Felszólalás adatai

GRÁF JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy szokásomtól eltérően egy kicsit személyes megközelítéssel kezdjem az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló ’97. évi törvényhez a hozzászólásomat. Talán azért is, mert egy évtizedes képviselői tevékenység alatt számos törvényt volt alkalmam elfogadni, nem elfogadni, módosító javaslatokkal általam jónak tartott irányba javítani, de számomra a legkedvesebb és legfelemelőbb az volt, amikor a parlament döntő többsége, a patkó mindkét oldala, az összes parlamenti párt elfogadta és megszavazta ezt a törvényt döntő többséggel. Ez volt az a pillanat, amikor jó hét évvel ezelőtt a vidék, az agrárium sorsa felülemelkedett a személyi és a párt- vagy lobbiérdekeken. Ez a törvény úgy készült, ahogy minden törvénynek készülnie kellene. A pártok szakpolitikusai, a mezőgazdasági bizottság tagjai, az illetékes minisztérium vezetői megértették, hogy szükség van erre a törvényre. A tárca szakértők bevonásával elkészítette, majd széles körű szakmai vitára bocsátotta az anyagot, egyeztette az agrár-érdekképviseletekkel, majd visszaemelte azt a politika szintjére, egy rendkívül színvonalas és eredményes bizottsági ülés után a törvényről, ahogy már említettem, nagy többséggel döntött a parlament.

Megmondom őszintén, hogy ritkán adódott tíz év alatt olyan pillanat, mint akkor, és úgy érezhettem maradéktalanul, a legkisebb fanyalgás nélkül, hogy ez igen, ez megérte. Nagyon hiányzik azóta is ez a sikerélmény, gondolom, többünknek is, hiszen úgy gondolom, hogy mindannyian alkotni, dolgozni szeretnénk, nem az örökös ellentmondás, szembenállás, a másik lehetetlenné tétele a normális parlamenti munka. Sikerélmény nélkül megkeseredünk, marakodunk, semmiségeken lovagolunk. Hiszek abban, hogy vannak és lesznek is olyan nagy és közös ügyeink, mint ami 1997-ben, meg lehet és meg kell találni a közös nyelvet, és ennek alá kell rendelni a más érdekeket. Mert ha kicsit nagy szavakat is használunk, hazánk, vidékünk és mezőgazdaságunk csak egy van, és az mindannyiunké. De mint minden tulajdonosnak, hiszen ez ha a miénk, a felelősség is a miénk. Sokan mindig hajlamosak vagyunk a dolgok leegyszerűsítésére. Így azt mondhatnánk, hogy minek nekünk ez a törvény, amikor az Európai Unió tagjai lettünk, és ránk nézve kötelező a közösségi agrárpolitika, és különben is a tagországok többségében hasonló törvény nincs. Én pedig azt gondolom, hogy a szükséges változtatásokkal - hiszen az uniós tagságból kötelezettségek is hárulnak ránk, és ezeket tényleg be kell építeni a törvénybe -, de meg kell tartanunk ezt a törvényt.

Ez az ország adottságainál fogva mindig jelentős agrárország lesz, és gondolom, nem lesz olyan felelőtlen kormánya ennek az országnak, aki erről megfeledkezik, hiszen amink van, az a mi kincsünk, lehetőségünk, amit ki kell használnunk. A mezőgazdasági termelés mindig fontos, nélkülözhetetlen tényezője lesz a nemzetgazdaságnak. Másodszor: a vidék, a falu, a kisváros, a szántóföld, az erdő kultúrállapotban tartása mindannyiunk felelőssége is, és ahogy ezt szoktuk mondani: unokáink elvárása is felénk.

Harmadszor: mindig lesznek a közös uniós agrárpolitikától részben eltérő, a fő alapelvekkel nem ütköző magyar sajátosságok. Ennek megvalósítása, érvényesítése mindannyiunk közös felelőssége.

Negyedszer pedig, amíg az uniós támogatásokat nemzeti támogatásokkal kell kiegészítenünk, és ez még jó néhány év lesz, különösen fontos egy ilyen nemzeti agrártörvény léte. Sokszor kérdezik, és már az előző bizottsági vitában is szóba került, hogy helyettesíti-e ez a törvény azt a nemzeti agrárstratégiát, amivel a mindenkori kormányok 1990 óta adósak. Természetesen nem, és ez az agrárstratégia nagyon hiányzik is. De nincs illúzióm, a mai politikai viszonyok között lehetetlen egy konszenzuson alapuló világos, a jövőt pontosan kijelölő agrárstratégiát kidolgozni és négypárti konszenzussal elfogadni. A politikát sokkal jobban érdekli a gyorsan eredményt hozó, választási sikerekkel kecsegtető problémák felszínre hozatala, megoldása, mint egy ilyen, ismét nagyon sok apró munkával járó kérdés zászlóra tűzése.

