Felszólalás adatai

FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A szövetkezetekről szóló ‘92. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló ‘92. évi II. törvény eddigi 25/A. §-ának a tervezet szerinti módosítása megítélésem szerint sérti a magántulajdon szentségét, és a maradványföldek tekintetében teljes államosítást jelent. Eddig a jogutód nélkül megszűnt, illetve a törvény hatálybalépését követően megszűnt szövetkezet után maradt, fel nem osztatott termőföldvagyont az FVM-hivatal árverésen értékesítette. Ha az árverésen nem kelt el, azután kerülhetett a föld állami tulajdonba és a Nemzeti Földalap kezelésébe, nem volt tehát közvetlen államosítás. Véleményem szerint továbbra is az árverésen való értékesítést kellene az első helyen megtartani, és csak végső megoldásként szabadna az államosítás eszközeihez nyúlni.

Ha mégis - márpedig sok kétségem nincs efelől - állami tulajdonba kerül a jogutód nélkül megszűnt szövetkezet maradványföldje, akkor az egyébként a szövetkezetben részaránytulajdonra jogosultakat kártalanítás illeti a korábbi törvény szerint is és a javaslat szerint is. A kártalanítás összege azonban nem maradhat - ahogy már korábban is említettem - 4000 forint, hiszen ezzel az állam irreális áron jut a földvagyonhoz, és ezzel megcsúfolja az eredeti kárpótlási törvényt és annak szellemét, amelyet 1992-ben szintén az Országgyűlés alkotott a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, éppen az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról. Ezt az összeget a mai viszonyok között legalább 8000 forint/aranykorona értékre kell emelni. Ugyanez a fejezet, a javaslat 2. §-a esetében is a 4000 forint irreális, és a kártalanítási összegnek 8000 forintnak kell lenni a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló ‘93. évi II. törvény javasolt pontja esetében is. Mindezt az is indokolja, hogy azok, akik önhibájukon kívül nem jutottak hozzá a részaránytulajdonukhoz, amely a törvény erejénél fogva őket ugyanúgy megillette, mint akik hozzájutottak, mégsem kaphattak sem bérleti díjat, sem vételárat a földjükért, most pedig az állam csupán fillérekért államosítaná a meg sem kapott földjeiket.

A következő gondolatom a termőföldtörvényhez kapcsolatos, amelyben már korábban is említettem az állattartó telep problémakörét. Az előterjesztés közgazdaságilag nem kellőképpen megalapozott szerintem, mert meg sem kísérli jelezni, hogy az állattartó telepnek milyen a mai földellátottsága és a reális földszükséglete. Országosan és regionális bontás szerint hatástanulmánynak kellett volna feltárnia, hogy hány állattartó telep működik, ezek milyen jogcímen, mennyi földet, milyen időtávra használnak, az állattartó telepek hogyan oszlanak meg a tulajdonosi és cégforma, illetve az üzemtípusok és birtokméret szerint, a telep közigazgatási területén milyen a földellátottság, a fennálló földhaszonbérletek, egyéb földhasználatok főbb jellemzői. Magyarul: nincs kellő megalapozottság, nincs kellő hatástanulmány. Ezt az országos, de legalább reprezentatív vizsgálatot rég végre kellett volna hajtani, illetve elvégezni.

A fenti alaptények ismerete nélkül fennáll a veszélye annak, hogy az új jogintézmény nem közszükségletet szolgál, hanem a közérdekű birtokpolitika ellen fog hatni. Miközben a hazai állattenyésztés több terepen a megsemmisülés felé sodródik, előállhat, hogy a törvény nem a hazai termelőket támogatja, hanem a külföldi agrártőke segítségére siet, hogy a hazai földhaszonbérlők terhére, őket a mezőgazdaságból kiszorítva megalapozza földhasználatukat, ezzel pedig földtulajdoni monopóliumokat szereznek.

