A felszólalás szövege:

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az előzetes állításokkal, az előzőekben elhangzott állításokkal szemben én szeretném megerősíteni azt, hogy véleményem szerint a 2019-es költségvetés a biztonságos növekedés költségvetése, és hogyha csak az oktatás, a tudomány vagy a kutatás területére fordítjuk a figyelmünket és ezeket a fejezeteket nézzük, akkor az ott szereplő számok egyértelműen alá is támasztják ezt. Mindez az előrelátó tervezésből következő pénzügyi stabilitásnak és tartós gazdasági növekedésnek köszönhető.A köznevelési feladatok ellátására valamelyest több pénz jut, ez egy 15 milliárdos keret. A ’18-as támogatási előirányzathoz képest egy durván 6 százalékos növekedést tapasztalunk, és a növekvő tételek között olyan elemek szerepelnek, mint a pedagógus-életpálya és a -minősítés további többletei, ez mintegy 7,1 milliárd forint, vagy a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése miatti többlet, ez 7,6 milliárd, de emelkedik a Klebelsberg-ösztöndíjprogram, vagy a Határtalanul! program támogatási többlete is növekszik, és ne felejtsük el azt sem, hogy az állam továbbra is ingyenesen biztosítja a tankönyveket, ami megint csak nem kis tétel. A fellendülő gazdaságnak folyamatos és egyre növekvő szakképzettmunkaerő-utánpótlásra van szüksége, ezért fontos a szakképzési centrumok működésének további erősítése, a szakképzési intézmények képzési, átképzési kínálatának szélesítése, bővítése, és elsődleges nemzetgazdasági cél a foglalkoztatottság további növelése. Ennek érdekében tovább kell erősíteni a szakképző intézmények és a gazdasági szereplők együttműködését a munkaerőpiac változásaihoz való rugalmasabb alkalmazkodás és a szakképzési intézményrendszer hatékony működtetése érdekében.

A szakképzési centrumokban folyó felnőttoktatás előirányzata 2019-ben a jelenlegihez képest egy 4,3 milliárd forintos többletet mutat, összességében ez a keret egy 12,3 milliárdos tétel, és ugyanakkor a tervezet szerint ez egy felülről nyitott alapot képezne, amennyiben szükséges, akkor ezt lehetne bővíteni.

A szakképzési, felnőttképzési támogatások a Nemzeti Foglalkoztatási Alap fejezetében szerepelnek a képzési alaprésznél 31,9 milliárdos összeggel, ami, azt gondolom, elég figyelemreméltó és imponáló. Ez az előirányzat biztosít forrást a Szabóky Adolf szakképzési ösztöndíjhoz, amelynek a kerete egy 9 milliárdos tétel; a tanulmányi ösztöndíj célja az, hogy a hiányszakmákat választókat ösztönözze, és csökkentse a lemorzsolódást, ez tanulónként 10-15 ezer forintos ösztöndíj/hónap, és egyúttal az alacsony tanulmányi átlagot produkálók számára felzárkóztató oktatást is lehetővé tesz. A 2016/17-es tanévben az érintett tanulói létszám, akik ilyen ösztöndíjban részesültek, 35 990 fő volt, tehát látható, hogy ez egy igen komoly létszám. De a szakképzési hídprogram ugyancsak szerepel, itt 8-10 ezer forint/hónapos ösztöndíjakkal találkozhatunk, ennek a forrásigénye durván 1 milliárd forint.

A vállalatok részéről jelentős érdeklődés mutatkozik a beruházásösztönző képzési programok és tanműhelyfejlesztés támogatása iránt. A tanműhelyfejlesztési támogatások, amelyek egyedi miniszteri döntéssel nyújthatóak, nagy számban generálnak új tanulószerződéseket is, ebből következően ez egy olyan irány, amit érdemes folytatni. 2019-ben ennek a finanszírozási igénye 8 milliárd, jelenleg 45 futó projekt van, és további 41-gyel összefüggésben vannak tárgyalások.

A felsőoktatás célkitűzése 2019-re az ágazat versenyképességének további javítása, a gazdaság és a munkaerőpiac igényeinek minél jobb érvényesítése, a műszaki, informatikai és természettudományos képzések, valamint a pedagógusképzés súlyának növelése. A felsőoktatás a képzés, oktatás mellett kutatási, fejlesztési, innovációs feladatokat is ellát, amelyek az oktatás megalapozásán túl szolgálják a tehetséggondozás, utánpótlás-nevelés feladatát is. A célok elérésének eszköze a tehetséges hallgatók, doktorjelöltek, oktatók, kutatók kiemelt támogatása és az intézmények feladat- és minőségalapú finanszírozása. A felsőoktatási intézmények oktatási és kutatási tevékenységük mellett fontos szerepet töltenek be szűkebb-tágabb térségükben, arra komoly hatást is gyakorolnak. Ez az úgynevezett harmadik misszió; közvetett, közvetlen gazdasági szerep, kulturális funkció egyaránt idetartozik.

A felsőoktatási intézmények beruházásainak következő évi támogatása többletet mutat, mintegy 19,4 milliárd forinttal, a Stipendium Hungaricum program úgyszintén emelkedik, a felsőoktatási képzések finanszírozása vagy éppen a doktorandusz hallgatók képzésének és ösztöndíjkeretének a forrása ugyancsak bővül, ahogy a hallgatók szociális ösztöndíja is, amelyet a HÖOK-kal való megállapodás alapozott meg. A nem állami felsőoktatási intézmények mintegy 7,7 milliárdos többlettel számolhatnak a 2019-es esztendőben. A felsőoktatás esetében a 2019. évi támogatás mintegy 11,1 százalékkal nagyobb, mint az ez évi.

(14.40)

Tudomány, kutatás, innováció úgyszintén egy fontos terep. A 2018. évi áprilisi választás után megalakult új polgári kormány az Innovációs és Technológiai Minisztérium létrehozásával a hazai tudománypolitika egységes szemléletű kezeléséért felelős szervezetet hozott létre. Mindez nem előzmény nélküli, mert a kormány már korábban megkezdte az úgynevezett tématerületi kiválósági támogatások rendszerének kialakítását a felsőoktatási intézményeknél, azzal a céllal, hogy az intézmények inter- és multidiszciplináris jelleggel összehangolják kutatásaikat, erősítve ezzel a hazai innovációt, vállalatokkal való együttműködéseket, gazdasági szerepvállalásokat. Ennek köszönhetően jelentősen megnőtt a felsőoktatási intézmények piacról származó saját bevétele.

A felsőoktatási intézményeknél a rendszerszintű, intézményekre lebontott stratégiai koordinációval az eddigi gyakorlat tapasztalatai alapján hatékonyabban biztosítható a teljes felsőoktatási rendszer K+F+I, azaz kutatás-fejlesztés-innováció szerepvállalása, eredményes működése, az állami költségvetésen túli egyre jelentősebb saját bevételeket hozó képessége.

Az egyetemeknél már érzékelhető külső tőkebevonási képesség lényegében a felsőoktatási államtitkárság tudományos koordinációs tevékenysége nyomán bontakozott ki, amikor az állami költségvetési kutatási és innovációs források megoszlottak az EMMI, a Miniszterelnökség alá tartozó Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Magyar Tudományos Akadémia között. Ugyanakkor a felsőoktatásban megjelenő kutatási eredmények, a vállalati szektorral kiépülő együttműködések azt jelzik, hogy hasznos és szükséges a hazai tudománypolitika egységes szemléletű kezelése. Ebből következően hasznos és szükséges, hogy a hazai kutatás-fejlesztési és innovációs feladatok ellátását finanszírozó költségvetési támogatások is egy helyen, az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál kerüljenek tervezésre, azaz a felsőoktatási intézmények K+F-re fordítható 29,1 milliárd forintja, az OTKA 12,7 milliárd forintja és az akadémiai kutatóhálózat intézményeinek kutatási tevékenysége is így kiemelten fontos szakmapolitikai céllal, a hazai K+F+I erősítéséhez csatlakozni tudjanak.

A 2019. évi eredeti kiadási előirányzatban az MTA kutatóintézeteinek és támogatott kutatóhelyeinek 37,2 milliárd forintos keretéből 20,1 milliárd az ITM fejezeténél van nevesítve. Ez a tény az elmúlt hetekben politikai hisztériává vált, ugyanúgy politikai hisztériává, mint korábban a kancellária-rendszer bevezetése a felsőoktatásban.

Az ellenzék akkor is a tudomány és a kutatás szabadsága miatt aggódott, csak arról nem beszéltek, hogy a kutatást és a fejlesztést valamikor az MSZP-SZDSZ-kormányok megszorításai lehetetlenítették el, azok taszították súlyos adósságokba a felsőoktatást, és tették takaréklángra az akadémiai kutatóintézetek működését is. A kancellároknak köszönhetően ma az egyetemeknek van pénz a számláján, és nem adósságokat görgetnek maguk előtt. Most az ellenzék az Akadémia önállóságát és a tudomány szabadságát félti.

Tisztelt Képviselőtársaim! Jó, ha emlékezetünkbe idézzük, hogy azok, akik ma krokodilkönnyeket hullajtanak egy költségvetési technikai jellegű módosítás miatt, hogy a Tudományos Akadémia kutatóhálózatának finanszírozása két fejezetnél van nevesítve, tíz évvel ezelőtt még magát a Magyar Tudományos Akadémiát is fel akarták számolni. A Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere, Kóka János 2005. április 29-én az akkori sajtóhíradások szerint azt mondta, hogy felesleges a Magyar Tudományos Akadémia kutatói hálózatának azon területét finanszírozni, amelyek nem hoznak valódi hozzáadott értéket a társadalom számára. Idézem Kóka János liberális miniszter akkori szavait; idézet következik: „Az MTA azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet, a földdel kell egyenlővé tenni, mert csak porosodó iratokat gyártanak.” Érdekes módon ezt akkor nem kifogásolta sem Hiller István, sem Gréczy Zsolt, sem egyetlenegy baloldali képviselő sem, aki még most is itt ül a parlamentben.

Az MSZP-SZDSZ-kormány az MTA létjogosultságát kérdőjelezte meg. A 2019. évi költségvetési tervezet Akadémiát érintő része nemhogy nem kérdőjelezi meg a Tudományos Akadémia létét, hanem pénzügyi eszközökkel még erősíteni is akarja azt. Az MTA-nak jutó források összességében 60,8 milliárdról 64,1 milliárdra emelkednek 2019-ben, tehát akárhogy nézem, ez bizony forrásbővülést jelent, mintegy 5,4 százalékos emelkedés. Ugyanakkor az alapkutatások terén  és az akadémiai kutatóintézetek többségét ez jellemzi -, amelyek nem közvetlenül hasznosíthatók gazdaságilag, fontos, hogy a nemzetközi beágyazottság erősödjön, fontos, hogy meghatározottak legyenek azok a területek, amelyekben Magyarországon elérhető a kritikus tömeg, mind a kutatói létszámok, mind a kutatási eredmények területén.

Jelenleg a hazai kutatás a tudománymetrikai elemzések szerint számos területen ténykedik, ami a kutatás szabadságát tekintve mindenképpen támogatandó és fenntartandó, azonban a teljesítménye, néhány eseti kivételtől eltekintve, átlagosnak tekinthető. Éppen ezért az egyéni kutatói szabadságot és kezdeményezéseket támogatva és tiszteletben tartva, cél bizonyos kiemelt kutatási területek azonosítása, illetve meglévők támogatása, a már működő nemzeti agykutatási program mintájára. Ezeknek a programoknak minden esetben részét kell hogy alkossa a kritikus tömeg a kutatói téren, a várható jelentős nemzetközi kutatási eredmények, illetve, ahol lehetséges, akár még a gazdasági hasznosíthatóság is.

A baloldali média és az ellenzék által hiszterizált, a valósággal köszönőviszonyban nem álló politikai állításokkal ellentétben a 2019. évi költségvetés nem arról szól, hogy a magyar állam átvenné, megszüntetné vagy máshová helyezné a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteit, sőt beleszólni sem akar azok működésébe, életébe. A Magyar Tudományos Akadémia továbbra is maga működteti intézményeit, maga döntheti el, hogy az egyes területekre szánt forrásait hogyan bontja le projektekre, kutatóintézetekre, kutatókra.

A finanszírozás rendszerének némi módosításával csupán az eddigi, viszonylag alacsony innovációs képességet szeretnénk növelni. Meg kell határozni azokat a kutatási területeket, amelyeket kiemelten kell kezelni a források elosztásakor. Ehhez egy, a Tudományos Akadémiával közös tudós emberekből, akadémikusokból, egyetemi rektorokból álló munkacsoportot kell felállítani.

Náray-Szabó Gábor akadémikus írta, idézem: „Mindenki azt kutat, amit akar, de a szükséges anyagi forrásokat valakinek, az államnak, a gazdaság szereplőinek vagy magánembereknek biztosítani kell. Kutatási forrás nem jár alanyi jogon senkinek. A finanszírozónak szíve joga, hogy a neki tetsző témákat kiemelten, a kevésbé tetszőket ímmel-ámmal, a nem tetszőket pedig egyáltalán ne finanszírozza. Ez így működik az egész világon, az Egyesült Államoktól Németországon és Nagy-Britannián át Indiáig vagy Kínáig.” A 2019. évi költségvetési javaslat Tudományos Akadémiát érintő része azonban nem arról szól, hogy valamit nem kívánnánk finanszírozni, vagy valamit meg kellene kurtítani, csupán arról szól, hogy a K+F+I költségvetési források, támogatások az Innovációs és Technológiai Minisztérium egységes koordinációjába kerüljenek.

Az, hogy bizonyos kutatási és innovációs források valamelyik kormányzati fejezetben szerepelnek, korántsem csorbítja a kutatás és a tudomány szabadságát. Engedtessék meg, hogy két példát is idézzek ennek alátámasztására.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalba tagozódva az OTKA egy kormányhivatal része lett, ez évekkel korábban bekövetkezett, és az a Miniszterelnökség alá tartozott. Akkoriban sok kutató a mostani érvrendszerben hallható érveket hangoztatva hevesen tiltakozott ellene, vége a tudomány szabadságának és így tovább.

(14.50)

Nos, az elmúlt évek gyakorlata bebizonyította, hogy az OTKA pályázati rendszere, független és objektív bírálati rendje nem szenvedett csorbát, sőt az OTKA forrásai is jelentősen megemelkedtek a korábbi 7 milliárdról 12,7 milliárdra.

Másik példa: a Magyar Tudományos Akadémia 2015-17 között a Miniszterelnökség alá tartozó Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól különböző kutatásokra 58 milliárd forintot kapott, azaz közel háromszorosát annak az összegnek, ami most az ITM-fejezetben szerepel. Amikor ezt a korántsem jelentéktelen forrást az Akadémia megkapta, senki nem kifogásolta, hogy az közvetlenül egy kormány, egy minisztérium alá tartozó egységtől érkezett és meghatározott kutatási területekre vonatkozott.

Tisztelt Képviselőtársaim! Összefoglalva, a 2019. évi költségvetés a közoktatás, a szakképzés, a felsőoktatás, a kutatás és tudomány területén egyaránt forrásbővülést, gyarapodást mutat, ami üdvözlendő és támogatandó. Remélem, a szavazáskor is így lesz. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem feladata a 2011. évi létrejötte óta a XXI. század kihívásainak megfelelni tudó állam, a jó és hatékony kormányzás, az elkötelezett hivatástudati közszolgálat építése az oktatás és a tudomány eszközeivel. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi törvény a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogai gyakorlójának a közigazgatás fejlesztésért felelős minisztert, a honvédelemért felelős minisztert, valamint a rendészetért felelős minisztert jelölte meg, akik fenntartói jogaikat egy közös, egyhangú döntéshozatali mechanizmuson alapuló fenntartói testület útján gyakorolják. A szakfeladatok 2014. évi átrendeződése következtében a fenntartói testület tagja lett az Igazságügyi Minisztérium képviselője is. Az egyhangú döntéshozatali mechanizmus változatlansága mellett így a fenntartói testület négytagúvá bővült. Az első években, amikor a szakmai és a fenntartói irányítás szükségképpen még szorosan összekapcsolódott, a korábban különálló intézmények együttműködése kiformálódott, összehangolódott, ez a modell megfelelő keretet biztosított a sikeres integrációhoz egy egységes, nagy közszolgálati egyetem kialakulásához. Ennek az integrációnak az előrehaladását, elmélyülését jól mutatja a fenntartói testület üléseinek gyakoriságában bekövetkezett változás, amiről államtitkár úr beszélt. A fenntartói testület csökkenő ülésszáma azt mutatja, hogy ez a típusú vezetési modell mára már, úgy tűnik, hogy meghaladottá, ha úgy tetszik, feleslegessé vált. Mindez azt mutatja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet alkotó korábbi felsőoktatási intézmények integrációja sikeres volt, és a Ludovika Campusra történő átköltözésekkel, a közszolgálat fejlesztését célzó projektekkel, a tisztviselői továbbképzésekkel, áthallgatásokkal, átoktatásokkal, közös rendezvényekkel ez az egységesülési folyamat korántsem ért véget, hanem egyre inkább még jobban elmélyül.

Azt, hogy a 2011. évi törvényi szabályozáshoz hozzá kell nyúlni, az eddig elmondottakon túl az is indokolja, hogy ma már a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen olyan új karok is működnek, amelyek a 2011. évi rendelkezéskor még nem voltak. Ilyen a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar, amely viszont az eddigi törvényi szabályozásból adódóan fenntartói képviselet nélkül működött, a Külgazdasági és Külügyminisztérium ugyanis nem fenntartó, csak tanácskozási joggal vett részt a fenntartói testület ülésein. A Bajai Eötvös József Főiskolából vált ki és lett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem része a vízgazdálkodással összefüggő tudományterület.

A testületi formában működő irányítás, ami korántsem fedi le a Közszolgálati Egyetem mindegyik szervezeti egységét, lassabbá és körülményesebbé teszi az intézmény működését. Ez a helyzet, valamint a mélyebbé vált integráció, egységesebbé vált egyetem egyaránt indokolja, hogy az egyértelmű fenntartói felelősség és irányítás egy kézbe kerüljön. Tekintettel arra, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem költségvetésének fejezetgazdája a Miniszterelnökség, kézenfekvő, hogy a fenntartói jogok és a felelősség is itt jelenjen meg. Ugyanakkor a most tárgyalt törvényjavaslat továbbra is biztosítja azt, hogy az eddigi fenntartók megőrizzék kapcsolataikat az intézménnyel, és lehetővé teszi, hogy a szóban forgó tárcák saját képzési céljaik megvalósítására a saját fejezetükben forrásokat is biztosítsanak.

(15.30)

A törvényjavaslat szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter vezetésével az igazságügyért, a honvédelemért, a rendészetért és a külgazdaságért, külügyekért felelős miniszterek részvételével létrejönne egy tanácsadó testület, ami lehetővé tenné, hogy az érdekelt tárcák minden lényeges szakmai tartalmat véleményezhessenek, javaslatokat tegyenek.

Ez a törvényi változtatás megszünteti azt a hiátust, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak nem volt helye a fenntartói testületben. Most bekerül a tanácsadó testületbe, és ez a modell, ahogyan már elhangzott, ugyanakkor az esetleges további bővítéseket is lehetővé teszi, az új kihívásokhoz igazodó szervezeti változásokat is kezelhetővé teszi.

Tisztelt Ház! A most tárgyalt törvényjavaslat a korábbinál hatékonyabb működési modell bevezetésével kívánja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem működését is eredményesebbé, magasabb színvonalúvá tenni. Azt gondolom, hogy ez az előterjesztés, ami egyébként alapvetően, így gondoljuk, egy technikai természetű módosítás, hiszen itt a fenntartó egyértelmű nevesítéséről van szó, továbbá a különböző paragrafusokon átvezeti ezt a fajta változást, a korábbi szóhasználatot értelemszerűen az újra cseréli ki, ez olyan típusú változtatási forma, ami alapvetően az eddigi működéseket érdemben nemhogy befolyásolná, hanem sokkal inkább csak javítani tudja. Azt hiszem, ez a technikai változtatás minden igényt kielégít.

Ha jól érzékelem és jól gondolom, akkor vélhetően komoly politikai felhorgadásokat önmagában ez a változtatás nem fog okozni. Ha igen, akkor nem ez a változtatás lesz az oka, tegyük hozzá, hanem az, hogy az ellenzék szemében önmagában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem léte az, ami szálka. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azért jelentkeztem normál felszólalásra, és nem két percre, mert sok minden elhangzott, és két percben nehezen tudtam volna ezekre reagálni, de engedtessék meg, hogy néhány tévedésre vagy szándékos csúsztatásra felhívjam a figyelmet.Brenner Koloman kifogásol néhány dolgot, amire azt mondom, hogy vagy nem ért dolgokat, vagy egész egyszerűen szándékosan félremagyarázza. Nem tudja hova tenni az „államtudomány” kifejezést. Csak szeretném az emlékezetébe idézni, hogy Magyarországon évtizedeken keresztül az ELTE-n, Szegeden, Pécsett, bárhol úgy hívták, hogy „állam- és jogtudományi kar”. (Dr. Brenner Koloman: Állam- és jogtudományi! És!) Tehát ha nem tudja értelmezni, akkor kérdezzen vissza, hogy miért, akkor miért hívták ezeket egykoron ily módon!