Beváltotta-e ez a törvény a hozzá fűzött reményeket? Igen is meg nem is. Igen azért, mert évről évre nőtt az agrártámogatások mértéke. Rengeteg beruházás, gépparkok cseréje, állattartó telepi beruházás valósult meg, és ha nem is a kellő mértékben és nyilvánvalóan nem hoztuk be uniós lemaradásunkat, azonkívül az agrárgazdaságról minden évben készült egy felmérés, ami, meg kell mondanom, mind a két kormány idején szakmailag rendkívül megalapozott és pontos felmérés volt; ami hiányzott belőle, az a jövőre való kivetítés volt. Igenis beváltotta, mert a mindenkori agrárminisztert kötelezte, hogy adjon számot először a mezőgazdasági bizottság, aztán a parlament és ezzel együtt az ország nyilvánossága előtt az agrárium és a vidék helyzetéről. Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert nem sikerült egyik alapvető és fő célját elérni, mégpedig azt, hogy a magyar gazdák tisztességesen fel tudjanak készülni az uniós körülményekre, vagy jelentősen - és itt a jelentős szón van a hangsúly - csökkenjen a különbség uniós vetélytársaink és köztünk a feltételrendszerben és a támogatásokban.

Abban sajnos nemcsak mi hibáztunk, hanem az Európai Unió sem volt túl méltányos hozzánk, hogy ez a helyzet kialakult. Ezt többször elmondtam; agrárgazdálkodóként és vidéken élőként elég nehezen éltem meg azt, hogy a római szerződéstől eléggé idegen módon - amiben köztudott, hogy az Európai Unió állampolgárai között semmiféle különbséget tenni nem lehet -, a szerződés szellemével véleményem szerint nem teljesen azonosan egy 25 százalékos támogatási szintet kaptunk az Európai Uniótól. Ezt később nagy kegyesen 30 százalékra kiegészíthettük saját forrásainkból. Ez a helyzet nem rajtunk múlott, úgy gondolom, hogy mind a két kormány tárgyaló delegációi sokat tettek azért, hogy ez a kérdés valamilyen módon javuljon, és ennek eredménye az - hogy ne csak a problémákról beszéljünk -, hogy amíg mi 70 euró körül kapunk támogatást hektáronként, addig más országok, csehek, lengyelek 40-et és 38-at.

Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket abban sem, és azt hiszem, ezt pontosan és jól mutatja, hogy műszaki fejlesztésekben, különösen a környezetgazdálkodás területén vagy az állattartó telepek megoldásánál semmiféle lényegi lemaradást nem tudtunk behozni az Európai Unióval. De nem elleneztük ezt a csatlakozást a gondok és problémák ellenére sem, mert - ezt is többször elmondtam - ez a nemzetnek egy nagyon nagy előrelépés, és mi elsősorban és először vagyunk magyarok, és másodsorban vagyunk agrártermelők.

Úgy gondolom, azért sem oldotta meg a problémákat, mert itt van a fényes bizonyítéka: a jelenlegi gazdatüntetések. Úgy gondolom, hogy az igazságnak, mint mindennek, itt is két oldala és kétféle megközelítése van. Távol kellene tartani magukat a SAPARD-kifizetések lassúságának a bírálatától azoknak, akik a csatlakozó országok közül példa nélkül állóként egyetlen pályázatot sem bíráltak el és nem is fizettek ki. Távol kellene tartani magukat ezektől a demonstrációktól azoknak, akik szintén példa nélkül állóként az intézményrendszer létrehozásáért a világon semmit nem tettek. De ugyanakkor be kell ismernie a magyar kormánynak és elsősorban a mezőgazdasági minisztériumnak, hogy ő sem tudott megfelelni ennek a feladatnak, és nem tudott eredményesen megtenni mindent azért, hogy ez a probléma ne jöjjön létre. Csak így, a mind a két igazság ismeretében lehet megegyezni, és lehet most már az idő javulásával az egyetlen igazi feladatunknak vidéken, a mezőgazdasági termelésnek szentelni az időnket.

Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy ez a törvény és ennek a mai körülményekhez igazítása a beterjesztett törvényjavaslat alapján ennek megfelel, ezért elfogadásra javaslom.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)