Felszólalás adatai

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az iménti epizód nagyon jól jellemezte a költségvetési vitát: mindenki találhat magának valahol egy sort, egy félmondatot, amivel a saját parciális igazát képes lehet alátámasztani, és ami egyébként az egészről természetesen nem mond semmit. Hadd tegyem hozzá rögtön, hogy a kijelentések, amelyek elhangzanak… - azok a kijelentések természetesen, amelyek komolyan vehetőek, mert az, hogy az ember gyerekkori játékait véli felfedezni a parlamentben, például amikor egyesek kártyavárat építenek maguknak, megjegyzem, ebben lehet elég nagy gyakorlatuk (Derültség a kormánypárti padsorokban.), de ezt most tegyük is félre mindjárt. Szóval, ezzel nem foglalkozva, de ha a komolyan vehető kijelentésekre gondolok, akkor elhangzik, hogy a kormány gazdaságpolitikája ide vezetett, mint amilyen helyzet jelen pillanatban van - fogadjuk el!

Mi is volt az a gazdaságpolitika? A szociális igazságtalanságok felszámolásának a kísérlete, merthogy van egyfajta felelelősségünk, és ennek meg kell felelni. Nagyon sok a rendszerváltás vesztese. Sok pénzbe került. Lehet mondani, hogy nem volt meg a fedezete. Csak azt szerettem volna hallani, amikor ezek a döntések születtek, hogy ezt nem szabad csinálni, bátran felállni, és azt mondani, hogy nem jár a pedagógusoknak, az egészségügyieknek az 50 százalék, a nyugdíjasok rendben vannak. (Közbeszólások.) Képviselő úr, ön nem tud még a kasszából semmit felvenni, tehát maradjon benn nyugodtan, mert ennyire nem terjed ki a szociális juttatások rendszere. (Derültség a kormánypárti padsorokban.)

A második a gazdasági fejlesztés igénye, ez megint több szempontból is, először is a saját érdekünkben. Mert jó volt az az infrastruktúra, amit hoztunk magunkkal a rendszerváltás után? Nem. Akár kommunikációs infrastruktúráról van szó, akár autópálya-építésről, közlekedési infrastruktúráról, akár a szennyvizek, a szemét elhelyezéséről, és így tovább, és így tovább, nekünk magunknak volt érdekünk tehát e lemaradás minél előbbi felszámolása, hozzáteszem rögtön, és azért is érdekünk volt, mert szeretnénk, ha minél több tőke jönne hozzánk, és annak ez a feltétele, a tőke meg azért kell, mert munkahelyek jönnek vele, mert többen tudnak majd dolgozni, mert többet fognak majd keresni, és azt meg nem vitathatja senki, hogy a legjobb szociálpolitika, ha az embereknek állásuk van. Sokba került? Igen. És mit hallok három, három és fél vagy nyolc éve? Hogy nálunk is tessék autópályát építeni, hogy nálunk is legyen elkerülő út! Nem arról szól tehát a vita, hogy álljunk meg, emberek, most ne építsünk semmit, mert nincsen rá pénz. Volt rá pénzünk? Hát, őszintén szólva, nem nagyon volt. Ez a második dolog, amire az elmúlt három és fél évben sok pénzt fordítottunk.

A harmadik. Érdekünk helytállni abban a versenyben, ami a környezetünkben kibontakozik az adók tekintetében? Igen, érdekünk. Mi kell ehhez? Mi kell egyáltalán a gazdaság versenyképességéhez? Felszabadítani a terhek alól, csökkenteni az adókat. Volt rá kísérlet az elmúlt három és fél évben? Igen, volt. Tudom, hogy mit szoktak önök erre mondani, csak az nem igaz, hiszen akár az újraelosztási hányadot, akár a központosítási hányadot nézzük, azok mind csökkentek, ami azt mutatja, hogy összességében csökkentek a terhek. Sok pénzbe került? Igen. Mondta valaki, hogy adót akar emelni? Nem, sőt, az adócsökkentés mértékét vonják kétségbe, ha azt mondják, hogy sokkal többet kellett volna.

Végül a negyedik. Benne vagyunk egy közösségben, az Európai Unióban, annak működéséhez kell igazodnunk, gondolok az eurócsatlakozás 2010-es igényére. Kell csökkentenünk ennek elérése érdekében a hiányt? Vissza kell fogni a kiadásokat? Igen.