Azt is szeretném a szíves figyelmébe ajánlani, hogy kifogásolja, nem érti, hogy az 5. §-ban a fenntartóhoz mi minden jogok vannak rendelve, hogy lehet az, hogy az egyetemre felvehető hallgatói létszám szakonkénti megosztásáról is dönt a fenntartó. Hát, tisztelt képviselő úr, ez minden más egyetemnél is így van, úgy hívják ezt, hogy ponthatárhúzás; próbakörök vannak, és ott fog kiderülni  és ezt egyébként a fenntartó határozza meg, a magyar állam, a költségvetési keretek , és ez fogja megmondani azt, hogy az adott egyetemen biológia szakra hányat vehetnek fel, jogra, és hányat vehetnek fel orvosira, és így tovább, és így tovább. Nem is igazán értem.

Az, hogy jóváhagyja az egyetem éves költségvetési beszámolóját  más egyetemeken is van ilyen, ott úgy hívják: a konzisztórium. (Dr. Brenner Koloman közbeszól.  Szávay István: Taníts még, mester!) Tessék fellapozni a hatályos jogszabályt, és akkor tudni fogja.

Szeretném azt is megjegyezni, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek van olyan képzési területe, amit  akármilyen jóindulattal nézzük  a hagyományos egyetemi képzési szerkezetbe a szó olyan értelmében betagolni, hogy az tudományos teljesítményeket és egyebeket tartalmazzon, nem megy, mert ez a rendészeti, a biztonságpolitikai, a honvédelmi vagy akár a katasztrófavédelmi kérdéseknek az ügye is, tehát jó, hogyha ezeket tudjuk. Ezeket nem is lehet másképp kezelni.

Kifogásolta a képviselő úr azt, hogy milyen volumenű kollégiumfejlesztések zajlottak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnél. Ha mást nem, akkor csak olvassa el Csáth Gézát, és tudni fogja, hogy a katonai neveléshez, a katonai képzéshez vagy akár a rendészeti képzéshez is hozzátartozik egyébként a bentlakás, hozzátartozik a 24 órás időbeosztás és sok minden egyéb, tehát ennek, ha tetszik, ha nem, van egyfajta infrastrukturális feltételrendszere. (Dr. Brenner Koloman közbeszól.) Úgyhogy ezt csak a szíves figyelmébe ajánlom.

Arató Gergely képviselő úr azt mondja, hogy a központi utasítás, a miniszteri akarat nem célravezető. Egyetértek önnel, képviselő úr, önök gyakorolták is ezt, amikor egy parancsszóval bevezették a Bologna-típusú képzést, mindenhol, átgondolatlanul, isszuk is a levét egy csomó területen.

Hiller képviselő úr azt mondta, hogy az universitas eszménye nem értelmezhető Baja-Budapest relációban. Képviselő úr, ha ez így igaz  tételezzük fel, hogy igaz! , akkor nem értelmezhető az sem, hogy az ELTE-nek miért van Szombathelyen vagy Nyíregyházán feladatellátási helye (Szávay István: Pontosan! Pontosan!), mert akkor ugyanez a logika ott is csődöt mond. Tehát akkor mondjuk ki világosan, hogy az ELTE sem tudja megvalósítani az universitas eszményét, és hogyha az universitas eszményét komolyan vesszük, akkor pedig ott kellett volna kezdeni anno, akkor, amikor ez a kérdés terítéken volt, hogy a budapesti egyetemeknek egy nagy egyetemi egysége van.

Az egységes felsőoktatási irányítást kifogásolták többen. Szeretném megjegyezni, hogy egységes felsőoktatási irányítás  persze ez szépen hangzik  eddig sem volt, korábban sem volt, mert mindig is voltak ágazati minisztériumok alá tartozó egységek; a Nemzeti Közszolgálati Egyetem előtt például a katonai képzés a HM-hez, a rendészeti képzés pedig a BM-hez tartozott. Tehát jó, hogyha ezeket azért tudjuk, és ebből a szempontból nem esünk abba a hibába, hogy csúsztatások irányába megyünk el.

Szilágyi György képviselő úr pedig úgy fogalmazott, hogy szaktekintélyek tettek fel kérdést. Bizonyára így van. Én egy dolgot tennék fel óvatos kérdésként: hogy Brenner Koloman, aki, ha jól tudom, a Nyugat-magyarországi Egyetemről jött, mikor találkozott például rendészeti vagy katonai képzési ügyekkel (Dr. Varga-Damm Andrea és dr. Brenner Koloman: ELTE!), vagy akár az ELTE-n is. Már elnézést kérek, Hiller képviselő úrnál ugyanez a kérdés fennáll. Én, bevallom töredelmesen, személy szerint soha nem találkoztam vele, nem voltam abban a helyzetben, hogy részt vegyek ilyen típusú képzéseken, tehát ráhagyatkozom az ehhez értők szakmai véleményére, és nem merem azt állítani, hogy ebből a szempontból bármilyen módon szaktekintélyként kellene a parlamentben azokra tekinteni, akik egyébként a felsőoktatásból jönnek, de nem a szóban forgó terület tárgyalását érintő szakterületről. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csak az elhangzottakhoz kapcsolódóan: Szombathelynek és bármelyik egyéb ilyen felsőoktatási intézménynek az integrációja vagy éppen máshová csatolása esetében minden esetben az érintett intézmények véleményének és beleegyezésének figyelembevételével történtek ezek a dolgok. Tehát ezt csak arra mondom, hogy a felsőoktatási intézmények úgy ítélték meg, hogy az universitashoz ez hozzátartozhat. Képviselő úr ezt vonta kétségbe, én erre reagáltam úgy, hogy ha ez a Budapest-Baja relációban probléma, akkor elvileg itt is problémát kellene hogy okozzon.Bologna esetében pedig engedtessék meg azért, hogy arra felhívjam a figyelmet, csak lapozzuk vissza az akkori parlamenti jegyzőkönyveket. Azt javasoltuk akkor a Fidesz részéről, hogy a Bologna-folyamathoz kapcsolódóan egy próbaképpen néhány intézménynél indítsuk el, nézzük meg, hogy ez mivel fog járni, mit fog eredményezni, és szóvá tettük azt, hogy bizonyos területeken észszerűe most bevezetni azonnal vagy sem. Ezekre mondtam azt, hogy sok helyen kiderült, hogy nem volt értelme, sok helyen meg értelme volt, tisztelt képviselő úr, ezt nem is vitatom.

Vannak területek, ahol létjogosultsága van, és voltak területek, ahol nem volt létjogosultsága, viszont a bevezetésnél ilyen típusú differenciálási lehetőségek egyáltalán nem voltak, mert parancsszóra gyakorlatilag minden területen bevezették, kivéve a jogot és kivéve az orvosi képzést. Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én csak néhány apró megjegyzést szeretnék tenni, ott, ahol láthatóan nagyon komoly ismerethiányok állnak fenn.Először is Varga-Damm Andrea azt mondja, hogy kemikáliával szennyezett nagybirtokokat alakítottunk ki. Nyilván elkerülte a figyelmét az, hogy az elmúlt esztendőben a családi gazdaságok erősítése zajlott. Korábban ezzel volt bajuk, most úgy látszik, hirtelenjében egy új dolgot találtak.

Ugyancsak azt mondja, hogy a Liget-projekt apropóján csökken a zöldfelület, amikor mindenféle engedélyek és tervek alapján egyértelműen látszik, hogy sokkal nagyobb zöldfelület alakul ki.

A GMO-mentességről szintén a polgári kormány és a polgári parlament fogadott el határozatot és döntést, tehát hogyha ilyen területen keresgél, akkor megint csak komoly ismerethiányban szenved.

Ungár Péternek pedig azt tudom mondani, hogy az energiahatékonyság esetében, ha figyelte, hogy mit mondott elnök úr, ő azt mondta, hogy ügyes és jól szervezett akcióval jelentős mértékben lehet csökkenteni például a lakosságnál is, lecserélve a háztartási eszközöket alacsonyabb energiafelhasználású, modernebb gépekre. Nos, szeretném felhívni a figyelmét, hogyha elkerülte volna, hogy már több esztendőre visszanyúló múltja van annak, hogy volt a lakosságnál hűtőcsere, mosógépcsere, kazáncsere, erre pályázni lehetett, és nagyon sok embert érintett.

Úgyhogy azt gondolom, hogy ezeket nem ártana nem elfelejteni, és nem ártana szem előtt tartani akkor, amikor sommás és a valóságtól sok esetben elrugaszkodott ítéleteket fogalmaznak meg. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak azt szerettem volna mondani, amit részben már elnök úr is megtett, hogy előttünk van egy konkrét törvényjavaslat, erről kellene beszélni. Az, hogy a baloldalnak mindenről a CEU jut eszébe, én erről nem tehetek, ez valami súlyos kór lehet. De egy dolog biztos, hogy van egy törvény, a törvénnyel összefüggésben van egy eljárási rend, itt ebből a szempontból az előterjesztés megfelel mindennek, és én nem is értem, hogy merre kalandozgatunk szerte a nagyvilágban.Én azt látom, hogy más külföldi egyetem is kötött már ilyen szerződést Magyarországgal a nyár folyamán, tudunk róla. Tehát azt gondolom, ahol a dolgok rendben mennek, azok rendben végig is tudnak futni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Röviden csak azt szeretném megjegyezni, amit Ungár Péter felvetett, hogy hasonló előterjesztés szülessen, szerintem semmi akadálya, amint a törvényben foglaltak itt is teljesülnek.Azért azt szeretném megjegyezni, hogy elég érdekesen értelmezte a világ dolgait. A Debreceni Egyetemen, mint ahogy más magyarországi egyetemen is, vannak idegen nyelvű képzések, Debrecenben is orvosképzések például. Az ottani orvosképzést az Egyesült Államok különböző tagállamai külön-külön, újra és újra kétévente akkreditálják. Nem az történik, hogy a Debreceni Egyetem ki tud adni egy magyar és egy amerikai diplomát, hanem az történik, hogy a magyar angol nyelvű képzés magyarországi diplomáját ismerik el az Egyesült Államokban. Ez két külön dolog, mint amiről ön beszélt.

Következésképpen a helyzet az, hogy minden olyan felsőoktatási intézménynek, amelyik külföldi, Magyarországon működik, annak meg kell felelni azon törvényi előírásnak, hogy legyen külföldi lába, anyaintézménye. Ez az, ami a CEU-nak egyébként nem volt. Emlékeim szerint most a közelmúltban kötöttek kint Amerikában is valami megállapodásfélét, maga az alapítvány e tekintetben. Úgyhogy ebből a szempontból nem egy kategóriáról beszélünk, tisztelt képviselő úr, és ugyanezt tudom mondani Molnár Gyulának is, hogy egy konkrét előterjesztés apropóján értem, hogy politikailag előhoznak egy másik szálat, a mostani előterjesztés arról szól, hogy van egy olyan külföldi amerikai egyetem, amelyik együttműködik egy magyar egyetemmel a hatályos törvényeknek megfelelően, és azt gondolom, hogy ez így helyes. Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogyan államtitkár úr is jelezte, a mostani törvényjavaslat gyakorlatilag a jogalkalmazói tapasztalatok átültetése lenne a megfelelő jogszabályi környezetbe. Ebből következően azt is mondhatnám, hogy alapvetően technikai jogmódosításokról van szó, nem pedig átfogó, kitüntetett jelentőségű politikai és szakmapolitikai célokról beszélünk a jelen esetben. Ez tipikusan az a törvényjavaslat, amit hétköznapi nyelven salátatörvénynek szoktunk emlegetni. Rögtön az 1. § a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény mellékletéhez kapcsolódik. Itt egyértelműen látszik egy olyan természetű szakmai módosítás, amely arról szól, hogy egy más jogszabályban szereplő tartalmat a szaktörvénybe átvezet, és itt is nevesíti a szakmódszertant oktató tanárok különböző fizetési besorolását és fokozatait.

A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló rész gyakorlatilag egy olyan kötelezettségünkből fakad, ami uniós direktívákat és előírásokat érint. Nemcsak Magyarország, hanem másik 26 európai uniós állam is hasonló cipőben jár. Tehát itt szintén egy ilyen módosításról és pontosításról van szó.

A 11. §, ahogyan említette államtitkár úr is, a rektori és kancellári együttműködésekhez kapcsolódó hétköznapi valóság néhány részletét érinti, nevezetesen, hogy a kancellári pályázat eljárásában a bizottságban vegyen részt a felsőoktatási intézmény rektora. Azt gondolom, hogy ez méltányolható és teljesen rendjén lévő, a kancellári, rektori feladatkörök elválasztására vonatkozó korábbi szándékokat pedig különösebben nem érintő kérdés.

Nyilvánvaló, hogy a 12. § lesz az, amiben vélhetően politikai indíttatásokat fog majd keresni az ellenzék, hiszen ez a rektor megbízatására vonatkozóan tartalmaz módosítást. Lényegében arról szól a 12. §, hogy a rektorok esetén a 65. életévig tartó magasabb vezetői megbízásról szóló szabály némileg enyhíttetik, arra való tekintettel, hogy az intézmény vezetésében azok a rektorok, akik nagy tapasztalattal bírnak, és hosszabb távú programok, intézményfejlesztési tervek végigvitele indokolttá teszi, ott gyakorlatilag a 65. életév betöltése után is még kitölthessék a ciklusukat. Azt gondolom, ez azért lenne helyes és fontos, mert ha végignézünk a mai felsőoktatási palettán, akkor azt látjuk, hogy a magyar egyetemeknél legalább öt vagy hat olyan rektorról tudunk beszélni, akiket ez a törvény ilyen szempontból érinthet.

Engedtessék meg nekem, hogy egy olyan konkrét példát hozzak, ami azt gondolom, kellőképpen meg is világítja, hogy miért fontos ez. Egészen konkrétan a Debreceni Egyetem példájával szeretnék most előjönni. A Debreceni Egyetemmel kapcsolatban nyugodtan elmondhatjuk, a legfőbb erősség az, hogy a rektori és a kancellári együttes vezetés jól működik. Mindez 2013 óta datálható, amikor Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár vette át az egyetem irányítását. Ez számokban is egyértelműen megjelenik. 2013-hoz képest, akkor volt 79 milliárdos a költségvetési főösszege az egyetemnek, mostanra ez 168 milliárdra nőtt. Azt gondolom, hogy ez igen tekintélyes és magáért beszélő szám. S amit itt még érdemes megemlíteni, hogy a költségvetésben adók, járulékok formájában, amit az egyetem befizet, ez az összeg rendre 1-2 milliárddal meghaladja egyébként az egyetemnek nyújtott összesített állami támogatást. Tehát az a felvetés, amit valamikor gúnyos kacaj övezett, az önfenntartó egyetemek logikája, van arra példa, hogy ez nem feltétlenül légből kapott. Ez a fejlődés egyébként jelentős mértékben összekapcsolódik ennek a vezetői párosnak a működésével.

De ami ebből a szempontból számunkra még fontosabb, s a hosszú távú projektekhez és intézményfejlesztési tervekhez kapcsolódik, az a következő. Megindult az egyetemi tudásbázisra épülő termelői vállalatok létrejötte. Ezek magyar és az egyetemen keresztül döntően állami tulajdonban vannak, illetve lesznek. A következőkről van szó, és azt gondolom, hogy ezek végigvitele indokolja azt, hogy még 2021-22 után is ilyen személyi felállásokban tudjunk gondolkodni, tekintettel arra, hogy más személyi alternatíva sajnos nem tűnik megbízhatóan e tekintetben is megnyugtatónak. Nemzeti Oltóanyaggyár, a Debreceni Egyetem és a Roszatom együttműködésében orvosiizotóp-gyártás indul el, protonterápiás intézet kialakítására az előkészületek megtörténtek, orvosi eszközöket gyártó üzem egyetemi tulajdonnal szintén elindult, speciális gyógytápszereket előállító üzem Debrecenben már működik, nemzetközi atomenergetikai képzőközpont létrehozása nemzetközi szerződések alapján kötelezettségként már ott van, a Mádi Bor Akadémiával hozzákapcsolódó kutatások és termelési kapacitások alakulnak ki.

Az egyetem körül jelentős spin-off és startup vállalati kör jött létre, jelentős, több mint 170-180 vállalatot magába foglaló klaszter alakult ki, és ami, azt gondolom, talán mindenki számára világos, Debrecen és az egész észak-alföldi régió gazdaságfejlesztésében alapvető az egyetem, az ipar és az önkormányzati, pénzintézeti együttműködés. Gyakorlatilag annak, hogy Debrecenben olyan nagy cégek vetették meg a lábukat, mint a National Instruments, a Krones AG, a Tyssen Group, a Continental vagy legújabban a BMW, abban az egyetemnek óriási szerepe volt, és az egyetemre ezen együttműködésekből következően jelentős további feladatok hárulnak.

(11.00)

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az ilyen természetű szerződések lényegében 2020 után, ’21-22-ben kezdenek igazából éleződni. Tehát itt a személyi kontinuitás és prosperitás mindenképpen indokolttá teszi azt, úgy gondolom, hogy ezen paragrafust életszerűen nézzük. És nem utolsósorban azt is meg kell jegyezni, hogy ebből a szempontból ezeknek a nagy vállalatoknak, amelyekkel a szerződések megköttettek, a személyi garanciákat mégiscsak azok jelentik, akikkel ezeket sikerült megkötni. Azt gondolom, ebből a szempontból ez a passzus kifejezetten előmozdítani képes azt, hogy Magyarországon az egyetemi tudásbázisra alapozva jelentős innováció valósulhasson meg.

Azt gondolom, az is nagyon helyes, ami a felvételi eljárásra vonatkozó kiegészítés. Egész egyszerűen mindenki találkozhatott a felsőoktatásban azzal a gyakorlattal, hogy a felvételi során azok a hallgatók, akiknek nem úgy alakult a felvételi eredménye, ahogy szerették volna, élnek a fellebbezés lehetőségével. Az esetek igen nagy százalékában ez méltányossági kérelem, nem pedig konkrétan jogsérelemre vagy érdeksérelemre történő hivatkozás. Annak kimondása, hogy a felvételi eljárásban méltányosságnak helye nincs, szerintem ez indokolt, mert a felvételi eljárási döntés nem alapulhat méltányosságon, hiszen egyéb jogszabályok világosan kimondják, hogy ilyenkor mi a teendő.

Ugyancsak helyes, azt gondolom, a jogorvoslattal kapcsolatos eljárás, a bíróságokkal kapcsolatos eljárás egyértelmű szabályozása, tekintettel arra, hogy a bíróságoknál pont akkor, amikor az eljárásokkal kapcsolatos jogi felülvizsgálat zajlik, bekövetkezik egy jelentős ülésezési szünet. Tehát itt muszáj ezeket összehangolni, hogy egyik oldalon a hallgatói érdek ne sérüljön, a másik oldalon pedig a bíróságok működése e tekintetben ne legyen gátló tényező.

Ugyancsak életszerű és egyszerű megoldási javaslat az, ami a 16. §-ban szerepel, nevezetesen, hogy azok a hallgatók, akik az adott intézménnyel jogviszonyban vannak, az adott intézményben bármilyen munkát végeznek, vagy az intézmény által létrehozott gazdálkodó szervezetben munkát végeznek, ott ne hallgatói munkaszerződést kössenek, hanem egyszerűen megbízási szerződéssel is lehessen foglalkoztatni. Ez a belső adminisztráció szempontjából egyébként egy igen jelentős könnyítés, egyben az ügymenet meggyorsítását is lehetővé teszi.

Ilyen szempontból egyszerűsíti és átláthatóbbá teszi a jogszabályok alkalmazását az a 17. §, amely arról szól, hogy azok a hallgatók, akik oklevélszerzés nélkül fejezték be a képzésüket, akik eddig is, az eddigi tapasztalatok alapján is 90 százalékban munkavégzéssel váltották ki a visszafizetési kötelezettségüket, a jövőben 100 százalékban így tegyék. Ilyen értelemben az ebből származó kötelezettségek adminisztrációja jelentősen egyszerűsödik, és könnyebbé válik. A nagy számok törvénye egyértelmű, azt is mutatja, hogy ez a döntő.

Szerintem kifejezetten üdvözlendő az, hogy emelkedik az állami ösztöndíjas állami PhD-hallgatók keretszáma, nem is kismértékben. Ez egy jelentős emelkedés. Azt hiszem, a hosszabb távú fejlesztés szempontjából ez kiemelkedő fontosságú, ahogyan az is üdvözlendő és helyes döntés, hogy a kormány javaslatot tett a hallgatói juttatások teljes összegének 40 százalékkal történő emelésére; mindezt azt követően, hogy hosszas egyeztetések és tárgyalások folytak a HÖOK-kal. Láthatóan a közös nevezőt sikerült megtalálni. Az összes többi olyan téma, ami még a törvényjavaslatban szerepel, amely részben a névváltoztatásra vonatkozik, részben különböző jogtechnikai formák átvezetésére, hogy milyen bekezdésnél hogy változik, milyen szövegszerű változtatások lépnek az eddigi szövegek helyébe, mind-mind azt mutatják, hogy alapvetően ezek a hétköznapi gyakorlatból ismert és alkalmazott jogtechnikai változtatások.

Azt hiszem, olyan javaslattal állunk szemben, ami e szempontból hétköznapi és előrevivő, jó megoldásokat tartalmaz. Kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy a későbbiekben, amikor szavazni kell, támogassák azt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Több felvetés elhangzott a kancellárokra vonatkozóan. Szabó Szabolcs úgy fogalmazott, hogy a kancellárok nem értik az egyetemet. Én egyetlenegy példát hadd mondjak: a Debreceni Egyetem kancellárja egyébként a Debreceni Egyetem professzora, és ha van valaki, aki érti az egyetem világát, akkor ő biztosan az. A kancellárokkal kapcsolatban azért ne felejtsük el, tisztelt képviselőtársaim, hogy amióta van kancellári rendszer a felsőoktatásban, jelentősen visszaszorult a felsőoktatási intézmények adósságállománya, ami egyébként korábban igen nyomasztó és fullasztó terhet jelentett  én azt gondolom, hogy erről nem kellene elfeledkezni.

