Felszólalás adatai

SZÉKELY ZOLTÁN (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy az általános vitában általános kérdéseket célszerű elsősorban érinteni, és a későbbiekben, a részletes vitában előterjesztenénk azokat a módosító javaslatokat, amelyek a törvényt szándékaink szerint jobbá, követhetőbbé és alkalmazhatóbbá teszik.

Az általános vitában szeretném - elsősorban gondolatébresztésként - tisztelt képviselőtársaim figyelmét felhívni egy-két dologra. 1995 óta van közbeszerzési törvény, amely jobb állapotot hozott, mint ami előtte volt, hiszen előtte az új gazdasági körülmények felléptével szabályozatlan piac indult meg. Ennek valamelyest keretet adott a közbeszerzési törvény, amelyet 1995-ben hozott a tisztelt Ház.

Mit értünk el ezzel a törvénnyel? A cél megfogalmazása valószínűsíthetően az volt, hogy a versenyben esélyegyenlőséget adjunk a piac azonos szereplőinek. Vajon megvalósult-e ez? Kritika érheti innen is, onnan is, részben igen, nagyobb részben nem valósult meg, sőt, az idő múlásával az esélyegyenlőség egyre inkább háttérbe szorult, hiszen kialakultak azok a kommunikációs csatornák, kapcsolatrendszerek, amelyek eltorzították ezt a közbeszerzési versenyt.

Mi a probléma? A probléma meghatározása rendkívül fontos dolog, hiszen abból tudunk kiindulni, hogy milyen megoldásokat alkalmazzunk a közeljövőben. A probléma a következő volt: jó magyar szokás szerint kollégáink meghozták a törvényt, és utána óriási energiák, gondolatok indultak el arra, hogy hogyan kell ezt a törvényt kijátszani. Hatalmas szellemi energiák foglalkoznak ezzel a mai napig, és mi megpróbáljuk azokat a lyukakat betömni, ahol ismertté válnak ezek a dolgok. Szerény véleményem szerint a legfontosabb probléma az, hogy évi mintegy 400 milliárdnyi közpénz felhasználásánál szinte a korrupció megkerülhetetlenül előtérbe került. Igen, 400 milliárd forintról van ma szó, amelyet az ország különböző pontjain közpénzekből önkormányzatok, különböző állami hivatalok, szervezetek, intézmények hirdetnek meg. Ez óriási összeg! Természetesen a gondolatokat ez gerjesztette, és ma egyszerűbb vagy talán hasznosabb a közbeszerzési törvény kijátszásán gondolkodni, mint magát a tényszerű teljesítést valahogyan bekalkulálni.

Ha elemezzük azt a tanulmányt, amelyet megkaptunk, illetve a törvénymódosítási javaslatokat, van benne egy nagyon érdekes rész, ami a közbeszerzési eljárások számát, és az ahhoz tartozó, kapcsolódó összegek nagyságrendjét mutatja. De számomra leginkább az az érdekes az általános vita során, hogy a Közbeszerzések Tanácsa, amely hivatott ezt az egész eljárási rendszert felügyelni, 1996-ban - amikor 4338 közbeszerzési eljárás volt - nyolc esetben indított törvényességi óvást vagy kezdeményezést, vagy felülvizsgálatot, és 1997-ben ez redukálódott négyre. 1997-ben pedig az ehhez kapcsolódó szám 4481 közbeszerzési eljárás.

Felvetődik a kérdés, hogy vajon a Közbeszerzések Tanácsa ebben a ciklusban, 1995-1998 között hogyan látta el feladatát. Önmagában a számok és a statisztikai adatok azt mutatják, hogy szinte sehogy. Mi következik ebből? Az következik ebből, hogy ezek a pénzek bizonyos tekintetben ellenőrizetlenül, koordinálatlanul és ugyanakkor főleg visszacsatolva ellenőrizetlenül kerültek ki felhasználásra. Végül is ha ezek az adatok igazak, márpedig miért ne lennének igazak, akkor ez önmagában is bizonyos fokig felveti a Közbeszerzések Tanácsának felelősségét. A jogorvoslati kérelmek száma külső kezdeményezésre jóval magasabb volt természetesen, és hogy azok milyen eredménnyel végződtek, az más lapra tartozik.

Az általános tapasztalat az, hogy a közbeszerzéseknél jelen pillanatban a beszerzések 60 százaléka bizonyos tisztázatlan körülmények és rendezőelv alapján történik meg, ami rettenetesen magas szám - hozzá kell tenni, hogy Európában ez valamivel alacsonyabb. Ez sok mindenre enged következtetni, de még több gondolatot szülhet ez a dolog. Amennyiben a 60 százaléka tisztázatlan, az annyit jelent, hogy a 400 milliárd forinttal szemben 240 milliárd forint sorsa bizonyos spekulációra, következtetések levonására ad lehetőséget.

A kérdés az - két irányba haladhatunk, a probléma nyitott probléma, hiszen nem visszafelé mozdulunk, hanem megoldásokat próbálunk találni -, hogy a továbbiakban is követő jogalkotó magatartást tanúsítsunk vagy pedig megelőzően olyan kemény törvényeket vagy szankciókat hozzunk, amelyek bizonyosan szűkebb mederbe terelik ezt a közbeszerzést. A tisztelt Ház lesz majd hivatott annak idején eldönteni, hogy melyik megoldás a jobb. Mindenféleképpen úgy gondolom, hogy a közbeszerzéshez tartozó összeg nagysága és a jelenlegi állapot, a korrupció kézzelfogható jelenléte mindenféleképpen felügyeletet kell hogy biztosítson a tisztelt Ház részére, különböző javaslati lehetőségek vannak ez irányban.

A részletes dolgokról pillanatnyilag nem kívánok szólni, hiszen szám szerint 26 olyan kérdéssel lehetne foglalkozni most, amit majd a későbbiekben kell megindokolni és megmagyarázni. Bauer képviselőtársam egy történetet mesélt el, de véleményem szerint még pillanatnyilag nem idevaló. Kétségtelen, hogy érdekes a történet, de úgy gondolom, hogy az általános vitában ez csak sztoriként alkalmazható vagy értékelhető.

Az ajánlatkérésekkel kapcsolatban rengeteg probléma merül fel. Az ajánlatkérők önmagukban - általában vagy állami szervek, intézmények, vagy önkormányzatok, talán szándékosan, bocsánat, visszavonom, nem szándékosan, de a látvány mégis az - olyan feltételeket szabnak, amelyek testre szabottak egyes vállalkozások részére, alapvetően determinálják a pályáztatást, alapvetően eltorzítják a közbeszerzési törvény lényegét. Ezeknek mindenféleképpen valamilyen módon gátat kell szabnunk. Az Országgyűlés feladata és felelőssége az, hogy olyan törvényeket alkosson a közbeszerzésekkel kapcsolatban, ami leszűkíti a manipulációs lehetőségeket, a rossz értelemben vett manipulációs lehetőségeket, és olyan ellenőrzési rendszert állítson fel, amely a közpénzek elherdálását megpróbálja megakadályozni. (Taps a Fidesz soraiból.)

Köszönöm szépen.