Felszólalás adatai

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kifejezetten örömömre szolgált, hogy az elnök úr felhívta a figyelmünket, tájékoztatta a kedves nézőket arról, hogy a mai napon a 2009. évi költségvetés van napirenden. Miért teszem ezt az előzetes bejelentést? Tegnap napközben kimentem és megnéztem a táblán, hogy valóban jó helyen vagyok-e, jó napirendi pontra jöttem-e, mert nekem olyan érzésem volt még késő délután is, hogy mintha konstruktív bizalmatlansági indítványt tárgyalna a Ház, de ilyen előterjesztés nem volt a Ház előtt. Amikor a 2009. évi költségvetésről beszélünk, így a második napon óhatatlanul hivatkozunk vissza olyan megszólalókra, akik tegnap mondtak véleményt, és ismerjük egymást évek, évtizedek óta.

Képviselőtársaim rendre azt mondták az ellenzéki oldalon, hogy a kormány rosszul végzi a munkáját, nem indított el nagy reformokat, nem vezetett be nagy reformokat. Kérem, tegyék a szívükre a kezüket: '98 és 2002 között, nem fogok ennél sokat időzni, de elindítottak-e nagy ellátórendszeri reformot? De visszafordítottak reformot, napjainkban is beszélünk róla, nem árulok zsákbamacskát, a nyugdíjreformra gondolok, amikor a magánnyugdíjpénztárakba való befizetést tetszettek korlátozni. Most viszont már egyfolytában aggódunk, hogy mi lesz azokkal a generációkkal, amelyek, mondjuk, egy évtized múlva mennek nyugdíjba, holott számukra rettentően fontos lett volna, hogy az öngondoskodásuk mellé a megfelelő állami forrást is megkapják. Ezt vissza kellett állítani. Aztán szeretnék hivatkozni még egy gondolatra: Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter már bankelnök korában a saját kormányáról mondott lesújtó véleményt, hogy bizony óriási hiba volt a belső fogyasztás ösztönzésétől remélni Magyarországon a gazdasági növekedést.

Ezzel szemben, és a mondandómban számos kitételre fogok visszahivatkozni, kérem, gondolják el azt, hogy 2002 óta hány reform indult volna el, indulhatott volna el, és még játszani is azzal a gondolattal, hogy milyen 2009. évi költségvetésről beszélhetnénk akkor, ha mondjuk, túl lennénk az egészségügyi reformon, az önkormányzatin, a közigazgatásin, és nem folytatom a sort.

Képviselőtársaim! Ugyanaz történt egyfolytában mind a két ciklusban, mint tegnap is: a társadalmi feszültségek fokozása a lehető legolcsóbb, legegyszerűbb és legpopulistább módon. Tegnap nem volt lehetőség Kósa Lajos képviselő úrra reagálni mint vezérszónokra. Szóval, ő, aki nemcsak országgyűlési képviselő több ciklus óta, hanem polgármester, ugyanúgy tudja mint én meg önök mind, hogy a költségvetés nem egy hét alatt készül el. Azt számon kérni, hogy amikor 2008 tavaszán elkezdték csinálni a 2009. évi költségvetést, miért nem gondoltak arra, hogy ősszel válság lesz, ez meglehetősen álságos. De mondok egy még szörnyűbbet: amikor azt mondja, hogy vannak normatívák, amelyek ki vannak pontozva a költségvetésben. Megint csak ugyanúgy tudja, mint mi, de visszaél azzal, hogy a Ház falain kívül élő emberek nem tudják, hogy ezeket a normatívákat mindig egy előzetes felmérés után, amikor a keretösszegeket meghatároztuk, akkor lehet kitölteni. Ez mindig így volt, ez nem újdonság, csak nagyon jól hangzik, ha valaki a pulpitusról ezt elmondja.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a költségvetés, ami előttünk van és amiről vitatkozunk, lehet azt mondani, hogy a második vagy a harmadik változat, bízom abban, hogy amit majd decemberben elfogadunk, az lesz a negyedik változat. Mert képviselői módosító indítványokkal változtatni fogunk reményeim szerint még ezen a költségvetésen, és majd olyan tételeket is mondok, amelyekről azt gondolom, hogy talán egyetértésre juthatunk itt, a Ház falai között.

