A felszólalás szövege:

ARATÓ GERGELY (DK): Nagyon köszönöm miniszter úrnak a válaszát, és örülök, hogy ön válaszolt erre a kérdésre, mert el mert térni az előre megírt szövegtől, és egy őszinte és tisztességes választ adni. Én ezt nagyon szeretném megköszönni azoknak a nevelőszülőknek az érdekében, akik gyakran kiszolgáltatottnak és bizonytalan helyzetben lévőnek érzik magukat. Nyilván miniszter úrtól nem várom el azt, hogy részletes szakmai választ adjon, be fogom adni írásban is ezt a kérdést a szaktárcához, remélhetően onnan kapok egy szakmai választ, de köszönöm miniszter úrnak ezt a válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.  Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Pedagógusok Szakszervezete kezdeményezésére 1991 óta tartjuk meg november 22-én  ez most majd péntekre esik  a magyar közoktatás napját, és nem véletlenül nem mondom azt, hogy ünnepeljük, mert a pedagógusok áldozatos munkájáról nem ilyenkor, hanem a pedagógusok napján, június első vasárnapján emlékszik meg az ország. Ez az emléknap elsősorban a közoktatás problémáiról szól, elsősorban arról szól, hogy mik azok a megoldandó gondok, amelyek a közoktatás előtt állnak. Ma már az közhely, hogy a megbecsült, jól megfizetett, jól felkészült és önállósággal rendelkező pedagógusok jelentik a sikeres és eredményes közoktatás alapját. Sajnos azonban az elmúlt évek azt mutatják, hogy ennek az ellenkezője is igaz. Annak az oktatáspolitikának a következtében, amely egy valóban érzékelhető béremelés után azonnal elkezdte hagyni azt, hogy lesüllyedjenek ezek a bérek, az ígéretek ellenére nem biztosítja a pedagógusbérek értékállóságát, az a politika, amely rengeteg fölösleges túlmunkával terheli túl a pedagógusokat, az a politika, amely elvonta, megszüntette a pedagógusok önállóságát, ez a politika a közoktatás eredményeiben is jól látszik, ott is nagyon komoly károkat okoz.

Amikor arról beszélünk, hogy jóe a közoktatás, amikor arról beszélünk, hogy megbecsülie a kormány a pedagógusokat, akkor elsősorban arról beszélünk és azért beszélünk róla, mert a saját gyerekeinkről, unokáinkról, az ő sorsukról és esélyeikről és az ország jövőjéről beszélünk.

Az, hogy mi feszíti ma leginkább a közoktatást, azt a Pedagógusok Szakszervezete ötpontos követeléscsomagja, illetve a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sztrájkkövetelés-csomagja mutatja legjobban. Mik a legfontosabb elemek ebben? Egyrészt a bérkérdés. Említettem már, hogy korábban az életpályamodell kapcsán önök azt ígérték, hogy az életpálya alapja a mindenkori minimálbér lesz. Ezt az ígéretüket egy év után megszegték, és ma már 50 százalékkal kevesebbet kapnak a pedagógusok bérként, mint amit ennek az ígéretnek alapján kapniuk kellene. Ennyit vettek ki minden pedagógus zsebéből, ennyivel tartoznak önök a pedagógusoknak. Ezt azonnal el kell kezdeni pótolni, legalább egy 30 százalékos azonnali béremeléssel a szakszervezetek igénye szerint, és vissza kell állítani a minimálbérhez igazított életpályamodellt.

A másik nagyon fontos terület, hogy csökkenteni kell a pedagógusok munkaterheit. Önök megemelték a kötelező óraszámot, a nyakukba varrtak egy csomó kifizetetlen túlórát, és a nyakukba varrtak egy csomó, egyébként teljesen fölösleges adminisztratív terhet. Ha azt akarjuk, hogy a pedagógusoknak legyen idejük a gyerekekkel foglalkozni és törődni, akkor csökkenteni kell ezeket a fölösleges terheket.

A harmadik nagyon fontos terület pedig az, hogy fejezzék be végre az ötletelő törvénykezést, azt, hogy folyamatosan változtatják a közoktatást és a szakképzést érintő jogszabályokat. Fejezzék be azt, hogy ezeket a javaslatokat egyeztetés nélkül hozzák a parlament elé, anélkül, hogy megkérdeznék a szakma és az érintettek képviselőit! Hadd említsek ez utóbbira három példát, ami ma éppen az Országgyűlés előtt van.

Az egyik a szakképzési törvény módosítása, ahol önök megszüntetik a szakképzésben dolgozók közalkalmazotti védelmét, hivatkozva arra, hogy majd eredményesebben kötnek egyéni béralkut. Ezt önök is tudják  majdnem csúnyát mondtam , szóval, hogy ez valótlan állítás, hogy finoman fogalmazzak.

Másodszor, hogy bár nyáron fogadkoztak, fogadkoztak, hogy az alternatív iskolákat nem fogja hátrányosan érinteni a törvénymódosítás, most sunyi módon a szakképzéshez tartozó jogszabályok között becsempésztek egy olyan módosítást, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi az alternatív iskolák működését.

Harmadszor: itt van Hollik István képviselő úr javaslata, amely ahelyett, hogy helyreállítaná a 18 éves tankötelezettséget, amit a civil szervezetek, a szakma és az ellenzék egyöntetűen követel, ahelyett a szülőkre hárítja a felelősséget, teljesen abszurd módon azt mondja, hogy a szülő oldja meg, hogy a gyerek járjon iskolába, miközben egyébként az iskolák nem kötelesek arra, hogy ellássák, felvegyék ezeket a gyerekeket.

Azt, hogy önök hogyan kezelik a közoktatást és a közoktatásban dolgozókat, az is jól mutatja, hogy ha egy szakszervezet szelíden tárgyalással próbálkozott, az ő követeléseit sem vették figyelembe, ha jogszerű sztrájktárgyalásokat kezdeményezett, azt sem vették figyelembe, semmilyen módon nem hajlandóak szóba állni a szakma képviselőivel.

Tisztelt Államtitkár Úr! Tudom, hogy egy hosszú történeti előadást fog tartani, hogy ne kelljen a lényeges kérdésekről beszélni. De kérem, válaszoljon: mikor lesz béremelés, mikor lesz munkateher-csökkentés? És mikor állítják helyre az érdemi egyeztetést az oktatásban? (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Kénytelenek lesznek nélkülözni Vadai Ágnes képviselő asszony szakmai részletekbe menő (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Kibírjuk!) és egyben színes előadásmódját, így szikáran csak annyit tudok önöknek elmondani, hogy sem az önök múltja a különböző közbeszerzések területén nem teszi indokolttá azt, hogy nagyobb bizalmat adjunk a kormánynak abból a szempontból, hogy szabadabban kezelhesse ezeket a honvédelmi beszerzéseket, sem pedig az a nemzetközi tapasztalat, amelynek alapján a nagy összegű katonai beszerzések mindenütt a világon egyébként kétségkívül a korrupció melegágyai, és különösen gondos ellenőrzést és különösen precíz kontrollt igényelnek, nem teszi lehetővé azt, hogy ezt a törvényjavaslatot elfogadjuk. Az is elég nagy baj, hogy önök a sportra szánt pénzt folyamatosan különböző színes területekre irányítják át, és minden lesz belőle, csak sport nem; reméljük, hogy a mai este rácáfol arra, hogy a futballra elköltött sok-sok milliárd forint közpénznek eddig semmilyen eredménye nem volt, de reméljük, hogy ma megváltozik és megfordul ez a tendencia. De a honvédelmi kiadások tekintetében ez sokkal kényesebb terület, hiszen itt mégiscsak az ország biztonsága és a magyar katonák biztonsága és élete a tétje annak, hogy mennyit lopnak önök ebből a pénzből.

Ezért egy olyan beszerzési rendszert, ami könnyebbé teszi a közpénzek magánpénzzé való átalakítását, aminek önök egyébként kétségkívül nagymesterei, a Demokratikus Koalíció semmilyen módon nem tud támogatni. Köszönöm szépen. (Demeter Márta tapsol.)

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem szeretném megismételni azt, amit képviselőtársaim elmondtak azzal kapcsolatban, hogy milyen kétségeik vannak ezzel a felhatalmazással kapcsolatban. Azt szeretném csak nagyon világosan jelezni, hogy miközben rendkívül nagyra tartjuk azoknak a katonáknak a szolgálatát, akik ebben a misszióban jelenleg részt vesznek, és rendkívül hálásak vagyunk azért, amit ők tesznek, abban a helyzetben, amikor a kormány nem ad megfelelő információkat az általam megkérdezett képviselők véleménye szerint az illetékes szakbizottságnak sem erről a misszióról, és abban a helyzetben, amikor az önök haverjai, Erdoğan elnök és Putyin elnök rendkívül agresszív politikája folyamatosan destabilizálja a térséget, és amikor, hozzáteszem, ehhez a rendkívül kiszámíthatatlan amerikai külpolitika is hozzájárul, olyan kockázatokat látunk ebben a misszióban és olyan tisztázatlan pontokat, amelyek mellett nem áll módunkban támogatni ezt a felhatalmazást. Ez túl komoly ügy ahhoz, hogy egyszerűen abban bízzunk, hogy önök ezt hatékonyan tudják kezelni. Köszönöm szépen.

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem szeretném ez alkalommal szaporítani a szót, úgyhogy, ha megengedik, akkor nagyjából azt tudom elmondani, hogy hasonló az álláspontom, mint Harangozó képviselő úrnak.

(19.40)

A törvényjavaslat részleteiben, amennyire ezt megismertük, és nemcsak ezt az egy törvényt, hanem azt az elképesztő mennyiségű jogszabályjavaslat-hegyet, amit volt olyan kedves ránk zúdítani a kormány és a többség, ami egyébként a parlament tekintélyét védelmezi…  de erről majd holnap fogunk beszélgetni, úgy látom, részletesebben. Szóval, ha ettől eltekintünk, akkor számos olyan eleme van a törvényjavaslatnak, amely akár támogatható is lenne; különösen akkor, ha legalább észszerű egységekbe sorolva az egyes törvények módosítását, megfelelő időt biztosítva a szakmai vitára és a parlamenti vitára, nyújtották volna be.

Ugyanakkor én kénytelen vagyok Harangozó képviselő úrnál radikálisabban fogalmazni abban a kérdésben, hogy egy olyan helyzetben  és bocsánat, hogy most idehozom ezt az ügyet , amikor bizonyos hírek szerint egy képviselőtársunk által benyújtott vádirat azt is tartalmazza, hogy képes volt arra, hogy saját bűnügyeinek fedezése érdekében befolyásolja a jogszabályalkotást; egy ilyen helyzetben nem vagyunk olyan bizalmi viszonyban ezzel a kormányzattal, hogy egy sebtében beterjesztett, nagy terjedelmű, számos törvényt érintő javaslatot támogatni tudjunk. Sok olyan részlet van, amit örömmel támogatnánk, ha ezeket a kormány visszahozná egy normális, épeszű törvényalkotási folyamatban, akkor bizonyára sok olyan pont van, amiben számíthatna a mi támogatásunkra és együttműködésünkre is. Ezt a formát azonban nem tudjuk elfogadni, és nem tudjuk támogatni. Köszönöm szépen. (Arató Gergely újra elfoglalja helyét a jegyzői székben.)

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A képviselő asszony elvárásával szemben rendkívül visszafogott leszek (Derültség az ellenzék soraiban.), és egyrészt ellenállok annak a késztetésnek is, hogy történelmi távlatokba meredve elmondjam azt, hogy ezt mindannyian megmondtuk itt mi is, meg mindenki, aki ért hozzá, és ennek ellenére önök itt erőlködtek ezen a dolgon, nem lehetett elmagyarázni önöknek azt, hogy ez nem működik, nem európai, nem jogszerű és nem jó, ennek ellenére próbálkoztak vele, érvelhetett itt bárki bármivel. És annak is ellenállok, hogy elmondjam a holnapi beszédemet még ma (Derültség az ellenzék soraiban.), mert  szemben Harangozó képviselő úrral  szeretnék hagyni holnapra is izgalmakat. (Derültség az ellenzék soraiban.  Dr. Harangozó Tamás közbeszól.) Ja, értem!

Így aztán engedjék meg, hogy azt mondjam, hogy örvendetes az, hogy véglegesen letettek a közigazgatási bíróságoknak arról a fajta elképzeléséről, amit korábban beterjesztettek, és amit átvertek erőnek erejével, mindenfajta szakmai ellenérvet és józan észt megcsúfolva; szerintem ez egy jó hír, ennek együtt örülhetünk, ezt támogattuk. Én nem kutatnám azt, hogy miért várták meg azt, amíg ez valamelyik ellenzéki képviselőnek eszébe jutott, lehet, hogy úgy van, ahogy Harangozó képviselő úr gondolja, csak elnézték, lehet, hogy úgy van, hogy miután bejelentették, hogy visszavonták, már kínos lett volna vállalni azt a partnereik, a nemzetközi partnereik előtt, hogy egy ilyen javaslatot a parlament elé sem engednek  majd az államtitkár úr, ha már az expozéban nem tette, lehet, hogy utólag elárulja nekünk a megfejtést. (Dr. Völner Pál Kocsis-Cake Olivióra mutatva: Nem én vagyok az előterjesztő!) Bocsánat, nem expozéban, hanem a kormányzati hozzászólásban nem említette; majd remélhetőleg elárulja nekünk ezt a megfejtést.

A lényeg az, hogy ez egy örvendetes fejlemény, és megnyitja vagy megnyitná a lehetőséget az előtt, hogy érdemi szakmai vita folyjon egyébként a közigazgatási bíráskodás hatékony, hasznos és leginkább a bíróság függetlenségét garantáló módjáról. Merthogy egyébként mellesleg  csöndben mondom  sosem mondta az ellenzékből egyikünk sem azt, hogy önmagában a közigazgatási bíráskodás külön ágként való megjelenése ellen vagyunk. (Dr. Völner Pál: Na!  Nacsa Lőrinc közbeszól.) Mindannyian azt mondtuk el, hogy olyan módon, úgy, ahogy ezt önök akarják, na, úgy elfogadhatatlan és elképzelhetetlen. (Nacsa Lőrinc közbeszól.)

Ha már Nacsa képviselő úr ekkora izgalomba jött (Derültség az ellenzék soraiban.), akkor neki szerényen azt jelezném csak, hogy, tisztelt képviselő úr, egy jogrendszer, az nem egy intézményből áll. (Nacsa Lőrinc: Így van!) Önök mindig mindenre találnak valami csodálatos példát, nyugodjon meg, amikor az önök haverjai más módon a lengyel igazságszolgáltatást akarják a hatalmuk alá hajtani, akkor ugyanúgy tiltakozunk az ellen is. Szeretném elmondani önnek, hogy az sem tetszik, és még valószínűleg tudnánk példákat sorolni, de az kicsit hosszú vitát eredményezne.

Tehát összefoglalva: ezt a javaslatot örömmel támogatjuk, örülünk annak, hogy önök legalább nyilvánvaló alkotmányos zavart nem kívánnak létrehozni. Annak nem örülünk, hogy semmit nem tanultak ebből a történetből, de erről majd többet holnap. (Taps az ellenzék soraiban.)

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindannyian, akik többé-kevésbé már felnőttként éltük meg 1989-et, azt hiszem, mindannyian emlékszünk arra az érzésre, amikor végre láttuk azt, hogy az utolsó igazán kemény és igazán kegyetlen kommunista diktatúra a szomszédságunkban elkezd repedezni és összedől. Emlékszünk arra az érzésre, ami szerintem akkor minden magyarra jellemző volt, arra az iszonyatos megkönnyebbülésre és boldog érzésre, ami eltöltött mindannyiunkat, amikor azt láttuk, hogy talán egy új történelmi korszak kezdődik.Egy olyan történelmi korszak, amit az az őrült nacionalizmus és mesterséges szembenállás, ami különösen a Ceauşescu-időszak utolsó időszakát jellemezte, amikor embereket fosztottak meg jogaiktól csak azért, mert egyik vagy másik nemzeti kisebbséghez tartoztak, amikor az egész magyar közösséget és nemcsak a magyar közösséget, hanem a német közösséget is folyamatos retorzió és represszió érte, amikor a románokat is sújtó szabadságelvonás és elnyomás a magyar közösséget talán még jobban sújtotta, hogy véget ér ez az időszak.

A határozati javaslat igen méltó módon emlékszik meg arról a szép pillanatáról a történelemnek, amikor, azt gondolom, mindannyian el voltunk telve reményekkel abban, hogy elkezdődhet egy olyan időszak, amit a párbeszéd jellemez, amit az együttműködés jellemez, amiről valóban elnök úr beszélt az előterjesztésében. Azt hiszem, mindannyiunk szívéből beszélt. Azóta sok minden történt. És még egy dolgot hadd tegyek hozzá. Nem volt ebben politikai különbség akkor, abban a pillanatban a baloldal és jobboldal között, a keresztények és az ateisták között, nem volt a baloldalon belül sem. Nagyon sok embert ismertem, akinek iszonyatos megkönnyebbülés volt, baloldali meggyőződésű embert, aki örült annak, hogy végre vége van annak a szörnyűségnek, ami a szemünk előtt történt Romániában.

Azóta nagyon sok minden történt. Sok minden történt a magyar belpolitikában, ami elválaszt minket ebben a kérdésben is, és nagyon sok történt Romániában is, ami elválasztja az akkori szereplőket egymástól, az akkori együttgondolkodókat egymástól. De annak van értéke és értelme, hogy felidézzük azt, hogy volt egyszer egy ilyen pillanat. Hogy ne arról elmélkedjünk, hogy hogyan vált a politika játékszerévé a határon túli magyarság ügye, mert nyilván ezen csak összeveszni tudunk, ezen csak egymásnak feszülni tudunk. Hogy ne arról elmélkedjünk, hogy hogyan játszik össze egymással néha a két ország szélsősége azért, hogy egymást is erősítse. Ne arról elmélkedjünk, hogyan jelennek meg régi rossz reflexek, hanem hogy hitet tegyünk amellett, hogy van egy álmunk Közép-Európáról. Egy olyan európai térségről, amiben kibékíthetőek, feloldhatóak a történelmi ellentétek, ahol senkinek sem kell üldöztetéssel, hátránnyal szembenéznie azért, mert ilyen vagy olyan nemzeti vagy más identitást vállal. Azt fontosnak gondolom, hogy felidézzük ma ezt a pillanatot, hogy felidézze az Országgyűlés ezt a pillanatot. Remélem, hogy meg fogjuk találni a szövegezésben is azokat a megoldásokat, amelyek minden politikai oldal számára megfelelőek. Köszönöm szépen.

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tegnap ültünk itt közösen, amikor az Alaptörvény módosításáról volt szó, és konszenzus volt abban a Házban, hogy a közigazgatási bíróságokra vonatkozó korábbi alaptörvény-módosítást, a hetediket vissza kell vonni. Akkor arról beszéltünk többen, hogy bárcsak ez annak a jele lenne, hogy a kormány visszatért a józan ész útjára, visszatért a jogállam útjára, és arra törekszik, hogy a bírósági rendszert, az alapvető jogszolgáltatást, a jogállamot érintő döntések szakmai alapon, lehetőleg konszenzussal, az érintettek bevonásával és a jogállam erősítésére törekvő módon szülessenek meg.

(10.00)

Tudom, hogy a miniszter asszony szerint nincs is olyan, mint jogállam, elolvashattuk a sajtóban is ebbéli véleményét, de hát azért vannak néhányan, akik ezt nem pontosan így gondolják  mi ezek közé tartozunk , és ezért aztán azt kell mondanunk, hogy visszasírjuk már Trócsányi miniszter urat, akinek egyébként valóban volt szakmai koncepciója, rendkívül tiszteletre méltó elképzelése a közigazgatási bíróságokról, még akkor is, hogyha abba a javaslatba is berakták azokat az intézkedéseket is, amelyek alkalmasak voltak a bírósági szervezet és a bírók függetlenségének csorbítására. Akkor is azt mondtuk, hogy a közigazgatási bíróságok felállításának van értelme, csak nem azon a módon, ahogy azt önök megpróbálták. De ez a javaslat elvérzett, elvérzett amiatt, mert a Fidesz nemzetközileg olyan helyzetbe került, ahol tarthatatlan volt ez a fajta elképzelés (Dr. Kovács Zoltán közbeszól.), és ennek következtében most megpróbálkoznak másfajta módon előhozni hasonló vagy ennél sokkal rosszabb elképzeléseket. A politikai nyomásgyakorlás szándéka megmaradt, ugyanakkor a szakmai tartalom lényegében eltűnt vagy silánnyá változott.

