Felszólalás adatai

DR. POKOL BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! E törvényjavaslat elfogadásával egy sok éven keresztül zajló vita kerül lezárásra a felsőoktatási intézmények működésének jövőjét illetően. Különösen a '90-es évek elején lángoltak fel egyetempolitikai és tudománypolitikai körökben a magas színvonalú és hatékony egyetemi és főiskolai oktatás jövőjéről a viták. Eleinte két eltérő álláspont vitatkozott erről.

Az egyik álláspont szerint a tudományos minősítési rendszer javításával kellett volna a professzori tudományok doktoraiból és kandidátusokból álló minőségi tanári gárdát biztosítani a magyar felsőoktatásban. Ez az álláspont meghagyta volna a felsőoktatási intézmények széttagoltabb jellegét és önállóságát abban az esetben, ha egy felsőoktatási intézmény tud magának szerezni elegendő tudományosan minősített professzort és tanári gárdát. Ez az álláspont arra tette a hangsúlyt, hogy szemben a közigazgatási szervezetek racionalitásával, ahol felesleges párhuzamosságként jelenik meg, ha több szervezet is ugyanazokat a feladatokat látja el, az egyetemi tudományos életben éppen hogy előfeltétel az, hogy több tudomány is működjön egymás mellett egy-egy szakmai területen. Egy-egy ilyen szakmai területen az egyetemi szakok és tanszékek versengése tudja csak biztosítani a tényleg magas szintű felsőoktatást ezen álláspont szerint.

A másik álláspont ezzel szemben inkább az igazgatási racionalitás szerint fogta fel a felsőoktatás hatékonyságát, és az intézményi széttagoltságot, illetve az egy diákra eső magas igazgatási költséget látta a legnagyobb problémának a hazai felsőoktatásban. Miután a Világbank szakértői a '90-es évek elején az utóbbit támogatták, és a felsőoktatási intézmények összevonásának esetére sok milliárdos világbanki kölcsönt helyeztek kilátásba, már az Antall-kormány alatt ebbe az irányba ment el a magyar felsőoktatás jövőjének alakítása.

A Horn-kormány az oktatási minisztere vezénylete alatt lényegében ezt az irányt folytatta, és részletes szerződést kötve a Világbankkal vállalta, hogy nagy egyetemi és főiskolai centrumokba vonja össze a magyar felsőoktatást. A kormányváltás után bizonyos fokig újratárgyalva ezt a világbanki szerződést és eszerint átalakítva a korábbi elképzeléseket, fekszik előttünk a kormány felsőoktatási integrációs törvényjavaslata.

Az elmúlt hetekben sok vita folyt arról, hogy milyen főiskolák és egyetemek összevonására kerüljön sor, és ebben szűkebb lobbyérdekek éppúgy megjelentek, mint átfogóbb elvi alapon álló érvek. Ha az előbb említett dilemmára visszautalok, akkor azt lehet mondani, hogy az olyan összevonásokat, amelyek egyes szakmai területen nem szűkítik a versengő szakok és fakultások számát, és egy átfogó szervezet keretében országos szinten fennmaradnak a versengő felsőoktatási egységek, támogatni kell. Ezzel szemben az olyan típusú összevonások, amelyek egy-egy szakmai területen a monopol egyetem vagy a monopol főiskola kialakulását hozzák létre, nem támogathatók.

Például az utóbbi miatt lépett föl a Független Kisgazdapárt országgyűlési csoportja a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem ELTE-be való beolvasztási terve ellen, hiszen így a társadalomtudományok több ágában az amúgy is szegényes hazai versengő intézmények száma csökkent volna. Megelégedéssel vettük tudomásul, hogy az oktatási miniszter úrral való munkacsoport-egyeztetés után a minisztérium megváltoztatta az elképzeléseit, és a jelen törvényjavaslatnál fenntartja a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem önálló egyetemi státuszát.

A végül is kialakult összevonási terveket tekintve megnyugtatónak látszik a helyzet azon a téren, hogy monopolszakok és -karok nem jönnek létre a törvényjavaslat következtében, legalább is nem jobban, mint ahogy ma léteznek, hanem csak a tényleg szükséges gazdálkodási és igazgatási racionalitás szempontjai kaptak így nagyobb hangsúlyt az összevonásokban. Bár kritikaként hadd jegyezzem meg, hogy az elmúlt hetek vitáiban a minisztérium képviselőinek érvei között a felesleges párhuzamosságok, az egy főre eső igazgatási költség és más hasonló érvek hangoztatása közben sokszor elsikkadt, hogy az egyetemi tudományos szférában ezek a szempontok másodlagosak lehetnek a magas színvonalat biztosító versengő intézményrendszer szempontjai mellett. Összességében azonban támogatásra érdemesnek kell minősíteni az előttünk fekvő törvényjavaslatba felvett összevonási javaslatokat.

