Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt ház! Kedves Képviselőtársak! Azt gondolom, abban nincs vita köztünk, hogy a költségvetés mennyire fontos dolog, a költségvetési törvény elfogadása, hiszen a költségvetés határozza meg a gazdaság működését, jelöli ki azt az egyensúlyi és növekedési pályát, amelyen haladni kell, haladnia kell a gazdaságnak.Ha azonban az elmúlt évek gyakorlatát tekintjük, akkor azt láthatjuk, hogy bizony ez nem mindig volt így, vagy többnyire nem így volt, mert az elfogadott költségvetéshez képest a gazdaság azért lényegében másként működött, azért is, mert az elfogadás után a költségvetést még a hatálybalépése előtt is többször módosították, aztán persze menet közben is többszöri módosítás történt.

Nos, ezt látva azt is gondolhatnánk, hogy milyen kár, hogy ilyen módosítások történtek, hogy nem lehet zsinórmérték a költségvetés a tényleges gazdasági működést tekintve. Ha azonban megnézzük a 2019-es költségvetési tervezetet, akkor azt látjuk, hogy hála istennek, van mód arra, hogy módosításokat eszközöljön a kormányzat a megelőző évek gyakorlatának megfelelően, hiszen ezzel a költségvetési tervezettel, azt gondolom, hogy nagyon-nagyon kockázatos lenne a 2019-es esztendőnek nekivágni, különös tekintettel arra, hogy milyen bizonytalanságok vannak. Tehát bízzunk benne, hogy a korábbi gyakorlatnak megfelelően menet közben több módosítás is lesz, és így nagyobb baj nélkül meg tudjuk úszni a dolgot.

A költségvetésnek alapvetően két célja van, két célja kell hogy legyen. Az egyik a stabilitás, a másik pedig a gazdasági növekedés. A stabilitás és a gazdasági növekedés tekintetében is azonban meg kell különböztetni a rövid távú és a középtávú célokat. Tehát egy jó költségvetés mind rövid távon, mind középtávon biztosítja a stabilitást és a gazdasági növekedést.

Nos, az előttünk fekvő költségvetés ezt a kétszer kettes célt nem tudja teljesíteni. Nem tudja teljesíteni azért, mert a kormányzat ragaszkodik egy magas, 4 százalék körüli vagy 4 százalék feletti gazdasági növekedéshez, miközben a magyar gazdaság potenciális növekedési üteme nem több mint 2 százalék. Ebből az következik, hogyha ezt a 4 százalékos növekedési tervet szeretné megvalósítani a kormány, akkor fel kell áldoznia egyfelől a középtávú növekedési lehetőségeket, másfelől pedig szintén a középtávú egyensúlyi célt is.

Miért mondom ezt? Azért, mert ahhoz, hogy egy ilyen jelentős mértékű, 4 százalék körüli gazdasági növekedés valósuljon meg, arra lesz szükség, amit a kormány a korábbi években is alkalmazott, hogy azokat a forrásokat, amelyek a tőkeállomány bővítésére, amelyek korszerűsítésre, szerkezetváltozásra, szerkezetátalakításra lettek volna szánva vagy kellett volna hogy fordítsák, azokat nem arra fordították, hanem olyan célokra, amelyek rövid távon tudták a gazdaságot élénkíteni. Tehát főként az építőipart fejlesztették és építményjellegű beruházásokat hajtottak végre, amely egy gyors növekedést hoz létre, de amelynek eredményeképpen nincsen tőkeállomány-bővülés és nincs korszerűsítés.

A másik oldal pedig az egyensúlyi kritérium fenntartása. Mivel a jelenlegi állapotokat tekintve az egyensúly elég biztos lábakon áll, tehát ebben az adott szituációban, ebből következően egy jelentős keresletoldalú élénkítés nem fog rövid távon semmiképpen sem egyensúlyzavarokat hozni, de középtávon már minden bizonnyal. Ezt nemcsak én mondom, hanem ezt állítja az Európai Bizottság is. Az Európai Bizottság megállapítása az országspecifikus ajánlásoknál olvasható, hogy ez már a 2017-es esztendőben is problémás volt, hogy a középtávú strukturális hiány 3,1 százalék volt, miközben annak a pályának a fenntartásához 1,5 százalékra lett volna szükség.