(15.50)

Az állattartó telep üzemeltetőjét a törvény 21. §-a szerint megilleti elsőbbségi jog a haszonbérletre, amelyet a javaslat kínál, egyértelmű a bel- és külföldi nagyüzemi haszonbérlő kizárólagosságának törvényi szavatolásával, illetve a kis- és középüzemi hazai haszonbérlőknek a földbérleti piacról való kiszorításával. A hatályos jog ezt ma azzal teljesíti, hogy a családi gazdálkodó, az őstermelő és az egyéni mezőgazdasági vállalkozó a jogosultak sorrendjében csak a haszonbérlő után szerepel. A tervezett változtatás még inkább kilátástalanná teszi az utóbbi jogalanyi kör földszerzését, mivel még az állattartó telepek földigényét is elébük sorolja. Ez gazdaságilag nem indokolható és jogilag nem elfogadható diszkrimináció.

A tervezet az állattartó telep elő-haszonbérleti jogát indokoltan köti a helyben lakás 3. §-a szerinti feltételekhez, e törvényi előírás azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy ezzel a termőföldről szóló törvény az állattartó telep üzemeltetőjével szemben kizárná a 3. § pontjai szerint a kedvezményezetteket, amelyek a jogi személyt helyben lakónak minősítik akkor is, ha csak székhelye van, és az első két pont szerinti településen, avagy e jogi személynek tagja vagy részvényese az elő-haszonbérleti jogosult, függetlenül attól, hogy nem helyben lakó, sőt esetleg külföldön él. A birtokpolitikai elvekkel merőben ellentétes az olyan állattartó üzemnek elő-haszonbérleti jogot adni, amelynek tagja, részvényese nem helyben lakó. Ahhoz viszont, hogy a termőföldtörvény ezen általános szabálya jelen esetben ne érvényesüljön, a jogi személy állattartó üzemre nézve azt kifejezetten ki kell zárni a módosított rendelkezésben.

A törvényjavaslat által bevezetni kívánt jogintézmény egészében alaptalan amiatt, hogy központi elemét, az állattartó telep fogalmát nem határozza meg. Nyilvánvaló, hogy e kritérium tisztázását a termőföldtörvény nem biztosíthatja az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomások közreműködése és a közigazgatási hatóság közreműködése nélkül.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a javasolt megoldás, amely a termőföldre szól, teljesen rossz, ellentétet támaszt az állattartó telep üzemeltetője és a föld jelenlegi bérlője között, mivel a sorrendet megváltoztatja. Az állattartó így nem is szerez tudomást arról, hogy az előző földbérlő és földtulajdonos újra bérleti szerződést kíván kötni. Mi következik mindezekből? Az, hogy az állattartó elkezdi a földtulajdonosokkal a különböző üzletelését, bujtogatását, hogy ne a korábbi bérlőnek adja a földjét bérbe, hanem őneki. Ez a bujtogatás akkor vezethet eredményre, ha az állattartó ráígér a korábbi bérleti díjára. Mert egyébként a földtulajdonos miért adná fel korábbi, már bevált bérlőjét? Ebből óriási árfelhajtás fog következni. Ez kell az amúgy is agyongyötört helyzetünknek? Úgy gondolom, hogy nem.

Hogyan fogják kitermelni a máris kitermelhetetlen bérleti díjakat, ha nem lenne segítség sem az állattartásnak, sem a többi mezőgazdasági termelőnek? Az állattartás a mezőgazdaság része, ezért eddig is bérelhettek földet az állattartók. Ha a kormányzat segíteni akarja az állattartást földdel, azt a Nemzeti Földalapból kell megtennie, nem pedig ilyen árfelhajtó zavarkeltéssel. Vagyis ez a módosítás csak kárt okoz teljes formájában, és megítélésem szerint az állattartó telepeknél egy olyan helyzetet fog kialakítani, amely sem az állattartó telep tulajdonosának, üzemeltetőjének, sem pedig a földhaszonbérletben gondolkodók, illetve a bérbeadásban gondolkodók szempontjából nem megfelelő.

Meggyőződésem, hogy ez a törvény - a bor részével, mint ahogy már az előbb is említettem, nem kívánok foglalkozni, mivel az információim teljesen másról szólnak - így önmagában és ez a négy törvény egybefoglalva nem azt a célt szolgálja, amit eredetileg szolgálnia kellene. Természetesen ezek a problémák valósak, ezt el kell hogy ismerjük, akár mind a négy tétel, mind a négy pont, de ezeket a megoldásokat én személy szerint elfogadni nem tudom, szeretném, ha majd a képviselőtársaim által benyújtott módosító indítványokat is támogatni tudnák.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)