Amikor Hiller képviselő úr úgy fogalmazott, hogy a kancellárokkal évszázados egyetemi hagyomány sérül, akkor valószínűleg elfeledkezik arról, hogy az egyetem középkori intézmény, az egyetemi rektorokat a középkorban is a professzorok választották, a kancellárt pedig a fenntartó egyházmegye vezetője, a püspök vagy az érsek kinevezte. Tehát ebben olyan borzasztó nagy, hagyománytól történő elfordulást én nem érzékelek, megmondom őszintén.

Ami a MAB-nak meg az Oktatási Hivatalnak a dolgait érinti, én csak szeretnék arra utalni, hogy az Oktatási Hivatal törvényességi feltételek teljesülését vizsgálja minden esetben, ez a dolga, a MAB pedig szakmai feltételek teljesülését vizsgálja; a kettő nem összekeverendő. És én úgy vettem észre, hogy itt szándékosan a kettőt össze akarták mosni; szerintem nem helyes, ha ebbe az irányba megy el a gondolkodás.

És még egy dolgot szeretnék felvetni: Hiller képviselő úr azt mondta, hogy a rektor megbízásának meghosszabbítását ő jónak is tartotta volna, ha én nem mondok egy debreceni példát. Ha én nem debreceni példát mondok, akkor ön valószínűleg idézni fogja az ellenzéki sajtót, ami meg lex Mocsairól, és nem tudom, miről beszél. Tehát egész egyszerűen jó, ha tisztán látjuk azt, hogy van Magyarországon ma öt vagy hat olyan egyetem, ahol a rektorok potenciálisan ebbe a jogkörbe vagy ebbe a módosításba beleesnek. Hogy élnek-e ezzel vagy sem, az egy más kérdés; hogy megválasztják-e őket vagy nem, az megint más kérdés; de azt elvitatni, hogy olyan természetű (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) hosszabb távú projektekről szó van, mint akár a debrecenit felvázoltam, az, azt gondolom, nem helyes. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én a szóban forgó törvényjavaslaton belül csak a kutatás-fejlesztéssel és innovációval kívánok foglalkozni egy rövid hozzászólás erejéig. A törvénymódosításnak ezek a megfogalmazásai vagy idevonatkozó részei nagymértékben támaszkodnak az Egyetemi Technológiai és Tudástranszfer Fórum 2018. május 27-i rendezvényén elhangzottakra. Azt gondolom, hogy ez egy fontos dolog.

A hazai felsőoktatási intézményeket érintő kutatáshasznosítási és technológiaitranszfer-környezet módosítására, fejlesztésére tett szabályozási javaslatok itt megszülettek, és alapvetően erre épít a törvény. Itt megfogalmazódott egy olyan sommás vélemény, amit aztán jogszabályba át kellett ültetni. Ez úgy szól, hogy a közfinanszírozási kutatóhelyek kapjanak korlátozásoktól mentes rendelkezési jogot a szellemi alkotásokhoz kapcsolódó vagyoni jogok tekintetében. Ugyanis az a helyzet, hogy a kutatás-fejlesztésről, innovációról szóló törvény a kutatóhelyeken keletkező szellemi alkotásokat állami vagyon körben tartja, ami önmagában persze nem baj, csak ez a jelen helyzetben, amikor felgyorsult ütemben zajlik a világban az innováció, okoz mégiscsak bizonyos korlátokat. A kutatóhelyeket ugyan tulajdonosijog-gyakorlóként nevesíti a jelenlegi törvény, tehát a szellemi alkotással a kutatóhely, az egyetem maga gazdálkodik, de mégis az állami vagyonnal kapcsolatos háttérszabályokat kell rá alkalmazni.

Az állami vagyonról szóló törvény szerint az állami vagyon hasznosítására kötött szerződések elsődleges célja az állami vagyon hatékony működtetése, állagának védelme, értékének megóvása, gyarapítása, illetőleg az állami és közfeladatok ellátásának elősegítése, ami természetesen rendben van. Ezek a célok alapvetően az állami vagyon megőrzését szolgálják, viszont a szellemi alkotások esetében ez nehezen értelmezhető. Itt a fő cél mégiscsak a mielőbbi hasznosítás, és a szellemi tulajdon egyik ismérve az, hogy időben korlátozott jellegű. A kutatóhelyeken létrejövő találmányokat alapvetően szabadalmi oltalommal lehet védeni, a szabadalmi oltalom pedig a hatályos törvényi szabályozás szerint a bejelentés napjától húsz évig tart, tehát ennek van egy időbeli korlátja. Akkor, ha a fenntartási díjat nem fizetik meg, vagy ha az oltalom megsemmisítése vagy az arról való lemondás bekövetkezik, akkor a szabadalmi oltalom nyilván hamarabb is megszűnhet.

A szabadalmi törvény kizárólagos hasznosítási jogot biztosít a szabadalom jogosultjának, de kizárólagos jogosultsághoz egy hasznosítási kötelezettség is társul. Amennyiben a szabadalmas meghatározott időn belül nem gondoskodik a találmány hasznosításáról, illetve másnak sem ad hasznosítási engedélyt, akkor  ilyenkor nyilván egyéb körülmények teljesülése is szükségeltetik  az ezt kérelmező számára a hasznosításra vonatkozó kényszerengedélyt ki kell adni. A közfinanszírozású kutatóhely a szellemi alkotások jellegéből és a kutatóhely elsődleges feladataiból következően ritkán hasznosítja a találmányokat saját keretein belül, azokat többnyire átruházza, vagy engedélyt ad azok hasznosítására.

A szellemi alkotáshoz fűződő jogok főszabályként a szellemi alkotást létrehozó személyt, a feltalálót illetik meg. A szellemi alkotásokhoz kapcsolódó jogok közül az átruházhatók a közfinanszírozású kutatóhelyekre szállnak át. A kutatóhelyeken a legtipikusabb eset a szolgálati találmány, amikor munkaköri kötelezettség alapján dolgoz ki valamit a feltaláló, magyarán, egy kutatóhely alkalmazottja, és a szabadalom a feltaláló jogutódjaként a munkáltatót illeti meg.

Az állami vagyonra vonatkozó szabályok jelenleg, mint említettem, bizonyos korlátokat jelentenek a kutatási eredmények hasznosítása terén. Az iparjogvédelmi oltalom megszerzésének megindítását követően például nagyon rövid idő áll rendelkezésre a befektetéseket vállaló partner megtalálására, a hasznosítási konstrukció kidolgozására, és így sokszor lehetetlenség eleget tenni a versenyeztetési és engedélyezési eljárások előírásainak.

Mindezeket figyelembe véve, ha komolyan gondoljuk az innováció szerepét a jövőt illetően, márpedig a magyar gazdaság szempontjából ez kulcskérdés, az látszik már most is jó néhány olyan egyetemi központnál, ahol nagyon komoly élő együttműködési kapcsolat van iparvállalatokkal  Győrben, Kecskeméten, Debrecenben, Pécsett, Szegeden és még sok helyen, ez lehet egészségipar, járműipar és így tovább, nagyon sok terület , az látszik, hogy azokat az akadályokat, amelyek a korábban megfogalmazott törvények során, amelyek bármilyen jó szándékkal is születtek, de nyilván nem jövőbe látó senki, igazítsuk a való élethez, tegyük rugalmasabbá, tegyük hatékonyabbá annak érdekében, hogy a magyar találmányok, a szürkeállomány által kidolgozott eljárások minél hamarabb és minél nagyobb arányban a gazdaságban ténylegesen hasznosuljanak, és az abból befolyó jövedelmeket még nagyobb arányban lehessen visszaforgatni a kutatás-fejlesztés céljaira. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Látszatra úgy tűnik, mintha ez a javaslat egy teljesen új és unikális dolog lenne, jóllehet, ha végiggondoljuk, hogy mit tartalmaz a „Fokozatváltás a felsőoktatásban” című stratégia, amelyet egyébként  vissza lehet keresni az akkori bizottsági, illetve parlamenti jegyzőkönyvekből  az ellenzék sem kifogásolt, hanem azt mondta, hogy előremutató, már abban számos olyan elem megfogalmazódik, ami abba az irányba vezet, hogy hogyan tudjuk a magyar felsőoktatást a kor kihívásaihoz igazítottan rugalmasabbá tenni, versenyképesebbé tenné. Ebben a stratégiában szerepelt már az is, hogy növelni kell a doktori képzések kapacitását. Csak emlékeztetném a tisztelt Házat, hogy nem is olyan túl régen, pár hónappal ezelőtt erről az Országgyűlés már szavazott is, ez be is következett, tehát látszik azért, hogy lépésről lépésre alakulnak ezek a dolgok, és elérkeztünk abba az állapotba, abba a stádiumba, amikor egy olyan egyetemet, amelyik pénzügyi-gazdasági ismereteket oktat, magát az egyetemet is ehhez a területhez szorosabban megpróbáljuk közel vinni, lényegében a pénzügyi-gazdasági realitások aktív szereplőjévé tenni. Ehhez kapcsolódnak azok a javaslatok, amelyek arra vonatkoznak, hogy a fenntartó kérdése hogyan és mint alakuljon, ehhez kapcsolódik a vagyonjuttatás kérdése és értelemszerűen a felsőoktatási törvénynek az a technikai módosítása, ami azt igényli, hogy a fenntartóváltással bekövetkezett állapotváltozás ott is átvezetődjék, átvezettessék a megfelelő rovatba.

Szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy a hazai felsőoktatás jó néhány szereplője, jó néhány egyeteme már most is egyébként a gazdasági élet nagyon aktív és fontos szereplőjévé vált az elmúlt esztendők során, aminek az a következménye  csak utalnék itt a Corvinuson kívül akár a győri egyetemre, nyilván ez kötődik erőteljesen az Audi jelenlétéhez, a kecskeméti felsőoktatási intézményre, a debrecenire, ugyanez igaz azért Miskolcra is , hogy számos olyan felsőoktatási intézményünk már most van, ahol a gazdasági élethez való kapcsolat minden korábbihoz képest már szorosabb, és ennek jelentős pénzügyi vonzatai is vannak. Magyarán: ezek az egyetemek jelentős bevételi forrásra is szert tudtak tenni úgy, hogy közben egyébként ezeknek az egyetemeknek a napi működését az államháztartási törvény keretei szabályozzák és határozzák meg, amelyek viszont a gazdasági élet szereplőivel való kapcsolattartás szempontjából elég sok nehézséget jelentenek, valljuk be őszintén. Ez részben igaz a szerződéskötéstől, utalványozástól kezdve egészen a pénzkifizetések engedélyezésén át nagyon-nagyon sok mindenre, úgyhogy értelemszerűen, ha szeretnénk azt a folyamatot erősíteni, márpedig szerintem erre szükség lenne, hogy a felsőoktatás forrásoldalát tudjuk bővíteni, és ez a forrásoldal a gazdasági, a piaci szektorból származzék, akkor a felsőoktatási intézményeket is rugalmasabbá kell tenni a piac világa felé, és nyilvánvalóan érdemes azt is megcselekedni, hogy először kipróbáljuk, tud-e ez jól működni.

Csak emlékeztetni szeretnék, hogy akkor, amikor Magyar Bálint minisztersége idején úgy döntött az akkori balliberális többség, hogy egy csapásra bevezetik a bolognai rendszert, anélkül, hogy tudtuk volna pontosan, ez mivel jár, ahelyett, hogy kipróbáltuk volna egy vagy két egyetemnél, amikor erre volt ilyen javaslat  megjegyzem, a németeknél sok helyen ezt tették, kipróbálták először , nem, itt generálisan mindenhol, minden intézménynél azonnal, egy csapásra bevezettük, és meg is láttuk az eredményét: jó néhány területen ennek bizony komoly kárai voltak. Tehát szerencsésebb azt megcselekedni, hogy nézzük meg először, egy-egy nagyobb horderejű változtatás egy adott esetben működik-e, és ez milyen tapasztalatokkal bír. Ebből a szempontból a Corvinus Egyetem, amely eddig is a leginkább a piac felé nyitott volt és a leginkább kötődött ehhez a szférához, értelemszerűen kínálkozik egyfajta ideális megoldásnak. Ha az itteni tapasztalatok kedvezőek, érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen irányban kell ezt a későbbiekben bővíteni.

Szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy a következő uniós költségvetési ciklus időszakában már az egyetemi világ is közvetlenül kell hogy pályázzon az uniós forrásokra. Ez megint csak egy jóval nagyobb fokú rugalmasságot kíván az eddigiekhez képest, arról nem is beszélve, hogy a mai egyetemi világot jelentős mértékben gúzsba tudja kötni az a közbeszerzési keret, ami egyébként uniós alapelvek mentén született meg. Mondok egy nagyon egyszerű példát, és azt hiszem, akkor mindenki érteni is fogja, hogy miről van szó. Tekintettel arra, hogy az államháztartási törvény az egyetemek esetében, azok nagyságrendjéből adódóan is, értelemszerűen az egybeszámítást előírja, ma egy magyar egyetem nem tud meghívni egy Nobel-díjast, csak akkor, ha mellette kér még két másik árajánlatot is; ez egész egyszerűen nonszensz. (Moraj az ellenzék soraiban.) Tehát gyakorlatilag, ha piaci versenyképességet akarunk elérni, akkor ezeket a típusú adminisztratív akadályokat ki is kell venni a rendszerből, és nyilvánvalóan ebből a szempontból a Corvinus modellje mintaadó lehet majd a későbbiekben is.

Összességében én azt gondolom, hogy az a vagyonjuttatás, ami egyébként lehetővé teszi az egyetem működését, zökkenőmentes átállását egy új fenntartóra, teljes egészében megnyugtatónak tűnik. Ha annak a hozadékait megnézzük, akkor azt látjuk, hogy az a hozadék magasabb egyébként a jelenlegi támogatási forráskörnél, és arról nem is beszélve, hogy egyéb mozgáslehetőségeinek a kibővülése során az egyetem tőkevonzó képessége és üzleti kapcsolatrendszere még inkább ki tud bővülni. Azt hiszem, érdemes ezzel kísérletezni.

Sok sikert kívánok egyébként az egyetemnek, az új fenntartóváltás során az alapítvány kuratóriumának majd ehhez a felelősségteljes munkához, és egyúttal azt kívánom, hogy beigazolódjanak majd azok a szándékok, amelyek arról szólnak, hogy a Corvinus Egyetem Európa legjobb egyetemei közé tudjon emelkedni, és a világon is a magasan jegyzett egyetemek közé kerülhessen. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy más esetekben Finnországot mindig örök példaként szokták hozni, Hiller képviselő úr, Kunhalmi képviselő asszony és így tovább, és így tovább. Tegyük hozzá nyugodtan, hogy nemcsak az angolszász, de a finnországi viszonyok között is az egyetemek nagy része ehhez hasonló logikát és működési modellt követ. Tehát ha egyik esetben követendő példa, akkor, azt gondolom, hogy e tekintetben sem biztos, hogy ördögtől valónak kell tekinteni.Ahogyan logikailag ehhez kapcsolódik az is, amit Ungár Péter mondott. Ő azt mondta, hogy neoliberális ez a javaslat. Szeretném felhívni a figyelmét, hogy az egyetemeknek évszázadok óta volt alapvetően vagyonuk, a Debreceni Egyetem úgy jött létre a két világháború között, hogy a város adományozott erre a célra igen nagy mennyiségű földvagyont, egyéb ingatlan és ingó vagyont is. Ez nem egy neoliberális dolog, hanem nagyon régen hozzátartozik az egyetemek működéséhez. Kicsit tanulmányozni kellene, a történelemnek azért van célja és lehetőségei. Amit ön hiányolt, hogy a bölcsészettudományokat üldözik, ez úgy, ahogy van, nem felel meg a valóságnak, részben elmondta miniszter úr is. Szeretném felhívni a figyelmét, hogy nézze meg akár csak a pályázati lehetőségek tárházában mennyi minden van, ami e tárgykörbe illeszkedik.

Hiller képviselő úr azt mondta, hogy eredménytelen volt az eddigi modell. Sokféle logika alapján lehet megnézni, hogy mi az, ami eredményes vagy nem eredményes, én ezt nem vitatom. Egyetlenegy dologra szeretném felhívni a figyelmet, hogy például a Debreceni Egyetemnek a tavalyi mérlegfőösszege 170 milliárd forint. Ebből az összegből durván 70 milliárd az, ami állami forrás, úgy, hogy ebben benne van egyébként a betegellátási rész is, ami a klinikához kapcsolódik. Az látszik, hogy azok az egyetemek, ahol jó menedzselik a dolgokat, képesek már most is jelentős mértékben a piacon gazdasági értelemben is szereplőként megjelenni, és pontosan az a helyzet, hogy az államháztartási törvény keretei jelentős mértékben lefékezik egyébként ezt a mozgáslehetőséget. Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, csak egészen röviden. Varga-Damm Andrea azt mondta, hogy kiszolgáltatottak a fiatalok, és amikor ő volt egyetemista, akkor mennyire jó volt. Csak szeretnék arra emlékeztetni, hogy abban az időben, és ez ezzel nem kívánok életkori állapotokra utalni, de mégiscsak azt kell mondani, hogy abban az időben Magyarországon volt Európában a legalacsonyabb a felsőoktatásban részt vevők aránya.

(13.30)

Ezt jó, ha tudjuk. Albánia volt egyedül csak utánunk. (Dr. Varga-Damm Andrea közbeszól.) Akkor ezek szerint ön visszasírja ezt az időszakot. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.  Dr. Varga Damm Andrea közbeszól.)

Vadai képviselő asszony azt ajánlotta nekünk, hogy iratkozzunk be valamelyik egyetemre. Lehet, hogy megfogadjuk majd a tanácsát, én viszont szeretném azt ajánlani, hogy Kunhalmi képviselő asszony, Bangóné képviselő asszony, Harangozó képviselő úr meg az általános iskolába iratkozzanak be helyesírást tanulni, mert azt gondolom, az is ildomos lenne. (Taps a kormánypárti padsorokban.  Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.  Az elnök csenget.)

Ungár Péter azt mondta, hogy az értelmező kéziszótár úgy definiálja a tandíjat, hogy mindaz a pénz, amit ilyenkor az intézmény beszed. Akkor kéretik ezek után, mondjuk, a kollégiumi díjat is ennek tekinteni, amit az intézmény beszed. (Dr. Varga-Damm Andrea közbeszól.) Kéretik a pótvizsgadíjakat, különböző különeljárási díjakat is annak tekinteni (Zaj, közbeszólások.), mert azokat az intézmény természetesen beszedi, valóban ez kétségtelen. (Dr. Varga-Damm Andrea elhagyja az üléstermet.)

És még egy utolsó dolog, Szél Bernadett a CEU apropóján az amerikai diplomával kapcsolatban jött elő, illetve a Corvinus kínai diplomájával. Csak szeretném felhívni a figyelmet, hogy van egy óriási különbség: a kínai diploma mögött van egy kínai egyetem, az amerikai diploma kiadása mögött meg nem volt amerikai egyetem  pont. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő javaslat tartalmilag három fő részre osztható. Az első része az, amiről miniszter úr is beszélt, nevezetesen, hogy a kutatási és az innovációs alapokból mit és hogyan lehet finanszírozni. A törvénytervezet másik fő tartalmi eleme gyakorlatilag létrehozza az egységes Kutatási és Technológiai Innovációs Alap szakmai felügyeletét ellátó Nemzeti Tudománypolitikai Tanácsot. A harmadik rész foglalkozik azzal a témával, amely az elmúlt időkben a legnagyobb politikai és egyéb reakciókat és hangulatot okozta, nevezetesen az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat kérdéséről van szó, ami értelemszerűen érinti az MTA kutatóintézet-hálózatának az átalakítását.Ahogy miniszter úr is mondta, a törvényjavaslat nem érinti az MTA köztestületi státuszát, és nem érinti az akadémiai tiszteletdíjakat sem. Ezt azért fontos leszögezni, mert ilyen természetű aggodalmak is eljutottak hozzánk. Aki nem tudná, annak mondom el, hogy a nem tudományos fokozatnak minősülő akadémiai doktori cím vagy akadémikusi cím pénzzel jár, a PhD, ami tudományos fokozat a törvény szerint, az nem. Az MTA doktori cím viselői kapnak az adófizetők pénzén havi bruttó 90 ezer forintot életük végéig, ez aktuális teljesítményértékeléshez nem kötött. Akadémikusoknál a rendes tagok esetében 455 000 forint, a levelező tagok esetében 353 900 forint/hónap életük végéig. Elhalálozásuk esetén ennek meghatározott hányadát a hozzátartozók kapják. Természetesen ezeket mi a köztestületi státusz keretein belülre tartozó témának tekintjük, tehát erre vonatkozóan véletlenül sincsen a törvényjavaslatban semmi.

A kutatóhálózat átszervezése azonban, ahogy szintén elhangzott a miniszteri expozéban, azt a célt szolgálná, hogy a hazai kutatási eredmények nagyobb arányban és hatékonyabban hasznosulhassanak. Ezért az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat a költségvetési törvényben önálló költségvetési fejezetet képezne. Nem tartozik a kormány irányítása vagy felügyelete alá, az Országgyűlésnek tartozna beszámolni úgy, ahogyan ezt eddig az Akadémia tette. A kutatóközpontok és kutatóintézetek központi költségvetési szervi vagy közhasznú nonprofit gazdasági társasági formában működhetnek. Erre számos példa van egyébként szerte a világban, tehát nem most fogjuk kitalálni a spanyolviaszt, hanem lényegében a meglévő tudást próbáljuk Magyarországra is adoptálni és hasznosítani.

