Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Hamarosan a tisztelt Ház elé kerül majd Magyarország 2020. évi költségvetésének elfogadása. Ebből világosan láthatjuk, hogy mire és mennyi pénzt szán a kormány a jövő évi büdzséből, viszont az ellenzék által beadott több mint 800 módosító javaslatból egyetlenegy sem került elfogadásra a Költségvetési bizottságban. Ezt nem nagyon értettem, és hihetetlennek találtam, hogy egyetlenegyet sem találtak a bizottság kormánypárti tagjai elfogadásra érdemesnek. Ezen az ülésen, miután az egyik javaslat kapcsán halkan megjegyeztem, hogy nem hallottam jól, hogy mi az elutasítás oka, egyik képviselőtársam még odaszólt, hogy: „Nem mindegy? A lényeg, hogy a kormány nem támogatja.” Nos, nekem nem mindegy, mert én naiv, azt gondolom, hogy demokráciában élek. Nos, ezek után, bízva mégis a demokráciában, úgy gondoltam, meg kell osszam gondolataimat a szegénységről, a közmunkáról és emberek sokaságának kilátástalannak tűnő helyzetéről, hiszen ezért is vagyok itt. Felszólalásom célja a megoldáskeresés. Azért mondom ezt, mert bármilyen hihetetlen, nem csupán kritika lehet egy ellenzéki képviselő célja a felszólalásával, hanem az is, hogy valamilyen problémára felhívja a figyelmet, és az is, hogy elhozza a tisztelt Ház elé adott csoportok, emberek jajkiáltásait.

Hogy mi a szegénység, arról sokan sokfélét mondanak. Rengeteg riport, újságcikk, dokumentumfilm és könyv lát napvilágot az adott témában. Én is sokfélét olvastam, de azt gondolom, hogy akkor lehet igazán megérteni a lényegét, ha az ember saját maga tapasztalja, amikor lehetőségünk van belelátni mások életébe, amikor beengednek a lakásaikba, amikor utolsó mentsvárként hozzánk fordulnak, sőt, amikor évek óta ismerjük és látjuk sorsának alakulását. Mint mondtam, sokan sokfélét gondolnak a szegénységről és a szegényekről, és igen, tény, hogy vannak olyanok is. Hogy milyenek? Igen, akik isznak, drogoznak, nem szeretnek dolgozni. De mi van azokkal, akik nem tudnak? A betegekkel, az idősekkel, a gyerekekkel? És ilyenkor a válasz az, hogy emelkedett a minimálbér iksz százalékot, hogy családi adókedvezmény van, ingyenes tankönyv, s a többi, s a többi. Tudom, tisztában vagyok vele, és ezek jó döntések, és igen, kellenek, de sajnos olyanok is vannak, amelyek sohasem érik el valódi céljukat, vagy olyanok, amelyek mire a terepre érnek, semmivé lesznek, elkorcsosulnak, nem érnek le vidékre.

Falusi polgármesterként megtapasztaltam sokféle szegénységet, sok csalódást, kilátástalanságot, betegséget, mentális problémákat, megtapasztalhattam különféle közfoglalkoztatások sikereit és kudarcait egyaránt. Tudom, a közfoglalkoztatás célja az, hogy a benne részt vevők visszataláljanak a munkaerőpiacra, és ez is az egyik oka annak, hogy nem növekedik a bérük. 2011-ben a nettó közfoglalkoztatási bér 47 025 forint volt, ’19-ben ez 54 217 forint nettóban. Nyolc év alatt 7192 forintot emelkedett. De mire is elég ez az összeg, mit lehet venni 54 217 forintból? Ha egy ember ennyiből próbálja magát fenntartani, és kifizeti az alaprezsit  hangsúlyozom, alaprezsiről beszélünk , az legalább 20-30 ezer forintot tesz ki, és marad 25-30 ezer forintja, hogy fára gyűjtsön, egyen, ruházkodjon, napi ezer forintból. Azt gondolom, hogy eljött az idő, amikor cselekedni kell. El kell gondolkodni azon, hogy aki jelenleg még a közfoglalkoztatásban dolgozik, miért nem tud elhelyezkedni a versenyszférában. Esetleg zsáktelepülésen lakik és nincs megfelelő tömegközlekedés? Betegséggel küzd? Talán mentálisan nem alkalmas a munkavégzésre? Idős? Szakképzetlen, esetleg analfabéta? Azt hiszem, ezekre a kérdésekre a munkavállalót ismerő orvos, kistelepülésen akár a polgármester, a szociális munkás, a családsegítő szolgálat munkatársa tudhatja a választ.

Ha megtörténne egy ilyen kutatás, egy ilyen okkutatás és állapotfelmérés, sokkal könnyebb lenne megtalálni a megoldást ezeknek a közmunkában rekedt munkavállalóknak. Ha lehetőség van őt segíteni abban, hogy a munkaerőpiacon érvényesülni tudjon, akkor segítsen neki az adott hatóság, ha viszont az állapota visszafordíthatatlan, akkor lehet, hogy a szociális jellegű közfoglalkoztatás a megoldás. Viszont akkor olyan munkabér megállapítására van szükség, amely nem konzerválja a kilátástalanságot, az éhezést, a nyomort, és erre sajnos nem ad megoldást egyhavi, esetleg egyhavi pluszjuttatás, egyszerűen a bérüket kell megemelni. Köszönöm szépen a szót. (Taps az LMP soraiban.)