Felszólalás adatai

Tisztelt Képviselőtársaim! A bántalmazottak jogai, a gyermekek jogai, de a nők jogai is alapvető emberi jogok. Éppen az emberi jogok világnapján meg kell kérdeznünk, hány olyan ember van ma, aki a fejlett országok közösségébe tartozó Magyarországon nem tud élni egyetemes és a magyar törvények által is garantált emberi jogaival. Éppen ezen a napon meg kell kérdeznünk magunktól, vajon hány olyan ház van még, ahol Szigetszentmiklósból csak annyit tanulnak, hogy a spalettát bizony rendesen be kell zárni, mielőtt az ember a nadrágszíja után nyúl.

Ezen házak lakóinak mit jelent a miklósi elkövetők vagy épp más bántalmazók példája? Mit üzen a magyar társadalomnak, hogy a nők elleni verbális vagy fizikai, vagy szexuális erőszakot, a megalázás különböző formáit jelenleg Magyarországon még mindig kettős mércével mérik, még itt a parlamentben is? Hogyan létezik, hogy a nőveréssel a mai napig elnéző a társadalom, és ami még súlyosabb, a parlament? Mit üzen nekik, hogy egy kormánypárti képviselő súlyosan bántalmazza az élettársát, és ezek után még a mandátumát sem kell visszaadnia? A társadalomban nem fog megtörténni a változás, nem lesz zéró tolerancia az erőszakkal szemben, amíg a politikai elit és különösen a kormánypárt nem vállalja a felelősségét ez ügyben.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hogyan lehetséges az, hogy csak botrányok sorozata árán lehetett elérni, hogy a büntető törvénykönyvben külön szerepeljenek az olyan esetek, mint a szigetszentmiklósi? Önök közül, akik itt a parlamentben ülnek, akik a családon belüli erőszak mint önálló tényállás bekerülését eleinte ellenezték, a szigetszentmiklósi gyerekek büntetőjogi védelmét is ellenezték. Hogyan lehetséges, hogy önök, akik képesek voltak a sarkából kiforgatni a jogállamot, visszamenőlegesen törvényt hozni, százmilliárdokat rakosgatni egyik zsebből a másikba pillanatok alatt, még azt sem tudják elérni némi ráhatással, hogy a nőverő képviselő például mondjon le? Aki őt ide beküldte, aki személyesen kiválasztotta őt Felcsúton, annak egy telefonjába kerülne, hogy azt mondja, itt a vége, mondj le - ha akarná. Hogyan lehetséges, hogy amikor a kormány egy államtitkára itt a Házban aláz egy képviselőnőt, azt a miniszterelnök elintézi egy ízetlen tréfával a baloldalról? Hogyan lehetséges, hogy négy hónap után külön kellett azért interpellálni, hogy ne csak papíron létezzen a családon belüli erőszak meggátolásáról szóló isztambuli egyezményt előkészítő kormányzati munkacsoport?

Hogyan lehetséges, hogy ha kijön egy nemzetközi jelentés, amely szerint Magyarországon a családon belüli erőszak áldozatait szinte semmi nem védi meg, akkor az önök szóvivőnője nem az asztalt veri több pénzt követelve az áldozatvédelemre, hanem cinikusan belemondja a kamerába, hogy megint Soros pénzén támadják Magyarországot? Mindezt úgy, hogy eközben kéthetente meghal egy magyar gyerek és hetente meghal egy magyar nő a családon belüli erőszak következtében - talán éppen ma, az emberi jogok világnapján is. Naponta húsz áldozat szenved erőszakot a családokban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés egyetlen női többségű frakciójának tagjaként azt mondom, mi folytatjuk a munkát, sokszor önök helyett is, és önök közül azokkal, akik akarnak is tenni; például a képviselői Irodaházban holnap tartandó szakmai kerekasztal-beszélgetésen is, hogy a téma ne sikkadhasson el. Sajnos azt kell mondanom, hogy amíg ebben az országban és ebben a Házban a nők jogait nem tekintik az egyetemes emberi jogok legalapvetőbbjének, addig nincs mit ünnepelnünk az emberi jogok világnapján. De dolgozni fáradhatatlanul továbbra is kötelességünk, és velünk együtt önöknek is.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az LMP padsoraiból.)