Csak szeretném megjegyezni, hogy azok a kérdések, amelyek a kutatási és fejlesztési eredmények hasznosulásának mikéntjére vonatkozóan megfogalmazódtak vagy megfogalmazódnak, nem új keletűek; kifejezetten régóta, mondhatni, a rendszerváltás óta végigkíséri a magyar tudománypolitikai gondolkodást. Engedtessék meg, hogy idézzek egy 2006-os ilyen természetű értekezésből. Polónyi István írta, csak azért merem mondani, mert egyébként Polónyi István véletlenül sem vádolható azzal, hogy a Fidesz szekértolója lenne. A következőket írta 2006-ban: „Az Akadémia kutatóintézetei a gazdaságban meglehetősen elszeparálva dolgoznak. Kérdés, melyik ország engedheti meg magának, hogy egy ilyen jelentős tudományos potenciál az autonómia elefántcsonttornyában elkülönüljön a gazdaság igényeitől. Az MTA intézményhálózatának a gazdasággal sokkal aktívabb kölcsönhatásban álló szervezeti formát kellene találni, s ez aligha az MTA szárnyai alatt képzelhető el.”

Ugyancsak ő írja: „Az MTA védőbástyája mögé elszeparált kutatóintézetek, amelyek igen jelentős kutatói, fejlesztői bázist képviselnek, nem jelentenek húzóerőt, sőt hazai összehasonlításban is gyakran gyengébben szerepelnek, mint a felsőoktatási kutatások.” Azt is írja Polónyi István, hogy „ezek a kutatóintézetek az adófizetők pénzéből működnek, viszont működésüket olyan testületek határozzák meg, amelyekben nagyrészt ugyanezen intézményekben dolgozók ülnek, tehát működésüket önmaguk határozzák meg”.

Hiller István mondta az MTA 2007. évi közgyűlésén: „Az adófizetők pénzén finanszírozunk ötleteket, de nem segítjük, hogy azokból az ország számára hasznos termékek legyenek.” Kóka János ezen még tovább ment, ő meg úgy fogalmazott, hogy „az MTA-nak azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet, a földdel kell egyenlővé tenni, mert csak porosodó iratokat gyártanak”. Tehát gyakorlatilag az Akadémia egészének létét, létjogosultságát kérdőjelezte meg. Azt gondolom, hogy ezek nagyon durva felvetések, mert amiről beszélnünk kell, az mégiscsak az, hogy hogyan lehet a tudományt, annak eredményeit a gazdaság és az egész társadalom javára jobban becsatornázni a mindennapok életébe.

Glatz Ferenc, az MTA elnöke 1998-ban  ez sem most volt  az Országgyűlés szakbizottsága előtt tarthatatlannak nevezte, idézem, hogy „a munkavállalók valamiféle testülete önmagának akarja megmondani, mit kutassanak, a magyar adófizetők pénze fölött valakinek rendelkeznie kell, és a feladatokat valakinek ki kell adnia”. Az akkori elnök, tehát Glatz Ferenc annyit akart, hogy az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsába a kutatóhelyek ne delegáljanak tagokat  ez akkor úgy nézett ki, hogy 50 százalékot a közgyűlés, 50 százalékot a Kutatói Fórum delegált , hanem a Kutatóhelyek Tanácsának tagjait az akadémiai közgyűlés válassza. El akarta venni Glatz elnök úr az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsának azt a jogát, hogy döntsön saját gazdálkodásának kereteiről és a közgyűlésnek javaslatot tegyen a kutatóhelyek alapvető kérdéseiről, és csak véleményezési jogot kívánt volna ott hagyni, illetve a főtitkárválasztásnál a vétójogot szintén meg kívánta szüntetni.

Az akadémiai kutatóhálózat kutatóinak akkori véleménye, idézem: „Az MTA-elnök elképzelései alapvetően csorbítanák a kutatók önállóságát, veszélyezteti a tudomány szabadságát, függetlenségét, veszélyes centralizációs szándék.” Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek kifejezetten ismerős mondatokként csengenek, mint említettem, ezek ’98-ban hangzottak el.

Kardos Julianna, a Központi Kémiai Kutatóintézet akkori tudományos tanácsadója, a Kutatói Fórum szóvivője szerint „a kutatóhelyek ügyében nem jó a közgyűlésre hagyatkozni, mert annak többsége nem kutatóintézeti, hanem egyetemi ember”. Egyfajta lehetséges külső kontroll teljes visszautasításáról van szó. Ez sajnos a későbbiek során is, ahogy felgöngyölítjük ennek történetét, többször visszajön.

Idéznék egy viszonylag újabb keletű hasonló megnyilvánulást. Török Ádám, az Akadémia főtitkára fogalmazott úgy nem is olyan túl régen, hogy „a közpénzből megvalósuló alapkutatások esetében nem kell figyelembe venni a hatékonyságot”. Nem véletlen, hogy ezzel kapcsolatban az Állami Számvevőszék elnöke nyílt levélben reagált is. Ő így fogalmazott: „Minden közpénzből finanszírozott szervezet felé elvárás a közpénzek eredményes és hatékony felhasználása, és ez alól az MTA és kutatóhálózata sem lehet kivétel. Magyarország versenyképessége szempontjából a legfontosabb, hogy minden közpénzkiadással szemben teljesítménykövetelményt kell állítani.”

Magyarország az elmúlt évtizedben GDP-jének egyre nagyobb hányadát fordította K+F+innovációs tevékenységekre. Természetesen ebben voltak különböző szinuszgörbére emlékeztető mozgások, a trend ebből a szempontból mindenképpen ezt mutatja, európai összehasonlításban a költések ellenére azonban a hazai K+F+I folyamatok eredményessége mégiscsak stagnál. Úgy tűnik, hogy a nagyobb arányú befektetés nem járt nagyobb eredménnyel, gyakorlatilag erre mondják azt a közgazdászok, hogy a hatékonyság romlott. 2011-ben Pálinkás József, az Akadémia akkori elnöke a 2012. évi költségvetéshez kapcsolódóan a következőt mondta: „A kutatói létszámok nemhogy nem csökkennek, hanem a jövő évi költségvetési sarokszámok ismeretében nőnek.” Tehát nőtt a kutatói létszám, nőtt a ráfordítás, ehhez képest viszont az eredmények ezt nem igazolták vissza sem akkor, sem a későbbi esztendőkben.

(18.50)

Ha megnézzük az akadémiai beszámolókat, akkor ezek a számok ebből a szempontból mégiscsak ezt a trendet mutatják.

A K+F, a közszféra, a közpénzek kérdése, hogy ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz, ez persze nemcsak magyarországi jelenség, hanem egy általános világjelenség, ha szabad így fogalmazni, a második világháború utáni korszakban. Fried Judit és Szunyogh Zsuzsanna már 2008-ban a Közgazdasági Szemlében írt egy tanulmányt erre vonatkozóan, amelyben számba veszik, hogy az 1980-90-es években Angliában, Franciaországban vagy éppen Olaszországban mit tettek ezzel kapcsolatban. Felülvizsgálták a kutatóintézeteket, és új ösztönzőket vezettek be annak érdekében, hogy a közszféra és a magánszektor együttműködésének keretében növeljék ipari szerződéses tevékenységüket az alapkutatás rovására. Rugalmasabbá tették a foglalkoztatást azzal, hogy egyes intézménytípusokban teljesen megszüntették a közalkalmazotti státuszt, máshol pedig korlátozták azok számát, akiket közalkalmazottként foglalkoztattak. Rendszeressé vált a kutatóintézetek külső értékelése, és ebben legalább olyan súllyal esik latba az eredmények hasznosítása, mint a publikálás.

Az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában jelentősen nőtt az akadémiai szabadalmaztatás szerepe. Magyarországon a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szerint messze elmarad a lehetőségektől, és a kutatási ráfordításokkal összehasonlítva fájóan kevés szabadalmi bejelentés történik. Az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában innovációösztönző szándékkal csökkentették az intézményfinanszírozást, és növelték a versenyben elnyerhető projektalapú finanszírozás arányát. A mostani javaslatban is van erre vonatkozó felvetés.

Kelet-Közép-Európában a rendszerváltozás után a legtöbb országban átalakították a tudományos kutatás szervezetét, intézményeit. A szovjet mintájú tudományos akadémiák kutatóintézeteit több országban az egyetemekbe integrálták, de voltak olyanok is, ahol megszüntették azokat, a balti államok például ebbe a körbe tartoznak, Csehország részben ide, részben amoda. Lengyelországban soha nem tűntek el a polgári világ tudós társaságai, amelyek a szó európai értelmében vett akadémiák voltak, és ezek többnyire még a XIX. században létesültek. Ausztriában, ahol az akadémiának ugyancsak vannak kutatóintézetei, jelenleg  ha jól tudom  ez 29 intézetet és 1451 munkatársat jelent, 2011-ben az akadémia és az ottani tudományos minisztérium között egy megállapodás értelmében, amely a tudományos teljesítmény növelését célozta, akadémiai intézeteket adtak át az egyetemeknek.

Csak szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha valaki kézbe veszi a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvényt, akkor arra vonatkozóan, hogy egy akadémiai intézet kiválhate az Akadémiából, átmehete egy egyetemhez, egy más kutatóintézethez, oly hihetetlenül bonyolult eljárásról van szó, hogy ez gyakorlatilag nem valósul meg, és erre egészen konkrét példát is tudunk szintén a közelmúltból. Szóvá tette mind az Állatorvostudományi Egyetem rektora, mind az MTA Állatorvostudományi Bizottságának elnöke azt, hogy ezt a két tudományos műhelyt észszerű lenne egy egységben kezelni, már csak annál is inkább, mert egyébként fizikai értelemben is egy helyen vannak, egy telephelyen. Gyakorlatilag azóta is két külön rendszerben működik, láthatóan nem lehet könnyen és észszerűen megvalósítani ilyen természetű, észérvek szempontjából nehezen kikezdhető szándékokat. Ezért is tartalmazza a törvényjavaslat azt, hogy a kutatócsoportok, szervezeti egységek a későbbiekben dönthessenek arról, hogy egyetemekhez vagy más kutatóhelyekhez kívánnake kapcsolódni, ha a maguk tudományos és kutatói érdekei és célkitűzései ezt indokolttá teszik.

Úgy tűnik egyébként, ha visszatekintünk az elmúlt esztendőkre, hogy az Akadémia is érzékelte azt, hogy valamit változtatni kell a dolgokon. Már említettem, hogy ’98-ban Glatz Ferenc felvetett ilyen természetű dolgokat. 2006 májusában a 175. közgyűlés kimondta az MTA-reform szükségességét és Vizi E. Szilveszter, az akkori elnök nem vetette el, hogy az akadémiai kutatóhelyeket még az MTA-közgyűlés fennhatósága alól is ki kell venni. Az más kérdés, hogy ez egyébként nem jutott el ebbe a stádiumba.

Akkoriban egy Szabó Csaba nevű farmakológus, aki előtte tíz évig az USA-ban és Angliában dolgozott, így nyilatkozott a sajtónak: „A kutatóhálózatot le kell választani a Magyar Tudományos Akadémiáról. Magyarországon az MTA és az egyetemek sokkal jobban és minden ellenőrzés nélkül támogatják az úgynevezett alapkutatásokat, amelyek csak hosszú távon hozhatnak eredményt, míg a kevesebb idő alatt hasznot hozó alkalmazott tudomány nem kap elég pénzt. Nyugaton ez pont fordítva van. Az alapkutatást természetesen ott is megfizetik, de arra nagyon odafigyelnek, hogy csak olyan témára költsenek, ami valóban hasznos.”

2011-ben Pálinkás József elnök állt elő hasonló javaslattal, tíz kutatóközpontba szervezte át az egységeket, és azt mondta, hogy a várható tervezett megújulástól egyben teljesítmény- és hasznosulásjavulás is bekövetkezik. Nos, ehhez még az Országgyűlés pluszforrásokat is biztosított. Azóta eltelt, mondhatni, lassan már nyolc év, hét év. Ezek nem igazolódtak vissza, úgyhogy úgy tűnik, más utat kell keresni, és lényegében a mostani törvényjavaslat nem tesz mást, mint Európában bevett (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), főleg döntően német mintára alapozó rendszereket veszünk elő. Aki ennek a jogszerűségét vitatja, lényegében a németekkel fog vitatkozni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azért nem kétpercest kértem, mert több olyan észrevétel is volt, amire, azt gondolom, muszáj reagálni. Először engedtessék meg, hogy a Kulturális bizottság ülésével kapcsolatos észrevételemet tegyem meg.Tisztelt Ház! A következőről nem beszéltek az ellenzéki képviselőtársak, arról nevezetesen, hogy az Akadémia szóban forgó beszámolóját illetően jó néhány adattal kapcsolatban felmerültek kételyek. Ennek apropóján az akadémiai beszámolóban megfogalmazott állítások valóságtartalmát illetően is felmerültek kételyek. Ilyen sommás megállapítások szerepeltek abban a jelentésben, hogy például a felsőoktatásban dolgozó oktatók, kutatók száma folyamatosan csökken, közben mind a személyes egyetemi tapasztalatom, mind a KSH-adatok, mind a Rektori Konferencia adatai ennek az ellenkezőjéről számolnak be.

Olyan megállapítások szerepeltek abban, hogy a tudományos fokozatot szerzettek száma folyamatosan csökken, és közben a rendelkezésre álló KSH-adatok, az Oktatási Hivatal adatai, gyakorlatilag az egyetemi adatok mind az ellenkezőjét mutatják. Én nem állítom, hogy ez nagyon gyors növekedés, de maga a tendencia mégis egy másik irányt mutat, és ami ennél még  mondjuk azt  fájóbb volt, az az, hogy az akadémiai beszámolók között volt komoly ellentét. Az Országgyűlésnek benyújtott beszámolóban vagy az Akadémia közgyűlésén a főtitkár által elmondott beszámolóban például a foglalkoztatotti keretszám között ezerfős különbség mutatkozik. Azért az nem kevés, valljuk be őszintén.

Egész egyszerűen az az ügyrendi javaslat volt az elnök részéről, hogy az Akadémia számára teremtsük meg annak a lehetőségét, hogy ha akarja, a beszámolójához kiegészítéseket fűzzön, vagy korrigáljon benne adatokat, mert ezt más nem tudja megtenni, csak az, aki beterjesztette ezt a bizonyos javaslatot. Nem kiküldtük az Akadémia elnökét, hanem az adott napirendi pontot lényegében felfüggesztettük, és az ősz folyamán valamikor erre vissza fogunk térni. Tehát azért jó, ha ezekről ilyen értelemben objektíven beszélünk.

No de elhangzott jó néhány olyan felvetés, amire, azt gondolom, illene észrevételt tenni. Szabó Szabolcs azt mondta, hogy mit tesz a Bölcsészettudományi Kutató Intézet akkor, ha az innováció és egyebek vannak terítéken. Szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy a törvényjavaslatban van kétféle alap, amiből különböző típusú kutatásokat lehet finanszírozni. Az egyik kifejezetten arra vonatkozik, amely az ilyen természetű kutatásokat tudja finanszírozni.

Az is világos a törvényjavaslatból, lényegében lehet valamiféle modellként, ilyen szempontból mintaként hozni, ez a Max Planck intézet logikáját követi. Aki azt gondolja, hogy a Max Planck intézetben nincsenek társadalom- vagy bölcsészettudományi, régészeti vagy egyéb kutatások, akkor az téved, mert nagyon is komoly ilyen kutatások vannak. Ha valaki megint csak azt gondolja, amit egyébként az MTA közleménye is tartalmaz, és személy szerint ezen meglepődtem, hogy a szervezet átalakítására, mármint a kutatási szervezet átalakítására vonatkozó törvénytervezet sérti a tudományos kutatás szabadságát, hát, kérem szépen, Franciaországban az akadémiának nincsen kutatási hálózata. Ott a kutatási hálózat gyakorlatilag a felsőoktatási kutatási és innovációs minisztérium felügyelete alá tartozik, és köszönik szépen, véletlenül se mondja senki, hogy sérül a kutatás szabadsága. Sőt, ha jól tudom, akkor ott mintegy 6500 szabadalom és 1200 élő licenc is jelent saját bevételt ennek a kutatási hálózatnak, a költségvetésének nem kevés része persze állami támogatás, a 3,5 milliárdos euróból 2,7, de a többi saját bevétel ebből adódik. Ott senki nem gondolja azt, hogy azért, mert nem az akadémiához tartozik a kutatóhálózat, akkor innentől kezdve világvége lenne.

Itt, Magyarországon mégiscsak az a helyzet, hogy komoly szellemi tulajdon, tehát szabadalom vagy licenc az akadémiai kutatóhálózathoz pluszforrásokat nem allokál. Ellenben, ha arra keressük a választ, hogy vane jó példa arra, hogy alkalmazott kutatás és alapkutatás, egyik a másikból hogy következhet vagy hogy nem következhet, vagy egyáltalán ezek kizáró tényezők lennének, szeretném felhívni a figyelmet, hogy a mai egyetemi világban már jó néhány jó példát találhatunk erre. Alapkutatás is van, alkalmazott kutatás, és ebből pénzbevétel is van. Jó néhány egyetemnél erre tudunk példát találni. Jó néhány esetben ez más törvény apropóján már előjött, és ezt nem kívánom újra felhozni. De kétségtelenül igaz, hogy hosszú az út. A gyógyszerkutatók nagyon tudják, hogy durván tízezer molekulából lesz egy-kettő, amit utána majd érdemben tudnak használni, meg amíg abból gyógyszer lesz, az jó hosszú idő, de ezek mégiscsak valahol működnek. Ha van megfelelő ipari, gazdasági kapcsolódási pont, márpedig jó néhány egyetem ezt már megteremtette, akkor az bizony számos inspirációt is ad, és többletbevételt is jelent, amiből lehet finanszírozni egyébként olyan dolgokat is, amik, ha úgy tetszik, az alapkutatás részei.

Innentől kezdve jön az a kérdés, hogy az alapkutatások szempontjából, amit mindig hangoztattam, hogy az Akadémiának ez a fő feladata lehet, én most nem akarok ebbe a vitába belemenni, de egy szempontból el kellene gondolkodnunk. A főtitkári beszámolók, az akadémiai közgyűléseken elmondott főtitkári beszámolók, amelyek a kutatói hálózat tevékenységére vonatkozó számadatokat is tartalmazzák, ezek egyébként az Országgyűlésnek benyújtott javaslatokban nem mindig köszönnek vissza, hát, arról szólnak, ha a 2010-es évektől kezdve végignézzük, hogy milyen ütemben csökken a publikációs tevékenység. Nem mindegyik területen egyforma, és nem minden egyetem egyforma abban, de a tendenciája az volt, hogy csökken. Most az utóbbi időben van egy lassú felívelési szakasz.

Mellár képviselő úrnak javaslom, hogy tanulmányozza az MTA közgyűlésére beterjesztett főtitkári… (Dr. Mellár Tamás: Én ott voltam az ülésen!) Olvassa el! Olvassa el! Ott vannak benne elég világosan a számok, tudom, területre lebontottan. Innentől kezdve, ha pedig azt végiggondoljuk, és összehasonlítjuk, mondjuk, az egyetemi kutatási területekkel, akkor azt látjuk, hogy megint csak nem belemenve különböző tudományterületekbe, de körülbelül forma-forma teljesítmény van egyik vagy másik oldalon úgy, hogy az egyik esetben a főfoglalkozása a kutatás, az egyetemi világban pedig a főfoglalkozás az oktatás, a vizsgáztatás, a kutatás is természetesen. A KSH kimutatása szerint az egyetemi világban az oktatók a munkaidejüknek körülbelül 35 százalékát tudják kutatásra fordítani. Az akadémiai világban ennek normál esetben 100 százaléknak kellene lennie. Az akadémiai világ is ebből a szempontból úgy működik, hogy nagyon sokan átmentek az egyetemekre is oktatni, ami önmagában persze nem baj, ha ezt a tudást át tudják adni, de azt is tegyük hozzá, hogy gyakorlatilag az ottani oktatási tevékenység egy külön díjazást jelent, ami viszont az egyetemi szférában természetesen nincs meg, mert ott a kettőt együtt kell művelni. Ezeket csak azért mondom, hogy jó, ha ezeket szintén ismerjük és tudjuk.

Természetesen azt sem lehet szó nélkül hagyni, amit Szél Bernadett mondott, hogy ez egy kétszáz éves intézmény, és borzasztó, hogy ennek a felszámolása zajlik. Kérem szépen, nem ez a helyzet. Kétszáz éves a Magyar Tudós Társaság. Ez így van. A Magyar Tudós Társaság létét ez a törvény semmilyen szempontból nem vonja kétségbe. Az a kutatóhálózat pedig, amelyről most  ha úgy tetszik  egy vita van, ez pedig 1949-57 között épült ki. Ez nem a Széchenyi által alapított akadémia. A Széchenyi által alapított akadémia egy tudós társaság. Még egyszer mondom, hogy lehet persze a kutatói hálózatnak a mikéntjéről, teljesítményéről is vitatkozni, de annak a kérdésnek az eldöntése vagy annak a kérdésnek a megválaszolása, egyáltalán a szervezeti hovatartozás érintie a tudomány és a kutatás szabadságát akkor, amikor a Nyugaton bevált modellek szerint próbáljuk ezt felépíteni, én azt gondolom, ez messze áll a valóságtól, és kifejezetten, egyértelműen a politikai elvakultság mondatja ezt. Érdemes lenne végiggondolni.