Ez a költségvetés a kényszer költségvetése. Október elején kialakult egy globális pénzügyi válság, amely Magyarországot is érintette. És most hadd mondjak egy olyan mondatot, ami már a hétfői ülésnapon is szóba jött, hogy a magyar gazdaság kicsi, nyitott és nagyon érzékeny. Ha ez igaz, márpedig ezt elmondták ellenzéki képviselőtársaim is, akkor bizony fokozottan igaz az, hogy ez érinti Magyarországot.

(8.10)

S itt hadd hivatkozzak egy mindennapi hírre. Ugye önök sem vitatják, hogy azok az üzemek, amelyek az elsők között voltak kénytelenek korlátozni a termelésüket, nem a belső gazdasági növekedés és nem az adórendszer miatt kényszerültek erre, hanem azért, mert a nagy nemzetközi konszernnél - amelynek a beszállítói, ahova exportálnak - szűkítették a termelést. Tehát ezt úgy beállítani, hogy ez a hibás, rossz magyar gazdaságpolitika következménye, nagyon csúnya dolog.

Megint hadd hivatkozzam arra, Kósa Lajos is a mondandója végén beszélt arról, hogy milyen fontos Magyarországon az export. Igen, megerősítem, hogy rettentően fontos. S amikor egymás szemére hányunk dolgokat, akkor szeretném elmondani, hogy 2002-ben a külkereskedelmi mérlegünk hiánya 3 milliárd euró volt, ami 2008-ban várhatóan mindössze 1,8 milliárd lesz, de szeretnék emlékeztetni arra, hogy 2007-ben már volt olyan negyedév, amikor az export-import szaldónk pozitív volt, tehát hozzájárult a fizetési mérlegünk egyensúlyához. Tehát egy kényszerköltségvetés ez, amiben nagyon erős korlátokat kell felállítanunk.

Nagyon jól hangzik arról beszélni, hogy azonnal vezessük be az eurót. Szerintem mindenki tudja, hogy az Európai Unió nem fogja megváltoztatni a játékszabályokat azért, hogy Magyarország minél előbb bekerüljön. És nekünk nagyon sok dolgunk van, amit még el kell végeznünk az euró bevezetése előtt.

Furcsa kettős összetételben mondom, hogy ez a költségvetés egyik oldalról nem a nagy lehetőségek költségvetése. De azért mondom, hogy kettősség, mert miközben csökkenteni akarjuk az államháztartási hiányt és jobb pozíciókat akarunk a magunk számára, valahol hátul a tudatalattinkban már azon kell dolgoznunk, hogy hogyan tudunk a gazdaság mozdítására, a gazdaság lendületbe hozására forrásokat felszabadítani, eszközöket biztosítani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Sok szó esett tegnap arról, hogy államcsőd vagy nem államcsőd. Az a pénzügyi válság, amellyel kapcsolatban szerintem szörnyű volt az, amikor Semjén Zsolt frakcióvezető úr hétfőn azt mondta, hogy sehol Európában, csak nálunk. Aki nem olvas újságot, se hazait, se külföldit, az mondhat ilyet. De az átlagosan tájékozott emberek tudják, hogy azok az eurómilliárdok, amivel megmentették a bankrendszert, amiről ma is folyamatosan tárgyalnak az európai erős gazdaságok felelős vezetői, mind azt mutatják, hogy igen, van tennivaló, és óriási veszélynek voltunk kitéve.

Mit tudtunk tenni? Próbáljuk megvédeni a költségvetésünket, próbáljuk megvédeni a munkahelyeket és a hazai vállalkozásokat, a forintot, az emberek megtakarított pénzét. Teljesen természetes, hogy a nehézségek közepette is próbálunk védelmet adni a nyugdíjrendszerben és a gyermeknevelési támogatásban lévő családok számára.

