabb lépünk, akkor egészen rémisztő, kisszerű és minősíthetetlen vitákon vagyunk túl, ami a közjogi méltóságok legmagasabb szintjével kapcsolatos ellátásokat illeti. Nagyon remélem, hogy ma a Ház távol tartja magát ettől, és valamiféle új minőségre kerülhet sor.

A mi javaslatunk ráadásul egy részkérdés szabályozási pontosítását tűzi ki célul, ami talán a legkényesebb kérdés, és fejlődő demokráciák esetében indoklásra szorul. Kivételesen nem a hivatalban lévő köztársasági elnökről vagy a volt köztársasági elnökről és nem a hivatalban lévő miniszterelnökről van szó - az új 2011. évi alaptörvény őket tekinti igazából kiemelt közjogi méltóságnak -, hanem haláluk után a legközelebbi hozzátartozóról vagy hozzátartozóikról.

Nagyon sajnálatos, hogy nekünk nem adatott meg az a fajta egzisztenciális viszonyrendszer, az a fajta társadalmi kultúra, ami Nyugat-Európában evidencia, hogy magas állami tisztséget betöltő közjogi méltóságok, állami vezetők, egyes számú állami vezetők, államfők vagy miniszterelnökök olyan polgári egzisztenciával rendelkeznek, ami fel sem veti ennek a kérdésnek a szükségességét. Mi azonban a rendszerváltozás után - és itt mindenféleképpen ajánlom minden képviselőtársamnak a bölcsességet és az éleslátást - jó néhány olyan képviselőtársunkat láttuk már, akik a képviselői mandátum befejezése után nem tudtak visszatérni a civil világba, esélyük ne volt rá, és komoly egzisztenciális problémákkal is szembe kellett nézniük, ha nem is életük végéig, de átmeneti jelleggel mindenképpen. Természetesen nem cool dolog erről beszélni, mert ez nagyon könnyű táptalaj, de ezekben a délutáni órákban ennyit talál megengedhetünk magunknak.

És ugyanezt mondhatjuk el a miniszteri rangot vagy még magasabb állami tisztséget viselők esetében is. Nem evidencia az, hogy ha valakinek a közvetlen hozzátartozója vagy ő maga netán a legmagasabb állami tisztséget tölti be, az együtt jár egy független személyes egzisztenciával. Nem eleve adottság az, hogy az illető rendelkezik egy olyan középosztálybeli - soha nem másról beszélünk, csak egy középosztálybeli -, vagy egyes számú állami vezető esetén felső középosztálybeli személyes és függetlenséget biztosító egzisztenciával, amely számára vagy a hozzátartozója számára méltó, a korábban viselt tisztségéhez méltó életet képes biztosítani. Ez Magyarországon, a magyar gazdasági és társadalmi viszonyok között nem evidencia, és mondhatjuk ezt pártállástól teljesen függetlenül.

Nem lenne szalonképes, ha most a figyelmükbe idézném az elmúlt 22 esztendő ilyen irányú társadalompolitikai viszonyait, néhány korábbi miniszterelnök személyes viszonyait, mert ez nem volna méltó és illő a vitához. Nem volna méltó és illő, ha most azt kérnénk a nyugdíjbiztosító főigazgatójától, ugyan mondja már meg, hogy a korábban legmagasabb állami tisztséget betöltők özvegyeinek vagy hozzátartozóinak mennyi a nyugdíjuk. Nem volna méltó a vitához, de tartok tőle, hogy megdöbbentő, azt gondolom, még a magyar átlag számára is megdöbbentő számokat hallanánk.

Természetesen nagyon könnyű azt mondani, hogy a politikusok ne sírjanak, és aki ezt vállalja, az viselje ennek minden következményét, és amelyik ló azt vállalta, hogy húz, az húzzon, és ne beszéljen mellé. Ez teljesen természetes dolog, de azt gondolom, hogy egy 10 milliós közösségből néhány ember esetében, főleg akik a teljes nemzet megjelenítésére, képviseletére vállalkoznak, vagy éppenséggel a legfelelősebb miniszterelnöki tisztséget töltik be, azok hozzátartozói életviszonyait is érdemes egy felelős jogalkotónak és egy komoly országnak megnéznie és figyelembe vennie.