Mi a helyzet? Ezt a javaslatot azzal a csodálatos címmel nyújtották be, hogy az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosítása, de ennél a törvényjavaslatnál nemhogy a ló lába, hanem egyéb testrészei is bőségesen kilógnak. Ez a javaslat, tisztelt képviselőtársaim, lényegében arról szól, hogy hogyan lehet a bírósági szervezetet különböző módokon a kormány ellenőrzése alá vonni. Ezt mutatja egyébként a beterjesztés módja is, ezt mutatja az, hogy miközben tegnap folytattunk itt vitát, ebben a parlamentben az igazságügyet érintő egyes törvények módosításáról jó sok pontban, ahol azt mindenki elismerte, hogy azért alapvetően érdemi szakmai változásokról van szó, ezek a javaslatok nem oda kerültek be, hanem egy teljesen más tárgyú törvényjavaslatba; nyilván azért, hogy azt lehessen mondani, vagy ki lehessen vonni abból a fajta egyeztetési eljárásból és szakmai vitából, ami ott zajlott. Ennek a javaslatnak nem volt érdemi szakmai vitája, nincs hatásvizsgálata, nem kapott megfelelő időt a parlament arra, hogy ezt tanulmányozza, és súlyának megfelelő hosszúságban vitát folytasson róla  mellesleg nem szerepelt a kormány törvényalkotási programjában sem, de ez már a legkevesebb.

Melyek ennek a javaslatnak a legkritikusabb pontjai? Az első ilyen pont a valódi alkotmányjogi panasz intézményének olyan kiterjesztése, hogy az állami szervezetek is fordulhassanak az Alkotmánybírósághoz. Ez praktikusan az állami szervezeteket érintő közigazgatási jellegű perekben a Kúria fölé rendeli az Alkotmánybíróságot, lehetővé teszi azt, hogy ha az állami szervezetekkel szemben hoz döntést a Kúria vagy más bíróság, akkor az állam, szegény, a védtelen, elszaladjon, és a jogainak a megsértését felpanaszolja az Alkotmánybíróságon.

Tekintsünk el attól, hogy ez egy jogi nonszensz, hiszen az alkotmányos panasz intézményét nem erre hozta létre az Alaptörvény és a jogalkotó vagy a joggyakorlat, hanem az állampolgárok jogainak a védelmére, pontosan arra, hogy az állampolgárok jogait megvédje az állammal és adott esetben akár a bírósági szervezettel szemben is, emellett azonban a javaslat politikai szándékai teljesen világosak. A Kúria és a rendes bírósági rendszer még viszonylagos önállóságot élvez önöktől  a későbbiekben majd tesznek erről , na, ezt az Alkotmánybíróságról nem lehet elmondani: az elmúlt tíz évben nem kerültek az Alkotmánybíróságba olyan bírók, akik mögött konszenzus, egyetértés lett volna. (Dr. Völner Pál közbeszól.) Ezek a bírók, akik ma az Alkotmánybíróságnak ülnek, az önök politikai kinevezettjei. Az Alkotmánybíróságnak azért adják meg ezt a jogosítványt, azt, hogy felülbírálja a rendes bíróságok döntéseit, és megvédje az államot a rendes bírósági döntésekkel szemben, mert ilyen módon politikailag képesek befolyásolni ezeket az ügyeket.

Tisztelt Ház! Mit jelent ez praktikusan? Praktikusan azt jelenti, hogy innen kezdve azokban az ügyekben, amelyek önöknek fontosak  mondok néhány ilyen példát: választási ügyekben, gyülekezési joggal kapcsolatos ügyekben, információszabadsággal kapcsolatos ügyekben , ha a bíróságok kedvezőtlen döntést hoznak, akkor azt önök, azaz a magyar állam, elküldhetik a haverjaikhoz az Alkotmánybíróságba, hogy bírálják felül ezeket a döntéseket. Ez azt jelenti, hogy nagyon jelentősen korlátozzák a végrehajtó hatalom törvényi, tehát jogalkotáson, jogszolgáltatáson keresztüli ellenőrzését és korlátozását. Ez azt jelenti, hogy innen kezdve az állampolgárok jogait nem vagy csak sokkal korlátozottabban tudja megvédeni a bíróság önökkel szemben. Majd Handó Tünde lesz az, aki alkotmánybíróként megítéli azt, hogy egyébként az államnak van igaza vagy a vele szemben döntést hozó bíróságnak.

S ha már Handó Tündénél tartunk, még egy hely van, ahol csúnyán kilóg a lóláb: ez a javaslat lehetővé teszi azt, hogy az alkotmánybírók megőrizzék bírói szolgálati viszonyukat, s lehetővé teszi azt, hogy lényegében bármilyen eljárás, pályázat, szakmai feltételek megléte nélkül odakerüljenek a Kúriára, és kúriai bírók, sőt tanácsvezetők lehessenek. Csöndben jelzem, hogy ez többek közt azt is jelenti, hogy az alkotmánybírók némi átmeneti idő után akár a Kúria elnökének is pályázhatnak  nem tudom, hogy vane ilyen szándék; emlékszünk arra, hogy a közigazgatási bíróságoknál is voltak ilyen folyamatok. Nehéz eltekinteni attól a gondolattól, hogy ez a javaslat lex Handó is, vannak mögötte olyan személyi, személyzeti szándékok is, amelyek más módon vonnák politikai ellenőrzés alá a bíróságokat.

Említsük meg még néhány elemét ennek a javaslatnak! A miniszter asszony is beszélt arról a fajta elképzelésről, amely indoklási kötelezettséget írna elő a bíróságoknak vagy a bíróknak, ha eltérnek a Kúria jogértelmezésétől  ez legalábbis aggályos. Én értem az ön elveit, csak egy olyan bírósági rendszerben, ahol már fegyelmit adnak azért, hogyha valaki él azzal a jogosítványával, hogy az Európai Unió Bíróságához forduljon, ami egyébként Magyarországnak alapszerződésben vállalt kötelessége, ott minimum aggodalmat kelt egy olyanfajta intézkedés, amely újabb adminisztratív ellenőrzést és adminisztratív igazodási kötelezettséget ír elő a bíróknak.

Hasonló a helyzet a nemzetbiztonsági ellenőrzés kiterjesztésével. Nem tudjuk, hogy hogyan, kikkel szemben fognak élni ezzel az eszközzel a bírói szervezeten belül. Szintén ilyen probléma az áthelyezési rend bizonytalanabbá válása vagy az áthelyezési rend bizonytalanná válása; és valóban  képviselőtársam is említette, én is szeretném ezt megerősíteni , miközben néhány hónappal ezelőtt, sőt még tegnap este is azt hallottuk, hogy milyen csodálatos szakmai javaslat volt a közigazgatási bírósági rendszer megerősítése, önálló bírói ágként való megteremtése, most éppen ennek a megszüntetése van napirenden, megszüntetik a közigazgatási bíróságokat.

Azt kell önöknek mondanom, hogy nyilvánvaló a gyakorlat célja: ez újabb lehetőség arra, hogy az eddigi közigazgatási és munkaügyi bírókat olyan bizonytalan helyzetbe hozzák, ahol az áthelyezés rendjével, majd az új bírósági rendszerbe való betagolódással el lehet választani a tiszta búzát az ocsútól, lemondásra lehet kényszeríteni, el lehet üldözni azokat a bírókat, akik önöknek nem megfelelő ítéleteket hoznak. Hozzáteszem: természetesen mindennek, ennek a folyamatnak a kárvallottjai is a polgárok lesznek, a jogkereső polgárok, akik eddig egy jól működő szakbírósági rendszerben kaphattak jogorvoslatot közigazgatási és munkaügyi pereikben, mostantól kezdve pedig egy sokkal bizonytalanabb helyzetben, egy másfajta bírói szervezetben kell ezt megkeresniük.

Hadd tegyek egy óvatos mondatot a bírók bérezéséhez is! Mert önmagában ez az intézkedés pozitív és támogatandó, csak éppen láttuk azt, hogy mi történt a pedagógusokkal, a kormánytisztviselőkkel és sok mindenki mással. Amikor önök keresztül akarnak nyomni egy olyan szaktörvényt, amely egyik vagy másik szakmában jelentős módon korlátozza az adott területen dolgozók autonómiáját, önállóságát, megsérti szakmai ethoszát, akkor ezt azzal próbálják eladni, hogy de egyébként adunk hozzá egy klassz fizetésemelést  persze azt megkapják az ügyészségen is az önök haverjai, de ez rendben van , majd aztán a fizetésemelés lassan elinflálódik, a korlátozó jogszabályok pedig maradnak.

Úgyhogy miközben ezt a javaslatot támogatjuk, helyesebbnek gondolnánk és tartanánk  egyetértek Varga László képviselőtársammal , ha nem kevernénk össze a kettőt egymással. Egyébként tárgyaltuk itt a költségvetést, akkor ez még nem volt fontos, és még mondhatnám tovább az összes többi ilyen pontot, ahol lett volna mód erre, lett volna mód arra, hogy ezt önök szakmailag tisztességes módon előterjesszék. Azt kell mondanom, hogy ez a méz a madzagon, csak ezeknek a technikáknak az a problémája, hogy a méz előbb-utóbb elfogy, a madzag meg megmarad.

Végül azt szeretném mondani, hogy ha már egyszer azt a címet adták a törvényjavaslatnak  mert nyilván nem merték azt a címet adni, hogy a bíróságok függetlenségének korlátozásáról és az állampolgárok jogainak elvonásáról , hogy az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról, maga ez a szakmai javaslat is ébreszt kételyeket.

Különösen azért, mert nem ismerjük, nem látjuk azt, hogy ez a hivatali teherelosztásban és más típusú ügyekben  tudom, hogy általában csökkenti, de egy csomó áthelyezés és egyéb módosítás is van  milyen hatással jár, illetve itt is komoly kétséget ébreszt az, hogy a korábbi kétfokú eljárásban módja volt arra az ügyfélnek, hogy egy számára hátrányos döntés esetén viszonylag egyszerűen jogorvoslatot keressen. Ha a hivatali vezetők tisztességesen látták el a feladatukat  volt ilyen időszak is a magyar történelemben , akkor ez valódi jogorvoslatot jelentett, amely lehetőséget nyújtott arra, hogy az állampolgár egy egyszerű eljárásban találjon magának megfelelő jogorvoslatot, és más oldalról pedig módot kínált, módot adott arra egyébként, hogy a hivatali vezetők maguk is értékeljék az első fokon eljáró hatósági szervezetek teljesítményét.

(10.10)

Összefoglalva tehát azt szeretném mondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy ennek a törvényjavaslatnak a politikai szándékai faék-egyszerűségűek. Elbuktak azzal a fajta elképzelésükkel, amely a közigazgatási bírósági rendszer megteremtésén keresztül olyan módon, ahogy ezt önök akarták, azzal a fajta jogi szabályozással vonta volna el az ügyek jelentős részét a bíróságoktól, és hozott volna létre egy függő bírósági szervezetet. Ez megbukott elsősorban azért, mert a nemzetközi porondon is világossá vált, hogy mi a javaslat szándéka. Most azt teszik, hogy hülyének nézik a közvéleményt, és hülyének nézik az európai partnereinket. Azt gondolják, hogy ha úgy nem ment, akkor hátha majd így nem veszi senki észre, hogy mit csinálnak valójában. Azt kell mondanom, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez nem így van, figyelünk, értjük.

A Demokratikus Koalíció ezt a javaslatot sem részleteiben, sem egészében nem támogatja. Most szólok, csak hogy ne legyen meglepetés, mint ahogy szóltunk a közigazgatási bíróságoknál is: ez a javaslat nem fér össze az Európai Unió alapértékeivel, ez a javaslat nem fér össze a jogállami alapelvekkel. Ebből újabb súlyos nemzetközi tekintélyvesztés, botrány és minden valószínűség szerint újabb csúfos bukás lesz. Azt javaslom, hogy még most vonják vissza. Jobban járnak önök is, és ami ennél sokkal fontosabb, sokkal jobban jár az ország is.

Köszönöm szépen. (Taps a DK és az LMP soraiból.)

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért vártam, mert abban reménykedtem, hogy miniszter asszony, ha már annyira rázta a fejét, amikor szóba került a jogállamiság és az európai jogállami elveknek való megfelelés, akkor élni fog azzal a lehetőséggel, hogy soron kívül szót kér, és elmondja, hogy miért jogállami és miért az európai normáknak megfelelő ez a javaslat.

(10.40)

Miniszter asszony ehelyett távozott, és ahogy látom, államtitkár úr is majd megvárja a zárszó biztonságát, amikor már nincs mód arra, hogy válaszoljunk arra, amit akkor mond. De akkor arra szeretném most kérni, hogy akkor a zárszót használja ki, legyen olyan kedves, arra, hogy válaszoljon már arra, hogy ha ez egy jogállami törvényjavaslat, ha itt a jogállammal minden rendben van, ha önök szerint megfelel az európai normáknak ez a fajta jogi megoldás, azok a jogi megoldások, amelyeket most választanak, akkor Magyarország tegnap miért vétózta meg azt a javaslatot, amelyik az uniós források kifizetését jogállami kritériumokhoz kötné.

Miért nem támogatta a Tanácsban ezt a javaslatot a magyar kormány? Esetleg mégsem annyira jogállamiak ezek a megoldások? Esetleg önök is tudják, hogy mi az, amit csinálnak? (Zaj, közbeszólások a kormánypárti padsorokból.  Az elnök csenget.) Esetleg arról van szó, hogy önök is tudják, hogy kevesebb  hogy kell ezt mondani?  közpénzjellegét majdan elvesztendő forrás fog érkezni önökhöz és önökön keresztül a haverjaikhoz, üzlettársaikhoz és barátaikhoz akkor, ha a jogállami követelményeket számonkérik?

Kérem, oldja föl ezt az ellentmondást majd, államtitkár úr! (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor a ma előttünk fekvő törvényjavaslatról tárgyalunk, akkor először is a motívumot kell megértenünk. Az okot, hogy miért és hogyan került a parlament elé ez a javaslat. Eleinte azt mondták, és Hende alelnök úr ma is megpróbálkozott ezzel, hogy erre a javaslatra alapvetően azért van szükség, mert olyan rég volt már felülbírálva a házszabály meg az Országgyűlés működéséről szóló törvény, és pont most jött el az önök ideje, most éreztek ihletet arra, hogy ezt a javaslatot beterjesszék.Azt kell mondanom, hogy ezt előterjesztőtársaink is cáfolták, hiszen mindketten december 12-ére hivatkoztak és az ellenzék parlamenti működésére. Hozzáteszem, hogy akkor is fölmerül az a kérdés, hogy fél évig hogy bírtak együtt élni ezzel a szörnyű teherrel. Ha valóban az ellenzék működése, mint ezt Vejkey képviselő úr említette, a jogállamot veszélyezteti, akkor fél évig, majdnem egy évig nem zavarta önöket a jogállam sérelme? Nem zavarta önöket az, hogy veszélyben van a demokrácia? Hogy tudtak nyugodtan aludni? Ne vicceljenek már! Azt meg nem hiszem el, hogy úgy megijedtek Hadházy képviselő úr táblájától, hogy most éppen ezért lett ez aktuális.

Nem erről van szó, tisztelt képviselőtársaim. Legyen teljesen világos, ez a törvényjavaslat azért születik meg és azért most születik meg, mert önök megijedtek. Megijedtek attól, hogy az ország választói számos helyen megmutatták, hogy a Fidesz hatalma nem megtörhetetlen. Megijedtek attól, hogy a választók bebizonyították, hogy nem lehet mindenkit megfélemlíteni, nem lehet mindenkit megvásárolni. Bebizonyították azt, hogy nem kérnek abból, amit önök művelnek ebben az országban sok helyen.

Önök félnek, és félelmükben erőt próbálnak mutatni. Megpróbálnak megfélemlíteni minket, és megpróbálják megbüntetni a választóinkat. Mert a választóinkat büntetik ezzel, ne legyen félreértés, azokat a választókat, akik minket ebbe a parlamentbe küldtek. Amikor tőlünk elveszik a jogot arra, hogy elmondjuk a véleményünket a parlamentben, amikor tőlünk elveszik a jogot arra, hogy ellenőrizzük a kormány munkáját, akkor a választóinktól veszik el azt a jogot, hogy képviseletük legyen az ország Házában.

Önök nagyon sokat hivatkoznak az Országgyűlés tekintélyére. Tudják, mi árt az Országgyűlés tekintélyének? Megmondom: például az, hogy ezen a héten az Országgyűlés 37 törvényjavaslatot tárgyal. Na, ez árt az Országgyűlés tekintélyének, mert ez nem törvényhozás, ez nem a választók képviselete, hanem törvénygyár. Egyébként ez jóval több, mint 37 törvény, mert tele van olyan salátatörvényekkel, ahol időnként 12 törvényt módosítanak.

Amikor azt mondja a miniszterelnök úr egy azonnali kérdésre, hogy boldog karácsonyt, na, az árt az Országgyűlés tekintélyének. Amikor írásbeli kérdésekre semmitmondó válaszokat adnak, az árt az Országgyűlés tekintélyének. Amikor államtitkárok és kormánytagok parlamenti képviselők kérdéseire ahelyett, hogy érdemi választ adnának, sértegetik őket, az árt az Országgyűlés tekintélyének. Amikor önök műkérdéseket adnak be, amiben egyébként védekezésre képtelen ellenzéki politikusokat és civil szereplőket gyaláznak, az árt az Országgyűlés tekintélyének.

(12.40)

Amikor ennek a törvényjavaslatnak a vitáját úgy ütemezik, hogy a mostani ütemterv szerint majd éjjel 11-kor kezdődjön a vitája a parlamentben ennek a törvénynek, az árt az Országgyűlés tekintélyének.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az, ami árt az Országgyűlés tekintélyének! Az, amikor hónapokig nem ülésezik az Országgyűlés az európai parlamenti és az önkormányzati választás előtt, hogy ne legyen a kormány számonkérhető, hogy az ellenzék ne mondhassa el a véleményét (Dr. Brenner Koloman: Szégyen, gyalázat!), az árt az Országgyűlés tekintélyének. Ha fontos önöknek az Országgyűlés tekintélye, akkor ne a házszabállyal foglalkozzanak meg az Országgyűlésről szóló törvénnyel, hanem üljenek le, nézzenek magukba, és gondolkozzanak el azon, hogy hogyan lehet az Országgyűlés tekintélyét helyreállítani! Lett volna ennek módja ennek a törvénynek a kapcsán is, mert önök hivatkoznak itt nemzetközi példákra, csak azt felejtik el, hogy a legtöbb ország házszabálya  vagy ahol nem házszabály van, ott a szokásjog  úgy alakult ki, hogy ebben a parlamenti képviselők és a parlamenti oldalak érdemben részt vettek, és ciklusokon keresztül alakítottak ki egy stabil rendszert. Amikor önök az egyeztetés látszatával sem próbálkoztak meg, amikor behozták ezt a törvényjavaslatot, akkor elárulták, hogy önök fütyülnek az Országgyűlés tekintélyére, nem az a fontos. Ez olyan, mintha egy focimeccs szünetében az a csapat, amelyik egy góllal vezet, átírná a szabályokat, és megtiltaná a másik csapatnak, hogy átlépje a felezővonalat, rúgjon úgy gólt.

Tisztelt Képviselőtársaim! De hát itt Kocsis Máté frakcióvezető úr, aki, úgy látom, már a vita további részei iránt nem mutat érdeklődést, ezzel is bizonyítva, hogy mennyire fontos neki az ellenzék véleménye és az Országgyűlés tekintélye, elmondta azt, hogy mi az, ami szerinte egy képviselőtől elfogadható, meg hogyan kellene viselkednie egy képviselőnek. Szeretném elmondani, hogy ez nem az ő dolga. Ő a Fidesz-frakcióban és valószínűleg a KDNP-frakcióban is oszthat utasításokat arról, hogy ki hogyan viselkedjen, de nekünk nem főnökünk. Minket nem azért választottak, hogy az ő utasításainak megfeleljünk. Minket nem azért választottak, hogy kedvesen bólogassunk a nemzeti együttműködés rendszerének keretei között.

