Felszólalás adatai

(19.20)

Így a törvényjavaslat elfogadása mindenképpen támogatható.

Egyetlen neuralgikus pontot említenék, amely körül az általános vita is kicsúcsosodott, ez a levéltárba került anyakönyvek kutathatóságával kapcsolatos. Itt kell megtalálnunk azt a bölcs kompromisszumot, amely elfogadható a jogalkotónak, de megfelel a kutatók, a civil szféra jogos igényeinek is. 1980-ig az anyakönyvek másodpéldányait átadták a levéltáraknak, és ők az anyakönyvvezető értesítése alapján a közben történő változásokat tovább vezették, és az első példányok pedig az anyakönyvvezetőnél maradtak. Ezekből a másodpéldányokból történik jelenleg is a kutatók tájékoztatása.

A T/10902. törvényjavaslat viszont 60. §-ában sommásan fogalmaz: 79. §, az 1980. december 31-éig vezetett anyakönyv levéltár által őrzött másodpéldányával a 78. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatás kivételével adattovábbítás nem teljesíthető. Mindez nagy értetlenséget és felháborodást keltett a közelmúlt történetét kutató történészeknél, valamint a civil szervezetek, családfakutatók, genealógusok és mindenki más tagjai között. Úgy érezték, hogy a tudományos kutatáshoz való alkotmányos joguk sérült. Ugyanakkor viszont figyelembe kell venni azt is, amit a törvényjavaslat készítői képviselnek, hogy a személyes adatok védelme szintén alkotmányos alapjog.

Ezt a két fontos alapjogot hangolja össze a közlevéltárakról szóló törvény úgy, hogy fő szabályként kimondja: a személyes adatot tartalmazó levéltári anyag az érintett halálozási évét követő 30 év után válik bárki számára kutathatóvá. A személyes adatot tartalmazó levéltári anyag az érintett halálozási évét követő 30 év után kutatható, ahogy mondtam, bárki számára. A védelmi idő, ha a halálozás éve nem ismert, az érintett születésétől számított 90 év, ha pedig a születés és a halálozás időpontja sem ismert, a levéltári anyag keletkezésétől számított 60 év.

Ez a jelenlegi szabály, ugyanakkor a szabályozás szintjén ellentmondást szül, hogy eltérő rendelkezések vonatkoznak a levéltárban őrzött másodpéldányokra és az anyakönyvvezetőnél maradt első példányokra, holott mindezek adattartalma azonos. Ugyanakkor az emberek élettartama is szerencsére folyamatosan nő, és ha így marad a szabályozás, akkor minden 90 év feletti személy adata kutathatóvá válna, és ez adatvédelmi aggályokat vet fel, így a mostani gyakorlatot a jogalkotó véleménye szerint mindenképpen szűkíteni kell.

Szeretném ugyanakkor megemlíteni azt, hogy a már fejlett demokráciákban az adatvédelem körében immár nem az adatok megismerhetőségét korlátozzák, hanem a megismert adat felhasználását kötik feltételekhez. Nekünk is elsősorban efelé kellene elmozdulnunk.

Figyelembe véve a jogalkotó szándékát, amely hajlik a változtatásra, nagyon örülnék neki, és örülök, hogy képviselőtársam is azt mondta, hogy szívesen támogatja azt a módosító javaslatot, amit beadtam, egyharmadot kapott. De ha ez nem nyer elfogadást, akkor kompromisszumot kell keresni, és kapcsolódó módosító javaslatként mindenképpen fontosnak tartom beadni. Remélem, hogy a törvényhozó, a jogalkotó erre hajlik is, hogy fő szabályként kerüljön vissza: az anyakönyvekbe bejegyzett adatok az érintett halálozási évét követő 30 év után bárki számára kutathatók legyenek, és ez a történelmi közelmúlt kutatásának lehetőségét teremti meg, illetve adja vissza. Ha a halál időpontja nem ismert, az érintett születésétől számított 100 év legyen, jelen pillanatban 90 év, viszont az élettartam, mint említettem, folyamatosan szerencsére nő. És ha sem a születés, sem a halálozás időpontja nem ismert, a bejegyzés keletkezésétől számított 75 év után, a korábbi 60 évvel szemben, válik bárki számára kutathatóvá, és rendkívül fontosnak tartom, hogy ebben a 93/A. §-ba épüljön be egy 5. pont, amely szerint: ha a kutató a kutatást tudományos célból végzi, a kutatás a bejegyzés keletkezését követő 30 év elteltével a védelmi időn belül is lefolytatható, feltéve, hogy a kutatása a közlevéltárakról szóló törvényben meghatározott kutatási tervre és arra jogosult intézmény támogató állásfoglalására, továbbá személyes adatok kezelésére vonatkozó előírásoknak is megfelel.

Úgy gondolom, hogy így teljesül a jogalkotó szándéka is, és teljesül az az igény, hogy a közelmúlt történeti kutatását mind a civil társadalom, mind pedig a hivatásos történészek kutatni tudják.

A védelmi időre vonatkozó szabályok megállapításával a módosító javaslat arra törekszik, hogy élő személy személyes adatai csak hozzájárulása alapján vagy megfelelő garancia mellett tudományos célú kutatás keretében váljanak megismerhetővé, de teljesül az az elv is, hogy megállapítja azokat a szabályokat, amelyek az általános védelmi időn belül a tudományos célú kutatást lehetővé teszik, a lehetőségekhez indokolt és méltányos adatvédelmi garanciákat támasztva.

A módosító javaslat hatályba léptetésével kapcsolatban, ellentétben talán az általános vitában elhangzott kritikákkal, én helyesnek tartom, hogy itt a 2014. július 1-je kerüljön megállapításra, két okból is. Az első ok az, hogy van idő, több mint egy esztendő arra, hogy a jelenlegi gyakorlat alapján felkészüljünk az új törvény fogadására, másrészt pedig talán arra is lehetőség van, hogy az egyharmadból kétharmad legyen, és esetleg a szűkítéseket, a korlátozásokat a későbbiek során újragondolva esetleg még kedvezőbb, a történeti kutatás számára még kedvezőbb szabályozás történjen meg.

Mindezek alapján úgy ítélem meg, hogy feloldható az az ellentét, ami sem a törvénytervezet alkotója, sem pedig a használók számára nem kívánt volt, és ugyanakkor egy olyan törvény lép hatályba, amely mindenki számára vállalható és segíti a munkát.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)