Amit Mesterházy Attila mondott, hogy konszenzuskeresés és tárgyalás, és csak szeretném felhívni a figyelmet, hogy durván egy éven keresztül zajlottak a különböző tárgyalások. Arra is jó emlékeztetni, hogy azok a megállapodások vagy ha úgy tetszik, konszenzusos javaslatok, amelyeket az elnökséggel a tárcának sikerült megkötni, azokat pontosan az akadémiai közgyűlés rúgta fel. Számos esetben találhatunk erre példát. Tehát nem árt, ha ezeket mind-mind szem előtt tartjuk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Én csak egészen röviden arra reagálnék, amit Hiller képviselő úr mondott, és a német hasonlat. Képviselő úr, ezt mondtam, de akkor meg kell ismételnem. Tehát Magyarországon, ami a magyar Akadémia, amit Széchenyi alapított, és ami utána létezett egészen a második világháború végéig, az egy tudós társaság, és az a kutatóhálózat, amiről meg beszélünk, azt ugyanúgy az állam hozta létre, mint ahogy az NDK-ban is az állam hozta létre. Csak ennyit a pontosság kedvéért jó, ha megjegyzünk. Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársak! Röviden a tudomány, a kutatás, az innováció kérdéskörét szeretném érinteni. Annál is inkább, mert többször elhangzott az ellenzéki képviselők részéről az a mondat, hogy ez a költségvetés a jövő felélése. Ez úgy, ahogy van, még azt is túlzás lenne mondani, hogy butaság, mert ez annyira abszurd. Ugyanis, ha van ennek a költségvetésnek egy jól körülhatárolható, egyértelműen preferált területe, az biztos, hogy a kutatás, az innováció, a tudomány. Itt egész jelentős forrásbővülés is van, és jelentős strukturális változások is vannak.Tehát azt kell mondanunk, hogy ebből a szempontból a 2020. évi költségvetésben a garanciális elemeket megtaláljuk, hiszen egy gazdaság fejlesztésének, ami jövedelmet hoz, a kiindulópontja mégiscsak az, hogy mennyire vagyunk innovatívak, és mennyire tudunk versenyképesek lenni.

Ha számokról kell beszélni, akkor engedtessék meg, hogy elmondjam, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap keretösszege mintegy 75 százalékkal lesz magasabb ahhoz képest, ami eddig volt. Azt gondolom, hogy ez egy igen tekintélyes bővülés. A kutatási, fejlesztési és innovációs támogatások terén van egy 32 milliárdos többlet, erről már mások is szóltak. Ebből a 32 milliárdos többletből 18 milliárd ehhez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alaphoz kerül. Ez az alap két részből fog állni, két alaprészből: a kutatási alaprészből és az innovációs alaprészből. A kutatási alaprész részesedése 49,5 milliárd, az innovációs alaprész pedig 65,2 milliárd, a kettő együtt 114,7 milliárd. Azért, azt gondolom, ez megint csak nem elhanyagolható tétel.

A kutatási alaprész finanszírozza az új nemzeti kiválósági programot, a tématerületi kiválósági programot, a felsőoktatási intézményi kiválósági programot, az egyéni és kutatócsoportok alapkutatásait, kutatók nemzetközi együttműködésben való részvételét, bekapcsolódását; tulajdonképpen az egykori OTKA idekerül. Arról is emlékezzünk meg, hogy ezen kívül, tehát ezen alapon kívül is vannak olyan kutatóintézetek, állam által fenntartott kutatóintézetek, amelyek alapkutatást végeznek. Gondoljunk csak arra, hogy ilyen a Veritas Intézet vagy például akár a Magyarságkutató Intézet, és még a sort hosszasabban is sorolhatnánk.

(18.50)

Az innovációs alaprészből a 2020. évben a vállalati innováció, illetve a piacorientált, túlnyomórészt az Akadémia és a vállalati szektor által közösen megvalósított K+F tevékenységeket fogják támogatni, illetve a hazai és nemzetközi együttműködésben megvalósuló innovációs támogatásnak is ez lesz a fő forrása. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal költségvetésében is van egy elkülönített, kifejezetten és kutatáshoz és innovációhoz is kapcsolódó keretösszeg, ez egy 14,1 milliárdos tétel, a nemzeti laboratóriumok előirányzatot fogják ebből finanszírozni. Ez az összeg biztosítja majd lényegében az ELI fejműködtetését és fenntartását, az ehhez szükséges durván 2,1 milliárdot, illetve a szegedi lézeres kutatóközpont kihasználtságának a növelése érdekében beindítandó tudományos projektet, ami lényegében nukleáris hulladék kezelésének megoldására irányuló projekt, illetve a molekuláris ujjlenyomat-vizsgáló központ létrehozása is ehhez a tételhez kapcsolódik.

A 2019. évi költségvetésben, tehát az ez évi költségvetésben az ITM fejezetben szereplő kutatási és fejlesztési feladatok a 2020. évi költségvetésben az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnál jelennek meg, ezen név alatt szerepelnek, ez mintegy 48,5 milliárd forint. Idetartoznak lényegében azok a feladatok, amik korábban az MTA-kutatóintézetek, kutatóhelyek támogatását jelentették, az európai uniós és hazai kutatóintézeti pályázatok támogatását, infrastrukturális fejlesztési központi kezelési felújítások támogatását, akadémiai kiválósági programok támogatását, kutatói pályázatok támogatását, kutatási kiválóság támogatását, felsőoktatási kiválósági programok támogatását. Tehát ezek igen széles körű és sok mindent magukban foglaló programok.

A Magyar Tudományos Akadémia mint tudós társaság, mint köztestület, illetve az Akadémiánál megjelenő gyakorlat, tiszteletdíjak kifizetésére 16,9 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi költségvetésben. A kutatás-fejlesztésben és innovációban manapság már egyre nagyobb, jelentősebb szerepe van, illetve lesz az egyetemeknek, az egyetemek és az ipar együttműködésének. Ehhez kapcsolódóan fontos megemlíteni, hogy akkor, amikor a számokat nézzük, jó, ha azt tudjuk, ahogy az önkormányzatok esetében is a saját bevételek jelentősen nőttek, úgy az egyetemi világban is, például a Corvinus már nem szerepel ebben a tételben, hiszen a Corvinusnak megváltozott a fenntartója, vagyonjuttatásban részesült, és nem pedig a költségvetési rovatok között szerepel. Tegyük hozzá azt is, hogy ma már a legtöbb egyetemnek folyamatosan és dinamikusan növekszik a saját bevétele, elsősorban az iparral történő együttműködés révén. Ez igaz Pécsre, igaz Szegedre, igaz Debrecenre, igaz Győrre, Kaposvárra és természetesen a fővárosra is. Növekvő forrással és egyben kutatási pénzügyi fedezettel rendelkeznek.

Még azt is meg merem kockáztatni, hogy a felsőoktatás tudományos teljesítményét, ha megnézzük, az körülbelül olyan nagyságrendű, mint az akadémiai kutatóintézetek voltak, de az ipari együttműködés szempontjából messze jobban teljesítenek. Növekvő saját bevétel és nem csökkenő állami támogatás együttesen jellemzi tehát ezt a szférát, az azt jelenti, hogy javulnak a pénzügyi pozíciók. Néhány egyetem ebből a szempontból kifejezetten imponáló fő mérlegszámokat tud produkálni.

A nem állami felsőoktatás támogatása is figyelemreméltóan növekszik, ez majdnem 25 milliárd, 24,4 milliárd, és tegyük hozzá azt is, hogy az EMMI fejezeten kívül is találunk természetesen felsőoktatási intézményt, hiszen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egy másik, a Miniszterelnökség fejezetén belül értelmezendő, de természetesen ugyanúgy a felsőoktatáshoz tartozik, és ott is vannak kutatások.

Ha felsőoktatásról volt szó, akkor engedtessék meg néhány korántsem csekély és a mindennapi élet szempontjából a családokat sokkal inkább érintő kérdéskörnek a megemlítése. Egyrészt ilyen a Diákhitel1 esetében a tartozás csökkentésének a támogatására szánt keret, ez egy 2 milliárdos keret. Ez nyilván összefügg azzal, hogy a kamat mértékét már ebben az évben is csökkentette a Diákhitel Központ, ehhez értelemszerűen hozzá kell rendelni a megfelelő forrást, és ez a jövőt illetően is ilyen logikát követ. A Diákhitel2-höz szintén kamattámogatás van hozzárendelve, 1,3 milliárd forint, és ne hallgassuk el azt sem, hogy a hallgatói normatíva emelkedik, illetve a Diákhitel Központ októbertől elindítja azt az új programját, amely a nyelvvizsgához kapcsolódóan teremt egy finanszírozási lehetőséget azon hallgatóknak, akiknek ez esedékes és szükséges.

Lényegében ezek a támogatások, juttatások mind hozzájárulnak a hallgatók és értelemszerűen a családok anyagi terheinek enyhítéséhez, a felsőoktatási tanulmányok anyagi vonzatának mérsékléséhez. Úgyhogy azt hiszem, a tudomány és ilyen értelemben a felsőoktatás tudományhoz és innovációhoz kapcsolódó területei a következő évben jó pozíciókkal rendelkeznek, a költségvetés szempontjából biztos lábakon állnak, úgyhogy ezt a költségvetést ebből a szempontból, meg számos egyéb szempontból is, ami itt már elhangzott, azt gondolom, hogy nyugodt szívvel lehet támogatni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Az előttünk fekvő jogszabály, ahogyan államtitkár is mondta, lényegében sok izgalmat azért nem fog kiváltani, vagy legalábbis azt hiszem, de mégiscsak számos helyen pontosít, illetve olyan módosításokat tartalmaz, amely vagy egyszerűsít eljárásmeneteket, vagy éppen bírósági, alkotmánybírósági döntésből következő jogszabályi változtatásokat vagy pontosításokat igényel.Azt gondolom, hogy az a kérdéskör, ami a hároméves, illetve hatéves kortól kezdődő óvodába, illetve iskolába járást érinti, abból a szempontból mégiscsak megfontolandó, hogy az elmúlt időszak kellőképpen bizonyította azt, hogy az óvoda egy nagyon komoly szocializációs helyszín, és az onnan kikerülő gyerekek esetében jóval kisebb a lemorzsolódás veszélye, a majdani iskolai lemorzsolódás veszélye, mint azon gyerekeknél, akik ezt kevésbé teljesítik. Ebből a szempontból viszont azért nem megnyugtató az a statisztikai adat, hogy a hároméves gyerekek mintegy 10 százaléka nem kezdi meg az óvodát, és ilyen értelemben a későbbiekben jelentős hátrányokkal kell szembenéznie.

Az iskolaérettség szempontjából is azt gondolom, hogy helyes az, ha a hatéves kort egy fontos bemeneti időszaknak tekintjük. Annál is inkább, mert sok középiskolában általános és elterjedt gyakorlat az úgynevezett nyelvi előkészítő évfolyam, ilyen értelemben tehát a négyosztályos gimnáziumok igazából ötosztályos gimnáziumok, és ebből következően az érettségi tényleges megszerzése is értelemszerűen kitolódik. Ha ez párosul azzal, hogy az iskolába lépés időkerete vagy időpontja is tolódik, akkor egész egyszerűen a tényleges középiskolai befejezések lehetősége életkori szempontból jelentősen kinyúlik, elnyúlik, illetve arról nem is beszélve, hogy tinédzserkorban meg elég komoly elkülönülés következik be a tekintetben, hogy valaki, mondjuk, éppen 14 vagy 12 éves, de lehet, hogy egy osztályba is járnak. Ez sok szempontból, különösen bizonyos készségtárgyaknál eltérő hozzáállást és viszonylag sok konfliktust is tud okozni.

A magántanulói jogviszony kérdésében, azt gondolom, szintén szükséges pontosításokat tenni, hiszen az az egységes szabályozás, amit szeretnénk elérni, pontosan azért van, ahogy államtitkár úr is említette, mert jelenleg hihetetlenül széles skálán mozognak az egyes intézmények ilyen típusú döntései. Maguk az iskolák döntenek per pillanat arról, hogy kinek engedélyezik, kinek nem engedélyezik. (Arató Gergely közbeszólására:) Majd nyilvánvalóan Arató képviselő úr is fog szót kapni. Ebből a szempontból viszont valóban az van, hogy sok esetben olyan esetben sem kapják meg a gyerekek, ahol indokolt lenne, más esetben pedig úgy kapják meg, hogy semmilyen különösebb indok nem szól emellett. Jó, ha azt megjegyezzük, hogy valamikor a magántanulás lehetősége eredetileg az élsportolók, a tehetséges művészi képességgel bíró gyermekek vagy tartósan beteg gyermekek számára lett kitalálva. Mára emellett vagy inkább ehelyett, ez nézőpont kérdése, jelentősen megnőtt azoknak az aránya, akik vagy külföldi tartózkodás okán  ez nyilván kellően méltánylandó , családi okokból magántanulók, vagy nem egy esetben előfordul az is, hogy az iskolák a problémás gyerekeket ilyen értelemben próbálják kivezetni a rendszerből.

Tehát az eredeti szándékhoz képest jelentősen átalakult, és azt gondolom, hogy e tekintetben mégiscsak érdemes lenne valami egységesebb szabályozást alkalmazni. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek szocializációja szempontjából szintén fontos, hogy a saját korosztályuk körében legyenek, ott nevelkedjenek, az együttélés számos írott és íratlan normáját megismerjék, megtanulják.

A magántanulói jogviszony ebből a szempontból sok szempontból nehézséget okoz. Itt nem egyszerűen arról van szó, hogy megszüntetnénk a magántanulói státuszt, hanem egyszerűen arról van szó, hogy ennek az engedélyezése, elbírálása más módon történik, mint eddig volt, és a magántanulói jogviszony elnevezést az egyéni munkarend váltaná fel.

Azt hiszem, az is egy helyes törekvés, hogy abban az esetben, ha a tanulók alaptörvénybéli jogának sérelmével járó tájékoztató tevékenység történik iskolában, és ezzel kapcsolatosan az iskolák vezetői meg nem lépnének fel vagy nem teszik meg azt a szükséges intézkedést, amit egyébként a hatályos jogszabályok is előírnak, akkor e tekintetben lesz mód és lehetőség, hogy ilyen esetben az intézményvezető felelősségét világosan és egyértelműen meg lehessen állapítani, és ezzel kapcsolatban lépéseket is lehessen tenni.

Államtitkár úr beszélt arról, hogy a beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarral küzdő gyerekek, tanulók ellátásával kapcsolatban milyen pontosításokat írt elő az Alkotmánybíróság, milyen további garanciális elemeket, ezek mind most bekerülnek a törvénytervezetbe.

Az intézményvezetői kinevezéssel kapcsolatban kifejezetten helyesnek tartom azt, hogy csökkentjük a bürokrácia lehetőségét. Ugyanis egyszerűen arról van szó, hogy most per pillanat… (Tordai Bence közbeszólására:) Azonnal, most elmondom, ha képviselő úr figyel, akkor meg fogja tudni. Per pillanat az iskolai szabályozásban az az előírás van, hogy a pályázatokat véleményezi a tantestület és véleményezi a foglalkoztatottak közössége. Ez utóbbi a tantestületet is magában foglalja, plusz magában foglalja természetesen azokat az iskolai dolgozókat is, akik viszont nem pedagógus-munkakörben vannak. Tehát lényegében egy intézmény esetében kétszer kell az eljárást lefolytatni. Itt lényegében egyszerűen csak annyit teszünk, hogy a foglalkoztatotti kör, amely magában foglalja, még egyszer mondom, a tantestületet is, az véleményez, és nem kell kétszer megismételni ezt az eljárási procedúrát.

Helyes az, hogy az egyéb kategóriák között szerepel az, hogy az óraadók heti óraszáma 10 helyett 14 órát is tartalmazhat. Számos olyan tantárgy van az iskolák esetében, amely ezt igényli, tehát óraadók jelenlétét, úgyhogy ebből a szempontból ez az iskolák, oktatási intézmények stabilabb és kiszámíthatóbb működését tudja garantálni. S természetesen azt is jegyezzük meg, ami eddig nem szerepelt jogszabályban, de most igen, ez a bizonyos bérgarancia-törvény módosítása: abban az esetben, ha magániskolánál valamilyen probléma történne a foglalkoztatás szempontjából, az egzisztenciális biztonságot az állam garantálja az ottani pedagógusok és dolgozók számára.

Összességében azt gondolom, hogy a törvény jó lépéseket tartalmaz, jó irányokat jelöl ki. Tisztelettel kérem majd a képviselő urak és hölgyek támogatását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Azért kértem szót, mert számos dolog elhangzott, amire, azt gondolom, illene reagálni, és a két perc ahhoz viszont kevés.Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem az az érzésem, elhallgatván az előttem szólókat, hogy igaz az az állítás, miszerint a tények tolakodó közelsége megzavarja a nagy ívű koncepcióalkotást. Itt nagy ívű koncepciók és felvetések voltak, viszonylag pontatlan vagy akár teljes mértékben hiányzó tényismeret nélkül. Engedtessék meg, hogy mondjak néhány konkrét példát!

Az egyik ilyen témakör, hogy hány éves kortól és hogy menjenek a gyerekek az óvodába és az iskolába. Itt már nagyon sokan egész egyszerűen kriminalizálják ezt a felvetést. Elő kellene venni a szöveget és elolvasni! A szövegben világosan ott van, hogy a szülő kérelmére történik, ha halasztást kérnek, lehet halasztást kérni. Szülő kérelmére, óvodavezető, védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekeit szem előtt tartva meg lehet hosszabbítani, felmentést lehet adni. Tehát nem is értem, hogy miért kell ezt ilyen értelemben kriminalizálni. Jó néhány egyéb példát is lehet hozni, csak elő kellene venni tényleg a szöveget, és ragaszkodni ahhoz, hogy a tényekről beszéljünk, nem pedig mindenféle légből kapott dologról.

Számos kérdés felvetődött, amit megint nem tudok hova tenni. Az egyik ez a bizonyos magántanulói jogviszony. Meg kellene nézni itt is a szöveget! Magántanulói jogviszony helyett egyéni munkarend engedélyezéséről beszél, és konkrétan azt is nevesíti, hogy a tankötelezettség iskolába járással történő teljesítése alóli mentesítés, ahogyan eddig is. Egész egyszerűen az a helyzet, hogy itt egy olyan típusú szabályozást szeretnénk behozni, amit már említettem az elején is, hogy annak a lehetősége szűnjön meg, hogy iskoláktól függően hihetetlenül eltérő eljárási és érvelési logika mentén történjen ennek a megadása, hanem legyen ebben valamiféle konzekvens egység.

Ha már itt tartunk, nem tudom szó nélkül hagyni, amit Bősz Anett mondott, hogy a magántanulói státusz segítségével, ami eddig volt, menekítette ki  valahogy így fogalmazott ön  a középosztály tiltakozásképpen a gyermekeit az iskolarendszerből. Bizony, ha ön így értelmezi, persze ez szíve joga, csak szeretném elmondani, hogy a ’18-19-es tanévben a statisztika szerint 1 millió 140 ezer diákból 8046 volt magántanuló, ez 0,7 százalék. Nyilvánvalóan nem azt mondom, hogy ez kevés, de azért erre azt mondani, hogy a középosztály en bloc egy ilyen nagy kimenekítést csinál, azt gondolom, ez a számoknak elég érdekes értelmezése. De természetesen mindenkinek szíve joga a különböző számokat úgy értelmezni, ahogy akarja, csak nem kell feltétlenül megkérdőjelezhetetlen igazságként elmondani.

Azt mondta Varga-Damm Andrea, hogy egyetlen progresszív intézkedés a pedagógusokra vonatkozóan nincs. Nem tudom, ki mit ért progresszivitás alatt, de azért azt ne hallgassuk el, hogy például ez a törvény megváltoztatja a köznevelési törvény 62. §-ának (6) bekezdését, ez az óraszámok csökkentését tartalmazza egyébként, ha megnézi. Ugyancsak a pedagógusasszisztensek kapnak pedagógusigazolványt, ami eddig nem volt, és pár ilyen dolgot azért még össze lehetne gereblyézni ebből, csak el kellene hozzá olvasni a törvényszöveget.

Előjött problémaként, felvetésként az osztályozás, szöveges értékelés kérdése. Nyilvánvalóan ez komoly pedagógiai, mondjuk így, nézetek, hitek, nézőpontok kérdése, ahogy Arató képviselő úr szerintem helyesen mondta, ez régóta ütköző kérdés nemcsak szakpolitikai téren, hanem a különböző szakmai szervezetek és szakértők szintjén is. Én egy dolgot szeretnék csak ezzel kapcsolatban felvetni. Most is van arra egyfajta protokoll azon iskolákban, akik szöveges értékelést végeznek, hogy iskolaváltás esetén hogyan és mint kell a gyerekek számára az ottani értékelést átültetni az osztályozás kategóriájába, hogy az iskolaváltás ilyen értelemben megtörténhessen. Hogy ez most mennyire problematikus vagy nem problematikus, ebbe nem kívánok belemenni, mert itt is rengeteg példát találunk pró és kontra. De ha van erre eljárás és protokoll most, akkor csak kérdezem, hogy miért okoz ez gondot, miért lenne ez problémás, hogy ezt nem egyszer alkalmazzuk egy iskolaváltás esetén, hanem akár oly módon is, hogy alternatív, a szöveges értékelés mellett van még egy ilyen is. Miért lenne ez ördögtől való? Miért kellene azt feltételezni, hogy attól a szülők, vagy nem is tudom, ki mindenki borzasztóan rosszul fogja érezni magát, hiszen ugyanúgy megkaphatja azt a szöveges értékelést, amit eddig megkapott? Én nem látok ebben világrengető problémát, ami miatt  nem is tudom  kardot kellene ragadni egymás ellen.

