Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Kedves Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Képviselő Úr! Lehet, hogy az ellenzék, illetve az LMP érvelésében van egy olyan logikai csavar, amit nem tudok szellemileg felérni. De ha a magam intellektuális keretei között próbálom értelmezni a problémát, akkor egy feszítő ellentétet vélek abban felfedezni, hogy az ellenzék egyszerre kritizálja a kormány politikáját a munkaerőhiány miatt, illetve azért, mert nem talál elvileg a kormány megfelelő eszközöket a munkaerőhiány orvoslására, és egy mondattal később pedig azért kritizálja a kormányt, mert hogy sokan elmennek az országból kellő lehetőségek híján.

Ha munkaerőhiány van, az azt jelenti, hogy a munkaerőpiacon a kínálat felé tolódik el a súly a kereslet irányából, tehát több emberre volna szükség az iparban, a mezőgazdaságban, bármilyen gazdasági ágazatban, mint amennyien élni kívánnak ezzel a lehetőséggel. Magyarán, az emberek nincsenek rákényszerülve arra, most nyilván általánosságban beszélünk, hogy lehetőség, munkahely, egzisztenciális perspektíva híján elhagyják az országot.

(19.40)

Tehát hogy van az, hogy egyrészt kritizálnak azért, mert a munkaerőhiányra állítólag nem találunk megoldást, másrészt pedig kritizálnak azért, mert elmennek az emberek? Akkor miért mennek el, ha egyébként meg van munka? Szóval, az egész logikailag nekem nem áll össze. (Ikotity István és dr. Szél Bernadett közbeszól.) Már csak azért is azt gondolom, hogy ez egy álságos érvelés, tisztelt képviselő asszony, képviselő úr, mert nyilvánvalóan az az oka ennek a problémának, hogy a magyar bérszínvonal elmarad, néhány ágazatban messze elmarad a nyugat-európaitól. De kedves képviselő urak, képviselő hölgyek, ez így van gyakorlatilag legalább ötszáz éve.

Most én nem akarok történelemórát tartani, mert nem én vagyok a legalkalmasabb személy ebben a Házban, hogy történelmi perspektívában vizsgáljuk ezt a problémát, de hogy várhatják azt, hogy egy történelmileg elmaradottabb, leszakadtabb régió, amely tizennyolcszor több romboláson meg szenvedésen ment át az elmúlt néhány évszázadban, mint Nyugat-Európa, most hirtelen felzárkózzon? Vannak retrospektív GDP-kimutatások, amik azt mutatják, hogy 150-200 éve még nagyobb volt a diszkrepancia Kelet-Európa, Közép-Európa, illetve Nyugat-Európa között. Hogyan várják azt, hogy miután átvette az ország kormányzását a jelenlegi kormány hat évvel ezelőtt, gyakorlatilag lerombolt állapotban, ezt önök is pontosan tudják, tizennyolcszor ma már elsorolták az adatokat, én nem teszem még egyszer ezt… Tehát miután a kormányzat egy egészen reménytelen helyzetben vette át a kormányzás felelősségét, és hat év alatt eljuttatta az országot oda ‑ nyilván részben külső tényezők előnyünkre fordítása révén ‑, hogy nem az akut munkalehetőség-hiány a probléma, hanem többlet-munkalehetőség van az országban, ezért, tisztelt Ház, talán jár az elismerés a kormány erőfeszítéseiért. Azt gondolom, hogy ez önmagában egy nagy teljesítmény.

Természetes ‑ hogyan lehetne másképpen? ‑, hogy a magyar átlag bérszínvonal nem éri a németet, és amíg lesz egy forint különbség, addig nyilván lesz az emberekben, akik elsősorban az egzisztenciális szempontjaikat nézik, egy indíttatás arra, hogy a magasabb bérszínvonal irányába mozduljanak el. De menjenek el Moldovába, menjenek el Romániába, menjenek el Szerbiába, Magyarországnál fejletlenebb országokba, ott azt látják, hogy ez a jelenség nagyságrendekkel nagyobb, mint Magyarországon. Természetes folyamatról van szó. A szegényebb országok felől van egy munkaerőpiaci elmozdulás a gazdagabb országok irányába. Tehát a bérszínvonal okozza.

Na most, a bérszínvonalon hogyan tudunk javítani? Kérem szépen, azokkal az intézkedésekkel, amelyeket részben az elmúlt napokban jelentett be a kormány. Rendeleti úton nem tudjuk elrendelni a bér­emelést, mert egyrészt erre semmifajta kompetenciája a kormánynak nincsen, másrészt pedig szervesen kell kifejleszteni egy olyan hozzáadott-értékű gaz­daságot, ami önmagától természetes úton, de nyilván a lehető legrövidebb időn belül eljuttatja a ma­gyar gazdaságot egy olyan teljesítőképességhez és egy olyan hozzá­adott­érték-előteremtési képességhez, ami a bérszínvonalakban megfelelően tükröződni fog.

