Felszólalás adatai
240. ülésnap (2009.11.09.), 170. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Jauernik István (MSZP) |
Beosztás | önkormányzati minisztériumi államtitkár |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kérdés megválaszolva |
Videó/Felszólalás ideje | 2:14 |
Felszólalások: Előző 170 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
JAUERNIK ISTVÁN önkormányzati minisztériumi államtitkár: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő úrnak köszönöm a kérdést. Kérdésére határozott igennel tudok válaszolni, sőt nemcsak azt tudom mondani, hogy a kormánynak szándéka, hanem azt is tudom mondani, hogy a kormány a szükséges lépéseket már meg is tette ezen a területen.
Polgármester úr pontosan tudja, hogy 2010-ben, döntően a gazdasági válság hatására lényegesen kevesebb forrás áll rendelkezésre az önkormányzatok támogatására. A kormánynak nagyon határozott szándéka és célja volt, hogy a kisebb forrás mellé kisebb feladatot is szabjon az önkormányzatoknál. Éppen ezért a költségvetési törvényjavaslat benyújtásától kezdődően számos jogszabály megváltoztatásra kerül, kormányrendelet-, miniszterirendelet- és az elmúlt héten törvénymódosításra is már sor került január 1-jei hatálybalépéssel. Jó néhány ilyen jogszabályhely megváltoztatása tulajdonképpen megtörtént, amely január 1-jétől kell hogy az önkormányzatok életét könnyítse.
Tudok példát mondani, amikor a korábbi feladat hatályának az idejét toltuk ki későbbre. Tudok jó néhány példát mondani, amikor meghatározott kötelezettséget enyhítettünk, és lazítottunk a feltételen. Az oktatás területén, a szociális ellátás területén, a temetkezési szolgáltatás, tehát a temetőfenntartás területén is ezek a könnyítések megtörténtek.
Képviselő úr konkrétan kérdezett az életszállítással kapcsolatban is. Szeretném megnyugtatni polgármester urat, hogy itt az életszállítás, -kiszolgálás területén nem a létszám az, ami a döntő, hanem a higiéniás előírások betartása, és ha ez megoldható kisebb létszámmal, akkor azt bizony az önkormányzatoknak meg kell lépni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Úgyhogy meg tudom nyugtatni polgármester urat, hogy könnyül a feladatuk 2010. január 1-jétől az önkormányzatoknak.
Köszönöm szépen, elnök asszony.
Felszólalások: Előző 170 Következő Ülésnap adatai