(15.10)

A tankönyvvel kapcsolatban. Itt nagyon sokan azt próbálják sulykolni, hogy a tankönyvpiacról mindenki ki van szorítva, és gyakorlatilag egyentankönyv van, és nincs is más. Tisztelt Képviselőtársaim! Kétségkívül igaz az, hogy van ingyenesen járó tankönyv immár az egész közoktatásra, minden évfolyamra kivetítve. Az is kétségtelenül igaz, hogy ennek van minden tantárgyra vonatkozóan egy adott tankönyvi része. De azt mondani, hogy más tankönyv ne lehetne, ez nem igaz, mert Magyarországon vannak egyéb tankönyvek is. Bárki írhat tankönyvet most is, az is igaz, hogy ezeket persze akkreditálni kell. Az pedig az iskoláknak a pedagógiai programján múlik, hogy milyen tankönyvet kívánnak igénybe venni, milyen tankönyvből kívánnak tanítani. Meg kell kérdezni a szülőket, és ha a szülő azt mondja, hogy ő szívesen kifizeti a nem tudom, melyik tankönyvet, akkor nyilván az iskola be tudja vezetni azt is. Az a keret van, amit ilyenkor szem előtt kell tartani, amit úgy hívunk, hogy Nemzeti alaptanterv és a hozzá kapcsolódó kerettantervek. Tehát ez ebből szempontból nyilvánvalóan nem igaz. Azt kell mondanom, hogy mindenki, aki ezt újra és újra előveszi, az szándékosan csúsztat, vagy ha még rosszabb hiszemű vagyok, akkor azt mondom, hogy kifejezetten a korábbi magán-tankönyvkiadók ágenseként jelenik meg e tekintetben.

Elhangzott a gyakornokoknak a témája is, hogy nyelvvizsga nélkül lehet tanítaniuk. Szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy ez a gyakornoki státuszra vonatkozik csak és kizárólag. Úgy szól a hatályos törvény, hogy az a pedagógusjelölt  mert az még csak jelölt , aki gyakornokként nem tudja megállni a helyét és a gyakornoki idő végére nem tudja a tanári minősítést teljesíteni, tehát nem tud pedagógus I. fokozatba kerülni, az nem folytathatja tovább ott a munkáját. Tehát ehhez igazodik az egész, és nem pedig máshoz. És a gyakornok óraszáma nem ugyanaz, mint a ped. I.-gyel kezdődő pedagógusok óraszáma. Úgyhogy kéretik nem összemosni ezeket a kategóriákat, mert különböző dolgokról beszélünk, nem pedig arról, hogy most akkor a nyelv és a diploma és az egyéb ilyen összekapcsolódások hogy és mint mennek. Az, aki gyakornok, ha diplomája van, nyelvet tud, de nem tudja teljesíteni, akkor sem lesz tanár, tehát megszerezni a pedagógusi minősítést, mint ahogy fordítva is igaz. Úgyhogy nem árt, ha ezt szem előtt tartjuk.

Az igazgatóválasztás kérdése is többször előjött. A jelenlegi szabályozás azt mondja ki, hogy meg kell kérdezni a tantestületet, és meg kell kérdezni az adott iskola alkalmazotti közösségét en bloc. Az alkalmazotti közösségnek ugyanúgy része a tantestület is, mint ha külön megkérdezzük tőlük. (Kunhalmi Ágnes: És a diákok?) A tantestület külön megkérdezése és az alkalmazotti közösség külön megkérdezése, ez kétszeres eljárás a jelen helyzetben. Arról van szó, hogy miért kell ezt kétszer lebonyolítani. Elég egyszer lebonyolítani. Ez ugyanaz a kör, kiegészülve pedagógiai asszisztensekkel, és így tovább. Tehát nem is igazán értem, hogy ezzel kapcsolatban mi a probléma. (Dr. Szél Bernadett: Elmagyarázom!)

Én szeretném azt is jelezni a magántanulói kérdéshez kapcsolódóan… (Tordai Bence közbeszól.) Képviselő úr, én meghallgattam önt, legyen kedves, hallgasson meg engem! (Tordai Bence: Szülők, diákok…) De most nem párbeszédet folytatunk! Tehát a magántanulói státusz apropóján azt is elmondta Kunhalmi képviselő asszony, többen mások, hogy ez a szabad iskolaválasztás korlátozása. Ezt nem is értem! Miért korlátozná a szabad iskolaválasztást, hiszen pontosan arról szól a jelenleg magántanulói, a törvény által változtatni kívánt egyéni munkarend engedélyezése is, hogy itt lényegében az iskolába járáson kívül teljesíti a tankötelezettségét a gyermek. Nem igazán értem, hogy ez a szabad iskolaválasztás ügyéhez hogyan kapcsolódik, mert ennek így sok értelme nincsen. Értem persze, hogy tisztelt képviselőtársaim politikai támadásokat szeretnek mindig a kormánnyal és a kormánypártokkal szemben előhozni, de azért egy szaktörvény esetén mégiscsak ildomos lenne több precizitással megnézni a szövegeket, megnézni, hogy pontosan mi mire vonatkozik, és ennek megfelelően váltani egymással szót, nem pedig olyan bombasztikus kifejezésekkel élni, hogy atombombákkal van tele a törvénytervezet, ahogy Szél Bernadett fogalmaz, meg ilyen hasonló egyebekkel. Lehet természetesen persze, vehemencia kérdése, hogy ki milyen szóhasználatot alkalmaz, csakhogy az nem párbeszédet és nem előrevivő dolgot eredményez, az biztos. Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat számos törvény módosítását tartalmazza, én ebből leginkább azért arra koncentrálnék, ami a családvédelmi akciótervhez szorosabban kapcsolódik  végső soron persze mindegyiknek van köze ehhez, valamelyiknek szorosabban, valamelyiknek áttételesebben, de nem véletlen, hogy így egyben került benyújtásra.

(16.10)

A családvédelmi akciótervnek köszönhetően a kormány már jelentősen és sikeresen nyújt segítséget a gyermekvállaláshoz, gyermekneveléshez, és ez a továbbiakban is a kormány és a kormánypártok feladata, hogy minden segítséget és támogatást megadjanak a családoknak, erre pedig azért van lehetőség, mert a magyar gazdaság jól teljesít.

Célunk, hogy folyamatosan javítsuk a magyar családok helyzetét, ezért indokoltnak tartjuk a további családvédelmi akciótervvel összefüggő egyes törvények módosítását és minden olyan változtatást, ami egyszerűsíti a hétköznapoknak a dolgait.

Mindazon törvények közül, amelyeket most nem kívánok felsorolni, mert ez részletesen benne van az előterjesztésben, ami számos területet érint, az egyik fontos témakör, amire az előbb Bodó államtitkár úr is utalt, a munka törvénykönyvének a módosítása, ami lehetővé teszi azt, hogy a január 1-jétől bevezetésre kerülő nagyszülői gyermekgondozási díj megfelelő munkajogi pilléreket és alapokat kapjon. Ez értelemszerűen érinti azokat a nagyszülőket, akik ezt igénybe veszik, érinti és rendezi azt a kérdéskört, hogy akik a gyermekgondozási díj időtartamára elmennek a munkahelyükről, az minek minősül, elhangzott, hogy fizetés nélküli szabadságra lesznek jogosultak, felmondási védelemben fognak részesülni, és teljesen világos az is, hogy a végkielégítésre való jogosultság szempontjából is jogosító időszaknak fognak ezek számítani, tehát ezek fontos dolgok.

Ugyancsak fontos és szabályozást igénylő témakör az, hogy ha a társadalom minden rétegében ezt be akarjuk vezetni, akkor értelemszerűen vannak olyan területek, ahol viszont kétharmados törvényeket kell majd módosítanunk. Hiszen a közszolgálati tisztségviselőkről szóló törvény, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonya, a honvédek jogállásáról szóló törvény mind-mind ebbe a körbe tartozik, és az is világos, hogy az itt jelentkező és ugyancsak családvédelemmel összefüggő kérdéseket muszáj ilyen szempontból is átvezetni a megfelelő jogszabályokba.

Nagyon fontosnak tartjuk azt, amiről ugyancsak az államtitkár úr beszélt, tehát részleteiben nem kívánok erre kitérni, csak megemlítem, nevezetesen, hogy a kisgyermekes anyák rugalmasabb foglalkoztatásának elősegítését milyen módon kívánja ez a javaslat elősegíteni, hogyan emelkednek azok az időbeli korhatárok, amelyek ebből a szempontból ösztönző, a másik oldalról pedig a család szempontjából biztonságosabb feltételrendszert teremtenek.

A családok helyzetének javítása mellett, ugyan erről már szó volt Fülöp államtitkár úr részéről, a törvényjavaslat erősíteni kívánja a szociális ellátórendszert is. Itt számos jogi kérdést tisztáz, pontosít és kiegészít, és bevezet olyan új fogalmakat és olyan új jogi kategóriákat, amelyek az itteni ellátást részben színesebbé teszik, részben biztonságosabbá teszik, és részben pedig új elemeket fog ebbe behozni, például az otthont nyújtó gyermekvédelmi ellátásoknak a nevesítését, ami egyébként korábban nem volt, vagy éppen az idősek otthonára vonatkozó felvetést, amivel kapcsolatban szintén az államtitkár úr részletesen szólt.

Azt gondolom, hogy kifejezetten fontos az is, hogy az ügyintézés oldaláról nézve ez nyilván leginkább nem annyira az ellátottakat, hanem a szférában dolgozókat érinti, de mégiscsak fontos, hogy az itt jelentkező adminisztrációs feladatok, a papíralapú kommunikáció jelentősen visszaszorul, egyszerűsödik, gyorsabb lesz, és ehhez kapcsolódóan megfelelő informatikai rendszerek munkába állnak vagy szolgálatba állnak, ha szabad így fogalmazni.

Én azt hiszem, tisztelt képviselőtársaim, hogy alapvetően mindazok a kérdéskörök, amelyekre ez a jó néhány törvény vonatkozik, amelyeknek a módosítása itt most előttünk fekszik, nagyrészt egyébként sok vonatkozásban technikai és pontosító jellegűek, de természetesen elhangzott az is, hogy milyen tartalmi kérdéseket érintenek, összességében a családokat és az emberek hétköznapi életét megkönnyítő, javító, jobbító szándékot tartalmaznak. Ebből következően nagyon bízom abban, hogy a parlament minden pártja számára támogathatónak fognak minősülni. Kérem a tisztelt képviselőtársaimat a későbbiekben, hogy támogassák szavazatukkal. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én legelőször is szeretném megköszönni a nemzetiségi szószóló úrnak azt a szakmai hozzászólását, amely valóban arról szól, ami be volt terjesztve, nem pedig az előző szakképzési törvény újbóli általános vitájára kívánt reflektálni, mint ahogy nagyon sokan mások tették.Én egyetlenegy dolgot szeretnék csak pontosítani. Kunhalmi Ágnes azt mondta, hogy Debrecenben magániskola van. Szeretném jelezni, hogy egy nemzetközi iskoláról beszélünk, annak a legfőbb fenntartója a Debreceni Egyetem. Ha ön szerint ez magániskola, akkor az összes egyetemi gyakorlóiskolát annak kell tekinteni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A mostani törvényjavaslat közvetlenül is egy logikus folytatása, ha úgy tetszik, következménye az Országgyűlés által 2019. július 2-án elfogadott 2019. évi LXVIII. törvénynek, amely többek között módosította a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvényt. Ez a törvény, tehát a 2019 nyarán elfogadott törvény, amelynek a most tárgyalt javaslat a folytatása, a teljes magyar kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer intézményrendszerének, finanszírozásának átalakítását szolgálta, ahogyan államtitkár úr említette. Ennek a következő főbb elemei voltak, és ezekhez kapcsolódnak nyilván a mostani módosítók is. Egyrészt 25 százalékkal megemelte a kutatásra, fejlesztésre, innovációra fordítható forrásokat. Ez mintegy 32 milliárd forint, ami beépült a költségvetésbe. Alap- és alkalmazott kutatásokat kiszámíthatóan finanszírozó, egységes Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapot hozott létre. Ennek a 2020-as évre vonatkozó költségvetésében 137,8 milliárd forintos tétele szerepel oly módon, hogy 35,9 százaléka a kutatási alapban, 47,3 százaléka az innovációs alapban szerepel.

Alap- és alkalmazott kutatással foglalkozó állami finanszírozási kutatóhálózatot, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot megteremtette. Érintette ez nyilván az Akadémia átalakítását. Ez az új kutatóhálózat az Országgyűléshez rendelt, azaz függetlensége megegyezik az MTA-val. Ez a törvény rendelkezett ennek irányító testületéről, arról is, hogy hat tagot delegál az MTA, 6 tagot az ITM, és az elnök személyére pedig az MTA és az ITM minisztere konszenzusos javaslatot tesz, a tagokat, elnököt öt évre pedig a miniszterelnök nevezi ki.

(22.20)

Egyúttal rendelkezik az a törvény arról is, hogy 2020. január 1-jétől fel kell állni a Nemzeti Tudománypolitikai Tanácsnak, amely a kormány tudományos tanácsadói testülete. Nyilván erre vonatkozóan a mostani javaslat tartalmaz megfelelő passzusokat.

A jelen törvény célja az, hogy a KFI új szervezeti és finanszírozási modelljének kialakítása után  amely lehetővé teszi az egyenletesebb forrásallokációt, ahogy azt államtitkár úr is említette  a kutatási programok, valamint a pályázati rendszer hosszabb időszakra kiterjedő működése biztosított legyen. Pontosítja a KFI-intézményrendszer feladat- és hatásköreit, pontosítja a KFI-szakpolitikát alakító állami szereplők feladat- és hatáskörét, együttműködési kereteit  erre vonatkozóan jó néhány paragrafus található a törvényben, ezeket nem kívánom most beidézni, de fel lehet lapozni, és ez akkor világos lesz , valamint racionalizálja és egyszerűsíti a KFI hazai közfinanszírozási támogatási rendszerét is. Emögött persze egy hosszú tapasztalat, több mint négyéves tapasztalat van, ami támaszkodhat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint az Innovációs Alap tapasztalataira.

Az értelmező rendelkezéseket említette államtitkár úr. Én bevallom őszintén, hogy ezt tartom a legfontosabbnak az egész javaslatban. Természetesen fontosak azok is, hogy kinek mi a hatásköre, mi a feladata, mi az együttműködés kerete, de az értelmező rendelkezések azért nagyon fontosak, mert hosszú éveken keresztül vissza-visszatérő probléma volt  ha úgy tetszik, egymás mellett akár még el is beszélhettünk , hogy ki mit ért alapkutatáson, alkalmazott kutatáson, innováción és így tovább, és így tovább.

Hadd említsek erre vonatkozóan néhány példát, ami ebből a szempontból talán érthető lesz, ez még a szocialista-szabad demokrata kormányzás idején fordult elő. Az Innovációs Alap mint olyan létezett  akkor állították fel, ezt el kell ismerni , ellenben nem volt világos, hogy pontosan mit is kell ebből finanszírozni, és az, amit ma úgy mondanánk, hogy alapkutatás, amit az OTKA-tól kezdve sok minden egyéb forrás akkor is tudott finanszírozni…  volt arra példa, hogy zenetörténeti kutatás, ami egyébként fontos és kultúrtörténetileg lényeges, de nem az Innovációs Alapból kellett volna finanszírozni, de abból finanszírozták. Ezt csak azért mondom, hogy az értelmező rendelkezések kulcsfontosságúak ebből az egészből.

S amit én különösen fontosnak tartok e tekintetben, az az, hogy ezek az értelmező rendelkezések lehetővé teszik azt, ami eddig elég nyögvenyelősen ment, nevezetesen, hogy az egyetemi világot, a felsőoktatást, ami az utóbbi években egyre nagyobb motorja és katalizátora sok esetben az innovációnak, még inkább be lehet ebbe a rendszerbe húzni. És csak utalnék arra, hogy az egészségipari fejlesztéseknél  akár a gyógyszerkutatással kapcsolatos tevékenységeknél  igazán fontos tudni, hogy mi az alapkutatás, mi az alkalmazott kutatás, és mi minősül innovációnak, mert ez tipikusan az a terület, ahol ezt, ha nem pontosítjuk, akkor vagy véget nem érő vitákhoz jutunk, vagy egész egyszerűen nem tudjuk a megfelelő forrásokat arra a területre lehívni, ami egyébként a mai világnak az egyik legprosperálóbb ipari tevékenysége.

A törvényjavaslat másik célja az EU-s irányelvek szerinti adatvédelem, ez bizony a GDPR, ez elsősorban egy elvárt és technikailag megoldandó feladat, nevezetesen, hogy a benyújtott pályázatok kedvezményezettjeinek személyi adatait ki jogosult kezelni, az erre vonatkozó törvényi szabályokat értelemszerűen meg kell alkotni.

A törvényjavaslat 10. §-a pontosítja azokat a célokat, amelyekre az NKFI Alap terhére innovációs támogatás nyújtható, és azt, hogy a pályázatokra vonatkozóan mely rendelkezések az irányadóak. Ez megint csak egy fontos, ugyanakkor a kiszámíthatóságot és a tervezhetőséget nagymértékben elősegítő szabályozási forma. Rögzíti, hogy mi az NKFI Hivatal feladata, elnökének hatásköre, szól arról, hogy hogyan és miként kell értékelni a benyújtott pályázatot, szakértői csoportokat hogyan kell létrehozni, és arról is rendelkezik természetesen, hogy ezeket a szükségletekhez igazítottan kellő rugalmassággal kell kezelni, nyilván a megfelelő pénzügyi konstrukciók is hozzá vannak rendelve.

Én azt gondolom, hogy összességében ez a javaslat arra kiválóan alkalmas lesz, hogy a kutatás-fejlesztés és innováció területén azokat a kedvező folyamatokat, amelyek egyébként elindultak, még nagyobb lendületbe tudják hozni, ennek következtében pedig a magyar gazdaság versenyképessége még jobban erősödhessen, és a magyar gazdaság exporttevékenysége és egyáltalán GDP-termelő képessége még nagyobb lehessen. Én bízom abban, hogy ez a törvényjavaslat, ez az előterjesztés széles körű támogatásra fog találni a parlament minden pártjánál.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Hát, az az érzésem, mint a szakképzéssel kapcsolatban, hogy lényegében egy már elfogadott törvénynek egy újbóli általános vitáját szeretné megnyitni jó néhány képviselő. Akkor elmondtuk, jó néhány esetben önök is elmondták az álláspontjukat, ennek az újrakezdésének sok értelme nincsen.

(22.50)

Viszont azt szeretném megjegyezni Brenner Kolomannak és mindazon képviselőknek, akik a fogalmak oldaláról nézve lebecsülik ezt a törvényt, hogy vegyék elő a 2014-es szöveget, és vegyék elő a mostani szöveget, és nagyon látványos, hogy mekkora különbség van. Például az alkalmazott kutatás esetében a ’14-es törvényszöveg megáll ott, hogy alkalmazott kutatás, az új ismeretek, tudás, szakértelem megszerzése, új termékek, eljárások, technológiák, és a többi, és a többi, továbbfejlesztésének elősegítéséhez. Ehhez képest a mostani magában foglalja egészen konkrétan azt is, hogy ebben lehetnek prototípusok fejlesztései, lehetnek laboratóriumi körülmények közötti szimulált rendszerek kialakítása, kísérleti sorozatgyártások, és így tovább, és így tovább. Egyáltalán nem közömbös, hogy mire és milyen mértékben lehet például közpénzből forrásokat biztosítani, ezért erre igenis szükség van.

Szeretném azt is megjegyezni, hogy olyan témák hangzottak el, amelyek nincsenek is benne a törvényben. Például Keresztes László képviselő úr doktori iskolák szabályozásáról beszélt. Nincs is a törvényben ilyen, nem értem, hogy honnan veszi. Ha pedig arra utal, hogy mondjuk, hogyan és mint kell eljárni a különböző minősítéseknél, szeretném megjegyezni, hogy például azt a szabályt, hogy az egyetemi tanári pályázatokhoz nem kell akadémiai doktori cím, 2005-ben fogadta el a magyar Országgyűlés, és tudomásom szerint akkor éppen a szocialisták és a szabad demokraták kormányoztak. Ez van a törvényben. Úgyhogy nem igazán tudom, hogy most miről beszélt. De hogy a mostani törvényben ilyen nincs, az biztos.

Arató Gergely a pályázatot hiányolja. Nyilvánvalóan nem nekem tisztem megmondani, de amíg új szmsz-eket a rendszer nem tudott létrehozni, addig nehéz mire kiírni pályázatot is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy érzékeltem, hogy az eddig elhangzottak alapján a színház köré csoportosultak a gondolatok, és a törvény egyéb természetű felvetései kisebb figyelmet kaptak, úgyhogy engedtessék meg, hogy akkor erre fókuszáljak jómagam is. Szerintem az eddig elhangzottak alapján és a korábbi nyilatkozatok alapján nyugodtan elmondhatjuk, hogy a baloldalnak alapvetően az a problémája az új színházi törvénnyel, hogy nem tudja rátenni a kezét arra a két-három nem balliberális vezetésű színházra, ami Budapesten létezik, és nem tudja kirugdosni a szerinte nem balliberális kötődésű színházvezetőket, mert ne legyen kétségünk, hogy ez a szándék megvan. Már Nacsa képviselő úr utalt rá, hogy a főpolgármester úr megüzente… (Csárdi Antal: …csak a rágalmazás megy!) Köszönöm szépen a beszólást…

ELNÖK: Képviselőtársaim! Azt gondolom, ahogy Hiller alelnök urat végighallgattuk, hallgassunk végig mindenkit… (Sebián-Petrovszki László: Minőségi különbség!  Az elnök csenget.) Képviselő úr! Maradjunk ennyiben! Parancsoljon, képviselő úr!

