Felszólalás adatai
13. ülésnap (2018.06.27.), 96. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Nagy Csaba (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:02 |
Felszólalások: Előző 96 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
NAGY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bangóné Borbély Ildikónak szeretnék válaszolni a felvetésére. Tudja, kedves képviselő asszony, az a különbség a mostani kormányzat és a 2010 előtt regnáló baloldali kormányzatok között, és itt a saját választókerületemről hadd mondjam, hogy Szigetváron épült 2010 előtt egy tanuszoda PPP-konstrukcióban. 2014-ben, minekutána a város már képtelen volt fizetni a szolgáltatási díjat, a magyar kormány ezt átvállalta. Az a különbség önök és miközöttünk, hogy önök folyamatosan számonkérnek, mi meg folyamatosan cselekszünk. 2014-ben hozta meg a tanuszoda-fejlesztési program vonatkozásában az első döntését a kormányzat, majd rövidesen szakmailag ezt felülvizsgálta, mert az első döntés, ha jól emlékezem ez már régen volt, de erre jól szoktam emlékezni -, akkor arról szólt, hogy könnyűszerkezetes kupolaszerkezetekkel fogják lefedni a tanuszodákat. Felülvizsgálták, átgondolták, és ez rendes, normális tanuszodákat fog jelenteni; nem uniós pénzekből, nem úgy, hogy a különböző iskolákat, intézményeket összevonták, hogy uniós pénzeket tudjanak rá költeni, hanem nemzeti forrásból.
Folyamatosan, hónapról hónapra, évről évre készülnek el ezek a tanuszodák. Én azt tudom önnek mondani a szentlőrinciek nevében vagy a vajszlóiak nevében, de akár a sásdiak nevében is, hogy mi kivárjuk a sorunkat.
Ebben az évben, illetve ebben a költségvetési törvényben 3 milliárd forint hazai forrás van tanuszoda-építésre, és 3 milliárd forint van olyan építkezésekre, amik tornatermeket, tornacsarnokokat fognak jelenteni az egyes intézményeknek. Ezek az összegek pontosan 3 milliárddal, illetve 3 milliárddal haladják meg az önök által biztosított forrásokat az önök kormányzása idején, ha összehasonlítjuk a költségvetési forrásokat. Önök ilyen tekintetben egy fillért nem adtak az intézmények részére. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)
Felszólalások: Előző 96 Következő Ülésnap adatai