Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Megpróbálok eleget tenni az elnöki intésnek, ami az államtitkárt érintette (Csepreghy Nándor: Önre nem vonatkozott.), és akképpen megszólalni, hogy ne sértsem meg a Ház etikai elvárásait.

Államtitkár Úr! Ott folytatom, ahol az előbb abbahagytam. Azért folytatom ott, mert látom, hogy ez a kérdés nem érintette meg, vagy ha megérintette, akkor nem tudott rá korrekt választ adni, és meg sem kísérelte azt, hogy válaszoljon a kérdéskörben a közfoglalkoztatottakat érintően.

Szóval tudja, alapvetően ott van a baj, állam­titkár úr, hogy önök valamit gondolnak a világról, és a világlátásuk alapján megpróbálnak mindent, ami utolérhető, felfedhető statisztikai háttérként megadatik, ennek a csatarendjébe állítani, hogy az önök szóhasználatát mondjam. Ezzel még nem is lenne baj, azzal már inkább van baj, ha fordítanak a történeten; ha fordítanak a történeten, és valójában olyan elvárást foganatosítanak akár kimondva, akár kimondatlanul, ami arról szól, hogy legyenek számok, de a számok mögött ne legyen tartalmi megvilágítás. Érti, érzi a különbséget, ugye?

A statisztikában a számokon keresztül sok mindent lehet mondani, és sok mindent lehet eltagadni, ha azok nem kerülnek kibontásra. Mondok önnek néhány példát ‑ vagy hát nemcsak önnek, hanem önmagunknak is. És azért mondom, mert úgy látom, hogy ma azt az időszakot éljük, amikor az embereket sok tekintetben a statisztika alanyának tekintik csakis, és nem az őket érintő ügyek-bajok sokaságával foglalkoznak vagy annak a megoldásával.

Itt már képviselőtársaim említették példaként a foglalkoztatás, a munkanélküliség kérdéskörét. Azért nem megyek nagyon mélyre, mert lesz úgyis egy vitanapunk még ma délután, és ott majd részletesebben kibontom, de hogy legyen önnek is módja és lehetősége csatlakozni ehhez a témához, ha netán délután az ideje nem engedi meg mindezt, ezért mondok önnek néhány dolgot. Arra kérem, hogy kezdjen el cáfolni. Kezdjen el cáfolni, jó!? Azért kérem, öntől, hogy kezdjen el cáfolni, mert az segít abban, hogy kölcsönösen megértsük egymást, és kölcsönösen a megértést követően olyan irányba tudjunk elindulni, ami az országban élő dolgozó vagy épp nem dolgozó, dolgozni nem tudó emberek érdekét szolgálja.

Önök szívesen használják, előszeretettel mondják, hogy mi történik a munka világában, a foglalkoztatáspolitikában 2010-16 között. Szívesen használják, mert olyan számokat tudnak az asztalra tenni, tetetni, amelyek azt mutatják, mintha… Mintha olyan változások mennének végbe az országban, amelyek abszolút módon pozitívak. Foglalkoztatási adatokra gondolok alapvetően.

Önök kevésbé szívesen használják azt, hogy mondjuk, 2010 előtt, 2008-ban, nem Magyarországon, hanem általában a világban mi történt. Pénzügyi-gazdasági világválság, amelynek vannak kihatásai, amely kihatások nyilván 2009-10-re hozzák azt, hogy a munkaerőpiacon a statisztikai adatokban olyan változások mennek végbe, amelyek nem pozitívak, hanem negatívak, de előszeretettel használják azt, ami mintegy pozitív elmozdulást mutat.

(12.10)

Most akkor egy kicsit részletesebben; mondok három-négy olyan dolgot, amelyet érdemes lenne egy kicsit megkutatni, tartalmilag feldolgozni. A foglalkoztatási adatokban érintőlegesen már szerepelt itt ma, benne vannak a közfoglalkoztatottak. Igen, a közfoglalkoztatottak egy jelentős hányada tényleg munkatevékenységet végez, persze, az előbb már említettem, hogy megalázott módon az önök „jóvoltából” ‑ idézőjelbe téve ‑ kevesebb pénzért, mint 2010-ben. Tudja, az ominózus 47 ezres, ma 52 ezres nettó közfoglalkoztatotti bérek.