Tehát egy 1,6 százalékos túllépés történt, és ebből következően egyébként ajánlja is azt, hogy Magyarország számára szükséges lenne egy 350 milliárdos kiigazítást már most megvalósítani október végéig. Természetesen tudjuk a kormány válaszát erre, a kormány azt mondta, hogy mivel ez nem kötelező számunkra, mert nem vagyunk tagjai a Monetáris Uniónak, ebből következően nem valósítjuk meg, de attól a probléma még megvan.

Ennél fontosabb egyébként talán az, hogy maga az ÁSZ is elismerte ezt. Az ÁSZ a következő megjegyzést tette: „Az 1,7 százalékos strukturális hiány nem felel meg a középtávú költségvetési hiánycélnak, mert ahhoz 1,5 százalék kellene.” Mint ismeretes, a 2019-es tervben 1,7 százalékos strukturális hiány van megfogalmazva, de ennek 1,5-nek kellene lenni.

Nos, ezek alapján mit gondolhatunk arról, hogy a költségvetésünknek mi az alapvető karaktere? Én azt gondolom, hogy beleillik a korábbi évek sorába, vagyis ennek a költségvetésnek az a fő üzenete, hogy továbbra is arra rendezkedik be, hogy a rövid távú célokat a hosszabb távú lehetőségek és feltételek felélése révén próbálja meg elérni, vagyis a jövő felélése tovább fog tartani, amelynek a gondjai majd később fognak jelentkezni.

(10.30)

A következő gondolatom az, hogy vajon ebből a költségvetésből milyen gazdaságpolitikai prioritások olvashatók ki. Hát, én hármat olvastam ki. Az egyik a rövid távú egyensúly fönntartása, a másik a nemzeti tőke megerősítése, a harmadik pedig a családtámogatás. Mind a három prioritással egyébként alapvetően egyet is lehet érteni, egyet is lehetne érteni, azonban itt is a részleteket érdemes megfigyelni. Hiszen az a kérdés, hogy a rövid távú egyensúly minek a rovására történik. Ahogy az előbb már említettem, ez bizony egyrészt a középtávú növekedési lehetőségek, másrészt pedig a középtávú egyensúly rovására történik. Illetve, ahogy a múltban látható volt, bizony a jóléti rendszer korlátozására, ami leginkább az oktatás és az egészségügy mostoha kezelésében mutatkozott meg.

A másik a nemzeti tőke erősítése, ami egyébként abszolút pozitívnak tekinthető cél lehet. De nem adminisztratív módon kellene ennek kiválasztását megtenni, hogy valakik kijelölik, kik lesznek a nemzeti tőkésosztály, hanem sokkal inkább egy piaci szelekción kéne keresztülmennie. Persze, a piaci szelekció lassabb folyamat, de cserébe viszont biztosabb. Mert ugye kialakulóban van egy nemzeti tőke, de ha megkérdeznék, hogy ennek a nemzeti tőkének milyen teljesítménye van, mondjuk, az exportnak hány százalékát képes ez az újonnan kialakult nemzeti tőke biztosítani, akkor elég elszomorító számot kaphatnánk.

A családtámogatás vonatkozásában szintén azt gondolom, hogy ez egy nagyon pozitív cél, de ha közelebbről megnézzük, akkor azt is lehet látni, hogy bizony azok a családtámogatási kedvezmények igen erőteljesen a felső középosztályra és a jómódúakra koncentrálódnak. Több vizsgálat kimutatta azt, hogy a családtámogatások 80 százaléka a legfelső 20 százalékban realizálódik. Tehát alapvetően nem azt a célt szolgálja, hogy a valódi középosztályt megerősítse, a középen lévő rétegeket megerősítse, illetve a szegényeket valamilyen módon segítené felzárkózni.

