Felszólalás adatai

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Mivel a törvényjavaslat nagy részben megegyezik az előző parlamenti ciklusban a kormány által benyújtott, az egyes esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslattal, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi törvény szövegével, az akkori általános vitában elmondott véleményemet nem kívánom ismételni. De természetesen egyetértek a pontosabb megfogalmazásokkal, az Unió és számos civil szervezet azon kritikájával, hogy az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület törvényi szinten kerüljön rögzítésre.

Ahhoz, tisztelt képviselőtársaim, hogy mindnyájan egy igazságosabb, emberibb világban élhessünk, igazságosabb és emberibb törvényeket hozhassunk, azt gondolom, elfogadhatjuk Gandhi szavait: "Légy te magad az a változás, amit szeretnél a világban." Amikor az egyenlő bánásmódhoz való jogról az Országgyűlés törvényt alkot, vagy ahogy most teszi, módosít, akkor arra törekszik, hogy világosan meghatározza a jogosultak körét, a jog pontos tartalmát, és megfelelő szabályokat alkot a jog megsértőivel szemben igénybe vehető eszközökről.

A társadalomban meglévő esélykülönbségek megszüntetése ezzel szemben nem elsősorban jogalkotási kérdés, mivelhogy az esélyegyenlőség nem jog, amelynek megsértőjével szemben fel lehet lépni, hanem társadalmi cél, amely konkrét, elsősorban állami programok végrehajtásával érhető el.

(11.50)

A társadalom közös felelőssége az, hogy a meglévő hátrányok az állami és a civil szférát egyaránt megmozgató munkával csökkenthetők legyenek. Az európai uniós felzárkózásnak is feltétele, hogy az állampolgárok, köztük a fogyatékossággal élő emberek számára megteremtődjön az esélyegyenlőség a társadalmi élet minden színterén, a fizikai és kulturális környezetben, a lakhatási és közlekedési eszközök használata, a szociális és egészségügyi ellátás, az iskoláztatási és munkaalkalmak, a kulturális és társadalmi élet, a sport és a szórakozás területén is.

A fogyatékossággal élő emberek számára megszervezendő hatékony ellátórendszer kialakításához szükség van helyi, kistérségi, regionális szinten szerveződő civil szervezetekre, amelyek a klasszikus érdekvédelmi feladatok ellátása mellett aktívan szerepet vállalnak az államtól átvállalt közfeladatok megvalósításában, valamint együttműködő partnerei kívánnak lenni az e területen dolgozó valamennyi állami és nem állami szereplőnek. Biztosítani kell az esélyegyenlőséget az intézményes ellátások szolgáltató jellegének erősítésével, az intézmények kiépítésével, illetve a lakókörnyezeti és integrált formában történő ellátás szervezésével és erősítésével.

Szavak, szavak, óhajok? De hát mit mutat a valóság? Van-e olyan intézmény, amely szemléletben, szolgáltatásban, személyi feltételekben és mára már tárgyi feltételekben is biztosítani tudja az előbb felsorolt vágyak megvalósítását? Örömömre szolgál, hogy választókerületemben a dombóvári Reménység napközi otthon ilyen, vagy pontosítok: ez a napközi otthon is ilyen. Az otthon többcélú intézmény, amely szociális és oktatási feladatokat lát el, a fogyatékossággal élő gyermekek, fiatalok és felnőttek nappali intézménye. A gyermekek számára 5 éves korig biztosított a korai gondozás, mint ahogyan 5 éves kor felett fejlesztő felkészítéssel a súlyosan, halmozottan sérült gyermekek oktatása, felnőttek körében pedig a komplex rehabilitáció. Az utóbbiak esetében fontosnak tartják a foglalkoztatási rehabilitációt intézményen belüli foglalkoztatással, éppígy a fejlesztő felkészítő foglalkoztatást 4-6-7 órában és természetesen a munkarehabilitációt. Képzési, átképzési rehabilitáció keretében OKJ-s tanfolyamokat és betanító képzéseket szerveznek, ennek egyik formája a "Lépj előre" képzésben való részvétel. A mentális rehabilitációban kiemelkedő szerepet szánnak az egyéni fejlesztési terv alapján végzett egyéni és csoportos terápiának. A szociális rehabilitációban - szem előtt tartva az egyéni igényeket - segítik az önálló életvezetést a város által biztosított lakásokban. Kiemelkedő eredményeket érnek el a foglalkoztatásban, több szinten is megpróbálják biztosítani azokat a feltételeket, mint ép társaiknak. Elsősorban a szolgáltatásban próbálnak széles teret nyitni, mert azt vallják: az integráció a munkában is fontos.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezek mellett azt tapasztalják, hogy az értelmileg akadályozott felnőttek munkarehabilitációja minden eddigi törekvés ellenére is diszkriminálja a munkavállalót. Alacsony a munkarehabilitációs díj, és azok a jogok sem illetik meg őket, mint enyhébben sérült társaikat. Ezek között említik meg a munkaidőkorlátot, és azt semmiképp nem tudják elfogadni, hogy az értelmileg akadályozott felnőtteknek nem jár szabadság, sem táppénz, sem betegszabadság. Elgondolkodtató az is, hogy velük miért csak egy évre lehet megállapodást kötni. Azt elfogadják, hogy évente felülvizsgálat van, de tudják azt is, hogy egy súlyosan sérült ember állapota viszonylag állandó.

Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A 46 fiatalt és felnőttet, a 30 gyermeket és családtagjaikat a törvényben meghatározott szakmai létszámmal gondozó intézmény minden eddigi eredménye és nemes törekvése azt is igazolja, hogy szükség van az egyenlő bánásmódról, az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi törvény módosítására.

Elnök úr, köszönöm a szólás lehetőségét. (Taps.)