(16.40)

Hát ez a négy tétel határozza meg alapvetően az elmúlt három és fél évet. A miniszterelnök úr elmondta egyébként, hogy mi a különbség az első fele és a második fele között; én ezzel egyetértek, és ezek mind középtávon fontos, az ország számára elérhető célok. Az velük a probléma, hogy rövid távon, aktuálisan éppen a 2006-os költségvetést illetően, feszültség keletkezett közöttük. Ebből most mi következik? Béremelési stopot kell elrendelni meg nyugdíjemelési stopot, vagy állítsuk le az autópálya-építést, vagy ne legyen adócsökkentés, vagy hagyjuk az eurót - egyiket sem hallottam én sem javaslatként -, vagy nézzünk szembe ezzel a helyzettel, és próbáljuk már végre megtalálni azokat a megoldásokat, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy ezeken a nehézségeken együtt túljussunk. Erre mit hallok a vitában? Oda is kérek több pénzt, oda is kérek több pénzt, oda is kérek meg oda is. Ez, képviselőtársaim, a politika hazugsága a választópolgárok felé!

Mert azt az üzenetet kommunikáljuk, hogy nyugalom, emberek, szavazzatok ránk, és akkor még több pénzt fogunk nektek osztani, és nem mondjuk meg nekik, hogy honnan fogunk osztani. Két eset lehetséges: vagy az ő adóforintjukból, vagy az utánunk következő generációk adóforintjából. Nincs több megoldás.

És akkor hadd tegyem föl azt a kérdést ezek után, hogy ha belátjuk, hogy ez a helyzet tarthatatlanná válik - Dávid Ibolya belátja, azt mondja persze, hogy vonjuk vissza a költségvetést, hátha akkor még nagyobb zavar keletkezik az országban, mert nincs költségvetés, akkor aztán nagyon jót üzentünk az Uniónak is, a befektetőnek is, meg mindenkinek, de én azt gondolom, hogy nem ez a megoldás! Hanem ha azt mondjuk, hogy az önkormányzati finanszírozással probléma van, akkor egyszer üljünk már le egy szobában, ahol nincs nyilvánosság, és beszéljük már meg, hogy mit is kéne csinálni! Mert fogadni merek, hogy egyenként mindenki tudja, csak együtt nem merjük kimondani.

Nézzük már meg, hogy az egészségüggyel mit kell csinálni! Ne csak követeljük a több pénzt, mert az nincs, és önök se adnának, mert mást sem hallok, mint hogy csökkentsük le a járulékot, amiből finanszírozni akarjuk az egészségügy többleteit. Akkor miért nem nézzük meg, hogy honnan lehet többletforrást bevonni, és miért nem teszünk valamit annak érdekében, hogy ezek a többletforrások bejöjjenek?

Közigazgatás. Nagy? Nagy. Vannak párhuzamosságok? Vannak. Ha valaki - például Kóka János - szűkebbre akarja venni az apparátusát, azonnal a támadások közepébe kerül, hogy hogyan merészeli ezt megtenni. Mert ugyan összességében egyetértünk, hogy legyen kisebb az állam; hallottam, hogy kisebb állam, kisebb politika, kisebb adó, új fodrász, nem tudom… (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) Ugyanakkor viszont, ha meg a konkrétumokra kerül a sor, akkor senki nem ért egyet semmivel. Mert konkrétan, persze, ne csináljunk semmit, általánosságban meg csináljunk meg mindent.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az, ami nem folytatódhat tovább. Mindegy, 2006-ban, 2007-ben, 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben, a következő kormányzati ciklusban ha a politika nem képes arra, hogy a saját gondolkodását új pályára állítva új pályára legyen képes állítani Magyarországot, akkor ki kell jelentenem: károkat okoz az országnak. És lehet, hogy ez a károkozás jó szándékkal van kikövezve, ugyanakkor azonban semmilyen, a jövőbe mutató elemet nem tartalmaz.

És ez teljesen független attól, hogy a jövő évi költségvetés milyen. Azt lehet mondani, hogy ez egy választási költségvetés, és egyébként 36 helyen azt mondani, hogy kevés benne a pénz. Lehet azt mondani, hogy ez kifejezetten a választási szempontokra figyelemmel készül csak el, miközben egyébként minden érintett társadalmi csoport tartja a markát, hogy de hát ez kevés, amit nekem akartok adni, kérek szépen több pénzt.

Ott van ennek a csapdája, hogy a költségvetés megfelelően szigorú, ugyanakkor viszont a korábbi determinációk meg az európai uniós követelmények a másik oldalon rendkívüli módon leszűkítik a mozgásteret. Ebből a csapdából kitörni csak egy nagyon bátor, átgondolt és számos elemében a kétharmados törvények miatt közösen támogatott elképzelésrendszerrel lehet. Ha ezt képtelenek leszünk megtenni - nem most már, de az elkövetkezendő években -, akkor ennek az lesz a következménye, tisztelt képviselőtársaim, hogy a politikát a választópolgárok, úgy, ahogy van, el fogják küldeni, mert azt fogják érezni ők is, hogy csak ígéreteket kapnak, hogy csak időt kérnek tőlük állandóan, ugyanakkor viszont nem érzik, hogy a sorsuk valamilyen módon megváltozott.

Én azt gondolom egyébként, hogy a kormányban és a kormánypártokban ez a felismerés és felelősségvállalás megvan.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Nagy taps a kormánypártok padsoraiban.)