Mi az, ami hiányzik a prioritások közül? Nekem nagyon hiányzik az, hogy nem látható ebben a költségvetésben sem és az elmúlt években sem, hogy a kormánynak lenne egy szerkezetváltási és egy technikafejlesztési koncepciója. Ilyen koherens koncepcióra én nem találtam ebben a papírban sem. Van természetesen olyan alfejezet, hogy ipar 4.0, aztán van olyan, hogy újraiparosítási terv, az Irinyi-terv, de ezek egyáltalán nem kidolgozottak. Ebből nem alakul ki egy olyan koherens koncepció, ami előre tudná vetíteni azt, hogy most, amikor a válság utáni időszakban egy igen jelentős átalakuláson megy keresztül a világgazdaság, mi hol is képzeljük el a részünket és a szerepünket, például a high-tech iparágakban mik azok a szűk keresztmetszetek, ahová be tudnánk törni, és ahol komoly eredményeket tudnánk elérni.

Nagyon hiányzik számomra az is, hogy nem olvasható ki ebből a programból az, hogy vajon a kormány milyen módon próbálja a kis- és középvállalkozások sanyarú helyzetét jelentősen javítani. Rengetegszer hivatkoznak önök erre, és vannak bizonyos részjavaslatok és részkedvezmények, de az alapkérdésekkel nem foglalkoznak. Hogy vajon milyen új együttműködési formák segítségével lehetne itt egy áttörést elérni, hogyan lehetne a piacra lépést segíteni, hogyan lehetne az ő technikai-technológiai fejlesztésüket jelentős mértékben elősegíteni.

Nos, a makropályával kapcsolatosan, azt gondolom, a legfontosabb dolog az, és itt, azt gondolom, nem árulok el semmilyen újdonságot, új dolgot, hiszen elég sokan fogalmazták már ezt meg, hogy ez a 4,1 százalékos növekedési cél túl ambiciózus. Ez bizony nem nagyon reális. A Magyar Nemzeti Bank előrejelzése is az, hogy a jövő esztendőben 3,5 százalékos gazdasági növekedés lesz. Tehát az is elmarad a 4,1 százalékos növekedéstől.

Ha ránézünk, akkor azt láthatjuk, hogy kínálati oldalról bizony ez nincs megalapozva, hiszen nem történt tőkeállomány-bővülés az elmúlt időszakban, és a munkaerő-állomány bővülésének is gondjai, problémái vannak. Bár a költségvetés 1,5 százalékos munkaerő-növekedést irányoz elő, mégpedig úgy, hogy a versenyszférában 1,9 százalékkal növekszik, az állami szférában pedig 0,4 százalékkal csökken. Természetesen az a kérdés, hogy az állami szférából elbocsátottak vajon hogyan tudnak majd bekapcsolódni a versenyszféra termelésébe.

A legfrissebb hír az, hogy az Állami Számvevőszéktől már a tegnapi nap 60 főt eltanácsoltak, elbocsátanak. A kérdésem, hogy ez a 60 fő, akitől most ott megszabadulnak, hogyan fog majd segíteni abban, hogy az építőipari szakmunkáshiányt valamilyen módon próbáljuk meg enyhíteni, vagy a szolgáltató szektorban jelentkező hatalmas nagy munkaerőhiányt próbáljuk meg enyhíteni. Azt gondolom, ez elég nehezen fog menni. A Kereskedelmi és Iparkamara vezetője, Parragh úr is elismerte már azt, hogy bizony jelentős munkaerőhiány van, tehát nincs nagyon bevonható többletforrás.

A kormány számol azzal, hogy a termelékenység 2,6 százalékkal fog növekedni a következő esztendőben. Ez önmagában nem magas szám, de ha megnézzük, 2010 és ’17 között összességében a termelékenység 2,5 százalékkal növekedett. Azt én túlzott optimizmusnak gondolom, hogy most egy év alatt a 8 évnek megfelelő mennyiséggel fog tudni nőni majd a termelékenység.