Önök nagyon sokat hivatkoznak arra is, hogy példátlan események történtek a Házban. Hadd hozzak egypár idézetet! Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter úr beszédéből idézek, parlamenti jegyzőkönyvből, mert csak hiteles forrásból, 1992. február 25-e: „Hadd tegyem hozzá, hogy amikor a kereszténydemokrata oldalról valamilyen vallásos vagy az egyházzal kapcsolatos megnyilvánulás hangzik el, akkor itt mögöttem a frakcióvezető elkiáltja, imához, vagy énekeljük el a Himnuszt!” Tudják, ki volt az a frakcióvezető? Orbán Viktor, a Fidesz frakcióvezetője. Ha azt hinnék, hogy tévedtem, hadd hozzak még egy idézetet az Országgyűlés 1991. június 10i üléséről! Bogdán Emil képviselő úr beszél: „Ezt akartam én elmondani. Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.  Dr. Orbán Viktor: Remélem, a kereszténydemokraták tapsolnak. Jézus Krisztus nevében tapsot kérek!)”

Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintsünk el attól, hogy szerintem ebben a parlamentben egyik ellenzéki képviselő sem vetemedne ilyen módon a vallási érzékenységet sértő bekiabálásokra, mégiscsak azt kell mondanom, hogy bizony-bizony a fideszes képviselők maguk is bőségesen éltek ezzel az eszközzel, amit most büntetni rendelnek az új házszabályban és országgyűlési törvényben. Ezt persze előterjesztő képviselőtársaink nem nagyon tudhatják, hiszen Hende Csaba úr az Antall-kormány tisztviselője volt ebben az időben, Halász János úr az SZDSZ politikusa (Dr. Brenner Koloman: Úgy! Úgy!), Kocsis Máté úr pedig még csak álmodozott arról, hogy egykor majd a MIÉP ifjúsági tagozatában elkezdje politikai pályáját. De hát mégiscsak az a helyzet, hogy volt olyan időszak, amikor a Fidesz tudta, hogy mik a parlamenti hagyományok. A közbekiabálás, a véleménynyilvánítás hozzátartozik a magyar parlamenti hagyományokhoz, nem vitatom, kulturált körülmények között, de az nem az önök dolga, hogy eldöntsék, hogy mikor kulturált, és mikor nem. Az nem az önök dolga, hogy eldöntsék azt, hogy jóra vagy rosszra használják az országgyűlési képviselők a szólási szabadságukat!

Hadd vegyek elő egy sokkal régebbi példát! Majdnem pont 115 évvel ezelőtt, 1904-ben került sor a parlamentben az úgynevezett zsebkendőszavazásra november 18-án. Tudják, mi volt ez? Az, amikor az akkori házelnök, Tisza István megelégelve azt, hogy az ellenzék szétbeszélte, obstruálta a parlamenti vitákat, egyébként akkor is azért, mert az Országgyűlés jogait az akkori házvezetés nem vette figyelembe, akkor egy azonnali szavazással egy, az országgyűlési képviselők jogait jelentősen korlátozó törvényjavaslatot fogadott el. Teszem hozzá, akkori ellenzéki képviselőtársaink nem voltak olyan szelíd emberek, mint mi, mert a következő parlamenti ülésen összetörték a teljes berendezést, de ettől ne féljenek, a mai ellenzék az erőszakmentesség elvét vallja, szemben fideszes képviselőtársainkkal, akik elrángatnak másokat a miniszterelnök szentséges személye elől.

De ezt a példát nem azért hoztam elő, hogy követendőnek állítsam, mert remélem, hogy nem jutunk el ilyen messzire. Azért hoztam példaként, mert szeretném elmondani azt, hogy akkor is az vezetett az ellenzék hangos ellenállásához, hogy a kormányoldal semmibe vette az ellenzéki jogokat. És tudják, hova vezetett ez a politika? Ahhoz a tragédiához, amit az első világháború jelentett és Trianonhoz. Egy rossz politika érdekében vonták el az ellenzék jogait, és pontosan ezt teszik önök is. Nem akarják, hogy beszéljünk arról, hogy mi történik az országban, nem akarják azt, hogy ellent tudjunk mondani akkor, amikor erőltetett tempóban nyomnak keresztül törvényjavaslatokat, nem akarják, hogy közbe tudjunk szólni akkor, amikor megsértik a jogait az országgyűlési képviselőknek és mögöttük a választóknak.

Ezért kell a „Pofa be!” törvény, ezért akarnak törvényileg kényszeríteni minket arra, hogy ne végezzük el a kötelességünket, mert ha már december 12-éről beszélünk, akkor emlékezzünk arra is, hogy hogyan jutottunk el december 12-ig  Tóth Bertalan frakcióvezető úr már részletesen ismertette , úgy, hogy először önök erővel lezárták az általános vitát házszabályellenesen. (Kunhalmi Ágnes: Így van!) Másodszor: megakadályozták azt, hogy szavazni lehessen az ellenzék által benyújtott módosító javaslatokról, és ezután jutottunk el oda, hogy egy olyan törvényjavaslatot, amit nyilvánvalóan házszabályellenesen erőltettek keresztül a Házon, ennek a szavazása ellen tiltakozott az ellenzék. S azt kell mondanom, hogy jól tettük, és így fogjuk tenni legközelebb is, mert amikor önök sárba tiporják a mi jogainkat, akkor sárba tiporják a választóink jogait, és mi nekik vagyunk felelősek, és nem önöknek, ezt értsék meg! Hozhatnak itt bármilyen törvényt, mi a választóinknak felelünk, és nekik akarunk megfelelni. (Taps a DK, a Párbeszéd és az LMP soraiban.)

Hadd mondjak néhány konkrét példát, összesen hármat! Az egyik a fegyelmi büntetésekkel kapcsolatos ügy, ez a 18. §. Nem az a baj, hogy vannak fegyelmi szabályok, bár Kocsis Máté ebből a szempontból is nagyon egyértelmű volt, mert azt mondta, hogy ami eddig tilos volt, az tilos is marad. Azt felejtette el hozzátenni, hogy innen kezdve az is tilos lesz, ami szabad volt. Ez a különbség. (Hende Csaba: Nem! Nem! Nem!) Persze, én tudom egyébként, hogy volt olyan időszak a Házban, amikor rend volt a Házban az önök fogalmai szerint, amikor az ellenzék nem kiabált, meg nem is nagyon szólt hozzá, sőt még jobb, nem is volt ellenzék úgy nagyjából 1949-től 1988-89-ig. Önöknek ez az ideálja a parlamentről, önök ilyen parlamentet képzelnek el. Látjuk azt is, hogy rövidítik a parlamenti ülések időtartamát, csak néhány hétre jön össze a parlament. Önök egy olyan parlamentről álmodnak, ahol csak önök vannak bent, ahol nem kiabál senki közbe, nem szól senki közbe, ahol olajozottan mennek a folyamatok, és egy hét alatt lehet teljesíteni akár az egész törvényhozási programot.

Az a probléma tehát ezzel a fegyelmi jogkörrel és a fegyelmi jogkörrel kapcsolatos szabályokkal, hogy ez gumiszabályok sorozata. Például az említett közbeszólásokkal kapcsolatban azt mondja, hogy az ülés vezetését kirívó mértékben zavarja, meg az ülést. Azt honnan tudjuk, hogy mi a kirívó mérték? Hát, majd az elnök eldönti. (Dr. Brenner Koloman: Kövér elvtárs!) Majd az elnök el fogja dönteni, mondjuk, Kövér László, ha már ezt a példát mondta képviselőtársam, hogy mi az, ami őt kirívóan zavarja. (Dr. Brenner Koloman: Házmester elvtárs!) Ahogy látom, például Kövér elnök urat elég sok minden zavarja kirívóan, többek között az ellenzék léte mint egész, így aztán azt hiszem, nagyon gyorsan bele fogunk esni ebbe a fajta fegyelmi büntetésbe.

Végtelenségig tudnám sorolni ezeket a szabályokat. Az ezt követő pontok mindegyike folyamatosan lényegtelenül szükséges, szükségtelenül súlyosan büntet különböző viselkedéseket anélkül, hogy egyébként érdemi garanciák lennének. Már ne haragudjanak, de az, hogy el lehet menni a Mentelmi bizottsághoz, amelynek fideszes a fele, meg utána lehet jönni az Országgyűléshez, ahol önök egyébként látatlanban leszavaznak minden ilyen típusú indítványt, az nem egy jogi garancia, az legföljebb falevél, de még annak is átlátszó a nyílt diktatúra és a közvetlen elnöki pallosjog fölött.

Szeretném jelezni azt is, hogy az meg, hogy milyen pártatlansággal él ezzel a joggal a házvezetés, azt remekül mutatja a Hadházy-ügy, amikor Hadházy képviselő úr a felségsértésért 330 ezer forint büntetést kapott, azok a fideszes képviselők, akik fideszes erőszakkal  úgy is jó , fideszes fizikai erőszakkal elrángatták, elvették a tábláit, azok pedig 50 ezer forintot.

(12.50)

Na, ilyen az önök erkölcsi értékrendje, ehhez kérnek most gyakorlatilag biankó csekket ebben a törvényjavaslatban. Teljesen világos, hogy a fegyelmi büntetések nemcsak a korábbi szabályozással és a kialakult gyakorlattal nincsenek összhangban, de a közszereplőknek a szólásszabadságra vonatkozó alkotmányos szabályaival sem, és ellentmondanak a strasbourgi bíróság egyébként házelnök urat sokszorosan elmarasztaló ítéleteinek is.

Ezek a büntetések nem szükségesek és nem arányosak, a képviselők szólás- és cselekvési szabadságának korlátozása nem áll összhangban azzal a céllal, amit ők el akarnak érni. (Bányai Gábor közbeszól.) Én értem, hogy a lelkük érzékeny, de viseljék el azt, hogy vannak itt mások is önökön kívül.

Említette már Tóth Bertalan képviselő úr, de szeretném én is aláhúzni, hogy különösen aggályos az a szabály, ami lehetővé teszi az országgyűlési képviselők kitiltását még a Parlament és az Irodaház épületéből is. Ez azt jelenti, hogy elveszik a képviselőktől azt a lehetőséget, hogy a munkájukat végezzék. Elveszik tőlük azt a jogot és kötelességet, hogy képviseljék a választóikat. Ez azt jelenti, hogy önök azoknak a választóknak a jogát sértik, akik ideküldték ezeket a képviselőket. Önök ezektől a választóktól veszik el a képviseletet ebben a parlamentben, mert nem tetszik önöknek valami.

S végül hadd mondjak még egy dolgot ugyanebben a témakörben: ez pedig a jegyzők rendőrré lefokozása. Mert majd meghallgatjuk, hogy háznagy asszonynak ez ínyére van-e, hogy innen kezdve rendfenntartási feladatokat kap, de az biztos, hogy a jegyzők a magyar parlamenti hagyomány szerint nem fogdmegek, ők nem azért vannak rendszeresítve, hogy képviselőkkel szemben lépjenek fel. A jegyzők dolga az, hogy garantálják vagy segítsék az ülés szabályos vezetését, és az a dolguk, hogy a jegyzőkönyv hitelességét garantálják. Ez a magyar parlamenti hagyomány. Azok a nagyszerű jegyzők, akik előttünk jártak ebben a feladatkörben, ennek szellemében dolgoztak. Önök most azt mondják, hogy a jegyzőknek az a dolga, hogy más képviselőkkel szemben lépjenek föl, és rögtön adnak nekik egy felhatalmazást is, amelyik arról szól, hogy egyébként más képviselők jogait is akár sérthetik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Minket, a parlament ellenzéki jegyzőit nem ezért küldtek ide a választók, hogy más képviselőktől vegyük el a jogokat. Nem ez a dolgunk ebben az Országgyűlésben!

Hadd térjek át a második témára, ez a tájékozódási jog korlátozása. Önök előírják azt, megszüntetik azt a rendszerváltás idején kialakult jogosítványt, hogy az országgyűlési képviselők szabadon beléphetnek a közintézményekbe. Igen, Kocsis Máté képviselő úr, van olyan képviselő, aki akár hajnalban is elmegy egy közintézménybe, mert hajnalban is dolgozik a választóiért, bármilyen meglepő.

És igen, egy közintézménynek hajnalban is kell tájékoztatást adnia a működéséről az országgyűlési képviselők számára, nem azért, mert a képviselőknek különleges jogaik kellenek hogy legyenek, hanem azért, mert a képviselő a választóit képviseli, amikor információt kér. Az pedig, amit önök itt felolvasnak, hogy persze, majd előzetes egyeztetés után kapnak tájékoztatást, tisztelt képviselőtársaim, majdnem csúnyát mondtam, hogy ez mit ér.

Hadd mondjak el inkább egy példát! A nyáron levélben fordultam az összes tankerületi vezetőhöz, élve a ma is meglévő jogommal, hogy adjanak tájékoztatást arról, hogy hány tanár hiányzik az oktatási rendszerből, ha már egyébként a KLIK, illetve a minisztérium ezt nem hajlandó elárulni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Volt két tankerület-vezető, aki valószínűleg nem kapta meg idejében az utasításait, és tisztességes, korrekt szakmai választ adtak. Rajtuk kívül az összes többi helyről ugyanaz az egyenszöveg érkezett arról, hogy kérdezzem a minisztériumot.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök államigazgatása, az önök emberei visszaélnek ezzel a joggal, és nem tartják be a törvényi kötelezettségeiket. Önök most ezt fedezik ezzel a szabállyal. Azzal, hogy elvonják az ellenzéki képviselőktől azt a jogot, hogy szabadon beléphessenek a közintézményekbe, szimbolikusan azt fejezik ki, hogy az államhatalom, a kormányhatalom a törvényhozói és a képviselőkön keresztül a választói ellenőrzés felett áll. Önök azt mondják ezzel a választóknak, hogy nincs jogotok a képviselőiteken keresztül ellenőrizni azt, hogy mit csinálunk egy kórházban, egy iskolában, egy hivatalban vagy a közmédiában. Önök azt üzenik nekik, hogy nem érdekel minket az, hogy ti mit gondoltok rólunk.

Végül hadd említsem meg azt is, hogy mi a helyzet az önálló képviselői indítványokkal. Említette már Tóth Bertalan képviselő úr, szintén egyetértek vele, hogy egyrészt megkönnyítik a dolgot, eddig ugyanis az volt a helyzet, hogy ha egy bizottság nem kívánt napirendre venni egy határozati javaslatot vagy törvényjavaslatot  az ellenzéki javaslatokkal, egyetlen kivétellel ebben a ciklusban, mindig ez történt , akkor utána az adott képviselőcsoport kérhette, hogy erről a parlament plenáris ülése döntsön.

Önök ezt most elküldik a Törvényalkotási bizottságba, ami, azon túl, hogy megkönnyíti a dolgukat, és lehetetlenné teszi azt, hogy itt az Országgyűlés plenáris ülésén legalább módja legyen elmondani az érintett képviselőnek, hogy miért javasolja ezt vagy azt a dolgot, még akkor is, ha önök ezt nem nagyon szokták meghallgatni, mert nem látom önöket, hogy itt lennének ezeken az egyébként az Országgyűlés tekintélyét szintén megalázó módon hétfőn éjszakákra időzített vitákon, csak az ellenzéki képviselőket érdekli az, hogy egyébként mit javasolnak képviselőtársaik, de még egy nagyon fontos következménye van ennek, tisztelt képviselőtársaim. Innen kezdve önöknek nem kell majd gombot nyomnia arról, hogy kapjanake gyógyító gyógyszert a beteg gyerekek; arról, hogy legyene végre átláthatóság, és nyilvánosságra kerüljeneke az ügynökakták; arról, hogy emeljéke a családi pótlékot, és még folytathatnám tovább.

Ez a szabály arra való, hogy önöknek ne kelljen felelősséget vállalnia azért, hogy nem hajlandóak fontos közügyekben még vitára kelni sem. Ez arra való, hogy önök elbújhassanak a saját választóik elől. Ezzel a szabállyal is a választók jogát korlátozzák. Korlátozzák a választók jogát abban, hogy megismerjék az önök álláspontját fontos kérdésekről; hogy indokolniuk kelljen azt, hogy miért nem támogatják ezt vagy azt a javaslatot. Ez a javaslat nemcsak a demokráciát sérti, nemcsak az Országgyűlés tekintélyét rombolja, hanem gyáva is.

Összefoglalva, képviselőtársaim, azt tudom tehát elmondani, hogy ennek a törvényjavaslatnak egyetlen célja van, hogy az önkormányzati választási kudarc után erőt demonstráljanak, és megpróbálják megfélemlíteni és szétverni az ellenzéket. De szeretném világossá tenni: ez nem fog sikerülni. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Mi örömmel vennénk részt konstruktívan a parlamenti munkában, örömmel folytatnánk itt érdemi vitákat, ha például ideengednék azokat a törvényjavaslatokat, amik az ellenzéki választóknak fontosak; ha például kellő időt adnának a felkészülésre; ha például nem vernék le a bizottságban a módosító indítványokat érdemi vita nélkül.

De ha nem teszik lehetővé azt, hogy érdemi vitát folytassunk a plenáris ülésen és a bizottsági üléseken, ha nem teszik lehetővé azt, hogy az ellenzék véleménye eljusson a választókhoz, akkor meg fogjuk találni azokat az eszközöket, amelyekkel a véleményünket ki tudjuk fejezni.

S azt kell mondanom önöknek, hogy ez nem érdeke az országnak. Az ország érdeke az lenne, hogy hagyják működni az ellenzéket, és védjék meg érvekkel az álláspontjukat. Az a baj, hogy már nincsenek érveik. Az a baj, hogy már alig tudnak olyan dolgot mondani, ami a választók számára vonzó lenne. Már az utolsó gyűlöletpatronjaik is eldurrantak, és ezért mennek előre a vita korlátozása, az ellenzék elhallgattatása irányába.

De ez nem fog sikerülni, mi nem önöknek vagyunk felelősek; mi nem önöknek tartozunk számadással, hanem a választóinknak és a lelkiismeretünknek, és mindent meg fogunk tenni, amit a választóink képviselete és a lelkiismeretünk megkövetel. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Hadd kezdjem azzal, hogy Vinnai képviselő úr segítségére sietek, aki jól láthatóan már két hete nem tud szabadulni attól a dilemmától, hogy az ellenzéknek mégiscsak mi a véleménye erről a törvényjavaslatról, és miért van az, hogy van olyan képviselőtársunk, aki végre koncepciót fedez fel ebben a javaslatban, én meg azt mondom, hogy még mindig koncepció nélküli ez az egész átalakítási elképzelés. Azért, tisztelt képviselőtársaim, mert attól függ, hogy milyen mélységű átgondoltságot várunk el egy törvényjavaslattól. Abban az értelemben igaza van képviselőtársaimnak, akár Kunhalmi Ágnes képviselő asszonynak, akár képviselőtársamnak, aki azt mondta, hogy itt micsoda klassz koncepció van, hogy végre látunk valamilyen olyan irányt, ami megfelel az európai trendeknek, ami végre úgy néz ki, ahogy egy korszerű szakképzési elképzelésnek ki kell néznie. Mindannyiunk szívéből szólt a képviselő úr által felhozott idézet. S egyáltalán azt mondjuk, hogy végre valami olyasmi történik a szakképzés területén, amire már régóta vágyunk, ami nem arról szól, hogy minden rossz, ami 2010 előtt volt, és nem arról szól, hogy most térjünk vissza valahova, a régmúlt sikereibe, hanem végre előretekint, és azt keresi, hogy merre van a szakképzés jövője, merre lehet előrefelé haladni.

De hogy még mindig hiányzik a megfelelő koncepció, az előkészített, átgondolt stratégia, azt éppen ez a törvényjavaslat bizonyítja számomra. Hadd kezdjem a legegyszerűbb dologgal. Azt kifogásoltuk többen, amikor a szakképzési törvényjavaslat vitája zajlott, hogy a kormány elfelejtette benyújtani hozzá azokat a törvényjavaslatokat, amelyekből kiderült volna az, hogy milyen kapcsolatban lesz a továbbiakban a köznevelés és a szakképzés, hogy milyen módon érinti ez a diákok, tanulók jogállását, a képzésben részt vevő diákokét is, és egy sor hasonló kérdés volt nyitva akkor a törvényjavaslat vitája során.

