Felszólalás adatai

HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 1948. június 16-án a tisztelt Ház sürgős tárgyalásba vette a XXXIII. törvényt, amellyel egy nap alatt közel ötezer iskolát államosított. A magyar iskolarendszer, amelynek kialakítása Klebelsberg Kunó nevéhez fűződik, ezzel nagy csapást szenvedett. Egy pillanatra tekintsünk vissza arra a rendszerre, amely a trianoni események után alakult ki. Klebelsberg a nemzet megmentése és felemelése céljából az általa kultúrfölénynek nevezett jelenség megőrzését tartotta fontosnak. Ennek két eszközét, a tömegműveltség fejlesztését és a magas tudomány ápolását megvalósította. Kidolgozta az iskolaépítési programot, egyetemeket alapított, gondoljunk Debrecenre és Szegedre, a menekültegyetemeket befogadta, külföldi ösztöndíjakat alapított, a collegium hungaricumok rendszerét alapította meg. Tehát komoly munkát végzett, és az addig is eredményes iskolarendszert még eredményesebbé tette.

Akkor jött a Rákosi-rendszer, amelynek fontos célkitűzése volt, hogy az autonóm szervezeteket és a másként gondolkodó embereket nem tűrte meg a rendszerben, elsősorban persze az egyházakat. És az egyházi iskolák rendszere, mint említettem, ez közel ötezer iskolát tett ki, számára egy útból elhárítandó akadály volt. Ennek persze voltak előzményei is, amelyben a szocialista rendszert megalapozó marxista-leninista nevelés kizárólagosságát próbálták megvalósítani. Ilyen volt a tankönyvpiac monopolizálása. A körzetesítés sajátos jelenség volt, ez a szabad iskolaválasztás megszüntetését jelentette, hiszen kötelező volt a körzeti iskolába iratkozni. Egységessé tették a rendszert az általános iskolák bevezetésével. Ez segített a kisiskolák megszüntetésében. Az érv ismerős: azok a kistelepülési iskolák, amelyek kisebb létszámmal dolgoznak, kevésbé színvonalasak - mondták már akkor is. Pedig pont az egyházi iskolák színvonalával, működőképességével semmi probléma nem volt. Mi történt? Egy sajtóhadjárat előzte meg ezt az akciót, majd jött Pócspetri esete, egy kreált eseményről van szó, és akkor megszületett ez a bizonyos XXXIII. törvény, akkor Ortutay Gyula volt a kultuszminiszter.

Ha ezeket az eseményeket szemléljük, akkor nem tudunk eltekinteni attól, hogy néhány mondat erejéig a mai helyzetre ne vessünk pillantást, és ne tegyük szóvá. Beszélhetnénk itt is a felsőoktatás helyzetéről, a támogatások visszafogásáról, a kutatás-fejlesztésre fordított források csökkentéséről, de azt hiszem, hogy a szervezetben okozott kár, illetve a pedagógiai eszközök megváltoztatása még inkább említést érdemel. Pont a direkt és indirekt eszközökkel történő kisiskolai megszüntetések okozzák az egyik legnagyobb veszteséget, másrészt pedig a pedagógiai eszközökben, amit talán egy mondattal úgy foglalhatnék össze, hogy az iskolai rend fellazítása. A tanár tekintélyének megvédése, a rend megőrzése nélkül nincs pedagógiai munka.

Nem poroszos iskolákról álmodozunk, hanem egy minimális, normális rendről, amely fellazításának tanúi vagyunk ma az iskolákban. És akkor még nem beszéltem a pedagógusok reálbércsökkenéséről vagy az alapfokú művészeti oktatás támogatásának csökkenéséről. Optimizmusom azt mondja, hogy kétségbeesni nem kell, mert ahogy túlélte a magyar iskolarendszer, bár komoly sérülésekkel Rákosi idejét, ugyanúgy túl fogja élni ezt az időszakot, de biztos, hogy jobb lenne, ha sérülések nélkül úsznánk meg ennek a ciklusnak a végét.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)