Keresleti oldalról  hogy a stimulusokat tekintsük  a kormány azzal számol, hogy lesz 3,9 százalékos fogyasztásnövekedés, tekintettel arra, hogy jelentős bérnövekedés volt. Azt gondolom, ez nagyjából megalapozott és fennállhat. Persze, természetesen kérdés, hogy a kafetériának mi lesz a vége, milyen mértékű bércsökkentést fog ez előidézni.

A kormányzat igen optimista a bruttó állóeszköz-felhalmozás tekintetében. Itt jelentős, 9,5 százalékos növekedést prognosztizál, képzel el. Ez valószínűleg meg is valósítható, hiszen a költségvetési tervben szerepel 4000 milliárd forintnyi állami támogatás a beruházásokhoz. Ez egy irdatlan nagy érték, a GDP 9 százalékát elérő összeg, ami viszont azt is jelenti, hogy ez bizony az összberuházásoknak körülbelül felét jelenti. Egyik kormánypárti képviselőtársam ezt pozitív dologként említette, azonban ennek a veszélyeit is látni kell. Ha a jövő évi beruházások felét nem a versenyszféra fogja produkálni, hanem az állam által elősegített és támogatott beruházások, akkor ez nagyon komoly piactorzító hatást hozhat elő.

És szeretnék itt a gazdasági növekedés kapcsán a reális veszélyekről is szót ejteni, hiszen ezek jelentős mértékű befolyást gyakorolhatnak arra, hogy mekkora lesz a gazdasági növekedés üteme. Nyilván lehet számítani rá már a ’19-es évben is, hogy az európai uniós források szűkülni fognak. Ennél fontosabb egyébként az, hogy a világgazdasági konjunktúra lanyhulása minden bizonnyal nem elkerülhető, az mindenképpen benne van a történetben. Egyébként erről Varga miniszter úr, sőt a miniszterelnök úr is tett már említést. És sajnálatos módon az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között elinduló vámháború szintén problémákat hozhat, ami igen érzékenyen érintheti a magyar gazdaságot is, tekintettel arra, hogy az exportunk 80 százalékát külföldi többségi tulajdonú vállalkozások állítják elő.

(10.40)

Különösen erős ez a járműiparban, és az össz GDP-nk 30 százalékát produkálják a külföldi tulajdonú, többségű vállalkozások, vagyis sajnálatos módon ez bennünket is nagyon erősen fog érinteni. Az ugyan dicséretes, hogy a kormányzat arra tekintettel, hogy vannak bizonytalanságok és világgazdasági turbulenciák, a tartalékokat 50 százalékkal megemelte, de ha ez a dekonjunktúra nagyon erős lesz, és ez a vámháború is kiszélesedik, amire nagy esély van, akkor ez az 50 százalékos tartalékbővítés édes kevés lesz arra, hogy a tervezett keretek között tartsa a folyamatokat.

