Felszólalás adatai

HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ma harmadnapja folyik a költségvetési vita, és azért vannak szempontok, amelyek szerint eltér a korábbi évektől. Más a kiinduló helyzet, más a feladat, mások a lehetőségek, sőt sok képviselőtársam esetében nagyon eltérőek a közelítések is.

Elhangzott a teremben, hogy az éves költségvetés befolyásolja az élethelyzeteket, mondta Pesti Imre. Én úgy fogalmaznék, hogy minden esetben befolyásolja a költségvetés az életminőséget. Sokkal nagyobb azonban a tét, mikor krízishelyzet van. Tudjuk mindannyian, hogy a mostani válság erősebb országokat is arra kényszerít, hogy ne csak egy évre, hanem messzebbre tekintsenek, vizsgálják meg az igazi veszélyeket, határozottan válasszák ki a prioritásokat, nézzék meg, hogy hol vannak a kilábalásnak esélyei. Mert a krízishelyzeteket még Írországban is annak idején és a hosszú távú fejlődés alapjait még az általunk irigyelt Finnországban is csak egyértelmű prioritások meghatározásával lehetett megoldani, új alapokat teremteni.

Szembe kell néznünk azzal, ha nem sikerült elkezdeni a szerkezeti reformokat, mert már ahhoz is egyébként elengedhetetlenül szükséges lett volna egy széles körű párbeszéd, egy közös tenni akarás, akkor most meg kell határoznunk azokat a dolgokat, amelyeket mindenképpen védenünk kell. Ilyen a munkahelyek megtartása, az áldozatok árán elért költségvetési egyensúly védelme, a nyugdíjasok biztonsága, a család- és gyermektámogatások rendszere, még akkor is, ha egyébként ez az európai szintnél magasabb, mert szükség van a stabilizációra.

Ugyanakkor miénk a felelősség, hogy most még inkább is azon gondolkodjunk, milyen tételek járulnak hozzá a jövő alapozásához. Fazakas Szabolcs képviselő úr azt fogalmazta meg itt a teremben, hogy ehhez a reálgazdaság talpon maradása a hosszú távú érdek. Én ehhez azt tenném hozzá, hogy ennek is meg kell vizsgálni, milyen feltételei vannak. Annak idején a finn csoda alapja az a felismerés volt, hogy más gazdasági feltételek és körülmények megtartása mellett fejleszteni az oktatásban kell elsősorban. Nálunk ezen belül is fontos belenézni a részletekbe, mert általában nincs annyi forrásunk, hogy az egész területet priorizáljuk. Meg kell vizsgálni, hogy hol lehet erősíteni az alapképzést, és hogy milyen eszközökkel lehet leginkább elérni, hogy az emberek a szakképzés területén, az átképzésekben, az élethosszig tartó tanulásban újra és újra visszakapják az esélyt a munkaerőpiacon való boldoguláshoz.

Geberle Erzsébet képviselőtársam azt mondta, hogy a sok-sok átképzés ellenére egyre rosszabb lett a helyzet a munkaerőpiacon. Itt is a dolog ennél sokkal árnyaltabb. A KSH adatai szerint ugyanis a foglalkoztatottak száma Magyarországon 1990 és 1995 között drasztikusan csökkent. 1995 és 1998 között alacsony szinten stagnált. 1999 és 2003 között, bár volt emelkedés, de az elért szintet azóta is ott tartjuk a 3 millió 900 ezer környékén, de a 4-et folyamatosan nem értük el. Az ok pedig emögött kettős. Az egyik az, hogy az átlagos munkanélküliség nem magasabb az EU átlagánál, viszont sokkal magasabb az alacsony iskolázottságúak és a vidékiek körében. A másik ok: még a magasabb végzettségűek körében is 15-20 százalékkal le vagyunk maradva az élethosszig tartó tanulás terén a tudás megújításában, ez a képesség a képzetlenek körében még csekélyebb.