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tehát a főpolgármester úr megüzente már a Dörner Györgynek, hogy ne is pályázzon. Csak zárójelben tenném hozzá, hogy annak a Dörner Györgynek, aki még 2014-ben a Jobbik mellett kampányolt és kardoskodott, és gyakorlatilag az volt a bűne, hogy nem követte a Jobbikot a gyurcsányi úton. Annak ellenére, hogy a szakmai zsűri támogatta a Szabad Tér Színházat már 15 éve sikeresen irányító Bán Teodórát  2004-ben, MSZP-SZDSZ-kormányzás idején kapta a megbízását , a pályázatát a főpolgármester érvénytelenítette. Nem azért, mert lejárt a szerződése, az új pályázatot érvénytelenítette, mert szerinte nem kötődött kellő szorossággal a balliberális oldalhoz. Bán Teodóra egyetlen bűne az volt, hogy politikailag semlegesen igyekezett vezetni a szabadtéri színházakat.Az új fővárosi balliberális vezetés láthatóan azt az elvet követi, amit egykor Rákosi Mátyás vallott: aki nincs velünk, az ellenünk. Ezzel szemben azért emlékezzünk meg arról, hogy a Tarlós István vezette budapesti önkormányzat egyetlen színházvezetőt sem rúgott ki politikai hovatartozás miatt, sőt alkalmasnak tartott balliberális kötődésű igazgatókat nevezett ki. Így került például Máté Gábor 2011-ben a Katona József Színház élére, és 2016-ban a megbízatást öt évre Tarlós főpolgármester úr meghosszabbította. Akkor még egyébként semmit nem lehetett tudni arról, hogy voltake itt zaklatások vagy sem. Egyébként jegyezzük meg, hogy az önkormányzat és az állam által közösen működtetett kulturális intézményre  ez már elhangzott korábban  hosszú évek óta van példa a múzeumok esetében, ahol szintén kell a szakminiszter beleegyezése.

Azt hallottuk az előbb Hiller képviselő úrtól is, hogy a színházi, kulturális, művészi szabadság végét jelenti vagy korlátozását jelenti, a színházi kultúra politikai befolyásolásának a vízióját jelenti a jelenlegi törvénytervezet, és ahogyan az egyik felszólaló tegnap a tüntetésükön fogalmazott, hogy a színház vagy ellenzéki, azaz balliberális, vagy unalmas. (Gréczy Zsolt: Nem ezt mondta!) Ha Magyarországon most ettől tartanak, akkor nézzük meg, hogyan működik ez például Berlinben, abban a Berlinben, amit szocialista vezetésű és színű önkormányzat irányít. Nos, hogyan érvényesül ott a művészi szabadság? (Arató Gergely és Ungár Péter közbeszól.  Az elnök csenget.)

A német, berlini színházakban vastagon a politika osztja a pozíciókat, így gyakorlatilag 2004-ben a főpolgármester holdingba szervezte a dolgokat. Mindent a szocialista politikusok határoznak meg, tisztelt képviselőtársam, Berlinben, mindent. Akkor ezek szerint unalmas a berlini színház. Köszönöm szépen. (Nacsa Lőrinc tapsol.  Arató Gergely tapsolva: Szép volt!)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én csak azt szeretném mondani, valóban nem volt időm elmondani, hogy Berlinben a színházak egy alapítványi rendszerbe vannak összeszervezve, egy alapítványi tanács és egy igazgatótanács irányítja az egészet. Az igazgatótanács élén a vezérigazgató áll, akinek vétójoga van, és nélküle semmiféle döntést nem hozhat az igazgatótanács.

(21.20)

Az alapítványi tanács héttagú, és az alapítványi tanácsban ott ül a kulturális alpolgármester, az ő javaslatára nevezik ki az igazgatótanács vezérigazgatóját, és az igazgatótanács vezérigazgatójának kinevezésénél a kulturális alpolgármester javaslata nem írható felül, azt leszavazni nem lehet, tehát egy személyben az dönt. Mi ez, ha nem politika, képviselő úr? (Dr. Szél Bernadett közbeszól.  Közbeszólás a kormánypártok soraiból.  Dr. Szél Bernadett közbeszól.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő T/9920. számú javaslat, amely a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosításait tartalmazza, ezenkívül tartalmazza még két másik törvény néhány passzusának módosítását, a Nemzeti Földalapról szóló törvényét, ahogyan ezt államtitkár úr említette, illetve a szakképzéshez kapcsolódóan. Nem kívánom megismételni mindazt, amit államtitkár úr mondott, csak szeretném jelezni, hogy a Nemzeti Földalapról szóló törvényjavaslat apropóján azon esetleges félelmek, amelyek arra vonatkoznának, hogy csökkenne az állami termőföld aránya, ez nem igaz. Lényegében, ahogy államtitkár úr is elmondta, az intézmények az eddig is használt, az oktatáshoz kapcsolódó földterületre vonatkozóan szeretnének vagyonkezelési jogot. Tehát ebből a szempontból ilyen típusú félelmekre nincsen ok.Amit én fontosnak tartok ehhez kapcsolódóan még megjegyezni, az nem önmagában a Földalapról szól, de a finanszírozásról mindenképpen, amellyel államtitkár úr zárta. Itt én különösen kiemelendőnek tartom azt az aspektusát és azt a szempontrendszerét a javaslatnak, amely beemeli az értékelésbe és a finanszírozási kritériumok közé a nemzetközi visszajelzések fontosságát, magyarán, hogy a magyar egyetemek a nemzetközi megmérettetésben hol és mint szerepelnek, a nemzetközi rangsorokban milyen pozíciót tudnak betölteni. Tudjuk, hogy rengetegféle ilyen nemzetközi mérési kritériumrendszer van. Ennek függvényében más és más pozíciókat tudnak az egyes hazai egyetemek elfoglalni, de trendeket mindenképpen jeleznek, és azt gondolom, hogy helyes, ha ez a későbbiekben bekerül azon elvek közé, amelyek a finanszírozást meghatározzák.

Ennek már csak egy továbbgondolandó feladata van, de ezt nyilván nem ennek a törvénynek a keretében kell rendezni, hogy ezeket a szempontokat utána az intézmények falain belül is le lehessen bontani. Magyarán, ez a fajta teljesítményelv az egyetemek egyes karain belül, intézetein, tanszékein belül is értelemszerűen hangsúlyosan szerepet kaphassanak, és személyre lebontottan is érvényesíthetők legyenek. Szerintem ez egy jó és hasznos irány. Egyébként tudomásom szerint a legtöbb hazai egyetemen ilyen típusú gondolkodás már el is indult, vagy ilyen munkacsoportok fel is álltak, hogy az egyetemek falain belüli teljesítményhonorálásokat hogyan és milyen kritériumok mentén kelljen megcsinálni.

Nyilvánvalóan nagyon nehéz egységes rendszert kitalálni, hiszen nagyon sokféle tudományterületnek nagyon sokféle kritériuma van, de természetesen erre törekedni kell.

Én kifejezetten hasznosnak tartom a javaslatnak azt a részét, amely arra vonatkozik, hogy az állami felsőoktatási intézményekkel azonos feltételek mellett lehet egyházi és magán felsőoktatási intézményeknek is állami finanszírozást adni, amelynek a kritériumait és az elvi kereteit világosan lefektetik. Ehhez szükségeltetik a szakminiszteren kívül még az államháztartásért felelős miniszter egyetértése is, tehát ilyen értelemben pénzügyi, gazdasági szempontból kellőképpen körül van járva.

A törvényjavaslat szakmai módosításait én a magam számára nézve logikailag öt csoportba sorolom. Az első a felsőoktatás szervezeti kérdései, a hallgatókat érintő kérdések, a felsőoktatás nemzetköziesítését elősegítő javaslatok, a pedagógusképzésre vonatkozó javaslatok, illetve a deregulációs javaslatok. Ha a felsőoktatási szervezeti módosításokat nézzük, akkor azt látjuk, hogy itt egyrészt van egy komoly jogi aktualizálás, ha úgy tetszik, lényegében technikai módosítás. Olyan típusú változtatásokat kell átvezetni a felsőoktatási törvényen, amelyek egyébként más területen már bekövetkeztek, például a szakképzésben bekövetkeztek. Szakképző intézmények kerültek felsőoktatási fenntartásba is, tehát értelmes és logikus, hogy az itt bekövetkezett változásokat, jogi módosulásokat a felsőoktatást szabályozó törvényben is megjelenítjük.

Hasznosnak tartom azt a felvetést vagy módosító javaslatot, mely szerint a felsőoktatási intézmény mint jogi személy további jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységet tud létrehozni. Ez különösen abban az esetben lesz fontos a napi gyakorlat szempontjából, amikor egy intézménynek olyan egységei vannak, amelyek földrajzilag egyébként jóval távolabb helyezkednek el. Ilyenkor a napi ügyintézés szempontjából ez egy jelentős könnyebbséget jelent. Már most is vannak értelemszerűen ilyen intézmények, a jövőben is lesznek. Ilyen szempontból erre jóval rugalmasabb lehetőséget tudunk kínálni.

A hallgatókat érintő módosítások tekintetében, azt hiszem, hogy a pedagógusképzésre vonatkozó előterjesztés kifejezetten szerencsés, hiszen itt gyakorlatilag új felvételi eljárás nélkül vehet fel valaki tanárszakot mesterképzési szakokkal párhuzamosan, tehát nem kell ilyen értelemben egy esztendőt várni. Ez jelentősen meggyorsít dolgokat. A szakmai tanárképzésben ez biztos, hogy nagy segítséget jelent, mondjuk, a mérnöktanárok esetében, de egyébként a közismereti tárgyakat oktató, a közoktatásban majdan dolgozó pedagógusképzés szempontjából is jelentős segítséget tud nyújtani. Ezzel együtt emeljük ki azt, hogy a tanárszakot vállalók állami ösztöndíjjal támogatott féléve így legfeljebb két félévvel, de meghosszabbítható lehet.

A hallgatói munkavégzéssel kapcsolatos szabályozást szintén előremutatónak tartom. Ebbe bekerül az is, hogy a felsőoktatási intézményben nemcsak a tanulmányaival nem összefüggő tevékenységet végezhet, mit tudom én, mondjuk, könyvtárban vagy tanulmányi osztályon, vagy a hivatalban, ha úgy adódik, hanem a felsőoktatási intézmény részvételével működő gazdálkodó szervezetben is, hiszen erre is, hál’ istennek, egyre több példa van már az országban, hogy az egyetemek valamilyen módon tulajdonosok vagy tulajdoni hányaddal bírnak gazdálkodó szervezetekben.

A felsőoktatás nemzetköziesítésére vonatkozó előterjesztői javaslatok kifejezetten könnyebbséget jelentenek, adminisztratív vonalon mindenképpen. Intézményi hatáskörbe helyezi a képzési kimeneti követelménynek meghatározását az Erasmus+ program keretében létrehozott közös mesterképzések esetében. Szerintem ez kifejezetten helyes. Kimondja azt is a törvény, hogy a különböző feltételek teljesülése vagy különböző feltételek megléte esetén nem kell kötelezően betartani azt az eddigi szabályt, hogy a képzéshez szükséges kreditérték egyharmadát kötelezően az adott intézményben kell megszerezni. Én azt hiszem, hogy ez így szerencsés, és kifejezetten előmozdítja azt, hogy sokkal nagyobb legyen, akár nemzetközi vonatkozásban is az együttműködés és a közös képzés aránya, ami ebből a szempontból elősegíti a magyar felsőoktatás nemzetközi beágyazódásának a folyamatát.

(15.30)

Az orvosi képzésben részt vevők meg egyáltalán a szakma tudomásom szerint nagyon régóta foglalkozik azzal a problémával, hogy ha valaki még az amúgy is hosszú orvosképzés után  a graduális képzést említette az államtitkár úr, az hat év, de azért tegyük hozzá, hogy erre ráépül még a szakképesítési rész is, a szakvizsgához vezető út, és ez attól függő, hogy ki milyen területet választ, de bizony átlagosan 4-5 évvel nyugodtan számolhatunk, tehát ez egy nagyon-nagyon hosszú idő  akar tudományos pályát is folytatni, valljuk be őszintén, hogy az egy hihetetlen hosszú időtartam. Ez a mostani javaslat lerövidíti valamelyest az ehhez kapcsolódó időtartamot, egy olyan lehetőséget biztosít, ami, tegyük hozzá persze azt is, hogy nem könnyű, tehát orvostanhallgatóként a két utolsó évben még mellette elkezdeni PhD-kurzusokat felvenni, krediteket gyűjteni nem könnyű, de ne zárjuk el a lehetőségtől mindazokat, akik ezt be akarják vállalni. Úgyhogy én ezt kifejezetten örvendetesnek és üdvözlendőnek tartom, ahogyan azt is, hogy egyszerűsödne a magyar és a külföldi közös képzéseknek az akkreditációja.

Ugyancsak életszerű és az eddigi felesleges bürokráciát leegyszerűsítő dolog az, hogy az egyetemi tanári kinevezéshez nem szükséges a MAB-szakértő véleménye akkor, ha az oktató eleget tesz a törvényben foglalt alkalmazási feltételeknek, és olyan külföldi intézményben volt foglalkoztatva egyetemi tanári munkakörben, amit egyébként az Európai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Szövetség valamely akkreditáló egysége akkreditált.

A deregulációs javaslatokat én külön nem részletezném, hiszen ezek alapvetően mindig azt a célt szolgálják, hogy számos kérdéskör egyszerűsödjön, és ne terhelje feleslegesen a jogrendszert. Itt már csak egyetlenegy dologra hívnám fel a figyelmet, hogy a deregulációs javaslatok apropóján kikerül a törvényből az a megfogalmazás, ami úgy szól, hogy pedagógiai alkalmassági vizsgát nem kell tenni. Szeretném megjegyezni, hogy ezzel maximálisan egyet tudok érteni; nem azzal, hogy ne legyen ilyen, hanem azzal, hogy ez a forma eltűnik, mert ez a forma, ami eddig volt  minden jó szándék ellenére be kell vallani -, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Hiszen egy 10-15, maximum 20 perces elbeszélgetésből egy pályakezdővel gyakorlatilag sok minden nem derül ki. Amit meg kell valósítani, az sokkal inkább az, hogy az alkalmasságnak a folyamatfigyelése és a folyamatkontrollálása épüljön be a pedagógusképzésbe.

Csak egyetlenegy rövid statisztikát említenék ennek indokoltsága alátámasztására: 2013 és 2018 között, öt év alatt az ELTE-n 18 olyan minősítés történt, amire azt mondták, hogy az illető nem alkalmas pedagógusnak: a Debreceni Egyetemen 18; a Szegedi Egyetemen 14; a Pázmányon 13; a Miskolci Egyetemen 1. Ha ezt összevetjük azzal a létszámmal, hogy hányan tanultak egyébként ezen évek során valamilyen tanárszakon, akkor látjuk, hogy igazából ez a szűrő nem váltotta be a reményeket, úgyhogy nincs értelme ezt fenntartani. Azt a részt kell kiépíteni és működtetni jól, ami a folyamatfigyelést teszi lehetővé, annak sokkal több értelme van, úgyhogy ezzel a deregulációval mindenképpen egyet tudok érteni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Néhány felvetésre szeretnék reagálni, remélvén, hogy esetleg előbbre viszi a vitát. Volt olyan felvetés több részről is, amely az átalakítást érintette. Én csak azt szeretném megjegyezni, hogy egyébként ez egy következő napirendi pont, tehát amit Gurmai képviselő asszony mondott, hogy ő kettő az egyben beszél, az nem igaz, ő egy az egyben beszélt egy teljesen más napirendi pontról, de ezt követően sajnos kinyílt az ajtó  ha szabad így fogalmazni -, és mindenki beszélt erről is. Úgyhogy ennek apropóján azt szeretném csak megjegyezni, hogy persze, senki nem mondta, hogy ez nem kis horderejű átalakítás, de az is igaz, hogy ez nagyon régóta érlelődő átalakítás, és itt nemcsak arra utalnék, amit Vinnai képviselő úr mondott, hogy a Fokozatváltás dokumentumban már szerepel, hogy milyen irányokba kellene elmozdulnia a magyar felsőoktatásnak, hanem szeretnék arra emlékeztetni, hogy egyébként ugyanilyen tartalmat a Közgazdasági Szemle 1999. áprilisi számában lehet olvasni Inzelt Annamáriának a tollából, ami elég régi természetesen, de mutatja, hogy a gondolkodás ebből a szempontból nem új keletű.

A Moholyn, ha jól tudom, az átalakulási folyamat és ezek a gondolkodások, illetve az ehhez kapcsolódó változtatások már 2013-ban elkezdődtek, 2018-ban pont a Corvinushoz kapcsolódóan jó néhány más egyetem részéről hasonlóképpen megfogalmazódtak, és nyilvánvalóan ez egy folyamatos egyeztetés, tárgyalás, gondolkodás volt, tehát ez egy régebbi múltra visszatekintő történet.

(17.00)

A másik felvetés, amit szeretnék jelezni  Keresztes László Lóránt mondta, illetve Brenner Koloman is felvetette -, a hallgatói létszám, illetve ehhez kapcsolódóan a pedagógus szakra jelentkezetteknek a kérdése. Összességében a hallgatói létszám ügyében jó, ha látjuk nemcsak a demográfiát, hanem ami ennél szerintem sokkal fontosabb, azt, hogy a minőségi oktatás okán azok a bemeneteli pontszámok, amelyek mondjuk, tíz vagy tizenkét évvel ezelőtt voltak, azok magasabbak lettek, és ez bizony némely középiskolást visszariasztott attól, hogy felvételivel próbálkozzon.

Nagyon sok helyen az úgynevezett minimálpontszám elég volt egykoron a bemenetelre, és az sok esetben látszott is egyébként a minőségi oldalon. Itt egy lassú elmozdulás szerencsére megkezdődött. Ami a pedagógus szakra jelentkezők számát illeti, Brenner Koloman úgy fogalmazott, hogy nem tettünk semmit. Szeretném jelezni, hogy dehogyisnem! Nemcsak ösztöndíjakról van szó, a Klebelsberg-ösztöndíjról, hanem arról is, hogy az osztatlan tanárképzés visszaállításával jelentősen megnőtt a tanár szakra jelentkezők aránya. Én csak szeretném figyelmébe ajánlani, hogy nézzen szét akár az ELTE bölcsészkarán is, a hallgatói létszám nagyobb arányát teszik ki a tanár szakos osztatlan képzésre jelentkezettek, mint azok, akik a Bologna-típusú BA, MA osztható képzésekre jelentkeztek tanárképzés, pedagógusképzés nélkül, és ezeket a számokat vissza lehet keresni az elmúlt évekre vonatkozóan is, és ez visszatükröződik.

Elhangzott, Brenner Koloman mondta, hogy örül, hogy a finanszírozásban a korábbi három láb visszaáll. Én szeretném jelezni, hogy papíron volt három láb, csak pénz nem volt hozzá. Én nagyon jól emlékszem, amikor a Debreceni Egyetemről a 2008-09-es időszakban el kellett küldeni 500 embert. Papíron volt ugyan kutatási pénz is, csak nem volt benne semmiféle tényleges forrás. Ez körülbelül olyan volt, mint amikor az egyetemeknél bevezették azt, hogy jó néhány egyetem megkaphatta a kutatóegyetem címet, és nem volt hozzá jó sokáig pénz, ezt már csak a polgári kormány tette hozzá. Tehát ebből a szempontból én ezt azért nem hoztam érvként elő, mert ez nem volt egy jó példa, hogy van címke, de nincs hozzá pénz.

Sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy legyen hozzá pénz, és ami még ennél is lényegesebb, hogy legyen nemzetközi összehasonlításunk, mert innentől kezdve a lehetséges kritériumok objektivitása jóval szélesebb körű, és ebből a szempontból pedig megint csak azt kell mondanom, Keresztes László említette, hogy rossz irányba indult a kormány. A nemzetközi rangsorokban, az egyetemek nemzetközi rangsoraiban a hazai intézmények  szintén végig vissza lehet keresni  kifejezetten jól szerepelnek az ország méretéhez, gazdasági teljesítőképességéhez és így tovább, de egyébként a normatív listákon a sorszámok szempontjából sem kell szégyenkeznünk, és valljuk be azt is némi szerénységgel, de mégiscsak, hogy ráadásul van egy lassú, de folyamatos feljebb lépési tendencia. Azt gondolom, ezt üdvözölni kellene, és ha rossz irányba indultunk volna el, akkor vélhetően nem ezt kellene regisztrálnunk.

A béreket illetően én teljesen egyetértek, hogy ott szükséges majd előbb-utóbb lépni. De azt is tegyük hozzá, hogy e tekintetben én szintén fontosnak tartanám azt, ami elindult már jó néhány intézményben, hogy legyenek intézményen belüli minőséget, teljesítményt differenciáltan kezelni képes kritériumok, mert az valószínűleg sehol nem veszi jól ki magát, ha két azonos beosztásban lévő egyetemi kolléga  legyen két docens vagy két adjunktus  közül az egyik teljesítménye ennyi, a másiknak meg háromszor annyi. Egyébként ez az MTMT-ben egészen jól visszakereshető, és látszik, hogy nagyon-nagyon eltérő teljesítmény van az ugyanolyan beosztású egyetemi oktató tényleges munkája mögött, és azt gondolom, hogy ez így nincs rendjén. Egy általános béremelés generálisan kiterjedne mindenkire, és nem veszi figyelembe ezt a szempontot, márpedig, ha ez így marad, akkor az az egyetemek belső motivációját nem fogja elősegíteni.