A következő elem, amiről szeretnék beszélni, a pénzügyi egyensúly fenntartása. Ha megnézzük a költségvetési tervezetet, akkor azt láthatjuk, hogy itt heroikus alapfeltevések vannak, hiszen az van beleírva ebbe a dokumentumba, hogy azzal számoltak, amikor a középtávú növekedési és egyensúlyi pályát határozták meg, hogy a jegybanki alapkamat 0,9 százalékos lesz, az euró/forint árfolyam pedig 311,3 forint. Éppen tegnapi hír, hogy 328 forint volt. Na, most én nem mondom azt, hogy ez a 328 forint biztosan fenn fog maradni, sőt nagyon erőteljesen fog tovább folytatódni ez a tendencia, nem tudom, nem látható előre. De annak nagy a valószínűsége, hogy a 310 körüli árra nem fog visszamenni sosem. Ha szerencsénk van, akkor ez olyan 320-325 körül valahol talán stabilizálódni tud. Természetesen persze ha a forint tartósan gyengélkedni fog, akkor bizony a jegybank rá fog kényszerülni arra, hogy a jegybanki alapkamatot emelje fel. Bár én jól tudom, hogy a Magyar Nemzeti Banknak nincsen árfolyamcélja, nem is lehet árfolyamcélja, de felelős a pénzügyi stabilitásért. Ha ilyen ütemben, ilyen mértékben romlik a forint, akkor az nyilvánvalóan a pénzügyi stabilitást veszélyezteti, és neki be kell avatkozni, és a jegybanki alapkamatot bizony meg kell emelni. De ha megemeli a jegybanki alapkamatot, akkor az azt is jelenti, hogy az eddigi kedvezményeshitel-felvevők, akik alacsony jövedelmezőség mellett vették fel a hiteleiket, bizony problémák elé nézhetnek, akár be is dőlhet néhány beruházás, illetve a jövő évi gazdasági növekedés nyilván azon is alapszik, ezt pedig az MNB-s dokumentumokban is lehet látni, hogy 12-15 százaléknyi hitelállomány-bővüléssel számolnak, amelynek a motorját nyilván az alacsony kamatláb, illetve a garantált kamatok jelentik vagy jelenthetik. Ha tehát jelentős kamatemelések valósulnak meg, akkor nyilvánvalóan vagy ezt a kamatnövekedést a gazdasági szereplőkre kell hárítani, és akkor ez ott jelent problémát, vagy pedig az állam számára lesz ez egy újabb finanszírozási tétel, de ez mindenképpen komoly problémákat vet fel.

Az infláció kapcsán: inflációra vonatkozóan a kormány azt mondta, hogy 2,7 százalékos inflációval számol. Az MNB ezt sem erősítette meg, az MNB 3 százalék körüli inflációt vár a következő esztendőben. Tehát túl optimista ez az előrejelzés is. Nagy valószínűséggel magasabb lesz az infláció, annál is inkább, mert például a GDP-deflátor is 3,7 százalék, aztán az Európai Unió a vásárlóerőparitás-számításoknál 4 százalék környéki inflációkat számol a magyar gazdaságra vonatkozóan. Ez azt jelenti, hogy jelen pillanatban is már több mint 3 százalékos infláció van a rendszerben, és ez még a későbbiekben fokozódni is fog.

Az infláció kapcsán egyébként érdemes kitérni egy dologra, és itt akkor most én is elkezdek alkalmazkodni a hely szelleméhez, és azt mondom, hogy az infláció alulbecslése vagy a tényleges infláció felpörgetése egy régi bolsevik trükk, mert valóban az. Fiatalabb közgazdászként én magam vizsgáltam ezt a kérdést. Amikor MSZP-SZDSZ-es kormányok voltak, akkor rendre azt a trükköt alkalmazták, hogy a költségvetési tervezés időszakában egy alacsonyabb inflációval számoltak, miközben ők is tudták, hogy majd magasabb lesz az infláció valójában. Ez ugyanis a költségvetési egyensúly szempontjából, az egyensúly megteremtése szempontjából egy pozitív dolog, hiszen ha a tervezés időszakában egy alacsony inflációhoz igazítják hozzá a költségvetési kiadásokat, akkor ezek rögzítettek.

Ha valójában magasabb lesz az infláció, akkor ennek az lesz az eredménye, hogy ezeknek a kiadásoknak a reálértéke csökkenni fog, viszont a bevételek nominálisan növekszenek, mert a bevételek nincsenek lerögzítve, mert a bevételek a jövedelemhez vagy a fogyasztáshoz vannak hozzákötve adók formájában, és ebből következően az infláció mértékével arányosan növekszenek. Én akkor úgy számoltam, hogy minden egyszázaléknyi inflációs alulbecslés fél százalékpontos költségvetésipozíció-javulást okozhat. Ez önmagában talán még bocsánatos bűn is lehetne, csak hát érdemes arra rávilágítani, hogy az infláció felpörgetéséből következő inflációs adó sokkal erőteljesebben fogja a szegényeket sújtani, mint a jobb módúakat, mert ők a jövedelmük nagy részét kényszerülnek pénz formájában tartani.