Ehhez képest a kormány nagyon furcsa megoldást választott. Mert megtehette volna azt, és ez lett volna a szerencsésebb és a valóban átgondolt koncepciózus megoldás, hogy kidolgozza a teljes modellt, és aztán egységben nyújtja be a törvényjavaslatot. Még jobb lett volna persze, de ezt már csak mellékesen említem, ha ehhez egy olyan indoklás is készült volna, amely érdemben bemutatja az új rendszer működését, kapcsolatait, amiből érdemben kiderül az, hogy miért van szükség az egyes intézkedésekre.

De ha már ezt nem tették meg, drága államtitkár úr, akkor meg elegáns lett volna megvárni a törvény elfogadását.

(18.30)

Maguk úgy nyújtották be ezt a törvényjavaslatot, hogy nem tudhatták, hogy mit fog elfogadni a parlament. Ezt csak azért hozom föl, mert éppen ma beszélgettünk az Országgyűlés tekintélyéről. Mennyire tiszteli az a kormány az Országgyűlés tekintélyét, amelyik úgy nyújt be egy törvényjavaslatot, hogy egyébként még nem tudja, hogy el fogjáke fogadni az előzőt és milyen módon. Ez világosan mutatja, hogy minek tekinti ez a kormány parlamentet: szavazógépnek, pecsétnyomó gépnek és nem érdemi törvényhozásnak.

Még egyszer mondom, lehetett volna úgy, hogy egyben, és akkor persze egységesen lehetett volna módosítani, de ha már nem egyben nyújtották be, akkor tetszett volna kivárni azt, amíg elfogadja az Országgyűlés a törvényt. Hát, nagyon nem kellett izgulni, mert a szavazógép működött, és persze elfogadta, és persze nem fogadott el semmi olyan módosítót, ami a tanárok, a diákok vagy éppen az intézményrendszer stabil működése érdekében megváltoztatta volna az eredeti elképzelést.

Van egy alapvető kérdés tulajdonképpen ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, amire nem szeretnék egyébként elhamarkodottan szélsőséges választ adni. Ez az a kérdés, hogy elválaszthatóe egymástól a szakképzés és a közoktatás rendszere. Magyarországon hagyományosan, most ne menjünk bele, mondjuk, legalább a ’60-as évektől ez alapvetően egy jogi kereteiben, szabályozásában egységes rendszer volt, és a rendszerváltás után is ilyenfajta módon folytatódott. Tehát a rendszerváltás után úgy épült föl ez a rendszer, hogy alapvetően az iskolarendszerű szakképzés intézményeinek működését is a köznevelési törvény vagy közoktatási törvény szabályozta, és a szakképzési törvény ehhez képest lényegében kiegészítő módon működött.

Ezt rengetegen bírálták, főleg a szakképzés világából, mert úgy érezték, hogy nem kellőképpen alkalmazkodik az ő igényeikhez ez a törvényi megoldás. És kétségkívül, ha körbenézünk Európában, mindenféle megoldás elképzelhető, nem egy, jól működő közoktatási és szakképzési rendszer van, ahol ezek az intézmények egymástól jogi értelemben is elkülönítve működnek.

Mi a probléma azzal a megoldással, amit önök most választanak? Legalább kettő. Egyrészt egy ilyen súlyú változásra hosszú szakmai vita, tervezés és megfelelő átmeneti idő után kerülhet csak sor normális esetben. Ez az, ami hiányzik. Most lehet látni, hogy a kormány hogy rohan saját maga után. Mert persze arról van elsősorban szó, hogy hoztak egy törvényt, január 1-jén már hatályba akarják léptetni, de egyébként közben még a másik törvényen is át kell vezetni. Ahelyett, hogy egy normális tempóban hozták volna meg az eredeti törvényt, és akkor bőségesen lett volna idő arra, hogy akár további jogszabályi változásokat végig lehessen gondolni, most ez az őrült, rohanó tempó van. De ez azért van, mert maguknak minden nagyon sürgős; mert olyan mértékben szúrták el ezt a dolgot az elmúlt évtizedben, hogy a lehető legsürgősebben kell a károkat kezelni.

Hozzá kell tennem, miután szerintünk elszúrták, ezért mi a károk csökkentésében biztosan partnerek lennénk, csak akkor beszéljünk már erről a dologról őszintén, és azért ne zúdítsunk rá úgy egy újabb kanyart, egy újabb változást, egy nagyon alapvető változást a szakképzésre, a közoktatás világára, hogy egyébként nincs idő arra, hogy normálisan elő legyen készítve a változás és normális idő legyen a végrehajtására.

Szóval, azt mondtam, hogy elvileg elképzelhető vagy lehet úgy működtetni egy rendszert. Attól még, hogy a ’90-es évek elején azt a szabályrendszert erősítette meg az akkori oktatási kormányzat, amelyik a közoktatási törvényt érvényben tartotta a szakképzés rendszerére is, és ez kettős szabályozást hozott létre, nem szükségképpen kell hogy így legyen.

Van azonban egy nagyon fontos probléma ezzel a fajta történettel. Azokban az országokban működik jól ez a típusú szétválasztás, ahol az alapfokú oktatás, beleértve az alsó középfokot is, megfelelő alapokat nyújt a szakképzéshez. Szerintem egyetlen olyan képviselőtársam sincs, aki nyugodt szívvel merné állítani, hogy mondjuk, a szakiskolába kerülő gyerekek esetében ők olyan alapokkal jönnek a közoktatás alapfokából, ami biztosan megalapozza a szakképzést; hogy velük már nem kell ebből a szempontból foglalkozni, ott már nincs oktatási feladat, ott valójában már csak a szakképzésre van szükség.

Ennek többfajta oka van. Egy része pedagógiai, más része azonban egyszerűen abból következik, hogy túl rövid az alapfok és az alsó középfok. Ez nagyjából Magyarországon elég bonyolult módon, de a felső tagozatnak felel meg. Mindkét iskolafok túl rövid. Tehát lehetett volna abba az irányba elmenni, hogy leválasztjuk a szakképzést. Ugye, azért voltak a szakközépiskolák és a hagyományos szakiskolák ebben a sajátos kettős rendszerben, mert közoktatási hiánypótló, felzárkóztató funkcióik is voltak. Ezt önök leépítették, tönkretették, különösen a szakiskolák esetében  szakközépiskolák jelenlegi nevük szerint. Most szeretnék visszacsinálni, de közben meg kiveszik őket a törvényi szabályozás alól. Azzal egyetértünk, hogy csinálják vissza, hogy hozzák vissza a hiánypótlást, a képességek fejlesztését a szakiskolába, mert látjuk azt, hogy anélkül nem működik. És ebben például képviselő úr szavaival mélyen egyetértek. De akkor meg az úgy nem fog működni, hogy közben egyébként megszüntetjük a közoktatással való szerves kapcsolatát ennek az intézményrendszernek.

Lehetett volna itt mindenféle megoldást találni, és tudom, hogy a kormány ilyeneken gondolkozott is, hogy előre nulladik évfolyam, hátra kilencedik évfolyam, hogyan lehetne ezt a rendszert fejleszteni. Nézzék, az nem nagyon működik…  majd biztos mondanak nemzetközi példát, ahol működik. Ha szakmai konferencián lennénk, akkor elvitatkoznánk azon, hogy ez miért van így vagy miért nincs így. Magyarországon minden tapasztalat szerint 14 éves korra a gyerekek jó részét nem lehet arra a szintre hozni, ahol egyébként a szakképzés igényeinek és utána a szakmában való megmaradás igényeinek meg tudnának felelni.

Ha ez így van, akkor vagy a szakképző intézménynek kell lennie közoktatási funkciójának, akkor ilyen jogi szabályozás is kell, ezt kidobták most a törvényből, vagy pedig meg kell nyújtani a közoktatás keretébe tartozó, általánosan képző iskolarendszert. Mind a kettő jó megoldás, mindegyiknek van előnye és hátránya, de önök egyiket sem teszik, és különösen hiányzik az, hogy elemezték volna azt, hogy az egyes megoldásoknak milyen előnyei és hátrányai vannak.

Ennek következtében a mostani törvénymódosítás lényegében az érdemi kérdésekkel nem foglalkozik. Nem oldja meg a problémát. Egyetértek államtitkár úrral, meglepő fejlemény, ez valóban egy technikai törvénymódosítás. Az a baj, hogy a probléma nem technikai. A probléma alapvetően szakpolitikai és stratégiai. És ezt a stratégiai problémát nem oldják meg. Ahol eddig a köznevelési törvény szerepelt, oda beírták, hogy a köznevelési és a szakképzési törvény. Ezzel nem oldottak meg semmit. Ettől nem tudjuk, hogy ilyen szabályozás van, nem tudjuk, hogyan működik a rendszer.

Általánosságban azt szeretném még ehhez elmondani, hogy egyébként én azt egy téves felfogásnak tartom a mostani kormány logikájában, hogy mindenféle tárcaharcok és minisztériumi harcok okán elválasztja egymástól a közoktatás, a szakképzés és a felsőoktatás irányítási rendszerét. Vonatkozhatnának erre külön jogszabályok, még egyszer mondom, ennek van jó megoldása, ugyanakkor meggyőződésem, hogy egységes ágazati irányítás kell az egész rendszer fölött, szívem szerint azt mondanám, hogy még a felnőttképzés fölött is, ami egyébként a mi kormányunk idején sem volt így, de szerintem akkor is tévedés volt.

Azt kell tehát mondanom, hogy csak elképesztő szükség lenne ebben az országban egy egységes, jól működő oktatási tárcára, amelyik az oktatás egészét átfedi. Most is látjuk, hogy milyen problémákat okoz az, hogy a két tárca különböző irányba rángatja a szekeret. Most persze értjük, hogy éppen az Innovációs Minisztérium van nyerő helyzetben a bonyolult technológiai összefüggések miatt, és ő húz magához mindent. Államtitkár úr ezzel elégedett, ezt nem csodálom, de az a helyzet, hogy esetleg jön majd egy új EMMI-miniszter, aki jobb viszonyban lesz a miniszterelnökkel vagy felszálló sztár lesz, és akkor majd esetleg megint visszarángatják az egész rendszert.

Ez nem nagyon jó az oktatásnak, és szakmailag sem jó. Tudják, van egy alapvető probléma: a gyerek az ugyanaz. Onnantól kezdve, hogy tulajdonképpen már bekerül a bölcsibe vagy akár lejjebb, a csecsemőkori ellátásokba, minimum odáig, amíg befejezi a szakképzést vagy megkapja a diplomáját, ugyanaz a gyerek. És az nem nagyon tesz neki jót, ha különböző szemléletű, széteső rendszerekben próbáljuk őt képezni.

Két konkrét ügyről szeretnék szólni, az egyikkel nem fogok meglepetést kelteni: ez az alternatív iskolákra vonatkozó szabályozás. Drága államtitkár úr, én mindent értek. Csak azt mesélje már el nekem, hogy mi köze van ennek a szakképzési törvényhez. Megmondom: az égadta világon semmi.

(18.40)

Maguk le akarnak számolni az alternatív iskolákkal. Már nyáron bevezettek egyfajta szabályozást, az nem jött be, mert kiderült, hogy a Waldorf-iskolák érdekérvényesítő ereje elég nagy ahhoz, hogy ne lehessen velük olyan simán kitolni, most pedig megpróbálnak egy másik szabályozást. Tudom, most megint megígérték a Waldorf-iskoláknak, hogy de ők kivételek lesznek. Csak van még rajtuk kívül is egy sor alternatív iskola. Azt mondja államtitkár úr, hogy majd itt az fog történni, hogy itt most már nem lesznek bürokratikus szabályok. Aha! Magyarul: nem lesz semmilyen garancia, nincs semmilyen szabályozás arra, hogy milyen módon engedélyezik az iskolákat és milyen módon nem. Innen kezdve ez főúri keggyé válik, majd eldönti az adott tárca, adott miniszter  most éppen ez a miniszter, máskor másik miniszter, ki tudja , hogy mi a jó alternatív iskola, mi nem. Egyben biztos vagyok: az Erdoğan-féle török iskola mindig jó iskola lesz, amíg önök vannak kormányon, akármit csinálnak és akármilyen terrorista kapcsolatai vannak. De ezen kívül, hogy ki lesz a jó iskola, majd azon múlik, hogy a miniszternek éppen ki rokonszenves, meg hogy a fideszes képviselőknek hova járnak a gyerekei, és hol lobbiznak vagy kiért lobbiznak hatékonyan.

Még nagyon röviden szeretnék szót ejteni a felnőttképzési törvényről és annak módosításáról. Miután attól félek, hogy már képviselőtársaim türelmét is kellően igénybe vettem, csak annyit szeretnék kiemelni, hogy a felnőttképzés területén van egy sor olyan szabály, amely ugyan szintén nem a szakképzési törvényhez csatlakozik, tartozik vagy kapcsolódik, de egyébként jó szabályok, rendeznek bizonyos kérdéseket, rendezettebbé, szabályosabbá teszik a felnőttképzés világát, ami nem csak a felnőtt szakképzésből áll, árulom el csendben képviselőtársaimnak, mert el szokták felejteni. De akkor nem kell ezt begyümöszkölni ebbe a jogszabályba, hanem dolgozzanak ki és hozzanak be egy felnőttképzésitörvény-módosítást, rakjuk rendbe ezt a területet, szerintem mindenkinek lenne erre hajlama! Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Rendkívül nyugtalanítónak tartom azt, amit Pósán képviselő úr mondott, mert ezek szerint számíthatunk arra, hogy a többi egyetemi gyakorlóiskolában is olyan nagyon-nagyon magas tandíjak lesznek, mint amit a debreceni iskolában önök létrehoztak. (Taps az ellenzék soraiban.  Dr. Pósán László közbeszól.)

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Kezdünk a lényegi kérdésekről beszélni, bár attól tartok, hogy ezek csak áttételes módon csatlakoznak a mostani törvényjavaslathoz, de miután államtitkár úr megengedte magának, hogy szélesebb kitekintésbe és kontextusba helyezze a törvényjavaslatot, így magunk is megtesszük ugyanezt.Azt kell tehát elmondanom, hogy ha egyetértünk abban, hogy a korai iskolaelhagyás probléma, ha jól értem, ebben mindannyian egyetértünk, akkor mondják el nekem, hogy ezt miért a „jobb kezemmel megvakarom a bal fülemet” módon akarják megoldani. Miért úgy oldják meg? Mert azt értem, amit államtitkár úr mond, hogy nem a 18 év a lényeg, hanem az első szakképzettség megszerzése. Egyébként ez egy tárgyalási alap lenne, hogy azt mondjuk, hogy a tankötelezettség az első szakképzettség megszerzéséig tart, de önök nem ezt mondják. Önök azt mondják, hogy a szülő oldja meg. Hogy oldja meg a szerencsétlen, amikor egyébként a tankötelezettség nemcsak arról szól, hogy a szülőnek iskolába kell járatni a gyerekét, hanem arról is szól, hogy van kötelező ellátást nyújtó iskola?! Arról is szól, hogy nem lehet kirakni a gyereket az iskolából. Ez bizonyára elkerülte az önök figyelmét.

Most elárulom, hogy benyújtottunk egy olyan módosító indítványt ellenzéki képviselőtársainkkal közösen, amely pontosan ennek az intézkedésnek a másik oldalát tartalmazta. Pontosan azt tartalmazta, hogy egyébként hogyan lehet biztosítani az első szakképzettség megszerzéséig azt, hogy a gyerekek bent maradhassanak ebben a szakképzőiskola-rendszerben. Ezt a kormány nem támogatta, fideszes képviselőtársaim meg leszavazták. Innen kezdve meg, már bocsássanak meg, de az, hogy még a szülőkre egy terhet megpróbálnak rárakni, ez nem a megoldás, hanem a probléma része. Mondhatnám azt is, hogy egy álságos megoldás, de ez talán sértő lenne, és igyekszem megfelelni az önök magas elvárásainak.

Másodszor: őszintén szólva, az egy értelmetlen vita, hogy Palkovics miniszter úr mondott egy  hogy mondjam?  jól hangzó, de a valóságot nem kibontó állítást a szakgimnáziumba és a gimnáziumba való jelentkezésről. El kell árulnom ugyanis önöknek egy nagyon egyszerű tényt. (Dr. Vinnai Győző: A tények makacs dolgok.) A tények bizony makacs dolgok, és a tények szerint bizony mindig többen kezdték meg a tanulmányaikat szakközépiskolában, majd szakgimnáziumban, mint általános gimnáziumban 9. évfolyamon. (Sic!) Mindig többen jártak gimnáziumba, mint szakközépiskolába vagy szakgimnáziumba. Azt is elmondom, miért, mert abból van 6 osztályos meg 8 osztályos is.

Ennek következtében aztán ez a helyzet, amire most rácsodálkozott miniszter úr, én értem, mert most kapta meg a szakképzést, megörült neki, evvel nincs semmi probléma, ez mindig is így volt. Ez nem bizonyítja ugyanakkor azt, hogy a szakképzés vonzóbbá vált, sőt csökkent ugyanis evvel egy időben a szakiskolába  most éppen szakközépiskolának hívják, de persze nem az  járó gyerekek száma. A szakképzésbe jelentkezők aránya nem növekedett, az ott tanulmányaikat kezdők aránya nem növekedett. Nőtt egyébként az érettségit adó középiskolába járók aránya, ennek meg örüljünk együtt, merthogy abban egyetértünk, elmondta képviselőtársam is a Fidesztől, hogy az egy cél, mert a munkaerőpiac ezt értékeli.

Tehát pontosan fogalmazok, hogy ne legyen félreértés, pontosabban ez úgy van, hogy nőtt a szakgimnáziumban, és nőtt a normál gimnáziumban tanulmányaikat kezdők aránya is, de nem borultak föl az arányok, nem változott semmi lényegesen ezen a területen. Hogy mondjam, ez nem politikai kérdés, szerintem mindannyian örülnénk, ha sokan járnának érettségit adó középiskolába, azt meg már bízzuk a szülőkre, hogy eldöntsék, hogy melyik gyereknek való a szakképzés, és melyiknek nem való a szakképzés. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ARATÓ GERGELY (DK): Én viszont azt szeretném elmondani, hogy rossz néven vettem Tordai képviselő úr bírálatát, és azt kell neki mondanom, hogy mivel én pedagógus vagyok alapvető végzettségem szerint, én a legkisebb eredménynek is örülök, a legkisebb előrelépésnek is, és tudom, hogy a dicséret mindig sokkal jobban motivál, mint a szidás, úgyhogy köszönöm, hogy államtitkár úr szóba áll velünk. (Derültség és szórványos taps az ellenzéki padsorokban.) Még akkor is, ha sajnos, és alapvetően ezért kértem szót, ténybeli hiányosságokkal küzd, de ezeket nyilván pótolni fogja a következőkben.Ugyanis az egyházi és alapítványi iskolában dolgozó pedagógusok ugyan formailag a munka törvénykönyve alatt állnak, ámde a köznevelési törvény szerint, ami eddig rájuk is vonatkozott, ugyanakkor azonos jogokat élveznek az állami rendszerben tanító pedagógusokkal. Köszönjük, hogy fölhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak az állami intézményrendszerben dolgozó pedagógusok vesztik el a közalkalmazotti státuszukat evvel a törvénymódosítással, hanem az egyházi és az ezen kívüli alapítványi szférában, szakképzésben dolgozó pedagógusokkal és oktatókkal is kitoltak, nemcsak az állami rendszerben oktatókkal.

Másrészt azt mondja, hogy abszurd az, hogy a diákok majd munkaviszonyban lesznek, és a pedagógusok meg közalkalmazotti státuszba kerültek volna, vagy maradtak volna. Ez tényleg abszurd, de azért abszurd, mert mi az ördögért kell munkaviszonyba helyezni a diákokat? Az nem arra való, hogy a képzés abban folyjon. Volt erre vonatkozó státusz eddig is, megfelelő jogi forma, azon lehetett volna farigcsálni.

(19.50)

Ez egy ilyen formális izé, hogy most bemutassák, hogy tényleg de nagyon duális képzés van. Ettől még semmi köze nem lesz a munkaviszonyhoz, csak arra jó, hogy ezzel lehessen dicsekedni. És mellesleg arra  és ez a nagyobb baj , hogy csökkenjen a diákok védelme a munkahelyeken. Ez pedig nagyon nem jó.

