Felszólalás adatai

BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Pokorni úr az előbb azzal kezdte a beszédét, hogy kellő tiszteletet követelt a téma iránt, gyakorlatilag kioktatta a kormányoldalt, utána elkezdett beszélni, és kiderült, hogy ellentmondásba került a saját követelményével. Mert, Pokorni úr, messze nem kellő tisztelettel beszélt a kérdésről, kiderült, hogy kardozni, pofozkodni jött ide, amire nagyon nehéz indulat nélkül válaszolni. Beszédének néhány részlete egyszerűen minősíthetetlen stílusú volt, amit én a magam részéről rendkívül sajnálok, és ezért kénytelen voltam ezt megjegyezni. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Még egy megjegyzés: a téma iránti kellő tisztelethez hozzátartozna az is, hogy ha egy ilyen vitanapot kezdeményez az ellenzéki oldal, akkor talán az ellenzéki oldal képviselőinek több mint 10 százaléka legyen jelen, merthogy jelenleg az ellenzéki oldalon a képviselők 10 százaléka sincs itt a teremben. (Dr. Áder János: Azzal foglalkozzon, amit mondtunk!)

Természetesen az időm nagy részét azzal szeretném tölteni, hogy a témával foglalkozom, szándékom szerint valóban kellő tisztelettel. Mert ha már van egy ilyen politikai vitanap, akkor azt gondolom, alkalmas ez arra, hogy egy kicsit a mélyére nézzünk ennek a több mint hárommilliós társadalmi csoportnak, hogy egy kicsit elemezzük, akikről beszélünk, egyszerűen azért, mert engem például zavar ez az általánosítás, amivel állandóan találkozunk, amikor a téma szóba jön, mintha a nyugdíjas-társadalom egy egységes massza, egy egységes tömeg lenne. Általában nyugdíjas-társadalmat emlegetünk, miközben ez a társadalom rendkívüli mértékben differenciált, legalább annyira, mint a társadalom egésze.

Rendkívül különbözőek azok az élethelyzetek, amik a nyugdíjasokat körülveszik, attól függően, hogy milyen vagyoni állapotban voltak, életek akkor, amikor nyugdíjba vonultak; attól függően, hogy milyen családi állapotban élnek; hogy van-e olyan házastárs, aki még aktív kereső, mert egészen más jövedelemmel rendelkezik egy olyan család, egy olyan családban élő nyugdíjas; attól függően, hogy a gyerekek tudnak-e segíteni, vagy épp ellenkezőleg, a nyugdíjas kénytelen a például munkanélküli helyzetben kínlódó gyerekeit segíteni; attól függően, hogy például egy háztartásban két nyugdíjas él együtt, és összeadódik a két nyugdíj, vagy egyedül él valaki a maga kisnyugdíjából; attól függően, hogy özvegyi nyugdíjjal ki tudja-e egészíteni azt a saját jogú nyugdíjat, amit megszerzett, vagy özvegyi nyugdíjra sem számíthat például azért, mert idő előtt halt meg a házastársa, ami szerintem - már többször szóba hoztam - egy súlyos igazságtalansága a jelenlegi rendszernek, vagy például azért, mert soha nem is élt házasságban. Rendkívül eltérőek azok az adatok, amiket évről évre a kezünkbe vehetünk.

Én - megmondom őszintén - a mai vitanapra ebből az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság által kibocsátott állománystatisztikai adatbázisból készültem. (Felmutatja.) Ez egy rendkívül tartalmas, beszédes kötet. Értékelő, elemző megjegyzések nincsenek benne, csak táblázatok, de, ha valaki veszi a fáradságot, akkor nagyon komoly összefüggéseket tud kiolvasni ezekből az adatokból. Ilyen például a nemek közötti különbözőség. Rendkívül hátrányos helyzetben vannak a nyugdíjas nők a nyugdíjas férfiakhoz képest; vagy ilyen például az életkor szerinti összetétele a társadalomnak, a nyugdíjas-társadalomnak. Éppen ezért én arra készültem, hogy ebből az állománystatisztikai adatbázisból idézzek föl jó néhány információt, aminek birtokában lehet majd továbbgondolni a tennivalókat.