Az adósság/GDP hányados vonatkozásában az van benne a költségvetésben, hogy az 70,3 százalékra csökken, tehát az adósságkritériumnak megfelel, a 72,9 százalékról. Nem világos számomra, hogy ez hogy jött ki, hiszen az Eximbankkal együtt 2018 áprilisában 74,2 volt, de ez még azért talán belefér a dologba. Viszont itt kockázatként nagyon fontos lenne megemlíteni a paksi bővítést. Ha a paksi bővítés valóban hitelből, ütemesen fog végigmenni, akkor az azt jelentheti, hogy évi 2-3 százalékkal növekedni fog GDP-arányosan az adósságállomány, és az a kérdés, hogy ezzel a GDP lépést tud-e tartani, merthogy ilyen típusú beruházásoknak nincsen pozitív multiplikátor hatása, tehát ez nem fogja megtermelni rövid távon azt a GDP-t, amire ellentételezésként itt szükség lenne.

Az államháztartás kiadási szerkezetével kapcsolatosan mondanék néhány dolgot csak nagyon röviden. Az egyik dolog az, hogy a jóléti funkciók részaránya nem növekedett, 55 százalék. Itt az előzőekben elhangzott az, hogy az egészségügyi kiadások reálértékben növekedni fognak a jövő esztendőben, az oktatás ugyan nem.

Ez rávilágít egy nagyon fontos dologra. Rétvári államtitkár úr elmondásából ki is derült számomra, hogy itt megint egy régi megoldási mód kezd körvonalazódni, ez pedig a következő. A kormány az elmúlt években azt tette, hogy miközben érzékelte, hogy az oktatás és az egészségügyi rendszer tekintetében jelentős mértékű pazarlás is van, és bizonyos területeken többletforrás  hangsúlyozom persze, most gyorsan és erősen, hogy más területeken pedig krónikus, erőteljes és bántó hiányok -, ebből következően 2011-től kezdve, a Széll Kálmán-tervtől kezdődően rendre csökkentette reálértékét tekintve az egészségügy és az oktatás ellátási szintjét. Aztán most, amikor már érzékeli, hogy valóban nagy a baj mind a két területen és nagy az elégedetlenség, most próbál egy engedő politikát folytatni. Ez a régi „húzd meg, ereszd meg!” típusú politikára hajaz, és nem vesz tudomást az alapproblémáról. Az alapprobléma az, hogy az oktatás és az egészségügy is reformra szoruló terület, olyan terület, ahol rendszerszintű reformokat kellett volna végrehajtani, ehhez képest csak centralizáció ment végbe mind a két területen, aminek egyébként az az eredménye, hogy ha a jelenlegi helyzetben a kormány úgy dönt, hogy jelentősen fogja növelni az egészségügyi és oktatási kiadásokat, sajnos az a rossz hírem van, hogy ennek pozitív eredményei nem nagyon lesznek.

(10.50)

Hiszen egy rossz rendszerbe önt bele több és több pénzt, hiába próbál béreket emelni, hiába próbál valami enyhítést hozni. Persze rövid távon ennek nyilvánvalóan van jelzésértéke meg pozitív hatása, de mindaddig lényegi változás nem lesz, míg nem szánja el magát arra a nagyon fontos feladatra, hogy az egészségügyi és az oktatási rendszert teljes egészében át kellene alakítani, és sokkal hatékonyabbá kellene tenni, hogy a hiányok és a feleslegek ne jelenjenek meg együttesen.

Az állam működési funkcióira 18 százalékot költ az összes kiadásból, ez egy elég tekintélyes, nagy összeg, és növekvő az elmúlt évekhez képest. Ez jelzi azt, hogy a bürokrácia nagyon nagy, illetve azt is, hogy az elmúlt években megfigyelhető volt ez a túlközpontosítás, hogy minden területen jelentős centralizáció ment végbe.