Végül pedig: dehogy abszurditás, elárulom, ma is egy sor közintézményben dolgoznak közalkalmazottak és munkavállalók együtt, ez nem okoz semmilyen drámai problémát. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megszokhattuk már ebben a parlamenti ciklusban, ebben az időszakban, hogy ahogy önök őrzik az Országgyűlés méltóságát, egy törvényjavaslatot soha nem szabad a címéről megítélni. Arra lehet számítani, hogy ha egy olyan ártatlan címe van egy törvényjavaslatnak, mint egyes törvények jogharmonizációs célú módosítása  ez egy csodálatos cím, ha ebből valaki így olvasatlan megmondja, miről szól, annak előre gratulálok , akkor abban biztos, hogy valami nagy disznóság van. Nem okozott nagy meglepetést ez a törvényjavaslat, és most nem is kimondottan a két- vagy háromkerekű járművek, valamint a négykerekű motorkerékpárok jóváhagyásáról és piacfelügyeletéről szóló 2013. január 15-ei európai parlamenti és tanácsi rendeletben foglalt szabályok érvényesítésére gondolok. Azt gondolom, hogy ebben viszonylag könnyen konszenzusra juthattunk volna, pláne mert kötelező jogszabály, Magyarországra nézve is kötelező; még csak nem is az egyébként a témához, már az eredeti, a jogharmonizációs célhoz kevésbé kapcsolódó, a nyaralóhajók engedélyezésével kapcsolatos szabályokra. Bár hozzá kell tennem, hogy ott azért kíváncsi lennék, hogy esetleg a nyaralóhajók bevezetése mögötti üzleti körök feltárása során nem bukkanunke majd ismerős nevekre. (Korózs Lajos: Révész Máriusz!) Majd az idő megmutatja.

Ő jelentette… (Csárdi Antal közbeszól.) Ő jelentette be, de ha ő bejelenti, akkor biztos, hogy nem övé a hajó, én ebben biztos vagyok, ez összeférhetetlen is lenne, és nincs benne a vagyonnyilatkozatában (Derültség az ellenzéki képviselők padsoraiban.), de arra kíváncsi lennék, hogy kié. Bizonyára nem is a Maharté. Szóval, azért itt lesznek izgalmas kérdések.

Értjük, hogy ezt is könnyebb egy ilyen törvényben benyújtani, mint külön törvényt csinálni róla és vitatkozni, hátha nem vesszük észre. Mégiscsak azt szeretném mondani, hogy természetesen mindannyiunkban elsősorban az hagyott mély nyomot, hogy ebben a törvényjavaslatban kezdődött meg a nagyvárosi választókkal szembeni bosszúállás. Ez a javaslat leginkább erről szól. Nem csoda, hogy nem is vette a minisztérium a nevére, illetve már a nevére vette, de nem ő jelentette be, hanem az egyébként kiváló, ámde elvileg nem a közlekedési kérdések szakértőjének számító Tuzson Bence államtitkár úr kapta meg azt a megtiszteltetést, hogy elővezesse ezt a dolgot mint az önkormányzatok megszüntetéséért felelős kormánytag.

Így aztán azt kell mondanom, a javaslat mégiscsak leginkább arról szól, hogyan lehet még inkább gúzsba kötni az önkormányzatokat. Ha már elkövették a legtöbb budapesti választó, meg jó pár nagyváros választói azt az udvariatlanságot a nemzeti együttműködés rendszerével szemben, hogy nem fideszes polgármestereket, testületeket választottak, valahogy meg kell őket rendszabályozni. Rájuk nem lehet csak direkt törvényt hozni, mint ránk, hogy fogjuk be, meg mit csináljunk, meg merre nézhetünk, meg mit mondhatunk Kocsis Mátéról, meg mit nem. Hát, akkor őket majd pénzügyileg kell gúzsba kötni. Sajnos, azt kell mondanom, hogy ha voltak olyanok ebben a Házban, akik még hisznek a miniszterelnöknek, énszerintem ezen az oldalon kevesen tartozunk közéjük, azok most bizonyára csalódtak, mert a miniszterelnök úr a választás után hirtelen ijedtségében megígérte, hogy együtt fog működni az ellenzéki önkormányzatokkal.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Hát, nesze nekünk együttműködés! Valójában arról van szó, hogy szigorú szabályokkal kötik gúzsba az önkormányzatokat.

Ha már Tarlós Istvánt szóba hozták, drága képviselőtársaim, akkor idézzük fel ezt a nagyjából egy évvel ezelőtti helyzetet, amikor rájöttek arra, hogy Budapestet nincs esélyük megtartani egy klasszikus fideszes pártkatonával. Így lett aztán egyikükből például az ellenzéki képviselőket rendszabályozó frakcióvezető, az egyik aspiránsból. Rájöttek arra, hogy mégiscsak szükségük van Tarlós Istvánra, akit leginkább nyugdíjba küldtek volna előtte, de hát előállt egy olyan helyzet, amikor kivételesen alkuhelyzetbe került az önök kormányával szemben. Akkor kötöttek egy sor megállapodást, amiről az óvatlanul őszinte Gulyás Gergely azt mondta a választás előtt, hogy nem lesz érvényes, ha nem Tarlós István lesz a főpolgármester. Majd az ennél sokkal rutinosabb miniszterelnök úr, akit nem kísértett meg az igazmondás ebben az esetben sem, azt mondta, hogy dehogynem, érvényes lesz, nem úgy van az, ez egy fővárossal kötött megállapodás.

Ezt a megállapodást önök most direktben megszegik. Legyen világos: direktben megszegik ezt a megállapodást, megszegik azt a szabályát, amely előírta, hogy ilyen, a fővárost jelentősen érintő javaslat csak egyeztetés után kerülhet a parlament elé.

(21.00)

Az nem egyeztetés, hogy bejelentik sajtótájékoztatón. Az lehet, hogy az internet nem része a társadalmi vitának, de a személyes beszélgetés és esetleg a telefonbeszélgetés is ezt felválthatja  én ezt elfogadom, ha az ITM-nek túl korszerűek az online megoldások. Na de mégiscsak az a helyzet, hogy se postagalamb, se lovasfutár, semmi nem volt (Derültség az ellenzék soraiban.), hanem tartottak egy sajtótájékoztatót, ahol elmondta államtitkár úr azt, hogy ezt kapjátok ti, nem az iparűzési adó szabad felhasználását. Ha elolvassa most valaki ezt a jogszabályt, akkor láthatja belőle, hogy az önkormányzatnak arra van joga, hogy beszedje az iparűzési adót, és arra költse, amire a kormány szeretné  csak ez nem önkormányzás.

És azt gondolnám, hogy el kellene dönteni... (Dr. Kovács Zoltán közbeszól.) Ha ismerné képviselőtársam a fővárosi számokat  úgy tűnik, nem ismeri, de majd Csárdi képviselő úr felvilágosítja, én erre nem vállalkozok. Szóval, azt kell mondanom, hogy ha azokat a feladatokat, amelyeket ott leírnak, ellátja a főváros, rendkívül kevés mozgástere marad.

Azt szeretném tehát mondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy legyen világos: ez nem egy szakmai részletkérdés, ez egy politikai játszma. De ismét azt tudom önöknek mondani, amit egy más témában ma már mondtam, hogy el kell dönteni, mit szeretnének. Lehet élezni a helyzetet, lehet megpróbálni megbüntetni a fővárosiakat, lehet megpróbálni megbüntetni a nagyvárosi választókat, de vannak a politikának eszközei nem csak a kormányzati hatalomban.

Egy dologról biztosíthatom önöket: a Demokratikus Koalíció és a többi ellenzéki párt is mindent meg fog tenni azért, hogy megvédje az embereknek azt a döntését, amit meghoztak, és megvédje azokat az önkormányzatokat, amelyek a szabadság kis szigetei ma Magyarországon. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Amikor az ember először látja ezt a törvényjavaslatot  és államtitkár úr is erről beszélt , akkor azt gondolná, hogy annyira nincs más dolguk az Innovációs és Technikai Minisztériumban (Schanda Tamás: Technológiai!), Technológiai Minisztériumban, bocsánat, hogy már csak egyetlen problémájuk maradt: hogy rendbe hozzák a definíciókat a nyári, fölötte viharosra sikerült törvénykezés után. Pósán képviselő úr ezt a dinamikusan előre haladó vonat képével érzékeltette, hogy újabb és újabb állomásokra érkezik. (Dr. Pósán László közbeszólása.)

(22.40)

De azt mondta... Hát, vonatról nem beszélt, az az én képzeletem volt, csak mondta, hogy megyünk tovább-tovább: újabb állomások. Na, hát azért itt… Szóval, hogy itt mégiscsak nem arról van szó, hogy itt egy ilyen tervezett folyamat van, ahol haladunk állomásról állomásra, sokkal inkább arról, hogy sikerült egy olyan gyenge minőségű jogszabályt előállítani nyáron a nagy rohanásban, hogy sok minden nem volt benne tisztességesen elvégezve, és azt gondolta a minisztérium, hogy jönnek a hosszú téli esték, ráérnek, akkor kireszelgetik ezeket, meg kijavítják. Ugye, ez mindig egy ilyen fontos minisztériumi pótcselekvés, hogy a definíciókat javítgatják a törvényben. Ezt hihetnénk, hogy erről van szó, de hát persze nem. Ezért még nem jött volna ide államtitkár úr, hogy egy kellemes estét töltsön velünk, és nem vették volna igénybe az Országgyűlés egyébként is meglehetősen leterhelt képviselőit.

Sokkal inkább arról van szó, hogy sajnos, vagy nem sajnos, azt hiszem, sajnos, mert ha már létrehozták ezt a szörnyszülöttet, létrehozták azt az új szervezetet  amit ugye harmadik szereplőként be akarnak építeni ebbe az intézményrendszerbe, teljesen fölöslegesen egyébként, ma ugye már beszéltünk a háromkerekű motorkerékpárokról, hát végül is lehet azt úgy képzelni, hogyha valami egyébként jól működött az innovációs hivatallal és az MTA-val , akkor még beraknak egy harmadik kereket is. De úgy látom, hogy nem találták el funkcionálisan, hogy hova is kell ezt a kereket rakni, szóval egy sor dolgot nem sikerült létrehozni és működtetni úgy, ahogy ezt elképzelték vagy ezt elgondolták.

Említették már képviselőtársaim, és én is szeretném megemlíteni, hogy jól láthatóan az az egyik fő problémájuk, hogy miniszter úr a maga végrehajtó emberét nem bírta beültetni megfelelően erős pozícióba, mert elkövették azt a hibát, hogy pályázatot írtak elő a titkárság főtitkára vagy valami hasonló szürreális nevet viselő pozícióhoz. Ugye, ez az a pozíció, akié az érdemi hatalom, mert értjük azt, hogy elnök úrnak nem az a dolga, hogy tudománypolitikai részletekkel vesződjön.

Neki az az elsődleges feladata, hogy lelkes legyen a miniszterelnök Közel-Kelet-politikájáért, bármi is éppen az, és ezt kiválóan teljesíti. Tehát Szigeti úrnak kéne itt működtetni ezt az egyébként meglehetősen nagy szervezetet, csak éppen semmilyen felhatalmazása nincs hozzá.

Ezért került elénk ez a törvénytervezet. De azért mégiscsak fel kell tennünk azt a kérdést, hogy ha most ebben a törvényben hoznak egy olyan, egyébként abszurd szabályt, hogy amíg nem sikerül kiírni egy pályázatot  nem tudom, mi ennek az akadálya, tehát nehezen tudom elképzelni, hogy mi okozza ezt a nehézséget, hogy kiírjanak egy pályázatot, pláne, ha már tudják, hogy ki fogja megnyerni, mert gondolom, Szigeti úr, de , amíg ez nem történik meg, addig ideiglenesen a titkárság elnökségének titkársága, vagy valami hasonló, ugye a miniszterelnök úr és baráti köre, akit oda kinevezett, az kinevezhesse ezt a főtitkárt. Azt a személyt, aki pótolja egyben a főtitkárt és a főtitkárhelyettest, azaz egy személyben két személy lesz rögtön  így értjük a KDNP lelkesedését is. De hát a lényeg mégiscsak az ebben a dologban, hogy ilyenfajta módon önök most megpróbálnak megoldani egy olyan helyzetet, ami egyébként érthetetlen okokból állt elő egy ilyen meglehetősen kevéssé elegáns átmeneti szabállyal.

Akkor egy kérdést szeretnék feltenni: ha most kell ezt törvényben rendezni, ha nem volt pályázat, ha nincs főtitkár, akkor milyen alapon írogat leveleket az intézetek igazgatóinak? Milyen alapon ír ráadásul olyan leveleket, amiket könnyen lehet, hogyha az intézetigazgatók végrehajtanának, akkor bűncselekményt követnének el? Hogyan működik ez a szervezet? Hogyan működik ez a nagyszerű kutatási infrastruktúra, ha ilyen alapvető jogi és szervezeti feltételeknek nem képesek megfelelni?

Ami pedig Juhász Hajnalka képviselő asszonyt illeti és a lelkesedését az iránt, hogy a fiatal kutatóknak milyen jó lesz, egyetértünk, a fiatal kutatóknak tényleg jó lesz, mert elmennek ebből az országból, mert elüldözik őket ezzel a tudománypolitikával. Csak az országnak lesz rossz, mert elveszti a jövő tudományos elitjét. Köszönöm szépen.

ARATÓ GERGELY (DK): Ne irigykedjen, Csárdi képviselő úr, rá is sor kerül előbb-utóbb! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért csodálatos hozzászólás volt, és hadd kezdjem evvel! (Nagy Csaba: Köszönöm.) Szívesen! Még akkor is, ha némi logikai ellentmondást érzékeltem abban, hogy képviselő úr először elmondta azt, hogy a kulturált vitának itt van a helye, és hogy egyébként milyen fontos, hogy az ellenzék ebben elmondhatja a véleményét, és legyünk ezért hálásak. Majd azt mondta, hogy ez egy politikai cirkusz. Tehát ugyan hozzászólhatunk, de az ön véleménye erről rendkívül rossz, hogy mi ezzel a joggal élünk is. (Nagy Csaba: Nem, nem ezt mondtam!) Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy mindezek mellett ez egy olyan hozzászólás volt, amelyet itt tőlünk telhető türelemmel végighallgattunk, legfeljebb nem értünk vele egyet.

(4.00)

Nem tudom, feltűnte  én most megfigyeltem ezt a ma esti vitát afféle kutató társadalomtudósként , és nagyon érdekes volt megfigyelni, hogy az ellenzéki bekiabálások stílusa és hőfoka és a mondanivaló között mi volt az összefüggés. Bányai képviselő úr beszéde alatt  nem tudom, figyeltéke  nemhogy hangos kiabálás nem volt, de még csöndes beszólás is alig. Ugyanakkor… (Dr. Varga-Damm Andrea: Mert nem mondott olyat!) Merthogy nem mondott olyanokat, tisztelt képviselőtársaim, mert nem gyalázta az ellenzéket, nem összevissza beszélt, nem kommunistázott, hanem egy higgadt szakmai véleményt mondott el. Sokan vagyunk itt az ellenzéki oldalon, akik boldogan folytatunk érdemi szakmai vagy akár politikai vitát, akár éles vitát is kulturált keretek között, hogyha erre módunk van, ha erre módunk van a szabályok szerint, és hogyha olyan dolgokról beszélünk és olyan módon, amelyek egyébként idetartoznak, és amelyekről lehet érdemben eszmét cserélni. És nem véletlen, hogy ha itt Böröcz képviselő úr vagy Boldog képviselő úr hozzászólását már nagyobb izgalom követte (Böröcz László közbeszól.), de önök azok, képviselőtársaim, akik nem szakmai érveket mondanak, nem politikai érveket mondanak, hanem simán gyalázzák az ellenzéket. Önöktől erre telik, de akkor ne csodálkozzanak, hogyha ezzel szemben pedig van egyfajta határozott ellenkezés!

Nem állom meg, tekintettel arra, hogy a képviselő úr  és ezért nyilván nem hibáztatom a képviselő urat, mert olyan szerencsés  nem élte meg azt az időszakot, amikor kötelezően tanulnia kellett mindenkinek az iskolában ezt-azt a kommunizmusról, de azt a tévhitét, hogy a kommunisták állandóan a demokráciáért aggódtak, szeretném eloszlatni. Ez nem így van, tisztelt képviselő úr. A kommunisták sokfajta aljasságra képesek voltak, de a demokráciáért érzett kínzó aggodalom nem tartozott közéjük. Konkrétan Lenin, aki mégiscsak egy elég hiteles kommunista, azt mondta, hogy a demokrácia is egy államforma, amelynek el kell tűnnie, és bár diplomája kétségkívül volt, de liberálisnak sem nevezném, már csak azért sem, mert meglehetősen határozott módon lépett fel azokkal szemben, akiknek például a demokrácia vonatkozásában más véleményük volt, mint neki, akár szociáldemokraták voltak, akár népi forradalmárok, akár pedig liberálisok. Szóval, tisztelt képviselőtársam, én természetesen nem akarom korlátozni, hogy ön miről beszéljen, de szerintem az a helyes, hogyha ezt a tárgy kellő ismeretében teszi meg, és nem egy-egy jópofa mondás kedvéért, amelyről azt gondolja, hogy biztosan mókásnak fogjuk találni, vagy erős érvnek fogják találni az ön hívei, ne távolodjon el a tárgyszerűségtől.

Azt mondja Boldog képviselő úr, hogy ő szívesebben olvasott volna ma este otthon mesét a gyermekeinek. Az enyém sajnos már nincs olyan korban, hogy mesét olvassak neki, de én is szívesebben beszélgettem volna vele ma este. Csak van köztünk egy különbség, képviselő úr, és ez egy fontos különbség: ön szavazta meg azt a napirendet, amelyik alapján most tárgyalunk (Dr. Varga-Damm Andrea: Igaz! Így van!), én meg nem szavaztam meg. (Derültség és taps az ellenzék soraiban.) Ez az aprócska különbség van, és ezt nem a személyeskedés okán hozom ide, hanem azért, hogy felhívjam a figyelmet egy nagyon fontos tényre: a mindenkori többségnek sokkal nagyobb lehetősége van arra, hogy alakítsa a parlament működését, beszédstílusát, hogy valamilyen módon alakítsa azt, hogy miképpen működik ez a parlament.

Ha önökben komoly aggodalom van a parlament működése iránt, akkor azt javaslom, elsősorban azon gondolkozzanak el, hogy önök a többségi pozíciójukkal hogyan tudnak úgy élni, hogy egyébként ez megteremtse a lehetőséget az értelmes és higgadt vitára, említettem délelőtt, hogy például úgy, hogy nem 37 törvényt tárgyal a parlament egy héten. És ne haragudjanak, de ezt nem az ellenzék csinálta így, nem mi kértük, hogy tárgyalhassuk egy nap az országgyűlési törvényt, az igazságszolgáltatás átszervezését, a szakképzést meg a közlekedést  meg nem is tudom, mi volt a többi még ma (Közbeszólások az ellenzék soraiból.) , meg a tudományt meg a bánat tudja, micsodát, és a halgazdálkodásról ne is beszéljünk! (Derültség és közbeszólások az ellenzék soraiból. ) Szóval, azt kell önöknek mondanom… (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Zrínyi-év!)  és a Zrínyi évet, azt nem mi kértük, ezt kaptuk önöktől. Ez nyilván nem könnyíti meg a vitát.

Azt mondja a háznagy asszony, hogy az ellenzék itt időnként látványos akciókkal próbálja felhívni magára a figyelmet, de ennek oka van; ennek az az oka, hogy önök lényegében megszüntették a parlament nyilvánosságát. Mert értem, amit a képviselő úr mond, hogy az interneten rá lehet keresni, és lehet nézni, de azért ez ma még nem tartozik az általános szokások közé. Ugyanakkor a tévéközvetítést megszüntették, aminek egyébként komoly nézőtábora volt, amely visszajelezte annak idején, 2010 előtt önöknek is, nekünk is azt, hogy mit látott a parlamentben, és olyan viszonyokat teremtettek az elsősorban ilyen típusú hírek és információk közlésére feljogosított és kötelezett közmédiában, ahol nem jelennek meg az ellenzéki vélemények. Ne haragudjanak, egyperces híradóban a foci szünetében én nem szoktam látni szellemes, ámde rövid parlamenti ellenzéki hozzászólásokat, ezzel szemben mindenféle fontos információkat tudok meg arról, hogy éppen az önök propagandája szerint mi fontos, és milyen munkasikereik vannak.