Először is a számokat szeretném szóba hozni. Szokás hárommillió nyugdíjast emlegetni. Egészen pontosan 3 millió 68 ezer ember kap a Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóságtól valamilyen típusú ellátást. Ennek a sokaságnak csak egy része valóban nyugdíj, valóban öregségi és saját jogon megszerzett nyugdíj. Ez a létszám nem éri el a kétmilliót Magyarországon, 1 millió 990 ezer fő kap ilyen ellátást.

(10.40)

De tulajdonképpen még ebből is le kellene vonni, ha tiszta számokhoz akarunk jutni, a korhatárt már betöltött rokkantnyugdíjasokat. Ez is nyugdíj, nyugdíjszerű ellátás, de más kategória, és nyilvánvaló, hogy itt lényegesen alacsonyabb átlagadatok keletkeznek a nyugdíjellátás mértékét illetően.

A korhatárt betöltött rokkantak sokasága a magyar társadalomban 344 ezer, és meglepően sok, ennél jóval több, több mint 460 ezer korhatár alatti rokkantnyugdíjasunk van. Azt gondolom, a rokkantnyugdíjkérdés az egyik kérdés, amivel a kormánynak foglalkoznia kellene, merthogy amikor '97-ben a nyugdíjreformot csináltuk, akkor erre már nem volt idő; akkor csak egy ígéretet fogalmaztunk meg egy országgyűlési határozatban, hogy ezt a rendszert is újra kell szabni. Ez a feladat azóta is várat magára, pedig most már a hetedik év telik el.

Ami a saját jogú öregségi nyugdíjasokat illeti, az ő többségük nő; következik ez abból, hogy magasabb a várható átlagos életkor a nők körében: 1 millió 200 ezer női öregségi nyugdíjasunk van és 790 ezer férfi. Ha megnézzük ehhez kapcsoltan az átlagnyugdíjösszegeket, akkor azt látjuk, hogy több mint 10 ezer forinttal magasabb az átlagos nyugdíj a férfiaknál, mint a nőknél. A férfi átlagos nyugdíj 67 ezer, a női 56 ezer forint. Az előbb már említettem, hogy a rokkantaknál természetesen alacsonyabb átlagösszegeket lehet találni. Meglepő módon a férfiak nagyobb arányban vannak jelen a rokkantnyugdíjasok körében: 260 ezer korhatár alatti rokkantnyugdíjas férfi van és csak 200 ezer nő. Itt az átlagos nyugdíjösszeg, ami keletkezik, 47 ezer forint havonta; a férfiaknál itt is magasabb, 50 ezer forint, a nőknél alacsonyabb, 43 ezer forint.

Egypár szót megérdemel az özvegyi, illetve hozzátartozói ellátás kérdése. Az adatbázis szerint 184 ezer özvegyi nyugdíj kerül kifizetésre, és közel 100 ezer vagy talán több mint 100 ezer az árvaellátással kapcsolatos hozzátartozói ellátás. Ami az özvegyi nyugdíjat illeti, itt is nagyon izgalmas, nagyon érdekes nemek közötti különbség mutatkozik: mindösszesen 6313 özvegy férfi szerepel a nyilvántartásban, és ennek a 180 ezres nagyságrendnek a többsége, 177 ezer özvegy nő. Ami a korösszetételt illeti, 60 év alatti, tehát korhatár alattinak számítható ennek a létszámnak a 20 százaléka, több mint 20 százaléka, több mint félmillió ember ebből a sokaságból, míg 80 év feletti korosztályú 11-12 százalék.