Ennél már csak egy helyen van rosszabb helyzet nemzetközi összehasonlításban, ez a gazdasági funkciók. Gazdasági funkciókra majd’ 20 százalékát költi az összes kiadásnak, ez körülbelül egyharmaddal magasabb, mint az Európai Unió átlaga. Ez azt is fölveti, hogy vajon akkor a piacgazdasági működés mennyire erőteljesen lesz biztosított, hiszen  és ez talán még fontosabb  elköltünk az összkiadásból 20 százalékot gazdasági funkciókra, de ez nem szerkezetátalakításban vagy korszerűsítésben ölt testet, hanem sokkal inkább a hazai és a külföldi nagyvállalatok támogatásában. Ez egyébként már a korábbi kormányzati időszakban is látható volt, de akkor ezt lehetett dokumentálni is, mert hozzá lehetett férni az akkori NAV adatokhoz, és látható volt, hogy milyen jelentős mértékű a nagyvállalati kör állami támogatása. Most csak nagyjából sejteni lehet, de ebből a számból viszont az látszik, hogy jelentős mértékű ez a támogatás, ami nyilván a piaci működést gyengíti.

Az államháztartás bevételei vonatkozásában pedig, ami szintén elhangzott itt, hogy a filozófia az, hogy főként a fogyasztáshoz kapcsolódó befizetéseket és a lakossági befizetéseket próbálja meg emelni. Az Állami Számvevőszék száma alapján azt lehet látni, hogy 2017-hez képest a fogyasztáshoz kapcsolódó befizetések részaránya 56,8 százalékról 59 százalékra emelkedett, a lakossági befizetések részaránya is 25 százalékról 26,4-re fog emelkedni, és a vállalatok költségvetési befizetései pedig csökkennek, hiszen 2017-ben még 18,2 százalék volt, a tervben pedig 14,6 százalék szerepel.

Önmagában ez is lehet egyfajta filozófia és elképzelés, hogy megpróbálni a vállalati szférát kedvező helyzetbe hozni, és így, hogy több forrás maradjon a vállalkozásoknál, ebből erényt kovácsolni. Sajnos azonban nem lehet látni azt, hogy ennek milyen termelésbővítő hatása van, mennyiben emelkedett ezektől az intézkedésektől az elmúlt időszakban a versenyképesség vagy az exportképesség. Ma még mindig azt lehet látni, hogy olyan rugalmatlan a vállalati szektor kínálata, hogy egyszázalékos gazdasági növekedés eléréséhez 2,5 százaléknyi GDP-arányos kereslettöbbletre van szükség. Tehát nem látszik az áttörés ezen a területen sem.

Természetesen persze ez a fajta bevételmegszerzés szintén igazságtalan, mert az alacsony jövedelműeket sokkal jobban terheli, mint a magas jövedelműeket, hiszen az alacsony jövedelműeknél a fogyasztásnak sokkal nagyobb a részaránya az összes jövedelemből, hiszen a magas jövedelműeknek jelentős megtakarításaik vannak, tehát az amúgy is az erőteljes primer egyenlőtlenségi viszonyokat ennek segítségével még jobban, még inkább erősítik. Itt tulajdonképpen az a fajta meggondolás hiányzik, hogy egy ország teljesítményét és versenyképességét nem az határozza meg, hogy az elitje milyen szinten van, hanem az, hogy az átlaga milyen színvonalon van. Tehát Magyarország csak akkor tud minőségi változáson keresztülmenni, csak akkor lesz képes a gazdaságát jelentős mértékben átalakítani és a versenyképességét növelni és felzárkózási útra lépni, ha megerősíti a középosztályát, mert a középosztály gyengesége ma tulajdonképpen az akadálya most már a rövid távú, de mindenképpen a közép- és a hosszú távú gazdasági növekedésnek is. Tehát nagyon fontos lenne a kormány részéről ennek a belátása is. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)