Ha már itt a kommunista időket emlegetjük, csodálatosan emlékeztet a ’80-as évek tévéhíradóira azzal a különbséggel, hogy itt nem Grósz Károly, hanem Szijjártó miniszter úr avat, és nem gonosz imperialisták vannak, hanem gonosz Soros György, és a migránsoktól kell félni, és nem a…  nem is tudom, kitől kellett akkor félni. Akkor már olyan kevésbé kellett egyébként, az ’50-es években kellett a kártevőktől és a szabotőröktől annyira félni, mint most a migránsoktól. De hát, szóval lássuk be… (Közbeszólás az ellenzék soraiból: A tőkés!) Az azonos, a tőkések így is gonoszak, meg úgy is gonoszak, tehát ebben nincs különbség  ez a közös pont.

Szóval, visszatérve erre a dologra: amit mondani szeretnék, az az, hogy az ellenzék azért kényszerül arra, hogy időnként harsány, például az én személyes ízlésemmel nem mindig találkozó eszközöket használjon, mert nemigen jut hozzá azokhoz a civilizált eszközökhöz, ahhoz a fajta parlamenti nyilvánossághoz, ami az alapja egyébként egy higgadt vitának.

Többször hivatkoztak arra is, hogy nem korlátozzák a képviselői jogokat. Tisztelt képviselőtársaim, azt kell mondanom, hogy de. Merthogy abban nincs vita köztünk, hogy azt a jogát a képviselőknek megszüntetik, hogy szabadon beléphessenek bármilyen közintézménybe, ezzel nem lehet sok mindent csinálni. Egymás mellé kell tenni a két 98. §-t a régi meg az új törvényből, az egyikben benne van, a másikban meg nincs benne. Aztán egy további zavart okoz, hogy Hende alelnök úr azt mondja, hogy már az is törvénytelen volt, hogy bementek a képviselők  ha törvénytelen volt, akkor miért kell most megváltoztatni a törvényt, hogy ne mehessenek be? (Derültség az ellenzék soraiban.) De akárhogy is van ez a dolog, mégiscsak az a helyzet, hogy itt önök egy létező jogot megvonnak. Az egy vitakérdés lehet, hogy szükség vane erre, vagy nem, csak ne tagadják le!

Egyébként meg éppen akkor szüntetik meg ezt a jogot  és ez nyilván nem véletlen , amikor az ellenzék egyre inkább arra kényszerül, hogy éljen ezzel a jogosítványával, azért, és erről több képviselőtársam beszélt, nem akarom ezt tovább folytatni, merthogy nem tesznek eleget az állami szervek, köztük a kormány tagjai annak a kötelezettségüknek, amit a házszabály és az Alaptörvény megállapít számukra. Ugye, a miniszerelnök úr azt válaszolja, hogy: „Boldog karácsonyt!”  mondjuk, ezt megkapta, nem tudom, hogy ő is boldoge vele , de például én magam eddig három alkalommal nem kaptam választ a Pénzügyminisztériumtól arra a viszonylag egyszerű kérdésre, hogy Tiborcz István úr testvére dolgozotte a NAV-ban informatikai beszerzésekben, vagy nem. Ez nem egy bonyolult kérdés.

Szerintem egy közintézmény dolgozóinak a névsora nem egy titkos személyes vagy érzékeny személyes adat, de nem is azt válaszolták, hogy: bebe, nem mondjuk meg, mert személyes adat, hanem egyszerűen nem válaszolnak a kérdésre. Ilyen helyzetben nyilván fontosabbá válik a helyszíni ellenőrzés, nyilván fontosabbá válik az, hogy a képviselők bejuthassanak ezekre a helyszínekre  ezt a jogot önök bizony korlátozni akarják.

Hadd mondjak el még egy dolgot! Visszatekintgetünk 2010 elé  Kovács Zoltán képviselő úr, aki ennek a nagy mestere, most éppen nincsen itt, neki mindig vannak még ilyen megmaradt sérelmei , és biztos vagyok benne, hogy nem volt könnyű 2010 előtt sem ellenzékinek lenni, én ezt elfogadom. De azért egészen mások voltak a parlamenti vita szabályai, egészen más színvonalú válaszok születtek parlamenti kérdésekre, én akkor államtitkár voltam  emlékezhetnek rá azok, akik akkor is itt ültek , itt komoly vitákat folytattunk, és próbáltunk érdemben választ adni. Egészen más volt a parlamenti munka nyilvánossága és ezen keresztül az ellenzék nyilvánossága is.

(4.10)

Nem igazán méltányos összehasonlítani a kettőt, és megint azt kell mondani, hogy a többség teremtette meg ezeket a feltételeket, és nem az ellenzék. A többség teremtett olyan feltételeket, amik jelentősen megnehezítették az érdemi parlamenti szakmai munkát.

Azt tudom mondani, és én őszintén hiszek abban, hogy akik ebben a szellemben szóltak hozzá, ők komolyan gondolják, képviselőtársaim, hogy állítsuk helyre a parlament tekintélyét, hogy hozzuk vissza az értelmes vitát a parlamentbe, hogy kevesebb cirkusz, kevesebb durvaság legyen ebben a parlamentben, akkor ennek megvan a módja. Vonják vissza ezt a törvényjavaslatot, mert egyoldalú módon nem lehet rákényszeríteni szabályokat, a parlament többsége nem kényszeríthet rá a kisebbségire. Ez így nem működik, ez egy diktátum. Ebből nem béke lesz, nem érdemi párbeszéd lesz. Éppen ellenkezőleg: ebből tiltakozás, ellenállás lesz. Ez is egy út, lehet, hogy ez az önök politikai célja.

De ha őszintén azt gondolják, hogy nem ez a cél, hanem az a cél… Azt mondta Bányai képviselő úr, hogy beszéljük meg ezeket a dolgokat. Akkor beszéljük meg, vonják vissza ezt a törvényjavaslatot, és kezdjünk el dolgozni közösen a házszabály és az országgyűlési törvény reformján. Mi erre a Demokratikus Koalíció részéről nyitottak vagyunk. Ez szerintünk is egy rossz házszabály és egy rossz országgyűlési törvény a jelenlegi állapotában is.

Alakítsunk ki egy olyan házszabályt, amely biztosítja egyébként a működőképességet, biztosítja azt, hogy megszülessenek azok a törvények, amelyek mögött ott áll a többség, de biztosítja az ellenzéknek a jogait is arra, hogy értelmes vitában, nyilvánosság előtt elmondhassa a véleményét, hogy érvelhessen a saját elképzelései mellett, hogy esélye legyen arra, hogy az ő javaslatairól is legalább érdemi vita legyen. Ez az ellenzék egyik legnagyobb sérelme, hogy a mi javaslatainkat nem vitában verik le, hanem nem engedik ide, hogy megvitassuk őket. Ez történt minden ellenzéki javaslattal gyakorlatilag az elmúlt években.

Alakítsuk át a szabályokat, és találjuk közösen szabályokat! Akkor el fogom hinni, hogy önöknek tényleg a parlament tekintélye fontos, a higgadt vita, önöknek tényleg az a fontos, hogy az ország dolgait intézzük el, ahogy ezt egyébként méltó módon kell. De amíg nem így történik, hanem diktátumként tolnak be ide egy országgyűlési törvényt és egy házszabály-módosítást, addig hiteltelen ez a szöveg. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az ellenzéki sorokból.)

ARATÓ GERGELY (DK): Különösebben nem vagyok érzékeny arra, hogy milyen stílusban beszélgetnek egymással a parlamenti képviselők, őszintén szólva; ha már itt a régi emlékeket idéztük az imént, és a 2015-ös parlamenti időszakot: egy ideig én ott ültem szemben, akkor ott volt az Oktatási Minisztérium helye, mögöttem Orbán Viktor frakcióvezető úr, bocsánat, akkor éppen nem volt az, pártelnök úr ült, meg a fideszes kemény mag, és folyamatosan üvöltöztek a fülembe, miközben beszéltem. De szerintem ez beletartozik a parlamenti munkába.Azért azt csöndben jelzem Böröcz képviselő úrnak, tudom, nincs jelentősége, és nem is akarom az ön szólásszabadságát korlátozni ebben a dologban: van különbség aközött, hogy a képviselők talán kicsit indulatosak, és közbekiabálnak valamit, vagy van különbség aközött, hogy sarkosan fogalmazzák meg a véleményüket egy vitában a másik politikai nézeteiről, és a kimondott személyes gyalázkodás azért ezen egy picit túlmegy.

(5.20)

De ezt mindenkinek a jó ízlésére bízom. Ezért is kértem szót tulajdonképpen, mert ezt szerettem volna elmondani, hogy az a különbség ebben a kérdésben alapvetően a kormány és az ellenzék álláspontja között, hogy önök azt gondolják, jogukban áll meghatározni azt, hogy mi a helyes, mi a jó, mi az, ami az önök fülét sérti, mi az, ami nem. (Böröcz László felé fordulva:) Hiába rázza a fejét, tisztelt képviselőtársam, ebben a vitában számos alkalommal önök elmondták, hogy az ellenzék viselkedése ilyen meg olyan módon nem tetszik önöknek. Én ezt tudomásul veszem, azt megköszönöm, hogy aggódnak amiatt, hogy a társadalomnak tetszike akár az én viselkedésem, ha már Kocsis Máté frakcióvezető úr rendszeresen velem is példálózik a sajtóban, még ha annyira messzire nem is megy, mint Tordai képviselő úr ügyében. Még nekem is sokat kell dolgoznom.

A lényeg mégiscsak az, hogy ez nem az önök dolga. Nem az önök dolga, hogy eldöntsék, egy másik képviselő mit mond, hogyan mond. Majd a választók megítélik alkalomadtán.

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is, mielőtt elfelejtem, ez a legfontosabb, a tiszasasi rokonokat mindenképpen üdvözlöm, de nem mondom meg, hogy kik azok, nehogy rosszul járjanak. Mindenkinek a faluban üzenem, hogy tisztelem, becsülöm őket.Na de nem ezért kértem szót, hanem azért, hogy lehetőség szerint a törvényjavaslatról váltsunk még egypár szót, bár egy kicsit mintha elkanyarodtunk volna, és nem állom meg azt én sem, hogy egy picit a tárgyi tévedéseket rendbe rakjam. Majd el fogom mondani, hogy hogyan kötődik ez a törvényjavaslathoz.

Kezdjük azzal, hogy szemben azzal, amit képviselő úr állít, ha már itt tartunk, az MDP, majd az MSZMP nemcsak a magyar kommunisták pártjának volt utódpártja jogi értelemben, ha már jogászkodunk, hanem a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak is, és amikor 1989-ben létrejött az MSZP és létrejött a Munkáspárt, akkor nagyon világos volt, hogy az MSZP melyik tradíciót viszi tovább. Ezt nemcsak az érintettek gondolták így, hanem így gondolják azóta is a nemzetközi szociáldemokrata szervezetek is.

Másodszor: a Demokratikus Koalíció semmilyen értelemben vagy jogi értelemben semmiképpen nem utódpártja az MSZP-nek. Valóban sokan vagyunk, akik az MSZP-ből kerültünk át a DK-ba, de a DK-tagok többsége nem volt korábban MSZP-tag, és más pártok korábbi tagjai közül is kerülnek ki a DK-nak tagjai és vezetői is.

Harmadrészt, bár ez talán már a múlt ködébe veszett, de a pártvagyonnal annak idején az MSZMP-nek el kellett számolnia. Erre egyébként népszavazás is kötelezte, meglehetősen fölöslegesen, de ennek a népszavazásnak az egyik kezdeményezője éppen a Fidesz volt. Ez jogi kötelezettséget is jelentett.

Így aztán azt kell mondanom, hogy ennek a törvényjavaslatnak ebből a szempontból nincs jelentősége. Egy szempontból van jelentősége. Merthogy mindaz, amit önök elmondanak arról, hogy milyen parlamentet szeretnének, és ez már nagyon szigorúan a törvényjavaslathoz tartozik, amit önök elmondanak arról, hogy mit várnak el az ellenzéki képviselőktől, mert szemben azzal, amit a képviselő úr állít, pont voltak a Kádár-korszak parlamentjében is, nem csak párttag képviselők, az pontosan az a parlamenti munka, amit önök elképzelnek egyébként, az pont ugyanaz a Kádár-korszakbeli munka. Erről beszéltem a vezérszónoklatomban is.

Önök azt képzelik, hogy a parlament dolga csak annyi, hogy legyen jó kis törvénygyár, ahol gyorsan át lehet nyomni a kormány és a politikai vezetés által megrendelt jogszabályokat. Az ellenzéknek meg az a dolga, mint a Kádár-korszak párton kívüli képviselőinek, hogy kellő lelkesedéssel bizonyítsák azt, hogy bár nem a kormánypárthoz tartoznak, de azért támogatói a rendszernek, ne nagyon vitatkozzanak, ne nagyon kérdezzenek, viselkedjenek rendesen, és a megfelelő pontban mindig tapsoljanak. Azt kell mondanom, hogy erre nem vagyunk hajlandóak.

Ez az időpont most már talán alkalmas arra, hogy ha a tágabb politikai összefüggésekről itt volt időnk arra, hogy beszéljünk, egy kicsit a törvényjavaslat részleteiről is beszéljünk. Én szeretném azt az állítást igazolni, amit többen említettek a vezérszónoklatban is, de Csárdi képviselő úr is kitért rá nem olyan régen, és amit egy másik paragrafus kapcsán elkezdett már Vadai Ágnes képviselő asszony is: elemezzük át akkor azt, hogy mire vonatkozik ez a javaslat, és milyen kockázatokat látunk benne, mert jogos igény, hogy ne csak általában beszéljünk a törvényjavaslatról, hanem részleteiben is világítsuk meg azt, hogy hol vannak a problémák.

Azon részével szeretnék a törvényjavaslatnak foglalkozni, bár más kritikus részek is vannak, amely a fegyelmi büntetésekkel foglalkozik. Úgy érzem, hogy ez van önöknek is leginkább a szívén, ezt szeretnék leginkább megoldani. Nincs abban vita köztünk, hogy valamifajta fegyelmi rendre a parlamentben szükség van. Minden parlamentben van ilyen, Lukács László képviselő úr hozott erre példákat. Én izgatottan hallgatnék még újabb példákat is, hogyha vannak, mert tényleg fontos a nemzetközi összehasonlítás. Az előterjesztők is hivatkoztak a csodálatos nemzetközi összefüggésekre. Szerintem érdemes akkor ezeket valóban föltárni.

De az bizonyos, és erről egyébként a Karácsony Gergely és társai kontra Magyarország ügyben az Emberi Jogok Európai Bírósága is nagyon világos állásfoglalást fogadott el, hogy a fegyelmi rendszer a rend fenntartása érdekében indokolt lehet, főleg azért, mert a többi képviselő munkáját és jogait is védi az ellen, hogy ezt más képviselők magatartása akadályozza vagy károsítsa. Tehát legyen világos, egyetértünk, kellenek valamifajta fegyelmi jogszabályok.

Azonban megszab az emberi jogi bíróság ítélete  és a józan ész is egyébként  különböző feltételeket. Egyik feltétel az, hogy ezek jogszerű eljárásban történjenek, világos normák alapján, világos jogorvoslati szabályok alapján. A másik feltétele az, hogy ne korlátozza a képviselők szólásszabadságát ez a fajta szabályozás. A harmadik feltétel pedig az, hogy a büntetések arányosak legyenek.

Ebből a szempontból vizsgáljuk meg ezt a fajta szabályozást. Kezdjük el a 46. §-sal! Mit is mond ez a paragrafus? Azt mondja, hogy az a képviselő, aki a felszólalása során nyilvánvalóan indokolatlanul eltér a tárgytól, vagy feleslegesen saját vagy más beszédét ismétli, illetve közbeszólásával a felszólalást vagy az ülés vezetését kirívó mértékben zavarja.

(7.20)

Tisztelt Képviselőtársaim! Talán önök is érzik, hogy ez egy olyan paragrafus, amely tele van gumiszabályokkal. „Nyilvánvalóan indokolatlanul eltér a tárgytól.” Mi a nyilvánvaló és mi az indokolatlan? Ha Boldog képviselő úr vagy Böröcz képviselő úr a kommunizmust emlegeti a vitában és kommunistázza az ellenoldalt, az indokolt vagy indokolatlan? Mert a tárgyhoz nem tartozik, az biztos. És ha indokolatlan, akkor nyilvánvalóan indokolatlan vagy csak úgy simán indokolatlan?

Aztán azt mondja, hogy feleslegesen saját vagy más beszédét ismétli. Mi a felesleges ebben az összefüggésben? Mikor számít feleslegesnek? Nyilván, ha szó szerint ugyanazt mondom, hacsak nem retorikailag akarom egy-egy elemét kiemelni, akkor az felesleges. Ha más szempontból világítom meg ugyanazt a kérdéskört, akkor az felesleges vagy nem felesleges? Értik talán képviselőtársaim, mi a dilemma. Ezek lényegében önkényes döntések. Ennek alapján bármilyen felszólalásra lehet azt mondani, hogy nyilvánvalóan és indokolatlanul eltér a tárgytól, vagy éppen bármilyen felszólalásra lehet azt mondani, hogy feleslegesen ismétli saját vagy más beszédét.

Talán majd egy következő hozzászólásban lesz idő többet beszélni, most úgy látom, nem lesz rá különösebben idő, merthogy ráadásul nincsenek meg a formai követelményei sem annak, hogy ezek a döntések megfelelően megalapozottak legyenek. Nem kell bizonyítani a tényállást és nem kell érdemben értékelni az elkövetett vagy feltételezett cselekményeket. Magyarán nincs indoklás. Akik kaptak ilyen fegyelmi büntetést az elmúlt időszakban  én is közéjük tartozom, és nem én vagyok az egyetlen , azok tudják, hogy teljesen sablonos indoklások születnek. Hadd emlékeztessek december 12-ére, amikor úgy kaptunk mindannyian büntetést, hogy mindenkinek pontosan ugyanaz a szöveg szerepelt az indoklásban, úgy általában, hogy a képviselők ezt meg azt csinálták. Azt a fáradságot nem vette, nyilván nem házelnök úr  ezt nem is várjuk el tőle, van neki elég dolga, ahogy látom a sajtóban, ilyen-olyan bölcsességeket mondani , hanem valamelyik munkatársa, hogy legalább végignézi a videófelvételt, és azt mondja, hogy Arató képviselő úr a jobb oldali lépcsőn állva elriasztotta a levezető elnököt attól, hogy felmenjen a pulpitusra. Másra nem került sor, mert arra az oldalra például el sem jött az elnök. De semmi ilyen nem történt, ami persze azt is jelenti, hogy nem lehetett érdemben védekezni ezek ellen a döntések ellen.

Most mondom önöknek, hogy nemzetközi fórumhoz voltunk kénytelenek fordulni. Várjuk, hogy mi lesz a következménye, de azt kell mondanom, hogy nagyon csodálkoznék, ha szabályosnak fogadnák el ezt az eljárását.

Menjünk tovább, és még egy dolog, ha már a felszólalásról sokat beszéltünk ma! Mi a b) pont? Közbeszólásával a felszólalást vagy az ülés vezetését kirívó mértékben zavarja. Mi az, hogy kirívó mértékben? Mi a kirívó mérték? Ki fogja majd eldönteni? Majd az elnök érzékenysége dönti el? Mert vannak elnökök, akik nagyon türelmes természetűek, másokat úgy látunk itt a Házban, hogy rabiátusabbak és kevésbé türelmesek azzal, hogy vannak képviselők is a parlamentben. Tehát egyáltalán nem olyan könnyű megítélni azt, hogy mi a kirívó mérték. Ugyanez van a felszólalással is. Böröcz képviselő urat, úgy látom, nagyon zavarják a felszólalások, őt nyilván viszonylag könnyen meg tudja zavarni kirívó mértékben egy közbekiabálás. Más képviselőtársaink ezt viszonylag jól tűrik, őket nem nagyon zavarja. Őszintén szólva, nem nagyon tudom, mit kéne bekiabálniuk ahhoz, hogy engem kirívó mértékben megzavarjanak. Amíg kemény tárgyakat nem vagdalnak hozzám, valószínűleg ez nem fog bekövetkezni.