A bejelentett adócsökkentések, a folyamatos munkahelyteremtés ‑ aminek a számai magukért be­szél­nek ‑, a kutatás-fejlesztés, a hozzáadott érték nö­velésére irányuló, folyamatos erőfeszítések, amiknek szintén szép eredményei vannak… Szeretném önöket tájékoztatni, hogy az információs-kommunikációs technológiai szektorban Magyarországon dolgoznak az egyik legtöbben az egész Európai Unióban, a második-harmadik helyen vagyunk e tekintetben. Tehát azt gondolom, hogy az elmúlt években, még egyszer, ahhoz képest, hogy hat évvel ezelőtt hol tartott az ország, mik voltak az akut problémák, s mik voltak a reális kilátások arra, hogy ez belátható időn belül változzon, nagyon komolyan sikerült előrelépni. A történelmi lemaradását a közép-európai régiónak pedig talán nem reális elvárni, hogy négy-öt éven belül megoldjuk, amikor évszázadokon keresztül ez nem sikerült.

De azt gondolom, hogy az intézkedések, amik az elmúlt évben születtek, abba az irányba mutatnak, és a számok ezt igazolják, hogy elindult egy olyan ütemű felzárkózás, ami azért egy megalapozott reményre jogosít mindannyiunkat, hogy belátható időn belül el fogjuk érni azt a színvonalat, ami noha még nem fogja elérni a nyugat-európai átlagot, de talán már nagyobb mértékben itthon tartja az embereket. Egyébként pedig semmi tragédia nincsen abban, hogy munkavállalás céljából annyian-amennyi­en ‑ nyilván itt most a számokon lehet vitatkozni ‑ egyébként külföldön keresnek lehetőséget. Nekünk arra kell törekedni, hogy ezeket az embereket ne engedjük el, ne engedjük ki a nemzeti vérkeringésből, és arra törekedjük, hogy amikor kamatoztatták a tudásukat külföldön, amikor szert tettek tapasztalatra, iksz év után térjenek vissza Magyarországra, és hozzák haza Magyarországra azt a képességet, amire külföldön szert tettek.

Mi kell ehhez? Még egyszer: azok az intézkedések, amelyekkel küzdünk minden erőnkkel a magasabb bérszínvonal mellett, mert szép szavakat lehet mondani, de a nap végén nyilvánvalóan az fogja eldönteni egy-egy személyes sors keretében azt, hogy hol keresi az ember a boldogulást, hogy egzisztenciálisan hol van jobb kilátás. Ezért nyilvánvaló, hogy a bérszínvonalat kell felzárkóztatni, ehhez pedig ‑ még egyszer ‑ azt gondolom, hogy minden lehetséges intézkedés folyamatos jelleggel vizsgálat alatt van, és amit lehetséges, azt ezek közül foganatosítunk is.

Tisztelt Ház! Az üzenet lényege még egyszer: rengeteg munkahelyet teremtettünk az elmúlt években, jobb helyzetben vagyunk, ha több munkahely van, mint amennyi munkavállalói igény, mint ha fordítva lenne. Az igazi tragédia az, amikor az embereknek nincsen munkája, és azért szenved egy ország gazdasága, nem azért, mert túl nagy a kínálat a munkaerőpiacon, és sokan nem kívánnak ezekkel a lehetőségekkel élni, hanem ‑ nyilván önök az Európai Unió nagy hívei, ahogyan egyébként reményeim szerint a Ház talán nagyobbik része ‑ az Európai Unió által biztosított lehetőségeket választják, és élve személyes és intézményi alkotmányos jogaikkal boldogulást keresnek, még egyszer, reményeink szerint időszakos jelleggel más országokban.

Én azt gondolom, hogy ha megvizsgálják azt, hogy a környező országok tekintetében mit mutatnak ezek a számok, akkor rá fognak arra jönni, rá fognak arra talán döbbenni, hogy egyáltalán nem állunk rosszul e tekintetben, egy természetes folyamatról van szó, ezen minden ország átesett. Ezen átesett anno Görögország, ezen átesett Portugália, ezen átesett Spanyolország, ezen átesett Olaszország még az ötvenes évek végétől. Amikor egy fejletlenebb gazdaság csatlakozik egy fejlettebb integrációhoz, nemcsak a közgazdaságtan, de szinte a mechanika törvényei, hogy van egy ilyen jellegű mozgás, ami visszafordítható, ami nem véglegesnek tekintendő, és amelynek az ellentételezésére ‑ még egyszer ‑, a bérszínvonal növelésére minden lehetséges intézkedést, azt gondolom, megtettünk. A kilátásba helyezett és megítélésem szerint reális 40 százalékos béremelés a következő években egy olyan ígéret, egy olyan perspektíva lehet, amely számos, egyébként most külföldön tartózkodó fiatalt megszólíthat.

Múlt héten négy napot Szerbiában töltöttem. Én azt javasolom a tisztelt képviselő hölgyeknek és uraknak, hogy ha szeretnék látni azt, hogy milyen, amikor egy vidék gazdasági lehetőségek híján kiürül, akkor vizsgálják a környező országok egy-egy, akár határhoz közeli települését, utána pedig tekintsenek végig Magyarországon. Még egyszer: nem baj, nem tragédia, ami történik, mert mindent kontextusba kell helyezni, történelmi kontextusba, földrajzi kontextusba, és annak az intézményi adottságnak a kontextusába, amit az Európai Unió az egzisztenciális munkavállalói lehetőség tekintetében nyújt. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)