Azt is tegyük még hozzá, ami a bérezést illeti, ez egy strukturális kérdés, ha úgy tetszik, elvi  nem is most fogjuk megoldani, de egyszer ezen is érdemes majd elgondolkodni -, nem azonos a különböző országokban az egyetemeken belül, nevezzük egyszerűen csak úgy, hogy mondjuk, ki lesz professzor és ki nem lesz professzor. A német rendszerben egy tanszék, egy professzor, pont. Magyarországi viszonylatban  nemcsak nálunk, nyilván más országokban is van példa a németre is, meg arra is, ami nálunk van , nálunk pedig egy teljesítményhez mérten történik mindez, nincs összefüggésben az egyetemi szerkezettel. A német minta pénzügyi értelemben kalkulálható, kiszámítható, tervezhető, a magyar meg a hozzánk hasonló helyzetben lévő országoknál meg értelemszerűen ebben mindig van egy olyan típusú bizonytalanság, hogy adott évre, a következő évre és így tovább, hogy mint, merre tervezhetnek ilyesmit, a mindenkori költségvetés mit enged és mit nem enged.

Tehát ebből a szempontból igaza van Brenner Kolomannak, hogy engedi a költségvetés, vagy nem engedi, az valóban egy kulcskérdés, de a kérdés inkább az, hogy ebből a szempontból sok esetben mennyire gondolkodnak felelősségteljesen az intézmények is, mennyire nem. Ebből a szempontból megint csak azt kell mondani, hogy ez egy olyan mezőre vivő gondolkodás, amit nem most kell megvitatnunk, de természetesen fontos, és valahol jó, ha ott van a fejünkben, hogy amikor ilyenekről beszélgetünk, akkor előbb vagy utóbb azért lehet, hogy e tekintetben is át kell mennünk egy más gondolkodási területre. Nem tudom még pontosan, hogy ez aktuálise, indokolte most vagy nem, de az adott törvénynek nem része, csak jó, ha tudunk róla.

Szeretném megjegyezni, hogy Gurmai Zita rosszul használta, az egyetemeknek nincsen vagyona, az egyetemek az állami vagyon felett rendelkeznek most egyfajta vagyonkezelői jogosítvánnyal. Tehát ez egy fontos különbség, úgyhogy amit Gurmai Zita mondott abból a szempontból, hogy most ki hogy, merre akar privatizálni, ez úgy, ahogy van, sületlenség, úgyhogy szerintem ezzel sok mindent nem kell kezdeni. Azt pedig, ezt meg Arató képviselő úr mondta, hogy privatizáció, éppen ezen logika mentén is vissza kell utasítani. Szabó Szabolcs képviselő úr nagyon helyesen mondta, hogy ezek nem szó szerint magánegyetemek, hanem állami vagyonkezelési alapítványok. Más konstrukció, de véletlenül sem privatizáció, tehát jó, ha a fogalmakat azért helyesen használjuk.

És természetesen azt sem szabad elfelejteni, hogy mindezek a változások nagymértékben kapcsolódnak ahhoz a folyamathoz, ami már most van, ezt pedig úgy hívják, hogy az egyetemek hogy és mint kapcsolódnak a gazdasági szférához, az iparhoz, szolgáltatásokhoz és így tovább. A leggyorsabban a Corvinusnál történt ez meg, ez látszik, de van jó néhány olyan intézmény, amelyik állami, és állami is marad. Ott is megvannak ezek a kapcsolatok, csak jóval nehezebb, adminisztratív és jogi szempontból sokkal körülményesebb, sokkal több nehézséggel járó dolog, de működik, és van, és egyre több és több saját bevételt eredményez az intézményeknek, ami szerintem egy dicséretes dolog.

Tehát az átalakítások, a modellváltással összefüggő gondolkodások azt próbálják elősegíteni, hogy ezeket a meglévő és lehetséges piaci kapcsolatokat hogyan lehetne még jobban kihasználni, még hatékonyabban az egyetemek, a képzés és a kutatás javára fordítani. Úgyhogy én bízom benne, hogy e tekintetben azért csak közös nyelvet beszélünk, és azzal zárom csak mondandómat, amit Brenner Koloman mondott, remélem, hogy ezt így is gondolta, hogy amikor majd ezt a törvénymódosítást jóváhagyjuk, akkor ez azt is jelenti, hogy ők támogatni fogják. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak szeretném megjegyezni, hogy Varga Zoltán valószínűleg régen járt Debrecenben, mert a piac látogatottsága teljesen más képet mutat. Szeretném azt is megjegyezni, hogy igaza van Tordai Bencének, a nyugdíjasok fognak emlékezni arra, hogy a baloldal mindig nemet mondott a családtámogatásra, nemet mondott a rezsicsökkentésre, ami a nyugdíjasoknak komoly segítséget jelentett, nemet mondott a nyugdíjprémiumra, nemet mondott a rezsicsökkentésre, nemet mondott arra is, hogy a gyógyszerárakat csökkentsük. Ezek mind-mind a nyugdíjasok megélhetése szempontjából fontos intézkedések voltak. S mindezeken túlmenően természetesen a nyugdíj értékállóságának pénzügyi megtartása hasonlóképpen az. Tehát ha tényekről beszélünk, akkor jó, ha ezeket is számításba vesszük. Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Én azzal kezdeném, amivel államtitkár úr abbahagyta: nevezetesen, hogy az iskolai erőszak visszaszorítása egy olyan feladat, ami nem tűr most már halasztást. Gondoljunk csak arra, hogy nem is olyan régen arra is példa volt, ami addig, mondhatni, elképzelhetetlennek tűnt, hogy iskolában megkéseltek egy tanárt. Azt gondolom, nagyon helyes, ha minden olyan eszközt, ami elképzelhetőnek és célravezetőnek tűnik, megpróbálunk e tekintetben alkalmazni, és az iskolában a pedagógusok, a diákok épségét e tekintetben is biztosítani és megvédeni. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ez a törvényjavaslat nyilvánvalóan főbb tartalmát tekintve nem erre koncentrál, ahogyan ez elhangzott már az előbb, hiszen ez csak deklaratív tartalmú, és ezt egy külön törvényben fogja elrendezni, hanem lényegében kifejezetten szakmai kérdéseket vesz elő, olyan szakmai kérdéseket, amelyek alapvetően meglévő jogszabályok pontosítása, kiegészítése, részletezése vagy éppen ami hiányzik belőle, azoknak a pótlása.

Így például, azt gondolom, örvendezhetünk, és kifejezetten egy megkezdett folyamatnak a betetőzéseképpen tekinthetünk arra, hogy most már ezen törvényjavaslatnak köszönhetően immár minden évfolyamra kiterjed az ingyenes tankönyvellátás, köznevelésben, szakképzésben egyaránt. Ez egy korábban kitűzött cél volt, lépésről lépésre tudtuk megvalósítani, és most elérkezünk ezzel a végére. Hál’ istennek, ezt is sikerült így elérni.

Nyilvánvalóan a nyilvántartásba-vételi szabályok technikai eljárását az adott helyzethez kell igazítani, és ezért szükséges itt néhány technikai módosítás, ahogy az alapító okiratok, szakmai alapdokumentumok tartalmának is az átgondolása vagy pontosítása. Ezek mind-mind, valljuk be őszintén, a közoktatás résztvevőit, a diákokat, a szülőket, de talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a pedagógusok többségét is alapvetően kevésbé szokta érdekelni, mert ez végső soron az intézményvezetés feladatkörébe tartozik, de attól függetlenül egy jogszabályi környezetben nyilvánvalóan erre is ki kell térni.

Nagyon helyes, hogy a törvényjavaslat kibővíti az alapfokú művészeti oktatásra ingyenesen jogosult sajátos nevelési igényű tanulók körét, ez eddig nem volt kellőképpen szabályozva, ahogyan az is, hogy a nemzetiségi önkormányzatok kérésére jó néhány javaslatot fogalmaz meg, így például kiegészíti a nemzetiségi óvodát is, ami eddig hasonlóképpen nem létezett. Tehát fontosnak tartom, hogy ezek a jövőben elkezdhetik a működésüket, illetve azt is, hogy ehhez kapcsolódóan értelemszerűen a finanszírozási kérdéseket is rendezi.

A törvényjavaslat néhány olyan részt is tartalmaz, ami abból adódik, hogy a köznevelési és a szakképzési rendszer az elmúlt időkben elég egyértelműen elvált egymástól. Tehát itt jó néhány jogi fogalmat kellett tisztázni, összerendezni, illetve harmóniába hozni, hogy koherens és áttekinthető legyen a rendszer, annál is inkább, mert a köznevelési rendszeren belül is maradtak továbbra is szakgimnáziumok, szakiskolák, tehát nyilvánvalóan ezeket össze kellett fésülni.

A törvényjavaslat rögzíti, hogy a NAT-ban foglaltak érvényesülését a kerettantervek biztosítják. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mert az az új alaptanterv, amely jóval nagyobb mozgásteret biztosít az iskoláknak a pedagógiai programjuk összeállítására, a sajátos arculatuk kialakítására, gyakorlatilag ezekben a kerettantervekben és a kerettantervekből levezethető helyi, iskolai pedagógiai programokban jelenhet meg. Ez azt jelenti, hogy jó 10 százalékkal megnőtt az iskoláknak és a nevelőtestületeknek a mozgástere e tekintetben.

A 2011. évi köznevelési törvény az alapfeladatok között még nem jelenítette meg a nemzetiségi alapfokú művészeti oktatást, a jelen törvény ezt a hiányosságot pótolja: egységes jogértelmezést, jogbiztonságot teremt ebben a kérdésben, és ezzel együtt a fenntartó jogosult lesz költségvetési támogatás igénybevételére; ezt megint egy fontos dolognak tartom.

(18.00)

Összességében azt tudom mondani, hogy a törvénymódosítás túlnyomó részben jogtechnikai változtatásokat tartalmaz, jogi pontosításokat tartalmaz, a nemzetiségi oktatásra vonatkozó kérdéseket tartalmazza, a szakképzési, köznevelési rendszer szétválasztásából fakadó szövegpontosításokat, terminológiai változtatásokat tartalmaz, úgyhogy én azt hiszem, hogy az előterjesztés minden szempontból támogatandó. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt években az ország gazdasági és pénzügyi lehetősége és stabilitása azt is lehetővé tette, hogy a rendszerváltás óta legtöbb forrást és a legnagyobb figyelmet fordítsuk a felsőoktatási rendszerünk működtetésére, és ennek eredményeképpen el is könyvelhetünk azért számos sikert. Tény azonban, hogy az egyetemi oktatás, kutatás, innovációs tevékenység igazi megmérettetés, egy olyan nemzetközi versenyben zajlik, amelynek szereplői és szabályszerűsége a globális társadalmi-politikai-gazdasági trendeknek megfelelően változnak, állandó megújulást követelve ehhez az intézményektől, az egész oktatási rendszertől. Ennek a kihívásnak a felismerését már a 2016-ban elkészült Fokozatváltás a felsőoktatásban című kormányzati stratégia is rögzítette, és csak úgy zárójelben jegyzem meg, hogy ezt a kormányzati stratégiát, ami akkor a parlament előtt volt, bizottság tárgyalta, széles körű egyetértés övezte, pártpolitikai hovatartozástól függetlenül. Ez a stratégia felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi szabályozási és szervezeti keretek között működő intézményrendszer nehezen tud reagálni a világban zajló folyamatokra, legyen szó a képzések iránti nemzetközi kereslet növeléséről, innovációk hasznosulásáról, vagy éppen új forrás bevonását jelentő vállalati együttműködések iránti igényekről.

Az eddigi struktúrák korlátai egyébként számos, nagyon leegyszerűsíthető, de közérthető példán keresztül is jól látszik, illetve bemutatható. Tekintettel arra, hogy az egyetemek közpénzből működnek a jelen helyzetben, és ebből következően a közbeszerzés minden szabálya vonatkozik rá, mondok egy nagyon meghökkentő példát: ha ma egy egyetem meg akar hívni egy Nobel-díjas tudóst vendégtanárnak, mondjuk, egy évre  természetesen ez olyan volumenű fizetést is igényel, hogy a Nobel-díjas tudósnak megérje eljönni , akkor ez átlépi azt a közbeszerzési összeghatárt, amit egész egyszerűen az egyetem nem tud lebonyolítani. A következőt kellene megtenni: árajánlatot kellene bekérni három másik embertől. (Arató Gergely: Ez nem igaz!) Megjegyzem, egy Nobel-díjat adnak. Ez a helyzet, tisztelt képviselő úr. Ugyanez igaz egy neves rendező, egy neves operatőr, egy neves színházi szakember esetében is. Tehát rengeteg korlátba ütközik a jelenlegi szabályozási keret. Úgyhogy ebből a szempontból a modellváltás, azt gondolom, hogy mindenképpen igazolható.

Az első ilyen modellváltási döntések már megszülettek a parlamentben, ez érintette, ugye, a budapesti Corvinus Egyetemet nem olyan régen, hat másik egyetemről is szavaztunk itt a Házban, és most a Színház- és Filmművészeti Egyetem működésimodell-váltásával kapcsolatos törvényjavaslat van előttünk. Ahogyan államtitkár úr is említette, ez a javaslat alapvetően azt a célt szolgálja, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem, az ott oktatók, ott dolgozók művészeti munkáját egyébként minél kiegyensúlyozottabb és jóval nagyobb mozgáslehetőségek és keretek közé lehessen helyezni. Ez lényegében azt is jelenti  megint csak hadd mondjak néhány leegyszerűsített példát , hogy ha van egy nagyon jó színházi rendező, és az eléri a nyugdíjkorhatárt, egy állami fenntartású intézmény esetében a továbbfoglalkoztatásra vonatkozó engedélyezési kérelmeket kell benyújtani, egy alapítványi fenntartású intézmény esetében ilyen típusú köröket nem kell megfutni.

Rugalmasabb foglalkoztatási lehetőséget tud biztosítani egy ilyen modellváltás, saját bevételeket nagyobb arányban tud generálni az intézmény, a piaci, vállalati, színházi, filmipari, szinkrongyártási együttműködések irányában jóval nagyobb mozgástere nyílhat. Lényegében a jó menedzsmenttel ez az egyetem, azt hiszem, hogy sokkal nagyobb pályát tud befutni. Annak ismeretében pedig, hogy Magyarország az elmúlt években Andy Vajna tevékenysége nyomán nagyon komoly filmgyártási centrummá is vált, azt hiszem, hogy érdemes ezeket a meglévő jó kapacitásokat, tudásokat, képességeket összekapcsolni, és az ebben rejlő lehetőségeket kihasználni. Úgyhogy én azt hiszem, hogy ez a modellváltásról szóló előterjesztés az egyetem javára fog válni. Remélem, hogy a parlament tudja majd támogatni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tordai Bence megszólított, erre szeretnék reagálni. Kérem, olvassa majd el figyelmesen, amit elmondottam. Egészen konkrétan azt mondtam, hogy a Gothár-ügy apropóján, a szexuális zaklatás elmismásolása esetében, ha ebben ludas az egyetem vezetése, akkor annak személyi konzekvenciája kell hogy legyen. És én ezt az állításomat most is fenntartom, és azt gondolom, ez így helyes; én inkább azon csodálkozom, hogy Gurmai Zita ezt koholt vádnak mondotta, pedig valamikor a MeToohoz ő adta az arcát. Azt gondoltam, hogy a szexuális zaklatás mégiscsak mindenki által elítélendő dolog lenne. (Arató Gergely: Kivizsgálták, kirúgták. Mit kellett volna még csinálni?)Arató képviselő úr azt mondta, hogy az egyetem egyik diákja mondott valamit. A hallgatói önkormányzat elnöke nyilatkozik egy olyan kérdésben, ami egyébként megosztja az ottani hallgatókat is, merthogy politikai tartalma van. A hallgatói önkormányzat érdekképviseleti szerv, úgy kell értelemszerűen mozogni. Ha magánemberként vélekedik, annak természetesen semmi problémája nincsen.

Elhangzott egy olyan kérdés, hogy vajon milyen munkaerőpiaci igények jöhetnek elő a modellváltással. Ezt Gurmai képviselő asszony kérdezte. Szeretnék egy dologra utalni: a mai világban például a filmgyártásban hihetetlenül nagy szerepe lett már az informatikai, komputertechnikáknak. Ezek olyan új tudást jelentenek, amit érdemes lenne nagyobb elánnal behozni és megjeleníteni ahhoz, hogy versenyképesek tudjunk lenni, és Magyarország a filmgyártásnak egyébként komoly központja lehessen. Mert most egyelőre még ott tartunk ugyan, hogy hál’ istennek, jó az imázsunk, de szeretném, ha ez így is maradhatna.

És egyetlenegy utolsó megjegyzés. Sajnálom, hogy Brenner Koloman nincs itt. Azt mondotta, hogy a kuratóriumra vonatkozó javaslatok elfogadása esetén tudják támogatni az egész felvetést. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Csak jelzem, hogy az összes többi felvetés ezek szerint nem volt komoly.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés 2020. május 19-én döntött azon törvényjavaslatok elfogadásáról, amelyek hat egyetem, az Állatorvostudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Neumann János Egyetem, a Soproni Egyetem, a Széchenyi István Egyetem modellváltásáról és az ehhez kapcsolódó vagyonkezelői alapítványok létrehozásáról szólnak. Egyúttal ezek a törvényjavaslatok, törvények rendelkeznek a vagyonjuttatásról is.Az elfogadást követően meg is kezdődött a modellváltással összefüggő teendők számbavétele, a szükséges lépések pontosítása, a részletekben történő elmélyülés, és e munkák során szükségképpen minden részletre kiterjedően, a legapróbb különböző kis szabályokban való elmélyedésre a törvényalkotás során nem biztos, hogy minden alkalommal mindenkinek tökéletesen nyílik lehetősége. Menet közben az érintettek is végiggondolják sok esetben, hogy mi az, ami az ő későbbi tevékenységük szempontjából fontos és mérvadó, és ahogy az előbb az államtitkár úr is jelezte, konkrét megfogalmazott igények, kérések jöttek az adott intézményektől, hogy a vagyonjuttatás során körülbelül hogy és mint gondolják ők az észszerű működés dolgait.

Ebből következően néhány pontosítást szükségeltetik megtennünk, és egyúttal, ha megnézzük, hogy miről szól ez a benyújtott törvényjavaslat, azt látjuk, hogy ez lényegében mégiscsak egy technikai pontosító, a különböző részleteket sok esetben még akár stilárisan vagy helyesírásilag rendező javaslat, és végképp nem koncepcionális szerkezeti kérdésekről döntő, hiszen arról korábban az Országgyűlés már döntött. Így például a Mosonmagyaróvár, Pozsonyi út 88. szám alatti ingatlan kérdése, hogy ez műemléki védelem alatt áll, ezt értelemszerűen át kell vezetni a nemzeti vagyonról szóló törvényben is. Ez egy tipikusan jogtechnikai teendő, amit most meg kell cselekednünk.

Ugyanez a helyzet, amit említett az államtitkár úr is, hogy a Széchenyi István Egyetem részére történő vagyonjuttatási kör az egyetem szerint némileg túlméretezett, és ebből a vagyonjuttatási körből bizonyos ingatlant ki kell vezetni, az egyébként szakképzési célokat fog szolgálni.

(20.10)

A Neumann János Egyetem apropóján szintén jelezte már államtitkár úr, hogy a Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola és Óvoda fenntartói joga átkerülne a Károli Gáspár Egyetemhez jogutódlással.

És még olyanról nem is beszéltünk, hogy milyen technikai, stilisztikai természetű módosítások sokaságával találkozunk. Csak mondok néhányat, hogy érzékeltessem az állítást. A „legalább 5 év” szerepelt a korábbi szövegben, az „5” számmal kiírva. A kodifikációs tevékenységgel megbízott jogászok úgy tartották, hogy helyesebb, ha ez betűvel szerepel. Tehát például ilyen változtatás van benne. Vagy egy olyan, hogy „kivételekkel” szövegrész helyébe „kivétellel” fog bekerülni, a „gondoskodni” szövegrész helyébe a „rendelkezni” szó. Sorolhatnám még, tehát számos ilyen, szó szerint jogtechnikai változtatásokkal találkozunk.

Van még egy konkrét aktualitása ennek a törvénynek, nevezetesen, hogy kapcsolódik egy másik benyújtott törvényjavaslathoz, amelyről nem olyan régen szintén tárgyaltunk, nevezetesen a Színház- és Filmművészeti Egyetemhez kapcsolódó fenntartóváltás kérdése. Ez annyiban fogja érinteni a mostani törvényjavaslatot, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi törvény mellékletét ezen logika mentén szintén változtatni szükségeltetik.

Úgyhogy én tisztelettel azt kérem a képviselőtársaktól, hogy mivel ez alapvetően jogtechnikai pontosításokat, illetve változtatásokat tartalmaz, és végképp nem már koncepcionális jellegű ügyeket, a korábban lefolytatott koncepcionális vitát ennek apropóján, ha lehet, akkor ne kezdjük újra, mert én ennek sok értelmét nem látom, és magát a törvényjavaslatot pedig támogassák. Köszönöm szépen.