Ezért visszatérve ahhoz a tételhez, amit többen hangoztattak, hogy a munkahelyek megtartásához a reálgazdaság talpon maradására van szükség, én azt állítom, hogy ehhez pedig az oktatás megújításával, a vidékiek számára is elérhető tanulási, művelődési lehetőségek megtartásán keresztül vezet az út. Az "Új tudás - műveltség mindenkinek" program egy ilyen vállalt és meggyőződésem szerint vállalható prioritás. Erősíteni kell a pedagógustársadalom komoly felelősséget is vállaló és viselő szereplőit, a hátrányos helyzetű gyermekeket oktató és nevelő tanárokat, akiken ma egyre több múlik. Oda kell figyelni a sajátos nevelési igényű gyermekek tanítóira, az osztályfőnökökre. De legalább ilyen fontos az is, hogy a vidéki településeken is ismeretekhez, szolgáltatáshoz jussanak az ott élők, és ezáltal esélyük növekedjen. A közkultúra, a kulturális vidékfejlesztés 3 milliárdos növekménye a mostani költségvetésben a nehéz körülmények között is ezt szolgálja.

Szeretnék néhány reakciót tenni még a mai napi megszólalásokhoz. Tiba István képviselő úr az összefogásra hívta fel a figyelmet, és arra, hogy fontos, hogy meghallgassuk az ellenzéket, és fontos, hogy a véleményekre reagálni tudjunk. Hadd reagáljak néhányra.

Harrach Péter azt mondta a teremben, hogy mi most nem emeljük a családi pótlékot. Mi pedig azt mondjuk, hogy volt időszak, amikor nem emelkedett a családi pótlék, az elmúlt években igen, és a jövő évben is a megszorítások ellenére, igaz, hogy szeptembertől, de fontosnak tartjuk ennek az emelkedését.

Elhangzott az is a teremben, Farkas Flórián mondta, hogy adjuk meg a polgármestereknek a jogot arra, hogy elutasíthassák azokat, akik segélyért folyamodnak, és a munkát nem vállalják. A jelenlegi szociális törvény egészen pontosan úgy fogalmaz, hogy abban az esetben, ha a polgármester vagy a helyi önkormányzat munkát tud ajánlani az egyébként tartósan munkanélküli számára, és ő ezt nem fogadja el, akkor a segélyt nem kell odaadni. Viszont nyilván itt van a probléma, ami mindannyiunk közös problémája, hogy de végig kell gondolni azt, hogy hogyan, milyen területeken tudnak a helyi önkormányzatok is, mondjuk, munkahelyeket ajánlani. Vannak erre egyébként jó példák Magyarországon, Tolna megyében is.

De azzal az önámítással le kell számolnunk, képviselőtársak, ami arról szólt '90-től kezdve, hogy az egyik oldalon nagyon fontos az, hogy meglegyenek a demokratikus jogok, a másik oldalon pedig a piac egészen konkrétan a munkaerőpiacba is komoly beavatkozásokat tett. Tudjuk, nem tudtuk a mai napig közösen sem kezelni azt a problémát, hogy megszűntek a téeszek, hogy megszűntek a nagy állami vállalatok, és az ott kiesett munkaerőt nem tudta pótolni a másik oldal. Hiába van sokkal több önkormányzat, ha nem tudunk lehetőséget teremteni. Ezek azok a témák, amelyeken valóban közösen gondolkodnunk kell, és erre egy alternatíva a teremben már szintén emlegetett "Út a munkához" javaslat, amelybe mindkét oldalnak van még joga és lehetősége beleszólni.

Mikola István említette az egyik felszólalásban azt a nagyon szép idézetet Széchenyitől, amely szerint a testében, lelkében ép, szellemében kiművelt emberek lehetnek azok, akik egy válság idején is tovább tudják vinni az ország szekerét. De én hozzátenném ehhez is azt, hogy olyan emberek, akik maguk is tesznek ezért, akiknek a lehetőségeket próbáljuk, nem mindent odaadni, hanem a lehetőségeket megteremteni, akik képesek összetartani és együtt a jövőbe nézni. Azért voltam elkötelezett a program szerkesztésének időszakában is az "Új tudás - műveltség mindenkinek" program megfogalmazásában is, hogy esélyeket, lehetőséget teremtsünk a közös mértékig, addig, amit ez a költségvetés elbír, ami még meg tudja tartani a költségvetési egyensúlyt, amely esetében mindig vizsgálni kell azt, hogy az egyik elvonásnak mi az ára a másik oldalon, mit tudunk ott lehetőségként biztosítani.

Tehát azt a tételt szeretném újból és újból megerősíteni, hogy krízishelyzetben még sokkal fontosabb, hogy többet beszéljünk a közös prioritásokról, és kevesebbet vitatkozzunk arról, hogy ki mond igazat vagy ki hazudik, mert a valóság fogja meghatározni azt, hogy tovább tudunk-e lépni közösen.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)