Felszólalás adatai

GRÁF JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem véletlen, hogy az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény előírja, hogy a mindenkori kormány a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter útján az Országgyűlés elé köteles terjeszteni a beszámolóját a mezőgazdasági ágazatról, a termelők jövedelemviszonyairól, a főbb agrárpolitikai célokról, megvalósulásukról, a megtett intézkedésekről és a költségvetési támogatások felhasználásáról.

Egy kicsit visszautalva Kis Zoltán képviselő úrra, akik részt vettünk annak idején ennek a törvénynek az előkészítésében és megfogalmazásában, vagy az agrár-kerekasztalban, ami azóta is az egyetlen volt, és minden párt képviselője egy asztalhoz tudott ülni, és végiggondolni a mezőgazdaság előtt álló feladatokat, akkor nagy tenni akarást éreztünk mindannyian az ágazat egészének a javítása és a vidéken élő emberek sorsának a javítása ügyében. Hiszen mindannyian jól tudjuk, hogy a mezőgazdaság olyan kiemelt és fontos ágazat, amelynek csak egyik eleme önmagában a termelés, a gazdasági folyamat, és emellett ma már egyre inkább és sokkal fontosabbá válik a vidék egésze, az infrastruktúra, a környezetvédelem, az ott élők boldogulása, foglalkoztatása, az egészséges élelmiszer-előállítás, és még sorolhatnám azokat a részterületeket, amelyek valamikor vagy régebbi időszakban talán nem voltak ilyen kiemeltek és fontosak. Tehát fontos, hogy minden kormány kellő felelősséget érezzen az agrárium irányában, ezért nem formális, protokolláris beszámolóra gondoltunk annak idején sem, hanem egy érdemi, figyelemfelhívó összeállításra, ahol a tárca illetékese kormánya nevében beszámol a vidéken történtekről.

El kell mondanom, hogy ebben a tekintetben elképzeléseink egy része, talán úgy is fogalmazhatnék, hogy nagyobbik része, teljesült. Így például a kezdettől fogva, és az előző kormány esetében is ezt kell mondanom, pontos és jó helyzetelemzést kaptunk az agrárium egészéről. Szinte érződött, hogy az éves összefoglaló jelentésben igyekeznek az azt összeállító szakemberek és a részterületeken dolgozók nagyon kevés politikát belevinni az anyagba. Mi ebben a nagy dolog? - kérdezhetnék többen, akik a parlamenti munkarendben és viszonyokban talán nem túl jártasak. A válasz részemről is az lenne, hogy ennek minden esetben így kellene lennie, legalábbis a szakmai résznél, de ismerjük, hogy sajnos az esetek többségében nem erről van szó. És különösen nem így van ez az általunk - akik több évtizede ebben a szakmában dolgozunk, és megfelelő elhivatottsággal tevékenykedünk - nagyon szeretett és tisztelt foglalkozásunkban, az agráriumban. Hiszen itt aztán nagyon gyakran fékezhetetlenül tobzódik a politika, és tobzódott az elmúlt években is, az elmúlt több mint egy évtizedben, nagyon sok a demagógia, hangzanak el hazugságok és féligazságok. Gondoljunk a földkérdésre, a tulajdoni és vállalkozási formák egyikének vagy másikának a favorizálására, az Európai Unióhoz való csatlakozásunk megítélésére.

Sajnos az agrárügyekben évek óta hangos a politika, és csak halk, de most már egyre következetesebb érvek szólnak a szakmaiság mellett, és egyre inkább hallani a szakmai hangokat. Talán az utóbbi időben a vidéki szakmai fórumok is ezt tanúsítják, ahol többen részt vettünk, egyre fogékonyabbak az emberek arra a szakmaiságra, hogy mi lesz velünk, mit kell lépnünk, mit kell csinálnunk a jövőre, és egyre inkább és egyre kevésbé kíváncsiak a politikai blöffökre, amikből ma is jó néhányat hallottunk itt. Ehhez a gondolkodáshoz ad jó alapot az ismét magas színvonalon elkészített anyag az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről. Nagy örömömre szolgál, hogy a 2000. és 2001. évet jelentő értékelést ugyan szakmai bizottságokban meg tudtuk tárgyalni, de a plenáris ülésen nem; most végre erre is módunk van.

Ez az anyag is a várt eredményt hozta, hiszen ebben élünk, ezzel foglalkozunk naponta, semmi meglepő nincs ebben az anyagban. 2002-ben a nemzetgazdaságban elfoglalt helye 3,5 százalék az agráriumnak, ha megnézzük az európai uniós átlagot, ott valahol a középmezőnyben vagyunk, mert ott 2 és 5 százalék között van, de mi mindig hozzátesszük, hogy a jelentősége ennek az ágazatnak ennél sokkal-sokkal nagyobb. Többen szóltak már erről, én csak ismételni tudom, hiszen itt van az élelmiszeripar, itt az agrobiznisz, amikkel együtt ez már 11-12 százalékot jelent, és még minden részterületet nem is számoltunk hozzá. Még nagyon fontos egy ilyen kis ország számára, hogy a külkereskedelmi egyenleg 2002-ben is még több mint 300 milliárd forint volt, ami ennek az országnak, amely importigényes sok területen, nagyon-nagyon fontos.

