Felszólalás adatai
300. ülésnap (2013.09.10.), 30. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Ékes József (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | Költségvetési bizottság |
Felszólalás oka | Ismerteti a bizottság véleményét |
Videó/Felszólalás ideje | 5:00 |
Felszólalások: Előző 30 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
ÉKES JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A számvevőszéki és költségvetési bizottság a tegnapi nap folyamán tárgyalta meg a Magyarország 2013. évi központi költségvetésének módosításáról szóló előterjesztést, és ahogy a miniszter úr is expozéjában említette, mely részeket érinti maga a költségvetés-módosítás, így szeretném elsődlegesen kihangsúlyozni, hogy önmagában a költségvetés bevételi-kiadási oldalát oly nagy mértékben nem változtatja meg maga ez a módosítás, mint ahogy a médiában és különböző ellenzéki oldalról megjelentekkel nem összeegyeztethető álláspontok alakultak ki.
Szeretném előre jelezni, hogy a költségvetési bizottságban is elhangzott egyrészt államtitkár úr nagyon korrekt törvényi, valamint alátámasztó érvelése. Itt elsődlegesen, hisz törvényeket alkottunk már a pedagógus-életpályamodell bevezetésével kapcsolatos augusztus 26-27-én történő törvényalkotással, amelyben 160 ezer pedagógus esetében 32,5 milliárddal növeli meg a költségvetés kiadását a 2013. évben, ugyanígy a humán szolgáltatók támogatásának emelése. Itt törvény született már, az E.ON gázüzletágának megvásárlásához nyújtott fedezetnek a biztosítása, ugye itt 71 milliárd forintról van szó. Az önkormányzati adósságkonszolidációt érintő változás, amelyben egy biztonsági törvénykezési határozattal akadályozza meg annak a lehetőségét, hogy a bankok és az önkormányzatok között olyan lépések következzenek be, amelyek adott esetben az önkormányzatok számára a későbbiek folyamán sokkal többe kerülnének, és adott esetben hátrányt szenvednének maguk az önkormányzatok.
Ugyanilyen a Nyugdíj-biztosítási Alap és az államháztartás központi bevételei közötti átcsoportosítási lehetőség megteremtése. Nagyon jól tudjuk, hiszen a bizottsági ülésen is szóba került, a kata, kiva esetében kevesebb volt a belépők száma vállalkozási oldalról, viszont akik maradtak, tehát akik nem léptek be, ők több nyugdíjalapforrást biztosítottak magának a bevételnek, és ezt kívánja maga a kormány átcsoportosítani a központi költségvetésbe.
Ugyanilyen dolog, hogy az e-útdíjalap rendszeréhez kapcsolódóan többletköltségek merültek fel. Itt felmerült annak a kérdése, hogy rosszul tervezte meg a kormány magának az e-útdíjalapnak a rendszerét. A bevezetésének és a bevételeinek a nagyságrendje valóban alulmarad a tervezetthez képest, de a másik oldalon viszont a frekvenciadíjakból származó bevétele a betervezett 40 milliárd helyett olyan 89 milliárdra fog teljesülni. Tehát mindenképpen kompenzálja esetlegesen azt a kiesést, ami az e-útdíjalapnál hiányzik majd a költségvetésben.
Ilyen kérdés volt a Szépművészeti Múzeum bemutató kiállítása, amelyre az állam garanciát vállal. Itt fölmerült egy olyan kérdés a költségvetési bizottságnál, hogy a következő időszakban egy nagyobb összeget kellene beállítani, hogy ne kelljen rendszeresen a költségvetési bizottságnak ezzel a kérdéskörrel foglalkozni, hisz öröm mindenki számára az, ha a Nemzeti Múzeumban, Szépművészeti Múzeumban különböző nemzetközi kiállítások kerülnek megrendezésre.
Nagyon fontos kérdés, hogy a felsőoktatási struktúraátalakításhoz, valamint a felsőoktatás működéséhez szükséges 11 milliárd forintot maga a költségvetés fogja biztosítani, és ennek alapján tulajdonképpen így jön össze a 171 milliárd forintos növekmény a kiadási oldalon. Mint ahogy említettem, a megfelelő Országvédelmi Alap, amely megközelítőleg 300 milliárd forint, tehát mindenképpen fogja biztosítani azt, hogy a 2013. évi költségvetés végrehajtható, és mellette a 3 százalék alatti betervezett nagyságrendet maga a '13. éves költségvetés fogja tudni biztosítani.
Nagy vita nem alakult ki magán a bizottsági ülésen. A bizottság nagy többséggel elfogadta magát az előterjesztést, általános vitára és majd elfogadásra is javasolta; 2 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett, ahogy elmondtam, nagy vita nem alakult ki. Pár kérdés merült fel itt a Nyugdíj-biztosítási Alap kérdésénél, valamint az önkormányzati adósságkonszolidációt érintő változásoknál elsődlegesen kérdések voltak, és nem pedig vita alakult ki.
Tehát én úgy látom, hogy maga az előterjesztés korrekt, és ahogy maga a tanács is fogalmazott, végrehajtható, és nem fogja veszélyeztetni a 2013. évi költségvetés stabilitását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Felszólalások: Előző 30 Következő Ülésnap adatai