Felszólalás adatai

DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Kedves képviselőtársam felszólalása előtt azzal szerettem volna kezdeni, hogy milyen jó így a vége felé szólni, mert Ángyán képviselőtársunk szépen megfogalmazta, hogy miről is szól a mai részletes vita, képviselőtársam az MDF színeiben elmondta, hogy milyen jó lenne, ha úgy tervezhetnénk, hogy vannak szabad összegek, azután beszéljük meg, hogy mit hová teszünk. Ezt megnyugvással hallottam. Ebbe most egy kicsit, hogy úgy mondjam, beletenyerelt képviselőtársam. Hiszen hadd utasítsam vissza mindannyiunk nevében, hogy mit akarunk csinálni, meg hogy el akarjuk érni, hogy ez rosszabb legyen, el akarjuk érni, hogy ez csökkenjen. Erről szó nincs, kedves képviselő úr!

Ellenben azt szeretném mondani, hogy főleg a normatíváknál és általában a szociális ellátásoknál a tervezés azért nem úgy működik, hogy egyszer egy sorra beírunk egy összeget, mondjuk, egy szakellátás intézményre, és innentől kezdve már semmi más dolgunk nincs, mint évről évre bizonyos százalékkal vagy mértékekkel ezt megemelni. Azt gondolom, hogy a költségvetés-tervezésnek, a működésnek és a szociális terület működésének kialakítása ennél jóval több. Ha megengedi, egy példával hadd érzékeltessem. Miután itt hallottam a képviselőtársak délutáni mondandóját, azt gondolom, nincs szükség arra, hogy pártfogókat és támogatókat keressek például a gyermekjóléti szolgálatok megerősítésére vagy a mozgássérültek közlekedési támogatásaira vagy az autisták szövetségének támogatására, mert az megy a maga útján.

Ellenben el kell önöknek mondanom, hogy mi az, amit sajnos, rosszul látott, kedves képviselőtársam. Például a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásban. Önök pontosan tudják, hogy ez miről szól, hogy a rászorult idős beteg ember kezén van egy jelzőkészülék, és ha rosszul van, ha megijed, ha bármi gondja van, ennek a jelzőkészüléknek a segítségével be tud szólni egy megfelelő központba, ahonnan kijönnek, meglátogatják, segítséget nyújtanak számára. Amikor ezt a vadonatúj tevékenységet kezdtük bevezetni, bizony nagyon kevés pénzt adtunk a költségvetésben erre, mintegy próbaképp, modellként, nézzük meg, hogyan válik be, hogy szeretik meg az emberek. És amikor látszódott a működés során, hogy ez jó, és szeretik, akkor megpróbáltuk prioritásként kezelni az elmúlt évek költségvetésében, és azt mondtuk, hogy kíséreljük meg, hogy ez terjedjen el az egész országban, igenis tegyük vonzóvá ennek a szolgáltatásnak a létét.

Ma már ott tartunk, kedves képviselőtársaim, hadd mondjak számokat hozzá, hogy 2005-ben a civilek 805 főt, most pedig 29 ezer főt látnak el ily módon, az önkormányzatok 2005-ben 8 ezer, most pedig 18 ezer főt. Tehát meg kell állapítanunk, hogy rendkívül sikeres volt a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, megteremtettük a feltételeit, lehetőségeit, és jól működik. De miután ilyen mértékben emelkedik, a tapasztalatokat is meg tudtuk szerezni, és bizony elindulhatott az a folyamat, hogy törvényben szabályoztuk ennek feltételeit, és a hozzá vonatkozó normatíva összegét is. Azt mondta a törvény, most már 2007. január 1-jétől, hogy a 65 év feletti személy, aki egyedül él, súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg vagy a kétszemélyes háztartásban 65 év feletti súlyosan fogyatékos és folytathatnám, mindenesetre a lényege az, kedves képviselőtársaim, hogy az élet tapasztalatai alapján bebizonyosodott, hogy ha ezeket a jelzőrendszeres segítségnyújtásokat olyan helyen végzik, ahol már megvan, ki van alakulva egy bizonyos szervezet, és ez a szervezet a házi segítségnyújtás szervezete, akkor bizony annyi pénzből, amennyi most a 2008-as költségvetésben normatívaként szerepel, meg lehet oldani a feladatot. Tehát Latorcai képviselőtársamnak mondom, hogy tudatos volt ez a tervezés, mert ez a feladat ebből a pénzből megoldható és tovább követhető.

A másik, amire szeretnék nagyon röviden kitérni, régi vitatéma, beszédtéma ez már köztünk: az emelt szintű bentlakásos idősek otthona és általában az időotthoni ellátás. Azt mondja képviselőtársam, hogy olyan mérhetetlenül kevés ez az 560 ezer forintos normatíva. Kedves Képviselőtársaim! Ne felejtsék el, hogy ez az 560 ezer forint azokra az intézményekre vonatkozik, ahová az illető, aki elhatározta, hogy befizet, belép, és ott életvitelszerűen tartózkodik, több millió forintot fizet. Nem másfelet, ahogy képviselőtársam mondta, több millió forintot fizet be azért, hogy egyáltalán beköltözhessen ebbe a lakrészbe. Nagyon sokszor sajnos, még további alapítványi támogatásokat is kérnek tőle, továbbá a havi jövedelméből megfelelően fizeti az ellátását. Tehát nem 560 ezer forintról van szó, hanem ezeket az összegeket is tessék hozzávenni. Mert kérdezem én önöket, ha valaki hála istennek 70 évesen, mondjuk, úgy dönt, hogy elég volt abból, hogy neki kelljen figyelni a villanyszámlára, elsöpörni a havat, és szívesen bevonul egy ilyen emelt szintű idősek otthonába, tegye, örülünk neki, de miért is kell akkor ezt támogatni nekünk közös pénzből? Miért is nem oda kell nekünk célozni a forrást, ahová olyan embereket kell felvennünk ezekbe a bentlakásos intézményekbe, amelyeket önkormányzatok tartanak fenn, és ahová hosszú sorban állás után kerülhet csak be valaki, és bizony nem olyan komfortos körülmények közé, mint az imént említett, emelt szintű idősek otthona.

(17.50)

Holott megjegyezni kívánom, ez a cél, hogy minden egyes idősek otthona ilyen emelt szintű és ilyen komfortos legyen. Csak amíg odáig eljutunk, kedves képviselőtársaim, addig nekünk nagyon pontosan célozni kell ezeket a forrásokat. És ami önök előtt van, az nem az az akarat, hogy rosszabb legyen, hanem hogy jobb legyen, kedves képviselőtársaim.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)