Minket sem tudnak elkerülni azok a hatások, és kár is igazán ellene menni, hanem azt kell megnézni, hogy mit tehetünk ebben a helyzetben, hogy egyre csökken a fogyasztási cikkek között az élelmiszerek aránya, ez már nálunk is 30 százalék alatt van, és a közvetlenül az agráriumban foglalkoztatottak - hogy mindenki pontosan értse - száma is csökkenni fog a következő időszakban, ezt se tudjuk elkerülni, ez ma 6,2 százalék. De vidéken kell tartani, és vidéken kell munkalehetőséget adni az embereknek, ezt mindig hozzá kell tennünk, és azokon az egyéb területeken, amelyekről beszéltem, igen jelentős foglalkoztatási létszámfejlesztésre is sor kerülhet.

Sajnos továbbra is alacsony az ágazatban - nagy szomorúságunkra - a jövedelem a nemzetgazdasági ágazat más ágaihoz viszonyítva, és ennek két alapvető, nagyon káros hatása van számunkra. Az alacsony jövedelemből nem telik igazán a fejlesztésre, és kicsit csalókák ezek a magas fejlesztési számok, hiszen ezek jó része hitelből történik. Kicsi az ágazat tőkevonzó képessége, ezért elmaradnak a befektetők is az ágazat köréből.

Én úgy gondolom, hogy mindezeket figyelembe véve a 2002. év nem mondható a mezőgazdaság legrosszabb évének, de semmi olyan lényeges előrelépés, ami alapvetően megváltoztatta volna az ágazat helyzetét, nem történt, mint ahogy az ezt megelőző tizenegy évben sem. Én mint agrártermelő őszintén mondom önöknek, és mindig a költségvetési vita kapcsán is el szoktam mondani, hogy még nem volt olyan kormánya ennek az országnak 1990 óta, amire azt mondhattam volna, hogy igazán szívén viselte, és teljes egészében megtett mindent azért, hogy ez az ágazat kikerüljön abból a helyzetből, amiben van. Ugyanakkor viszont nagyon fontos elemnek tartom, hogy kialakult, és erről nem beszéltek idáig, egy agrárgazdasági szerkezet ebben az országban, ami egy több szektorú agrármodellt valósít meg, amiben, úgy gondolom, ha lassan és folyamatosan a politikai felhangokat kikapcsoljuk belőle, akkor lassan és biztosan megtalálja a kicsi, a közepes és a legnagyobb is a helyét és a szerepét, és egyre inkább látja mindenki, hogy azokra a tevékenységet integráló szervezetekre, amelyek még a forgóeszköz bizonyos részét is meghitelezik a kisebb, közepes termelőknek, igen nagy szükség van, és ezeknek a termelési összefogásoknak nemcsak a csírái, hanem a jó együttműködésük is megteremtődött. Itt utalnék arra, hogy miért nem lehet pontosan megmondani, hogy ki mennyit vett a hitelkonszolidációból igénybe: azért például, mert ennek a hitelkonszolidációnak egy jelentős része az integrátorokon keresztül és az ő integrátori és banki kapcsolataikon keresztül rendeződött, amiről az államnak nincsenek is pontos ismeretei, tehát hiába kérik ennek a pontos elszámolását, ez nem az állam oldaláról történt meg.

A másik, hogy annak a vitának is a végére kellene érni, hogy mi az optimális üzemi méret, és mi kap támogatást az Európai Unióban, vagy mi nem. Látjuk jól most már, hogy az Európai Uniót nem érdekli az üzemi méret, minden méret, ami életképes, megfelelő támogatást kap, és fog kapni ezután is. Egyvalami érdekli az Európai Uniót, és itt már elhangzott, hogy mekkora az állami tulajdonrész a cégekben, hiszen az nem versenyképes vállalat hosszú távon, amelynél az állam, mint például Bábolna esetében, a felelőtlen gazdálkodás után milliárdokat tesz be a cégbe, és a piaci verseny hatásaiból kivonja az adott agrárcéget.

(19.40)

Természetesen ehhez nem ad az Európai Unió és nem is fog különösebb segítséget adni. Ugyanakkor a saját hibájukon kívül ebbe a kategóriába beleeső szövetkezeteken is segíteni kell, és ebben a 2002-es év nagyon kevés előrelépést hozott, itt jogosak a kritikák, hiszen a szövetkezeti tagok számára az üzletrészek visszavásárlását minél előbb lehetővé kell tenni, mert ugyanez vonatkozik sajnos rájuk is.

Végül néhány szó az eddig elhangzottakról. Kicsit vissza kellene fogni magunkat abban, hogy ki a magyar mezőgazdaság rossz lova, a kicsi, a nagy vagy a közepes, mert mindannyian egy hajóban evezünk, ennek az országnak, ennek az ágazatnak a boldogulásáért kell harcolnunk. Akik harminc éve vagy huszonvalahány éve ezt csináljuk, belőlünk erre a visszalevő pár évre nem lesz már más foglalkozású ember. Szeretnénk mi is, gyerekeink is, unokáink is tisztességgel ebből megélni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)