Ezeknél az információknál lényegesen fontosabb, hogy összességében hogyan alakulnak a jövedelmi viszonyok, tehát az átlagnyugdíjösszegek, a társadalomnak hány százaléka számít valóban kisnyugdíjasnak, illetve mi az, amit a mai adatok szerint magas nyugdíjnak minősíthetünk. Kerekítve mondom a számokat, mert az az érzésem, hogy már így is túl sok számmal terhelem meg a hallgatóságot. 50 ezer forint/hó alatti jövedelmet realizál ennek a saját jogú nyugdíjas-társadalomnak a 40 százaléka; 50-70 ezer forint közötti átlagnyugdíjat kap havonta további 40 százalék; és körülbelül 20 százaléka a nyugdíjas-társadalomnak kap havonta 70 ezer forint feletti ellátást. Egészen magas nyugdíjak, azt kell mondanom, ma Magyarországon nem keletkeznek. Az utolsó kategória, ami szerepel a kimutatásban, a 100 ezer forint feletti jövedelemkategória: itt mindösszesen 113 ezer ember található. Kétségtelen tehát: az a megállapítás, hogy a nyugdíjas-társadalom nagyobbik része szegénynek tekinthető, ez igaz.

Mindannyian tudjuk, hogy a nyugdíjrendszerben a nyugdíj-megállapítás két tényező figyelembevételével történik: egyrészt szerepet játszik a szolgálati idő, hogy mennyit, hány évet dolgozott, aki nyugdíjba vonult; másrészt szerepet játszik, hogy mekkora jövedelemből számítható az a bizonyos helyettesítési ráta. Nos, én végiggondoltam, hogy tulajdonképpen kétféle olyan csoport létezik, akikkel a kormánynak olyan sok tennivalója, sok dolga nincs. Hiszen van egy olyan kategória, amelyiknél magas szolgálati idő mellett és magas jövedelem mellett viszonylag szép nyugdíjat lehet kiszámítani. Azt gondolom, miattuk nem fájhat a fejünk; sajnos ők vannak viszonylag kevesen. Van egy olyan kategória is, amelyiknek az esetében alacsony szolgálati idő mellett, de magas jövedelemből tulajdonképpen még tisztes nyugdíjat lehet kiszámítani, és ha magas jövedelem keletkezett, ott vélelmezni lehet, hogy van olyan anyagi háttérbázisa az illetőnek, hogy sok segítségre nem szorul; tehát ez a csoport is rendben van.

Szerintem a kormánynak kitüntetett figyelemmel a másik két csoporttal kellene foglalkozni; egyrészt azokkal, akik alacsony szolgálati idő mellett és alacsony jövedelemmel olyan kis összegű nyugdíjat tudnak kapni, amiből megélni nem lehet. És itt szükséges a kormányzati odafigyelés, valamilyen technikája a segítségnyújtásnak.

De számomra régóta a legtöbb aggodalmat jelentő probléma a negyedik típus, amikor tehát magas szolgálati idő mellett, egy egész ledolgozott élet után, 40-45 évi munka után, csak azért, mert alacsony volt a jövedelem az életen keresztül, viszonylag kis összegű nyugdíjat lehet kiszámolni. Azt gondolom, ez a csoport az, amelyik viszonylag nagy létszámú, sajátos magyar körülmények okán, és ez az a probléma, amivel a kormánynak kellő tisztelettel foglalkoznia kell.

A magyar gyakorlatban létezik a méltányossági nyugdíj lehetősége; ezt előttem már többen idézték. Ez némi szubjektivizmust visz a nyugdíjak emelésébe, aktuális megállapításába. Én általában jobban szeretem a törvényi szabályozást, de ilyen körülmények között indokoltnak érzem, hogy legyen méltányossági korrekciós lehetőség, hogy minél többen éljenek ezzel a lehetőséggel, mert jelenleg ez a rendelkezésre álló technika, az ilyen aránytalanságok némiképpen való csökkentésére ez az egyetlen lehetőség.