Nagyon sok szó esett tegnap a foglalkoztatottság kérdéséről. Képviselőtársaim, én magam is, aki foglalkozásszerűen sokszor készítettem statisztikát, tudom, hogy mindenről lehet érdekeset csinálni. De én abszolút számokat szeretnék mondani. 2002-ben a foglalkoztatottak száma 3 millió 828 ezer volt. Jelenleg 3 millió 900 ezer fölött van. Ezért merem azt mondani, hogy igyekszünk megvédeni a munkahelyeket, mert nagyon hosszú listán lehetne sorolni, hogy hol zártak be üzemeket, hol bocsátottak el embereket, és közben a foglalkoztatottak száma nőtt. (Kontur Pál: Nem így van.) Lehet csóválni a fejét, képviselőtársam, lehet beszélni foglalkoztatási rátáról és sok minden másról. Én egy szóval nem mondom, hogy elégedettek lehetünk. Nem mondom azt, hogy hátra lehet dőlni, azt viszont elutasítom, hogy nem történt semmi a foglalkoztatás terén. (Kontur Pál: Márpedig nem történt.) S amikor beszélünk a közalkalmazottak, köztisztviselők 13. havi... Képviselő úr, a Start-kártyáról és egyebekről biztos hallott. (Kontur Pál: Persze, de annak semmi nyoma nincs.) Sajnálom. De ezt miért rajtunk tetszik számon kérni? (Kontur Pál: Mert önök kormányoznak. Erről beszéljünk majd!) Beszéljünk róla! Szót fog kapni, és szívesen vitatkozom önnel a mai nap folyamán. De akkor ezek szerint feltehetően ön is tagadja azt, amit a saját pártelnöke meg a gazdaságpolitikusai mondanak, hogy az egyszerű adócsökkentéssel foglalkoztatást lehet növelni. Ezek szerint be van bizonyítva, hogy ez nem igaz. (Kontur Pál: Nem erről van szó.) Köszönöm, hogy ezzel egyetért.

Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a közalkalmazottaknál a 13. havi juttatásról és a bérek befagyasztásáról beszélünk, ez is a munkahelyek megvédéséről szól. Mert mondhatnánk azt is, hogy ennyi a bér, és további 10-15 százalékos elbocsátást lehetne tenni még az előző évek 25 százalékos létszámcsökkentéséhez. Azt gondolom, az emberek is megértik, hogy ennek mi az oka, és fontosabb az, hogy ha kisebb reáljövedelemmel is, de megvan a munkahelyük, és nem kerülnek létbizonytalanságba.

Ugyanez a helyzet a nyugdíjasoknál. Az, hogy a 13. havi nyugdíj 80 ezer forint - felemelt fejjel merem mondani, mert annak idején én voltam az indítvány egyik benyújtója -, vagy más olyan összeg, amiben mi itt netán megállapodunk, az a nyugdíjasok nagyobb részét nem érinti negatívan, mert a nyugdíjuk kisebb annál, mint hogy 13. havi nyugdíjként 80 ezer forintot kaphatnának. Ez azokat érinti, akik ennél lényegesen magasabb nyugdíjat kapnak.

Hadd tegyek itt egy rövid megjegyzést. Az MDF annak idején a száznapos programra nem szavazott igennel. De ha emlékeznek rá, egyetlenegyszer sem mondták azt, ők ugyanúgy nem tudják, mint mi, hogy gond van a közszolgáltatásban - ezért kellett javítani a béreket az oktatásban, az egészségügyben -, és a mai napig gond van azzal, hogy a nyugdíjasok egy rétegének még mindig nagyon kicsi a nyugdíja. Ezért kell a nyugdíjkorrekciós program, amit viszont vállaltunk, és be is akarunk tartani a továbbiakban is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az államháztartás hiánya azzal a csomaggal, amit a költségvetési bizottság már ismer, 2,6 százalékra csökken. Arról szeretném önöket meggyőzni - és ehhez szeretném önöket partnernek hívni -, hogy akkor lehetünk biztosak ennek a költségvetésnek a végrehajtásában, s abban, hogy erről egy év múlva úgy tudjunk beszélni, hogy érdemben teljesítettük, ha a tartalékokat megpróbáljuk továbbnövelni. Márpedig az csak úgy működik, hogy további kiadásokat faragunk le. Azokkal a tegnapi megszólalásokkal, amelyek hosszú-hosszú, vég nélküli igénylistákat jelentettek be továbbra is, nem kívánok foglalkozni.

