Felszólalás adatai

Egy olyan emberről szeretnék most beszélni, akinek első ránézésre semmi köze hozzánk, hiszen Afrikában élt, ott harcolt az emberi jogokért, a női egyenjogúságért, a közösségek jogaiért és a környezetért. Az LMP-nek azonban meggyőződése, hogy aki az egyetemes emberi értékekért és az ember lakóhelyéül szolgáló világért dolgozik - méghozzá a nehéz körülmények ellenére is bátran és eredményesen -, az az egész emberiség elismerésére méltó, és megérdemli, hogy mi is megemlékezzünk róla halála alkalmából.

Wangari Maathai kenyai környezetvédő, politikus, aktivista, a Zöld Öv Mozgalom megteremtője, az első Nobel-békedíjat elnyert afrikai nő 2011. szeptember 25-én, hosszan tartó betegség után, 71 éves korában elhunyt.

Több területen is Afrika első nőjének számított, hisz amerikai tanulmányai után visszatért Afrikába, az ottani egyetem első női doktora lett az állatorvosi szakon, s később a nairobi egyetem első női professzorává lépett elő. Munkája során a legnagyobb áttörést az 1977-ben megalkotott Green Belt vagy Zöld Öv Mozgalma hozta, amelyet Maathai azzal a céllal hozott létre, hogy elsősorban nőknek segítsen életük jobbra fordításában és családjaik életszínvonalának felemelésében azáltal, hogy a talaj erózióját fák ültetésével meggátolva földjeiket könnyebben és hasznosabban műveljék. A mozgalom céljai között az is szerepelt, hogy az érintettek közösségei számára egy új életminőség lehetőségét teremtsék meg, különösen úgy, hogy munkahelyeket hoznak létre, amellyel emelik társadalmi megbecsülésüket az afrikai társadalmakban.

1977 óta közel 30 millió fát ültettek el szerte Afrikában, ugyanis nemcsak Kenya, hanem 1986 óta többek között Tanzánia, Uganda, Malawi, Lesotho, Etiópia és Zimbabwe is csatlakozott a mozgalomhoz, ezzel létrehozva a Pán-Afrikai Zöld Öv Hálózatot. Miután Maathai csatlakozott a Daniel Arap Moi korrupt rezsimjével szemben álló csoporthoz, számos alkalommal került összetűzésbe a hatóságokkal, letartóztatták, becsmérelték, többször megfenyegették, sőt fizikailag is bántalmazták.

Az elnyomó rendszer bukása után, 2002 és 2003 között parlamenti képviselőként tevékenykedett, ezt követően pedig a Kibaki-kormány természeti erőforrásügyi miniszterhelyettese volt. 2004-ben megkapta a Nobel-békedíjat a fenntartható fejlődés, a demokrácia és a béke ügyét szolgáló kezdeményezései és cselekedetei miatt és azért, mert egész pályafutása során szívügyének tekintette a természetvédelem támogatását, a nők jogait és az átlátható kormányzást. Az indoklás szerint "Maathai bátran fellépett az elnyomó hatalom ellen Kenyában. Kivételes tetteivel felhívta a figyelmet a politikai elnyomásra mind otthon, mind külföldön. Munkássága sokaknak jelentett ösztönzést a demokratikus jogaikért folytatott harcukban, különösen a nők nyertek bátorítást belőle helyzetük javításához."

Maathai életpályája bizonyíték arra, hogy a fenntartható társadalom alapja az igazságosság és a részvétel. A környezet védelme elképzelhetetlen az ott élő emberek jogainak biztosítása nélkül. Ha elpusztul a Föld, akkor elpusztul az emberiség, és ha nincsenek erős, önmagukat is megvédeni képes helyi közösségek, akkor nincs, aki kiálljon a Föld védelméért. Ahol a politika a tőke kiszolgálója - ma ez a helyzet a világ nagy részén -, ott bizony mindig a természeti értékek és az emberek kerülnek a vesztes oldalra. A bizonyítékokat hosszan sorolhatnánk, a hatékony globális klímapolitika hiányától a tengerek túlhalászásáig.

Maathai másik, az LMP számára fontos üzenete a nők részvételének, gazdasági és társadalmi szerepének erősítése. Ő is rájött, hogy a társadalom fejlődése, a jövő generációk védelme csak a nők, a fiatalasszonyok és a családanyák kezében van, ha ők is részt vehetnek a döntésekben az erőforrásokról, akkor gyermekeik is nagyobb eséllyel indulnak majd. Ez az üzenet pedig ma Magyarországon is érvényes, és a mostani kormányzati időszakban aktuálisabb, mint bármikor az elmúlt két évtized során.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)