Azt kell tehát mondanom, tisztelt képviselőtársaim, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy ezek a szabályok bármilyen döntés meghozatalára bármikor alkalmasak. Nem tartozik hozzájuk olyan leírás, nem tartozik hozzájuk egy olyan pontos definíció, ami lehetővé tenné azt, hogy egyébként ezeknek az alkalmazása ne szubjektív módon történjen.

Mi a következmény? Megvonhatja a felszólalás jogát. Tehát még csak nem is az történik, hogy van egy ilyen kirívó viselkedés, rendreutasítja, figyelmezteti, rendben van. Majd utána, ha ez eredménytelen, megvonhatja a felszólalás jogát. Akarja, megvonja, akarja, nem vonja meg. Akár az is lehet, hogy kirívóan eredménytelen, és továbbra is, mondjuk, elmondja ugyanazt a hozzászólást negyvenhetedszer is a képviselő, mert sajnos azon képviselőtársaink közé tartozik, aki csak papírból tudja a véleményét, és elvesztette vagy mindig ugyanaz a papír kerül a kezébe, az elnök figyelmezteti, rendreutasítja, de aztán eldönti, hogy negyvenhatodszor (Csárdi Antal: Hogy kirívóan nem bünteti meg!), és véletlenül pont negyvenhatodszor sem bünteti meg, hiszen egyébként nincs kötelezettsége. Tehát nem egy kógens szabályról van szó, hanem arról, hogy ha egyébként kirívóan s a többi  nem ismétlem meg , és figyelmeztetik, majd rendreutasítják, és ez eredménytelen, akkor szankciót kell vele szemben alkalmazni. Nem, az elnök szankciót alkalmazhat; ha kedve van, alkalmaz, nincs kedve, nem alkalmaz.

Ráadásul megint csak egy aránytalan szabály  menjünk tovább  a 46/A. §-ban, hogy ugyanakkor az ülésvezetés bírálata esetében még rendreutasítás és figyelmeztetés sincs. Elnök úr mai ülésvezetését mindannyian csak dicsérni tudjuk, azt gondolom, valóban pártatlan, semleges elnökként jár el, de ez nem mindig van így. Azért nem olyan könnyű egy képviselőnek megint csak meghúzni a határt aközött, hogy bírálja az ülésvezetést vagy pedig kifogásolja, és aközött, hogy egyébként nem bírálja, legfeljebb valamilyen mértékben reagál az ülésvezetésre.

Éppen ezért nem jó és nem arányos ez a szabály, ami fokozat nélkül, figyelmeztetés nélkül teszi lehetővé, hogy az elnök szankciót alkalmazzon, hiszen az lenne a helyes ebben az esetben, ha itt is először figyelmeztetés lenne. Teljesen világos, először az elnöknek jeleznie kellene azt, hogy álláspontja szerint jogszabálysértés vagy szabálysértés, normaszegés történik. Ha a képviselő számára már világos, hogy normaszegő helyzet van, és ennek ellenére folytatja a normaszegést, ebben az esetben lehet indokolt a szankció.

Mi tulajdonképpen ez a szankció? Van egy nagyon furcsa szabály. Van egy látszólagos jogorvoslat, és ez mutatja ennek a törvénynek a rendkívül gyenge jogorvoslati rendszerét is. Mert mi is a helyzet? Azt mondja, hogy akitől megvonták a hozzászólási jogát ezért-azért-amazért, a gumiszabályok miatt, az ugyanazon napirendi pont tárgyalása során nem szólalhat fel, de kérheti a házszabályi rendelkezések értelmezéséért felelős bizottság eseti jellegű állásfoglalását. Na, ez hogy lesz, drága képviselőtársaim? Zajlik a halászatról szóló törvény vitája. A levezető elnök úgy ítéli meg, ami eleve egyébként nem fordulhatna elő, hogy olyan közbekiabálást tettem, amely a horgászati engedélyekkel kapcsolatos hozzászólót  hogy is volt pontosan ez a szabály, mert ne beszéljünk a levegőbe  kirívó mértékben zavarta. Hoz egy döntést arról, hogy a képviselőtől ebben az esetben megvonja a felszólalási jogot, ez akkor van, ha az ülésvezetéssel szemben fogalmaz meg kritikát, megvonják tőle a felszólalási jogot  mindjárt befejezem, bocsánat , utána lehet fordulni az Igazságügyi bizottsághoz. Mi fog történni? Szünetet tartunk, amíg nincs döntés? Vagy majd három nap múlva azt mondják, hogy bocsi, hozzászólhattál volna mégis, és folytathattad volna a hozzászólásodat? Köszönöm szépen.

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor, most már lassan 14 órája elkezdtük ezt a vitát, akkor azt szerettük volna elérni, hogy egy olyan súlyú döntés esetében, ami az Országgyűlés működését alapvetően meghatározza, ne az történjen, ami egyébként ilyenkor történni szokott, hogy a napirend ügyes csoportosításával valahová éjszakára toljuk, gyorsan lezárják ezt a vitát, és igazából nincs mód arra, hogy az ország közvéleménye megismerhesse azt, hogy miről szól ez a vita, megtudhassa azt, hogy mi ennek a tétje, és megérthesse azt, hogy mi az álláspontok közti legfontosabb különbség.Ebben a vitában az elmúlt 14 órában, azt gondolom, sokfajta érv hangzott el mind a két oldalról. De nagyon világossá vált az alapvető tétje ennek a dolognak, és ezt mi nagy sikernek tartjuk. Mert itt van két felfogás, és hozzáteszem, voltak olyan fideszes képviselőtársaim is, akik azt a felfogást képviselték, hogy a Ház ügyeinek intézése, az, hogy egy sokkal inkább munkára alkalmas, sokkal inkább higgadtabb, konszolidáltabb élet legyen itt, egy valódi törvényhozás és valódi politikai tanácskozó fórum, ezt úgy lehet elérni, hogyha együttműködünk, ha közösen keresünk megoldásokat.

(12.50)

Persze voltak nagyon sokan a fideszes oldalról, a kormányoldalról,  bocsánat, a KDNP-t néha kifelejtem , akik azt képviselték, hogy nem érdekel a véleményetek, nem érdekel, hogy az ellenzék mit akar, kétharmadunk van, lenyomjuk erőből.

Önöknek most előbb-utóbb dönteni kell ebben az ügyben. Haladhatnak a második úton, haladhatnak az erő útján, de erőre erő a válasz. Mi a választóinkat képviseljük, és nem az önök igényeit. Mi azt javasoljuk, hogy vonják vissza ezt a javaslatot, és térjünk vissza az első útra, a kompromisszumkeresés, a szabályok közös kialakítása útjára, és közösen dolgozzunk ki egy új, mindenki számára elfogadható javaslatot. (Taps a DK soraiból.)

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Idén júliusban az Országgyűlés a szakmai szervezetek, civil szervezetek, szülői érdekképviseletek és az ellenzéki pártok tiltakozása ellenére elfogadta azt a köznevelésitörvény-módosítást, amelyik az óvodások esetében az iskolaérettség megállapítását kivette a korábbi rendszerből, amikor ezt egyszerűen lényegében az óvoda és a szülő, az óvoda szakmai megállapítása alapján, illetve a szülő kérése alapján állapították meg, és elrendelte azt, hogy egy bürokratikus rendszerben az Oktatási Hivatal végezze el ezt a feladatot.Számos iskolapszichológus és gyógypedagógus fölhívta a figyelmet arra, hogy az iskolaérettség megállapítására szakmailag nem alkalmas egy bürokratikus eljárás, hiszen gondoljanak bele, hogy olyan kritériumokról kell ilyenkor véleményt mondani, mint például a kudarctűrés, szociabilitás, pszichés szociális érettség, kiegyensúlyozottság, az önszabályozás megléte, és így tovább. Tehát egy sor szakmai dologban kell dönteni, amelyek abszolút nem egy hivatali eljárást igényelnek, és amelyeknél szükséges a gyerek mélyebb, hosszabb ismerete.

Hosszú hónapokig ráadásul képtelenek voltak arra, hogy meghozzák az ehhez tartozó jogszabályt. Magyarul, úgy terjesztették be az Országgyűlés elé ezt a törvényjavaslatot, hogy fogalmuk nem volt arról, hogyan fogják ezt a valóságban megvalósítani. Végül tényleg minden határidőn és minden józan észen túl, november végén született meg csak a vonatkozó rendelet, amelyik egy rendkívül izgalmas, kalandos, bürokratikus folyamatot ír le, ahol a szülő majd beszerzi az óvodapedagógus véleményét, esetleg a szükséges logopédusi, gyógypedagógusi véleményeket, ezeket aztán feltölti a hivatal honlapjára, a hivatal majd kijelöl egy szakértői bizottságot, a szakértői bizottság megvizsgálja a gyereket, és majd ha a szakértői bizottság mond valamit, persze, ez se elég a hivatalnak, hanem végül is majd a papírok alapján a hivatal fog dönteni a gyerekről.

Mindannyian érezzük, hogy ez egy kafkai abszurditás, hat-hét éves gyerekekkel és a szüleikkel így szórakozni. Ráadásul a gyakorlatban sem tud megvalósulni, hiszen gondoljanak bele, hogy például a szakértői bizottságoknak több ezer gyereket kellene megvizsgálnia egy hónap alatt. Hol van erre kapacitás ma Magyarországon? Mindannyian tudjuk, vagy remélhetően legalább a minisztériumban tudják  bár ebben időnként kételkedem , hogy milyen állapotban vannak a pedagógiai szakszolgáltatók, hogy milyen kapacitásuk van, és mennyire túlterheltek ma is ezek a szakemberek.

Tehát magyarán szólva, önök létrehoztak egy olyan bürokratikus rendszert, ami nem jó senkinek, és aztán egyébként például, ha a szakértői bizottságon önhibájából nem jelenik meg a szülő, akkor elveszti a gyerek a jogosultságát. De az, hogy az önhiba micsoda, azt megint csak majd a hivatal állapítja meg. A hivatal, a hivatal, a hivatal! Nem szól semmi másról ez a rendelkezés, csak arról, hogy a gyerek nem számít, a gyerek érdeke nem fontos; az fontos, hogy a hivatal hozhasson meg minden döntést, az fontos, hogy centralizáljanak, és önök dönthessenek mindenről.

A szülő persze ezek után bírósághoz fordulhat. Kérem, gondolják el azt, hogy milyen esélye van arra és mennyi idő és költség az, hogy mondjuk, egy kistelepülésen élő, kevésbé jómódú szülő bíróságra szaladgáljon egy ilyen ügyben.

Mit jelent ez a család szempontjából? Hiába tudják, hogy a gyerek még nem iskolaérett, hiába tudják, hogy még nem készült föl az iskola megkezdésére, hiába ért evvel egyet a pedagógus is, kérvényeznek, papírokat gyűjtenek, beadják, és utána reménykednek. Fél év múlva iskolakezdés, de még nem tudják, hogy ez az ostoba rendszer belekényszerítie a gyerekeiket egy olyan helyzetbe, ahol egyébként kudarcra van ítélve. De hozzáteszem, nehéz helyzetbe hozzák az iskolákat is, hiszen hirtelen nagyszámú gyerek fog megérkezni ezekbe az iskolákba, megnőnek az osztálylétszámok, adott esetben kevés lesz a tanterem, és hozzáteszem, hogy már most is kevés a tanár.

Ők sem tudnak felkészülni, és nagyra értékelem, hogy most azt javasolják, hogy két héttel toljuk ki a jelentkezés határidejét legalább, de az nem oldja meg a problémákat. Tudjuk, hogy van olyan tankerület, ahol már arról beszélnek, hogy konténeriskolában fognak majd tanítani, a XXI. században, ha ennyi gyerek megérkezik.

(13.20)

Tisztelt Államtitkár Úr! Most lenne jó belátni azt, hogy ez nem működik, hogy ez a rendszer nem jó. Tessék szépen ezt visszavonni, és beszéljük meg, hogy hogyan lehet ezt jól megoldani! Szívesen segítünk önöknek akár szakmailag is, mert úgy látom, hogy nem megy. De ne a gyerekekkel toljanak ki azért, mert inkompetensek, és mert nem értik az oktatást! Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ritkán van a mostani parlamenti ciklusban vagy akár az elmúlt tíz évben olyan élménye ellenzéki képviselőknek, hogy valamiért dolgoznak és eredményt is érnek el. Volt ebben a Házban néhány olyan képviselőtársunk, László Imre képviselő úr vagy Rig Lajos képviselő úr, akik az elmúlt időszakban folyamatosan napirenden tartották az SMA-ban szenvedő gyerekek kezelésének az ügyét, és lám, vannak valóban részleges eredmények. Ezt fontos elismerni, hogy a kormány is lép ebben az ügyben. Még csak azt sem mondom, hogy magától nem tenné meg. Biztos vagyok benne, hogy Kásler miniszter úr orvosi esküjéhez híven, maga is harcosa ennek az ügynek, vagy szeretné megoldani ezt az ügyet.

Ugyanakkor sajnos az nem igaz, amit Nacsa Lőrinc képviselő úr kiabált az imént, hogy meg van oldva ez a dolog, hiszen megállapodás egyelőre a Spinraza nevű készítményről született. Ez az Európában törzskönyvezett, általánosan használt készítmény. Jó dolog az, hogy most már ezt minden rászoruló gyermek megkaphatja a megállapodás alapján, ez azonban nem azonos azzal a készítménnyel, amit az elmúlt időszakban két kisgyerek esetében is közadakozásból kellett finanszírozni. Ez nem azonos azzal a hatékony génterápiás készítménnyel  vagy remények szerint hatékony génterápiás készítménnyel , ami az életminőség és az életkilátások sokkal nagyobb mértékű javulását hozhatja magával. Ezért nem, képviselő úr, a probléma nincs megoldva!

Érzékeljük a kormány jó szándékát ebben a dologban, érzékeljük azt, hogy nincs politikai különbség a két oldal között. Pontosan azt javasoljuk ebben a határozati javaslatban, hogy a kormány menjen tovább ezen az úton. Örülünk annak, hogy a kormány növelte azt a keretet, ami az ilyen típusú kezelésekre van. Örülünk annak, hogy az egyik gyógyszert most már szerződés alapján biztosítják a 18 év alatti rászorulóknak, de azt kell mondanom, hogy ez kevés. Nyilván nincs abban vita köztünk, hogy ezek a gyerekek megérdemlik azt, hogy a lehető legjobb gyógykezelést kapják, és nincs vita abban sem, hogy erre a lehetőséget meg kell teremteni.

A javaslat kétlépcsős, éppen úgy, ahogy egyébként ez most is történt a másik gyógyszer esetében. Azt javasolja, hogy első lépcsőben eseti finanszírozásra kerüljön sor, hosszabb távon pedig a szerződéskötésre, majd a társadalombiztosítási befogadásra.

Nem kérdés, nem kétséges, ezt éppen a társadalmi közadakozás is megmutatta, hogy abban Magyarországon egyetértés van, hogy a beteg gyerekek gyógyítása valami olyasmi, amire kell forrást találni, kell megoldást találni. Képviselőtársaim, a Népjóléti bizottság ülésén fideszes képviselőtársaim maguk is azt mondták, hogy itt meg kell találni a megoldásokat. Talán azért tartózkodtak csak, mert nem voltak biztosak abban, hogy a kormányzati álláspont mi ebben a kérdésben. De most láthatják azt, hogy a kormány is ebbe az irányba megy el, a kormány is ebbe az irányba halad.

Azt kérem önöktől, hogy támogassák ennek a határozati javaslatnak a tárgysorozatba vételét; ha szakmailag kifogásuk van vagy pontosítani akarják, akkor ezt tegyék meg a vitában. Jöjjenek el a kormány képviselői is, akik ma sajnos nincsenek itt, és ezért nem tudnak nyilatkozni, mondják el azt, hogy mi az álláspontjuk, hogyan akarják ezt a dolgot folytatni.

Azt szeretném tehát önöknek mondani, hogy az ügy egyszerű. Most azt kérjük, hogy tárgyaljunk arról, hogy hogyan lehet megmenteni kisgyerekek életét, hogyan lehet meggyógyítani őket, hogyan tudunk ehhez több támogatást és segítséget adni. Értjük, hogy a kormány szándéka is ez. Ha a kormány szándéka is ez, akkor nem lehet akadálya annak, hogy önök támogassák a tárgysorozatba vételt, hogy az Országgyűlés is kifejezhesse ebben az ügyben az elszántságát, kifejezhesse azt, hogy mi az álláspontja. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Szeretném megköszönni a képviselőtársaimnak a hozzászólását, hiszen teljesen jól látszott az, hogy ebben az ügyben alapvetően egyetértés van a két oldal között. Én abban reménykedem, hogy ez az egyetértés megmarad holnap délelőtt is, és meg fogjuk szavazni a tárgysorozatba vételt. Azt gondolom, hogy talán ez egy kicsit illene a karácsonyra való készülés szelleméhez, egy ilyen békés pillanat a parlamentben, úgyis kevés jut belőle. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az LMP soraiban.)

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Demokratikus Koalíció támogatja ezt a javaslatot. Nézzék, két lehetőség van, önök kétfajta módon is szoktak érvelni e mellett a javaslat mellett. Az egyik szerint úgysem alkalmazzák ezt a javaslatot. Nagyszerű, akkor semmi akadálya nincs annak, hogy eltöröljük! Ugye, azt is szokták mondani, hogy úgyse lép ez hatályba. A másik szerint pedig mégiscsak alkalmazzák ezt a javaslatot, és nagyon nagy szüksége van rá a gazdaságnak. Ebben az esetben ez a javaslat viszont a munkavállalók kizsigereléséről szól, olyan viszonyokat teremt a gazdaságban, ami fenntarthatatlan. Az eltörlése nemcsak azért fontos, mert egyébként teljesen nyilvánvaló módon tönkreteszi a munkavállalókat, ha ezt alkalmazzák, hanem azért is, mert egy hibás, egy téves gazdasági modellt tart fönn, egy olyan gazdasági modellt, amelyik elvégezhetetlen mennyiségű munkaórát kényszerít a munkavállalókra.

Tehát nemcsak szociális szempontból fontos, de alapvető gazdasági érdek is, hogy eltöröljük ezt a törvényjavaslatot. (Taps az MSZP és az LMP soraiban.)

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ott folytatnám, ahol képviselő úr abbahagyta, ámde nem egyetértve vele. Mert először is, nem az a dolgunk, hogy egyensúlyt keressünk, merthogy minden olyan esetben, amikor munkatörvényeket hoznak, annak éppen az az értelme, hogy megvédjék a munkavállalókat, merthogy nincs egyensúly a munkaerőpiacon, ez nem olyan, mint az almapiac. Anélkül, hogy most hosszabban belemennék  erről a főiskolán hosszabb előadásokat szoktam tartani , de a lényege mégiscsak az a dolognak, hogy az államnak az a dolga, hogy a kiszolgáltatott felet védje, a kiszolgáltatott fél pedig majdnem mindig a munkavállaló. Tehát azért vannak munkatörvények, hogy a munkavállalót védjék a munkaadótól, és nem fordítva, merthogy egyébként, ha olyanfajta logikából indulunk ki, ahogy ön mondja, akkor pontosan oda jutunk, ahol most tartunk, ahol a munkaadók érdekeit védik csak a törvények valójában, a munkavállalókét lényegében nem. És amikor valóban vannak sikerek, mert mondjuk, az Audi-sztrájk  mindig ezt emlegetik  valóban siker, de ez nem azért született, mert a törvényi szabályozás annyira jó, hanem egyrészt azért született, mert ott olyan pozícióban vannak a munkavállalók, hogy képesek sztrájkkal kikényszeríteni azt, amit egyébként tárgyalásokkal is elérhetnének, ha rendezett munkaügyi kapcsolatok lennének, másrészt pedig azért, mert van egy olyan vállalati kultúra, ami legalább képes ezt kezelni.