Ennek kapcsán beszélni kell az adóterhelésről. Ha a kérdést csak így tesszük fel, akkor valóban, ez az 54 forint körüli összeg nagy valószínűséggel magas. De gondoljanak vissza, nem is olyan régen tartottunk egy politikai vitanapot, mert önök is szerették volna és mi is, hogy beszéljünk a Megegyezés című dolgozatról és az abban felvetett kérdésekről. Akkor az egyik kiemelt téma volt, hogy próbáljunk egyetérteni abban, melyik irányba megyünk tovább: csökkentjük az adókat, és ezzel együtt csökkentjük azokat a kiadásokat, amelyeket ma az államtól várnak el az állampolgárok, vagy be merjük vállalni, és azt mondjuk, hogy ennyi marad, de az állam változatlan formában gondoskodik az emberekről.

(8.20)

Ez a vita sajnos elmaradt. Én úgy érzem, hogy ez nem lesz megkerülhető a jövőben sem, mert amennyiben az adókat csökkentjük, az teljesen ösztönösen maga után vonja azt, hogy a kiadásokat is csökkenteni kell.

Még egy gondolat a befejezés előtt; tisztelt képviselőtársaim, Bod Péter Ákos úr a nemzeti csúcson azt mondta, hogy a jólétet, a szociális rendszert nem lehet hitelből finanszírozni. Azt gondolom, hogy ez jó válasz arra, amikor sokan azt kérdezik, hogy hol van a pénz. Egyrészt látható abban a hatalmas infrastruktúra-fejlesztésben, amit végrehajtottunk, látszik a bérekben, a nyugdíjakban, tehát a kormány segítette a magánemberek gyarapodását is. Hogy nem eléggé, és közben eladósodtunk, arra hadd mondjam azt, hogy joggal feltételeztük, hogy egy fejlettebb infrastruktúra mellett a gazdasági növekedés is nagyobb lesz, a példák a mai napig igazolják, hogy ahol például az autópálya megépült, ott fokozatos és egyre fokozódó az érdeklődés az ipari befektetések részéről. Tehát van remény arra, hogy növekedés legyen, és ha növekedés van, lett volna esélyünk ezt az adósságot fokozatosan törleszteni. Ez nem történik másképp, mint a magánembernél.

Ha a magánember hitelt vesz fel, ő is arra gondol, hogy a jövőbeni bevételeiből fogja tudni a kiadásait és a kiadásain túl még a kamatterheket is viselni. Azt hiszem tehát, hogy akkor, amikor infrastruktúra-fejlesztésre és néhány kiemelt szociális célra fordítottunk pénzt, akkor jól tettük. Én azt hiszem, hogy ezért nem kell bocsánatot kérni - tegnap többen azt követelték, hogy emiatt bocsánatot kellene kérnünk, mert ez egy elhibázott gazdaságpolitika volt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Amellett, hogy számos területen kiadáscsökkentés van, amit most tennünk kell, az, hogy a vállalkozások számára lehetőséget teremtsünk. Ebbe beleértem azt, hogy a diplomáciai csatornákat felhasználva új piacokat felkutatni, lehetőség szerint exportlehetőségekhez támogatásokat biztosítani, forrásokat bővíteni, különböző beszállítói programokat elindítani, és az önkormányzatokat is arra ösztönözni, hogy befektetőbarát politikát folytassanak és indítsanak el.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tudom, és a tegnapi nap után nyugodtan mondom, nem öröm egy ilyen költségvetést elfogadni, nem öröm egy ilyen költségvetést végrehajtani, de azt viszont felelősséggel mondom, hogy mindannyiunk felelőssége védelmet biztosítani a nemzetnek, az országnak.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)