Tudja azt is, hogy milyen szociális ellátórendszert működtetnek. Olyat, amely arra törekedett, hogy az ellátórendszerekből lehetőség szerint mindenkit kirúgjon. Annak előtte, mondjuk, egy 9 hónapos futamidejű álláskeresési támogatás volt az, ami rendelkezésre állt, ma ez 3 hónapos. Azt is tudja vélhetően, de ha nem, akkor segítek, hogy ma egy átlagos elhelyezkedési időtartam ettől jóval nagyobb. A munkanélkülieknek a fele másfél éve, 18 hónapja beragadt a rendszerbe. Ahhoz, hogy valaki egy újrakezdést meg tudjon alapozni, ön is tudja nagyon jól, három hónap nem elégséges. De nem kívánnak elmozdulni erről az időintervallumról.

Ön is tudja azt, hogy a közfoglalkoztatottak léte a foglalkoztatási statisztikában bizonyos értelemben becsapás, mert tudja, hogy a munka világában az értékteremtéssel párosuló tevékenység, a hozamtermelés az, ami valójában kézzelfogható munkának tekinthető. Van ilyen a közfoglalkoztatásban is. Dicséri ez azon polgármestereket meg azokat a szakértőket, akik sokat dolgoznak ezért a háttérben, hogy legyen ilyen. Van. Van ilyen. De biztosan emlékszik Gyöngyfára, mondhatnék más eseteket is, ahol, ha jól emlékszem, egy 360 méter hosszú vizesárok tisztítása, rendbetétele három hónapon keresztül zajlott talán 16 ember részvételével, ilyen napi 6-8-10 centiméteres haladási sebességgel. Ön ezt munkának tekinti? Vagy annak tekinti, hogy ott vannak az emberek, kényszeredett módon, mivel ők maguk is tud­ják, hogy más értelmes tevékenységet nem fognak tudni végezni, ha ezt a feladatot ellátják, ezért ezzel a munkaintenzitással végzik a dolgukat. No, ezek az emberek mind-mind benne vannak a foglalkoztatotti statisztikában mint dolgozó emberek. Rendben van ez így? Nagyjából 150 ezerrel ‑ persze pulzál a rendszer ‑, van olyan, amikor többel megemelkedik a foglalkoztatási statisztikában a jelenlétük ahhoz képest, mint ami hat évvel ezelőtt volt.

Van egy másik tétel. Az önök áldásos tevékenységének az eredményeképpen, amit meg kellett volna tenniük 2011-ben, 2012-ben, hogy a béreket emeljék, tudja, úgy, ahogy mondjuk, tegnap egy bérmegállapodást szültek a választások előtt egy évvel nyalókaként, azt meg kellett volna tenni 2011-12-ben, hogy ne hagyja el ezt az országot félmillió, 600 ezer ember, akinek, akiknek a 75-80 százaléka a fiatalokból tevődik össze, 40 év alattiakból tevődik össze. (Boldog István közbeszólása.) 75-80 százaléka 40 év alattiakból tevődik össze és szakképzettek. Tudja, ezért van ma munkaerőhiány. No, de ezeknek az embereknek egy jelentős hányadát nyilván ILO- és egyéb más szabályokat figyelembe véve a magyar sta­tisztikában tartanak nyilván, mintha itthon dolgoznának. Számokban olybá tűnik, a valóságban pedig az a helyzet, hogy nem itthon végzik a mun­ka­tevékenységüket, hanem az önök idézőjelbe tett „áldásos” tevékenysége eredményeképpen a határon kívül. Mégis a hazai statisztikában jelennek meg, mintha itthon dolgoznának. Nem érzi azt, hogy a szá­mok megvilágítását is érdemes lenne megtenni, tartalmilag? Hogy egy korrektebb, egy tisz­tes­sé­ge­sebb látkép tárulkozzon elénk?

De mondok önnek egy harmadikat, például ott van a diákfoglalkoztatás kérdésköre. 2010 előtt a diák­foglalkoztatottak a munkaügyi statisztikákban mint foglalkoztatottak nem jelentek meg. Tudja, éves szinten nagyjából 180-200 ezer fő ‑ megint csak pul­zál a rendszer, nyilván nem mindig ugyan­annyi ‑ érintettje van a dolognak. Ezek a fiatalok ma a foglalkoztatási statisztikában megjelennek. Ha csak ezt a három számot egymás mellé helyezi, ami mö­gött emberek vannak, akkor nagyjából a közfog­lal­koz­tatásban 150-200 ezres többletekről lehet be­szél­ni; a külföldön munkatevékenységet végzők magyar statisztikában való megjelenítése kapcsán nagyjából 130-140 ezer ember az a többlet, ami a 2010 előtti állapothoz képest meg van jelenítve; a diákfog­lalkoztatás tekintetében említettem azt a 180-200 ezer főt. Félmilliónál több azon emberek száma, akik ilyeténképpen nem voltak benne, mondjuk, hat évvel ezelőtt a munkaügyi statisztikákban, ma meg ott vannak. No, hát így könnyű dobálózni a számokkal! 600 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon? Egyébként is legyünk szolidabbak a dologban. 2009 zárt esztendejének meg 2015 zárt esztendejének az átlagos foglalkoztatási adatait érdemes meg­néz­ni ‑ hát, nem egészen ennyi.