Amikor '97-ben megcsináltuk az új nyugdíjreformot, azt azzal az elvárással készítettük, hogy ennek a rendszernek a biztosítási logikáját erősítsük. Merthogy ezek a forintok nem olyan jótékony célú adományok az állam részéről, amit különböző megfontolásokból az állam osztogat, hanem biztosítási viszonyból következő ellátások, hogy valóban a szolgálati idő és a jövedelem együttes hatásából megélhetést biztosító nyugdíjak keletkezzenek.

(10.50)

Éppen elég nagy baj, hogy a magánnyugdíjpénztárra való átállás, az ezzel kapcsolatos bizalom az előző kormány intézkedései miatt megingott, megrendült, megbicsaklott. Itt volt egy kis átmeneti időszak, amit nehéz korrigálni, és újra felébreszteni a bizalmat az emberekben a magánnyugdíjpénztárak, illetve az előre való öngondoskodás logikája irányába.

Tisztelt Képviselőtársaim! Elöregedő társadalomban élünk, ez egyszerűen ténykörülmény, amivel számolnunk kell, éppúgy, mint a fejlett nyugat-európai országokban. Nemrégiben Brüsszelben vettem részt foglalkoztatási konferencián, szemináriumon, és érzékeltem, hogy az Unió már tagországai, az öreg tagállamok soraiban is milyen élénk, aktív, aktuális problémaként jelentkezik a nyugdíjrendszer reformjának szükségessége.

Hosszú vitákat folytattunk ebben a Házban a nyugdíjkorhatár megemelésének szükségességéről annak idején, nagyon nehéz volt elfogadtatni a társadalommal, hogy erre szükség van. Mi a 62 évet tűztük ki célul. Az elmondott adatokból látszik, hogy a nyugdíjas-társadalom jelentős része ma is jóval korábban megy nyugdíjba, mint a kitűzött korhatár; megjegyzem, hogy még az átmenet éveiben tartunk, ami a nőket illeti.

De a nálunk jóval gazdagabb, fejlettebb nyugat-európai társadalmak mindegyikében magasabb a korhatár, általában 65 év, többnyire egységes a férfiak és a nők számára. Ilyenkor szoktuk elmondani, hogy de hiszen a magyar egészségi állapot, várható átlagos élettartam is alacsonyabb, tehát nem lehet olyan elvárásokkal közelíteni a magyar társadalom felé, mint egy nálunk jobb helyzetben lévő társadalomban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy az öregedés problémája olyan univerzális probléma, amivel mindannyiunknak szembe kell nézni. Végig kell gondolni, hogy lelkileg milyen nehéz ez a folyamat, lelkileg milyen nehéz megélni az embereknek, hogy fogy az erejük, hogy amire tegnap még képesek voltak, az ma már problémát okoz, hogy tegnap még könnyű volt hazacipelni a piacról, amit vásároltak, ma már nehézséget okoz, tegnap még könnyű volt felmenni a lépcsőn, ma már meg kell állni közben-közben. Ez lelkileg egy nagyon nehéz folyamat, és különösen nehéz, hogy ha ez az egész meg van terhelve anyagi bizonytalansággal; azzal az anyagi bizonytalansággal, hogy ha fogy az erő és jön a betegség, akkor valóban a megbízható gondoskodást megkapja az ember.

Következésképpen úgy gondolom, hogy rendkívül etikátlan az időskorú nyugdíjas-társadalmat azzal ijesztgetni, hogy a kormány rosszindulatú, rosszakaratú velük kapcsolatban. Nem az, és ennek látható, tapintható nyomai vannak, éppen ezért még egyszer: örülve ennek a lehetőségnek, hogy vitanapon ezekről a fontos kérdésekről beszélhetünk, tisztelettel kérem az utánam szólókat, hogy valóban az érdemi problémákról beszéljenek.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)