Megnyugtatónak látszik a Független Kisgazdapárt országgyűlési frakciója számára az a megállapodás is, amely az oktatási miniszter úr és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium között látszik formálódni az agrár-felsőoktatás vonatkozásában. Ezzel a megállapodással a mezőgazdasági szakemberképzésben és a vidékfejlesztésben érdekelt Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium komoly befolyást szerez az agrár-felsőoktatási intézmények működésében, és a Független Kisgazdapárt országgyűlési frakciója csak ezzel a megoldással fogadja el az oktatási miniszter felügyeleti jogát az agrár-felsőoktatás felett.

Továbblépve a felsőoktatás integrációjának kérdésén, fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ezzel a törvényjavaslattal még nem érintettünk egy sor további feszültséget az egyetemi és főiskolai életben.

Az egyik legfontosabb kérdést jelenti majd még az előttünk álló felsőoktatási reformok között a tudományos minősítési rendszer és a felsőoktatási kinevezési rendszer kapcsolatának újragondolása. Magas szintű egyetemi és főiskolai képzés csak akkor lehet, ha a magas szintű tudományos minősítettek lehetnek egyetemi professzorok, tanszékvezetők, dékánok, rektorok. A korábbi években főszabályként ezekre a posztokra csak a legmagasabb tudományos minősítéssel, a tudományok doktora cím birtokában lehetett kerülni.

Sajnos azonban 1993-tól kétszeresen is meglazult az egyetemi hierarchia tudományos minősítéshez kötése, és főszabállyá az vált, hogy nagydoktori minősítés nélkül is egyetemi professzorrá lehetett válni, és így az ehhez kötött tanszékvezetői, dékáni, rektori posztok szintén elérhetővé váltak a legmagasabb tudományos minősítés nélkül is.

A tudományos minősítés másik leértékelését pedig az hozta létre, hogy a kandidátusi tudományos fokozat helyett behoztuk, behozták a PhD-fokozatot, ám amíg a kandidátusi fokozatot az országos szakmai grémiumok szervezésében lehetett megszerezni, addig az új PhD-fokozatot már egy-egy tanszék mellett egy-egy nagy, összevont egységen belül is meg lehet kapni. A PhD-fokozat, tehát az új fokozat, ami az elmúlt öt évben jött létre, jó lehetett az Egyesült Államokban, ahonnan átvettük, ahol 2-3 ezer egyetem, főiskola verseng egy-egy szakmai terület diplomáinak kiadásában; de Magyarországon, ahol az egyes szakterületeken nagyon-nagyon kevés, és sok helyen hiányzik is a versengés, az egyes tanszékek mellé rendelt tudományos minősítés az országos kontroll alóli kiszakítást hozta létre. Úgy látom, hogy már az elmúlt öt-hat évben is sok szempontból felhígult a hazai egyetemi professzori gárda, és a továbbiakban a minőségi szint megkövetelése szükségessé tenné, hogy a nagydoktori cím megvédése ismét előfeltétele legyen az egyetemi tanári kinevezésnek.

Egy további problémát jelent a jelenlegi felsőoktatási törvényben az a hézag, amely könnyű és gyors egyetemként való elismerést biztosít annak a szervezetnek, amely egy külföldi egyetem papírját meg tudja szerezni annak igazolására, hogy ez a szervezet egy külföldi egyetem magyar részének tekinthető. A jelenlegi felsőoktatási törvény 110. §-a ugyanis lehetővé teszi, hogy akár alapképzés folytatása nélkül és az ehhez szükséges szakembergárda nélkül is egyetemként ismerjék el egy külföldi egyetem Magyarországon létesített intézményét. Ezzel szemben egy hazai intézménynek ehhez egy sor szakterületen és tudományágban alapképzést kell folytatnia, és ehhez megfelelő tanári gárdát, épületet és a többit kell biztosítania.

Jelenleg csak néhány ilyen, külföldi papírral működő intézmény van e paragrafus alapján Magyarországon, egyetemi ranggal pedig talán csak a Soros egyetem működik így.

(11.10)

Ezzel a kiskapuval azonban a jövőben többen is élhetnek, és különben is, alkotmányos aggályokat vet fel, ha a hazai és a külföldi intézményeket eltérő mércével mérjük. Egy következő felsőoktatási törvénymódosításban, úgy gondolom, erre mindenképpen ki kell majd térni.

Összességében - még egyszer megismétlem - támogatásra méltónak ítélem az előttünk fekvő törvényjavaslatot, és a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőcsoportja nevében elfogadásra ajánlom a tisztelt képviselőtársaknak. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)