Azt mondja a képviselő úr, hogy ne foglalkozzunk a magyar középvállalatokkal. Hát, foglalkozzunk, képviselő úr, ott dolgozik a munkavállalók egy jelentős része, és az ő védelmük az, amit abszolút nem biztosítanak a mai szabályok és a mai munkaügyi kapcsolatok!

(18.30)

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt kell tehát elmondanom, hogy döntenünk kell kétfajta modell között, és ebben én egyetértek Keresztes Lóránt képviselő úrral, még ha a minősítésével nem is feltétlenül. Az egyik modell azt mondja, hogy nem kell szabályozni a munkaerőpiacot, oldják meg, keresleti piac van, majd talál mindenki magának állást. Ennek a következménye aztán az, hogy nincsen egyébként ezen a munkaerőpiacon ma ember, mert aki teheti, elmegy olyan országba, ahol tisztességesen megbecsülik.

Úgyhogy én azt javaslom, hogy ne ezt az utat kövessük, hanem azt az utat, amit a javaslat előterjesztői javasolnak. Mi támogatjuk ezt a javaslatot.

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Demokratikus Koalíció támogatja ennek a törvényjavaslatnak a megtárgyalását, és magát a törvényjavaslatot is. Ugyan tudjuk, hogy vannak a kormánypárti képviselők között olyanok, akik szerint ez az egész klímatüntetés és klímadolog kizárólag a Soros-Timmermans-Gyurcsány összeesküvésnek a műve. Azért szeretném jelezni, hogy a Demokratikus Koalíció egy nagyhatású párt, de például az ENSZ-t és a világ tudományos közvéleményét még nem mi irányítjuk, és nincs ilyen ambíciónk. Így aztán ma gyakorlatilag ezt, fogalmazzunk úgy, hogy önökön és Trumpon kívül nagyjából mindenki tényként kezeli, hogy van klímaváltozás, hogy ez ellen fel kell lépni. Ezt a javaslatot érheti kritika persze, talán ez nem is pontos így, amivel érdemes még kiegészíteni, az az, hogy önmagában persze ez a javaslat sem oldja meg az összes problémát. Be kell látni, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy útnak a végén járunk. Az a fajta út, amelyik arról szólt az elmúlt, mondjuk, kétszáz évben, hogy folyamatosan egyre több és több természeti erőforrást használtunk föl, és egyébként ezzel növeltük legalább a relatív jólétet és a fogyasztást, ez az út a végtelenségig nem járható. Régóta tudjuk, hogy ennek egyszer a végére fogunk érni, de most már látjuk, hogy hol van ennek az útnak a vége. Ennek az útnak a vége egy katasztrófa, ha nem fordulunk meg rajta. Ezért csak egy szerény első lépés ez a törvényjavaslat, amit képviselőtársaim tettek.

Szükség lenne arra, hogy elkészüljön egy érdemi, átfogó klímastratégia. Nem olyan, mint ami ma hatályos, hanem egy olyan klímastratégia, ami egyébként minden ágazatra, az élet minden területére áttekinti, hogy mik a teendők, mik azok a sürgős ügyek, amiket el kell intézni, és mik azok a változások, amiket el kell indítani.

Ezt kérik a fiatalok az utcán, Magyarországon és mindenütt a világon, és ez a saját kötelességünk is az országunkkal meg a Földünkkel szemben. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiból.)

ARATÓ GERGELY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnálatos módon a Törvényalkotási bizottság ellenzéki tagjainak nem állt módjukban osztani sem államtitkár úr töretlen optimizmusát, sem a kormánypárti képviselők töretlen lojalitását a kormány iránt, ugyanis lényegében a törvényjavaslat minden lényeges kérdése tekintetében nagyon jelentős kételyeink merültek föl, amiket megpróbáltunk módosító indítványok formájában is az Országgyűlés elé juttatni, azonban a Törvényalkotási bizottság erre nem teremtett számunkra módot. Hadd soroljam föl ezeket a kifogásokat nagyon röviden! Az első kérdés az, amiről államtitkár úr éppen itt a végén beszélt, amikor azt mondta, hogy persze, hát lehet az önkormányzatoknak színházat tartani, színházat működtetni, csak ha ehhez állami támogatást akarnak, akkor fogadják el a kormány feltételeit. Kormánypárti képviselőtársaink együttműködési kényszerről beszéltek, és hozzá kell tennünk, hogy a törvényjavaslat szövege alapján ez sokkal inkább kényszer, mint együttműködés.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Mert ez arról szól, hogy a színházak esetében a kormány az önkormányzati színházaknak akkor adja oda a megmaradásukhoz szükséges pénzt és forrást, akkor biztosítja nekik a túlélés lehetőségét, hogyha megállapodást kötnek a kormánnyal, pontosabban: nem a színházak, hanem a fenntartó önkormányzatok, és teljesen nyilvánvaló módon, vagy legalábbis a Törvényalkotási bizottság ellenzéki tagjai szerint ez a fajta helyzet nem egy szimmetrikus megegyezési helyzet, ez egy zsarolási pozíció a kormányzat számára.

Úgy alakult ki Magyarországon a színház finanszírozási rendszere, ez lehetne másképp is, hogy az önkormányzati fenntartású színházak közül egyetlen sincs, amely kormányzati támogatás nélkül működőképes lenne. Ez még inkább így van abban a helyzetben, amikor a taotámogatást is önök kormányzati támogatássá változtatták. Erről államtitkár úr most itt győzelmi jelentést tett, de valójában az történt, hogy az adózók felajánlásán alapuló rendszert fölváltotta egy, a kormányzati kegyen alapuló rendszer a kultúra finanszírozásában.

Tehát az ellenzéki tagok egyik kifogása az volt, hogy sajnálatos módon, bár a megfogalmazás bonyolultabbá vált, de a lényeg nem változott: a kormány fönntartja magának azt a jogot, hogy az önkormányzati színházak esetében, ha ezek állami támogatást vesznek igénybe, akkor közvetlenül belebeszéljen abba, hogy milyen módon választják ki ezeknek a színházaknak a vezetőjét. Ez explicite direktben benne van a törvényben. Ez nem képzelgés, szerepel a törvényben, hogy ennek a megállapodásnak tartalmaznia kell, ebbe beleértendő a vezetőkiválasztás módja is.

És nyilván a kormány nem azért szeretne beleszólást a vezetőkiválasztás módjába, hogy utána azt mondja, hogy menjen, ahogy ez eddig volt, maguk a színházak, illetve a fenntartók válasszák ki az intézmények vezetőit. El is hangzott tegnap, éppen államtitkár úrtól, hogy milyen jó az a múzeumi gyakorlat, ahol a kormánynak vétójoga van. Értjük, hogy mi a kormányzati szándék. Hozzáteszem, ezt tegnap még nem tudtuk, ezt a mai expozé is megerősítette, amikor államtitkár úr nekiállt az Országgyűlés szószékéről egy politikai pozícióból szakmai véleményt mondani a színházak munkájáról. Úgy tűnik, hogy a kormány a művészet területén is jobban tudja, hogy mi kell a színházaknak, és ezt érvényesíteni akarja a pénzügyi korlátok eszközén keresztül.

A másik két tekintetben is komoly kifogásaink voltak a törvényjavaslattal szemben. Az egyik arra vonatkozik, hogy egy újfajta, a taóhoz kötött támogatási rendszert vezet be a kormányzat. Ez éppenséggel a műemlék épületekre vonatkozik. Nincs abban köztünk vita, hogy a műemlékek megvédése fontos. Megkérdezhetnénk, hogy akkor miért tették tönkre a műemlékvédelem rendszerét. Abban sincs feltétlenül vita köztünk, hogy legyenek állami források akár adókedvezmény formájában is erre a dologra, csak azzal nem értünk egyet, hogy ezt egyébként egy másik törvényben nyújtják be akkor, amikor a taotörvényről is tárgyal a parlament normál eljárásban. Gondolom, ha ez most fontos, akkor két hete vagy három hete is fontos volt. Tetszett volna idehozni a taotörvény módosítása kapcsán, meg lehetett volna vitatni szakmailag.

Végül azt üdvözöltük a bizottsági ülésen, üdvözöljük most is, hogy a kormány eredeti tervei közül kikerült az NKA államosítása, a korábbi NKA-rendszer szétverése, mert a mindenki által ismert, bár elvileg titkos kormányzati előterjesztés szerint tudjuk, hogy ez volt a szándék, de ebben a helyzetben okafogyottá vált ez a bizonyos Nemzeti Kulturális Tanács, amit önök beterjesztettek, és nem sok értelme van a kultúrstratégiai intézmények törvényi meghatározásának sem ebben az összefüggésben.

Az a bizonyos tanács most úgy fog kinézni, hogy a miniszter leül a saját maga által kinevezett intézményi vezetőkkel, azokkal a zömmel önök felé egyébként nemcsak szakmai, de politikai lojalitást is mutató állami intézményvezetőkkel, akiktől megerősítést várhat, és nem engedi oda…  ha valóban akarnak párbeszédet, akkor engedjék oda a függetleneket, engedjék oda az önkormányzati intézményeket. Ennek lenne értelme.

Annak, hogy önök kineveznek intézményeket stratégiai intézménnyé, a saját intézményeiket, ezeket teszik a hálózat központjává, az alfává és ómegává a kultúra területén, őszintén szólva, csak az önök hatalomvágyához van köze, de a kultúra természetéhez az égadta világon semmi; a párbeszédhez meg aztán végképp nem.

Hozzáteszem, azt, hogy mennyire veszik komolyan ezeket az intézményeket, mutatja, hogy a kormánypárti képviselők által benyújtott módosító indítványok több helyen is módosítják ezeknek az intézményeknek a nevét is, mert még a pontos nevet sem sikerült az előterjesztőnek eltalálnia.

Végül államtitkár úr egyébként lenyűgöző bizottsági válaszában és hurráoptimista expozéjában sem sikerült választ kapnunk arra a pofonegyszerű kérdésre, hogy mitől lett ez sürgős pont hétfőn reggel fél 9-kor.

(20.10)

Miért nem volt fontos egy héttel előtte, két héttel előtte, egy hónappal előtte? Miért nem lesz fontos már márciusban? Mi az a rendkívül sürgető kormányzati érdek, amire hivatkoznak, ami miatt ezt a törvénytervezetet, a Kulturális bizottságot, az érdemi érdekegyeztetést és az érdemi parlamenti vitát kikerülve kellett önöknek beterjesztenie? Így aztán az ellenzéki képviselők nem tudták támogatni sem az összegző javaslatot, sem a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiból.)

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Pósán képviselő úrnak nincs szerencséje (Nacsa Lőrinc: Pósán.) Azt mondtam, Pósán. Megegyeztünk? Hál’ istennek, jól van, ebben már konszenzus van. Szóval, képviselő úrnak nincs szerencséje, mert módomban állt annak idején tárgyalni Berlinben a színházi életet vezető főintendánssal, mert ott nem a polgármester nevezi ki, még csak nem is a testület a színházigazgatókat, hanem egy abszolút politikasemleges szakmai zsűri alapján egy főintendáns. Ráadásul, bár nagyra értékelem a szociáldemokraták teljesítményét, de ott koalíciós kormányzás van ebben a körben a zöldekkel, az előző körben meg a kereszténydemokratákkal. Azok persze nem olyanok, mint Nacsa úr, hanem valódi kereszténydemokraták.Szóval, az a helyzet, hogy sajnos ez a hivatkozás téves. De mégis nagyon hálás vagyok a hozzászólásáért, azért, mert világossá tette, hogy Kocsis úr és az önök más politikusai úgy hazudnak, mint a vízfolyás, amikor azt állítják, hogy ez a törvényjavaslat nem a színházigazgatók kinevezéséről szól. Pósán képviselő úr teljesen nyíltan elmondta, hogy miről van szó. Ez arról szól, hogy ne dönthessenek az új testületek pályázat alapján, szakmai alapon arról, hogy ki legyen a színházigazgató. Arról szól, hogy miközben önök a Katona József Színházat meghurcolják azért, mert lefolytatott egy vizsgálatot és feltárta a visszaélést, közben meg akarják védeni azt az egyébként Tarlós István által politikai alapon, a szakma tiltakozása ellenére kinevezett színházi vezetőt az Újszínházban, aki valóban eltussolta a szexuális zaklatási ügyet, és valóban nem vizsgálta ki.

Erről van szó, és nem másról, ezek az önök szándékai és nem a nemzeti kultúra, amiről szavalnak. (Taps a DK soraiban.)

ARATÓ GERGELY (DK): L. Simon képviselőtársam az előbb méltatta a Törvényalkotási bizottság kisebbségi előadójaként elmondott véleményemet, és úgy vélte, hogy túlterjeszkedtem azon, amit az megérdemelt volna. Én úgy érzékelem, hogy a Törvényalkotási bizottságban történteket  ezt majd államtitkár úr megerősíti  én csak szárazon és szikáran foglaltam össze. Most azonban rendes hozzászólásra kaptam lehetőséget, és nem is fogom magamat visszafogni ez alkalommal, ha nem bánják. Ott kezdeném, hogy bizonyára ismerjük mindannyian a Bánk bán történetét (L. Simon László: Ez nem biztos!), ha már felidéztük az egykori Hevesi Sándor téri Nemzeti Színházat. Épp ott volt alkalmam pont Sinkovits Imrével látni, pont az Advent a Hargitán előtt vagy után egy évvel, már nem emlékszem, hogy voltak a bemutatók. (L. Simon László: Előtt.) Mindenesetre azt akarom mondani, bizonyára emlékeznek arra is, hogy az akkori hatóságok sem voltak annyira oda a kritikus színházért, így aztán nem is engedték vagy húsz évig bemutatni a művet, s talán a miatt a pár sor miatt is, ahogy Tiborc panasza végződik, amely szerint „és aki száz- meg százezert rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített”.

Ezt csak azért hoztam szóba, mert úgy látom, hogy az önök mentalitása pontosan ugyanez. Ugyanott tartunk, mint az akkori magas helytartó tanács, nem óhajtják azt, hogy a színház kimondjon olyan igazságokat, amelyeket önök nem szeretnek, nem óhajtják azt, hogy a művészetnek legyen kritikus véleménye. Ott tartanak politikailag és kultúrpolitikailag, ahol Pósán képviselő úr, aki a „kritikust” és az „ellenzékit” összekeveri egymással. Tisztelt képviselő úr, az ellenzékiség és kormánypártiság  bár önök úgy képzelik, hogy ez nem így van  relatív és változó fogalmak, a művészet kritikussága meg állandó. A művészet egyik legfontosabb jellemzője az, hogy nem kormányzati kegyet keres, nem arra törekszik, hogy fentről becsben tartsák. Nem állítom, hogy minden művész ilyen, s azt sem állítom, hogy minden művész, akit ez vagy az a hatalom kegyel, az nem lehet jó művész. Azt mondom csak, hogy ezt elvárni a művészektől súlyos hiba.

A művészeket kormánypártiakra és ellenzékiekre osztani, ahogy Pósán képviselő úr is teszi, súlyos hiba és egyben önleleplező is. Mert amikor önök pénzt osztanak, akkor arról beszélnek, hogy ha majd a kormány adja a pénzt. Tisztelt képviselőtársaim, tisztelt államtitkár úr és tisztelt kormány, nem a saját pénzüket osztják, hanem a magyar adófizetők pénzét osztják! Azt a pénzt osztják el, amit megkerestek emberek, amiért dolgoztak mások, és amit persze még nem sikerült ellopniuk. Innen kezdve meg azt kell mondanom, hogy nem azt kell nézni, hogy ez hatalmi kérdés, hogy mert ezt a kormány is támogatja, akkor majd a kormány tudja, hogy hogyan legyen igazgató és hogyan legyen működési rend.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kultúrafinanszírozás működő modelljei bár rendkívül eltérők egymástól Berlintől Los Angelesig és Rómától Stockholmig, de ahol jól működő és hatékony modellek vannak, ott egy dolog mindenképpen jellemző rájuk, az, hogy bár van mögöttük politikai felhatalmazás és politikai döntés, de nincs bennük politikai szempont, és nincs közvetlen politikai befolyás. Éppen ez az, amit államtitkár úr rendkívül gondosan és ügyesen elkerült, de amit őszintébb szavú képviselőtársaink kimondtak: önök politikai okokból akarják ezt a törvényt. Azért akarják ezt a törvényt, hogy dönthessenek az önkormányzati színházakról is. A fővárosban eddig olyan igazgatókinevezési rendszer volt, amelyben alapvetően egy szakmai bizottság tett javaslatot. Abba nem mennék bele, hogy ezt vidéken gyakran hogyan kerülték meg itt, ott meg amott az önök polgármesterei, de a fővárosban Tarlós István kétségkívül nagyon kevés esetben kerülte meg ezt a rendszert; az egyikről már sokat beszéltünk, most nem hoznám újra ide.

De azt kell önöknek mondanom, hogy nem azért kell szakmai alapú finanszírozási rendszer és szakmai alapú vezetőkiválasztási rendszer a színházi életben, mert ez valami liberális csökevény, mert ez biztosítja a liberálisok fölényét.

(22.30)

Jut eszembe, én azért nagyon kínosan érezném magamat, hogy miközben önök kisnyilasozzák a Jobbikot, az a politikus állt egyedül önök mellé ebben a parlamenti vitában, aki biztosan nem kisnyilas. Azt kell mondanom önöknek, képviselőtársaim, hogy lehet látni, hogy csak a Gömbös-féle kultúrharc oldaláról van önöknek támogatása, máshonnan sehonnan.

Visszatérve tehát az alapgondolatra, nem azért kell ilyen finanszírozás, mert ez liberális vagy konzervatív kérdés, mert konzervatív országokban és konzervatív politikusok esetében is ilyen típusú finanszírozási és vezetőkiválasztási rendszerek vannak, hanem azért, mert a művészet nem működhet úgy, a kultúra nem működhet úgy, hogy nincs autonómiája, nincs sokszínűsége, és nem tartják tiszteletben azt, hogy a kultúra nagyon sokfajta gondolatot hozhat a felszínre. A régi NKA-rendszer  úgy értem, az L. Simon államtitkár úr működése előtti NKA-rendszer  egyébként többé-kevésbé így működött. A mostani már csak félig működik így, tekintettel arra, hogy telerakták a kollégiumokat politikai delegáltakkal, de nem véletlen, hogy L. Simon úrnak még ez is túl sok, még ebből is vissza akar venni. (L. Simon László: Hülyeségeket beszélsz!) Láttuk, és ön teljesen világossá tette, hogy ez csak a kezdő lépés, jönnek majd a múzeumok, jön majd az NKA, megy tovább a kultúrharc. De azt kell önöknek mondanom, hogy abban biztosan egyetértünk, hogy a kultúra a nemzet egyik legfontosabb összetartó ereje. (L. Simon László: Hát, igen!)

Amikor önök rátámadnak a természete szerint szabad, kritikus és sokszínű kultúrára, amikor önök gyarmatosítani akarják a kultúrát, akkor legyen világos, hogy a nemzetre támadnak rá, a nemzetet akarják rabságba taszítani. Nem az a hazafi, aki Wass Albertet szaval reggel-este, nem az a hazafi, aki egyébként trianoni nagymagyarkodást csinál. Az a hazafi, aki védi a nemzet értékeit, védi a nemzeti kultúrát. Harcolni fogunk önökkel azért, hogy ne tudják tönkretenni a kultúrát. (Taps a DK, az MSZP és az LMP padsoraiból.)

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igaza van Nacsa Lőrinc képviselő úrnak, nem lenne helyes és nem helyes általánosítani a fideszes képviselők és a KDNP-s képviselők  bocsánat, majdnem kifelejtettem!  körében sem. Valóban, nem minden fideszes és KDNP-s képviselő tolvaj. Nem minden fideszes és KDNP-s képviselő akar pártállamot demokrácia helyett. Nem minden fideszes képviselő akar fundamentalista vallási uralmat lelkiismereti szabadság helyett. (Nacsa Lőrinc: Juj!) Nem minden fideszes és KDNP-s képviselő helyezi a saját politikai érdekeit a haza érdekei elé. Nem minden fideszes és KDNP-s képviselő akarja Magyarországot kivezetni Európából, hogy Putyin keblére borulhasson. Nem minden fideszes és KDNP-s képviselő ellensége a kultúrának. Bizonyára vannak ostobák, karrieristák és szervilisek is, de ez nem lesz mentség a holnapi szavazás után. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)