Felszólalás adatai

CSIGE JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A 31., 32., 39. és 40. pontokhoz kívánok hozzászólni, de nagyon nehezen tudnám megállni, hogy tegyek egy megjegyzést a mai nappal kapcsolatban. Nem igazán jó napja ez az oktatásügyi törvényhozásnak, nem igazán sikkes, ahogyan az előző és a mostani törvényjavaslat vitája folyhat, mert a szándék helyett az akarat ereje hozta a Ház elé, és az akarat működteti tovább is. Nagyon nehéz jó törvényt faragni így belőle.

Bár azt örömmel tapasztaltam a bizottsági vita során, hogy az általános vita keretében legnagyobb publicitást, legnagyobb érdeklődést kiváltó részek némiképpen változtak; igaz, a hagyományoknak megfelelően nem úgy, hogy a szocialista oktatáspolitikusok által beadott módosító indítvány ment át a bizottsági ülésen, hanem a Kádas képviselő úré. Na de hát, az ember edződik, megszokik, figyelembe vesz feltételeket, megért, behelyezkedik, beáll a sorba, majd felvonul, és aztán érti, hogy ennyit legalább át lehetett vinni, és ez nagyon lényeges dolog; már az tudniillik, hogy kimaradjon a tankönyvi fülszövegből ez a bizonyos társadalmi-közéleti közlemény rész, amelyről azt mertük állítani, hogy rossz szándékok érvényesítésére is alkalmas lehet. Örömmel vettem, hogy a másik oldal is érzékelte, hasonlóképpen, bár szelídebb fogalmazásával emészthetőbbé, elfogadhatóbbá tudta azt tenni.

Azt gondolom, hogy máris vannak példák arra, hogy azok az aggodalmak, amelyekről szóltunk az általános vitában, jogosak, indokoltak voltak. A minap, éppenséggel vasárnap került a kezembe egy újság, amikor már általános iskola alsó tagozata számtankönyvéből tudtak példát hozni, hogy most már nem arról van szó, hogy az egyik téeszbrigádban 7-en, a másikban 5-en dolgoznak, és összesen talán éppen 12-en kapálnak a répaföldön, hanem 7 gyerek jár vallásoktatásra, 5 gyerek nem jár... Szóval megkezdődik ez a sajátos átpolitizálása már a kisiskolások számtankönyvének is. És akkor hogy ne csábítana némely lelkeseket a fülszöveg, amely olyan jól látható, olyan hamar kézbe kerül, és olyan sikeresnek, olyan meggyőzőnek ígérkezik az ifjúság nevelésében!

Nem volt ez igazán hatékony és sikeres sosem, de a könnyű sikerre való vágyás mindig csábítja az emberi természetet, vénülvén egyre inkább tapasztalom, hogy nehéz ebből kigyógyulni. Emlékszem görög drámákra is - ez már régen volt -, amikor ezek a felszíni sikerek oly vonzók voltak, akár csak az Élektrában is és máshol is, de a középkori lovagregényekben is hasonlóképpen ment ez. Úgy látszik, a tankönyvnél is kísértenek emberi, politikai gyengeségeink, amelyek nem igazán akarják a dolgokat úgy kezelni, ahogy az oskola, az oktatás megkívánná.

Végigkíséri az emberiség történetét - és ez nagyon konkrétan ehhez a ponthoz kötődik - az a fajta pedagógiai illuzionizmus, amely kétféle választ tud adni a nevelhetőség kérdésére: vagy azt, hogy neveléssel minden megoldható, vagy azt, hogy semmi. Az éppenséggel aktuális politikai tényezők hiszik a mindent, a szkeptikusok, akik éppenséggel nem a kormányrúdnál vannak, pedig hajlamosak azt képzelni, hogy semmit. Hát egyik sem igaz, tisztelt képviselő kollégák! De az igen, hogy jó tartózkodni a kísértő problémáktól.

Örömmel vettem és veszem is, hogy a bizottsági tárgyalás során a módosító indítványok közül az a rész, amely a munkaközösségeket - a 40. pontról beszélek - is majd más módosító indítvánnyal be kívánja vonni a tankönyvek rendelésébe, a tankönyvrendelés meghozatalába; igaz, hogy nem ebben a 40. pontbeli fogalmazásban, de ez mégis szakmai garanciát ad arra, hogy téveteg iskolaigazgatók nehogy olyan rosszul rendeljenek könyvet. Ha valaki azt hinné, hogy csak úgy általában gondolok a téveteg igazgatókra, azoknak közlöm, hogy én 15 évig voltam igazgató, és tudok a magam tévedéséről is, nemcsak a másokéról, ezért valóban célszerű olyan szakmai bázist állítani az igazgató mögé, amely csökkenti ennek a veszélyét.

Meggyőződésem szerint érdemes apró figyelmet fordítani változtató szándékkal a 39. pontra. Ebben mi, az MSZP-s képviselők azt javasoljuk, hogy kerüljön ki a törvényjavaslatból a 7. § (4) bekezdése, amely arról szól, hogy az iskola részére tankönyvtámogatás céljára jutó összegnek legalább 25 százalékát tartós tankönyv vásárlására kell fordítani, a megvásárolt tankönyv az iskola tulajdonába, az iskolai könyvtár, könyvtárszoba állományába kerül.

(11.10)

Kérem, ez egy nagyon jó gondolat, nagyon jó szándék! A gondolattal, a szándékkal teljes mértékben egyetértek. De mint iskolában élő és ott gyakran előforduló ember, jelentem, hogy a közoktatás rendszerében jó néhány évfolyam van, ahol nincs 25 százaléknyi tartós tankönyv. Tehát ha az iskola, az igazgató, a munkaközösség keresztre feszül, akkor sem tud eleget tenni ennek a szabálynak. Bizonyára tudják a tisztelt képviselőtársak, hogy ilyenkor egyéb megoldás után szoktunk nézni az iskolában. Az egyéb megoldás pedig így néz ki: gyerekek, vegyük meg mindenkinek az atlaszokat meg a szótárakat! Vagy valami olyan megoldás, amely ha másként nem, forintkeretben ezt a 25 százalékos igényt majdan kielégíti, de szakmai értelemben nem.

Már most előre jeleznék egy olyan problémát, ami mihelyst törvényi szabályozásra kerül a sor, megkerülhetetlen lesz. Nem tudjuk ugyanis megválaszolni azt a kérdést ma még, hogy mi az, hogy tartós tankönyv. Kemény fedelű, vászon kérgű és tartalmában avítt, elavult? Vagy tartalmában megújult, ám kissé puha kötésű? Szóval kemény kötésű, vászon kérgű, korszerű tartalmú, több éven át használható és használandó tankönyvre gondolnánk jószándékúan mindnyájan, a gond azonban az, hogy nem mindig mindnyájan döntünk ezekben a kérdésekben, hanem egy helyütt egy ember, kis közösségek könnyű melléfogási lehetőséggel, amennyiben nincs definiálva az, hogy mi is az a tartós tankönyv. Arról nem is beszélve, hogy a bizottsági áthaladáskor sorompó állíttatott ennek a 40. pontnak, így elfogadása igencsak bizonytalan, meglehetőst kétséges. Én mégis arra biztatnám enmagunkat, hogy tűnődjünk még rajta, hátha mégis érdemes volna elfogadni és majd más tartalmi, szakmai eszközökkel a definiálás után meghatározni ezt az arányt.

Köszönöm szépen.