Mi azt javasoljuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy először is tisztázzuk a köztársasági elnökök jogállásával kapcsolatos javadalmazási viszonyokat. Ma azt mondja a törvény, hogy a volt köztársasági elnök özvegye a köztársasági elnök korábbi juttatásának meghatározott százalékú özvegyi nyugdíjára jogosult. Most lefordítom a társadalombiztosítási jogszabályokat érthető nyelvre, és nem az általunk meghozott fantasztikus jogi nyelvet, törvényhozási nyelvet idézem önöknek, csak hogy értsék pontosan. De ha valaki netán az ország köztársasági elnöke és meghal a hivatal viselése közben - amire könnyen lehet példa; a nemzetközi gyakorlat sajnos látott már ilyet -, az ő esetében a hozzátartozó özvegyről nincs rendelkezés. Tehát míg a volt köztársasági elnök esetében egyértelmű a rendelkezés, a hivatalban lévő köztársasági elnöknél nem. Ez nyilvánvalóan tarthatatlan, és vagy mind a kettőre, vagy egyikre sem alkalmazzuk ezt a szabályt. Isten ne adja, hogy szükség legyen rá, de a volt köztársasági elnökök esetén ez a szabály ma már létezik, és a volt köztársasági elnökök özvegyeiről a magyar államrezon 22 év után - erre nyomatékkal szeretném felhívni a figyelmet, hiszen ez 2012-ben evidencia, tíz évvel ezelőtt nem volt az - végre méltóképpen gondoskodik.

Arra is szeretném felhívni a figyelmüket, hogy minden döntésünk, ami a volt köztársasági elnökök özvegyeivel kapcsolatos - legyen szó akár nyugellátásról, a mindenkori köztársasági elnöki jövedelem x százalékáról, legyen szó akár a lakhatás körülményeiről, amit a törvényhozás egyébként a köztársasági elnökök jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényben biztosított a rendszerváltozás óta először transzparens és szabályozott formában -, ne a mindenkori kormány kegyétől függjön az, hogy egy volt köztársasági elnök özvegye vagy egy volt miniszterelnök özvegye adott esetben mire jogosult vagy mire nem.

(17.50)

Alapvetően egyébként itt szeretném megjegyezni önök számára, hogy az elmúlt húsz esztendőben ránk, magyarokra jellemzően - és szerencsére ez a jó oldala népünknek -, jellemző módon a volt miniszterelnökök özvegyei vagy a volt köztársasági elnök özvegye lényegében semmire nem tartottak igényt, nem kopogtattak az állam ajtaján, soha nem éltek vissza a korábbi tisztségviselés feltételeivel vagy körülményeivel. Tehát a méltányosság és az igazságosság kijárhat. Aki ezt a törvényjavaslatot támogatja, ha a gombnyomásával nem is, mert mondjuk, a pártszempontok felülírják a méltányosság és igazság szempontját, olyan emberekről és olyan érintetti körről beszélünk, akik soha nem éltek vissza azzal a juttatással, lehetőséggel vagy javadalmazással, amely számukra egyébként rendelkezésre állna vagy rendelkezésre állhatna, hiszen ettől a törvénytől függetlenül a kormány, a mindenkori miniszterelnök egyébként lényegében bármilyen juttatásról intézkedhet és hozhat ilyen döntést. De mi azt szeretnénk, ha a kormányoktól függetlenül lenne szabályozva ez a kérdés, végre 22 év után ez a kérdés rendben lenne. Tehát azt gondolom, a köztársasági elnökök és a volt köztársasági elnökök esetében ésszerűen és talán sikerült értelmesen is elmagyaráznom, hogy miért van erre szükség.

Felmerül egy speciális kérdés: az 1990 után, tehát a '90-es rendszerváltozás és az első szabad parlamenti választás után hivatalban lévő miniszterelnökök közül annak a miniszterelnöknek az özvegyéről beszélünk, aki hivatali ideje alatt elhunyt, kérdés, hogy számára az özvegyi nyugdíj rendezése bármilyen formában kijár-e. Nekünk az a meggyőződésünk, és nem tudunk elvonatkoztatni természetesen a személytől, hiszen a jogszabály jelen pillanatban egyetlenegy magyar állampolgárt érint, az a meggyőződésünk, hogy ez teljesen természetes, és abban reménykedem, hogy minden képviselőtársam egyetért ebben. Aki ismeri ezt a történetet, ismeri a kilencvenes évek közepének átmeneti változó világát, az pontosan tudja, hogy a jogosultság, a társadalmi méltányosság ellenére az érintetti kör, még egyszer nyomatékkal hívom fel a figyelmüket, soha semmilyen állami juttatásra nem tartott igényt.

Számunkra, fideszes, KDNP-s képviselők számára elsősorban emberiességi, méltányossági és emberi tisztesség kérdése az, hogy ez a lehetőség a rendszerváltozás miniszterelnöke özvegyének megadassék. Ehhez kérünk támogatást.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)