Arról már nem is akarok beszélni, amit félig-meddig jónak is tartok egyébként, ha nő a rész­munkaidőben foglalkoztatottak száma, de akkor már nem, ha a 8 órásból lesz 4 órás részfoglalkoztatott, részmunkaidőben foglalkoztatott. 60-80 ezerrel nőtt a részmunkaidőben foglalkoztatottak száma, de a legnagyobb bajom ott van, amikor azt mondják, hogy négyszáz-akárhányezer fővel nőtt a gazdaságban fog­lalkoztatottak száma. Lehet. Külföldön. A külföldön dolgozók által külföldön, de nem itthon, sajnálatos módon. Vagy ha nőtt, akkor miért nem veszik szá­mításba mellette azt, hogy és mennyivel csökkent párhuzamosan, és akkor nyilván látjuk, hogy önök az egymillió új munkahely tekintetében a gazdaságban, az adóforintokat termelő munkahelyek vonat­kozá­sában, hozamtermelő munkahelyek vonatkozásában semmit, semmit nem tettek az elmúlt esztendőkben.

Szóval, azt akarom mondani, hogy nem elég a szá­mokkal dobálózni. Nem, nem elég a számokkal dobálózni, hanem a számok mögötti tartalmiságot is meg kell tenni. És őszintén, én e tekintetben sokkal többet várnék a Statisztikai Hivataltól is, hogy ezeknek a kibontását alaposan tegye meg. Persze értem én azt, ha nem teheti, mert ma van egy olyan urizáló fideszes elit, egy olyan hatalom, akinek ez az érdekeit nem szolgálja, és bizony direkten vagy in­direkten intelmeket fogalmaz meg.

Ugyanúgy, mint ahogy érezhető módon ez ala­kul­hatott ki például a létminimum-számítás tekin­te­té­ben is. Hogy a KSH évtizedeken keresztül a lét­minimum számítását megtette, majd érdekes módon most itt az utóbbi esztendőkben képes ezt elejteni, elengedni, vélem, nem véletlenszerűen. Szóval, ez így probléma, ez így baj megítélésem szerint. Nem ulti­mátumok, nem elvárások alapján kellene hogy működjön a rendszer, hanem sokkal inkább a füg­get­len­ség színterén kellene hogy megjelenjen mindaz, ami a Statisztikai Hivatal által működik. De ha be­szo­rítottak, ha első számú emberének a kine­ve­zé­se ‑ kinevezése? ‑, kijelölése valakinek, valakiknek a kezé­ben összpontosul, a miniszterelnök kezében össz­pontosul? Ha azon múlik minden, hogy hogyan ragyog azon a napon a nagy vezér szeme? Ne hara­gudjanak, akkor hogyan várják el azt, hogy független működés… (Boldog István: Te a kommunizmusról beszélsz, ahol főnök voltál. ‑ Közbeszólások az MSZP soraiból.), hogy független működés alakuljon ki? Boldog képviselőtársam, önnek már meg kellett volna tanulnia akkor, amikor Lázár miniszterének elmondtam, hogy a saját padsoraiban érdemes szétnézni, mert ott megtalálja azokat az embereket, akikről beszél, nem a szocialista párti padsorokban. (Boldog István: Jogutód vagytok.)

(12.20)

És még két dolgot a végére. Egy kérdés, államtitkár úr. Miért van az a kinevezés időintervallumát érintően, hogy most épp úgy gondolják, hogy hét évre kell kinevezni a hivatal vezető emberét? Miért? Mi az oka? Azt hiszem, eddig hat év volt, most hét év. Miért? Az, hogy ciklusokon átívelő legyen egy-egy hivatal, hatóság vezetői kinevezése vagy szóljon akkora időintervallumra, azt értem. De ha hat, akkor miért kell hogy hét legyen belőle? Ha kilenc, akkor miért nem lehet belőle három, vagy nem három, hanem öt? Tehát ilyen alapon bármit bármikor meg lehet csinálni.

A kérdésen túl az utolsó mondatom az, hogy mikor fogják azokat a garanciákat letenni, amelyek a tényleges, valós, független működését alapozzák meg a KSH-nak, a statisztikának. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)