Felszólalás adatai

DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Érdekes egy olyan törvénymódosítási javaslatot tárgyalni, amit az előző ciklusban alkotott törvény módosításaként vizsgálunk. Érdekes ez abból a szempontból is, amely szempontot itt az előttem megszólaló képviselők már ismertettek, nevezetesen, hogy az akkori ellenzék mit kritizált ebben a törvényjavaslatban, de érdekes abból a szempontból is, amit a mai ellenzék képvisel.

Amikor ebből az örökségvédelmi törvényjavaslatból törvény lett az előző ciklusban, akkor én magam, mint akkori ellenzéki képviselő, egyebek közt azt kritizáltam, amit Halász képviselő úr az imént itt említett. Nevezetesen az örökségvédelem kifejezés, szemben a törvény tényleges tartalmával, nem pusztán a tárgyi emlékek védelmét jelenti, hanem a kulturális örökségnek, ha úgy tetszik, szellemi termékeit is jelentené, mármint a terminus technicus. De ha már az előző ciklusban az előző kormány ebben a keretben alkotta meg a törvényt, ahogy Szabó képviselő úr korábban említette, szerintem az a helyes álláspont, ha ez a kormány nem forgatja fel fenekestül ezt a javaslatot, nem terjeszti ki tehát az eredeti szándékon túl, a tárgyi emlékeken túl esetleg a kulturális örökség más termékeire is, és nem próbál olyasmit ebben a törvényben szabályozni, ami nagyon eltér a törvény tényleges tárgyától.

Nem ismételném meg annak a témának a vitatását, illetve az álláspontomat nem fejteném ki abban a kérdésben részletesen, amikor az előző ciklusban én magam is azt képviseltem, hogy a tárgyi örökségvédelem három területét nem kell összevonni, mert ez hatalomkoncentrációt vagy legalábbis igazgatási koncentrációt idéz elő, nem nagyon látszik, hogy milyen indokkal. Zárójelben jegyzem meg: az érintett szakmák jelentős része akkor ezt az aggodalmat osztotta, és az általam képviselt álláspont is a szakmai aggodalmakat igyekezett fölkarolni, tehát nem ismételném meg, hogy változott-e az álláspontom ebben a tekintetben vagy sem. Azt gondolom, az a helyes magatartás ebben a tekintetben is, amit az imént említettem: ha egy új kormány jön, nem az a feladata, hogy mindent alapvetően megváltoztasson, még ha nem is feltétlenül tartja indokoltnak az előző kormány által elfogadott elképzelést, hanem az a feladata, hogy lehetőleg a folyamatosságot biztosítsa mindazokon a területeken, ahol biztosítható.

Zárójelben emlékeztetnék itt Pokorni képviselő úr tegnapi fölszólalására a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban, aki megfenyegetett bennünket, hogy ha ő kerül olyan helyzetbe, akkor alapvetően meg fogja változtatni a tegnap éppen elfogadott felsőoktatási törvényt. Nem nagyon tesz jót a magyar közigazgatásnak, egyáltalán a berendezkedés különböző elemeinek, ha politikai ciklusokra tagolódik a rendszer működése.

Az örökségvédelmi törvény hatálybalépése óta eltelt időszak számomra bebizonyította, hogy az alapkoncepció, tehát ez az integrált megoldás működőképes, ennek megfelelően én a magam nevében ezt a rendszert - ha tetszik, önkritikusan is - úgy értékelem, hogy nem váltotta valóra azokat az aggodalmakat, amelyeket korábban megfogalmaztam. Ennek megfelelően tartalmában is egyetértek azzal, hogy a törvényt részeiben kívánja csak a kormány most módosítani.

A törvénymódosítás koncepciója számomra négy fontos kiinduló területet tartalmaz. Az első, amit az imént említettem, hogy a törvény maga koncepciójában helyes és jó, ezért az elmúlt években az alkalmazás során világossá vált gyakorlati problémákat kell elsősorban megoldani, ennek megfelelően kell módosítani a korábbi törvényt.

A kitűzött szándéka ellenére az is világos, hogy a törvény nem tudta mindenben kielégíteni a műemléki, régészeti örökségvédelem összes szakmai követelményét, a törvénymódosítás tehát ezt igyekszik figyelembe venni.

Amiről korábban képviselőtársaim és a miniszter úr is beszélt, a beruházások, fejlesztések, elsősorban az infrastrukturális fejlesztések számának jelentős növekedése vagy mennyiségi gyarapodása, ami egyébként örvendetes, de fokozott veszélyt jelent a műemlékekre, a régészeti lelőhelyekre, leletekre, ami hatékonyabb intézkedést kíván. Ez nagyon fontos alapelve a módosításnak.

A módosítás negyedikként abból indul ki, hogy mind a műemléki, mind a régészeti örökség pótolhatatlan nemzeti érték, védelme elsőrendű közérdek, így olyan szabályozást kíván, amely hosszú távra biztosítja az értékvédelem szempontjait, és ezeket az előírásokat szem előtt tartó szabályokat igyekszik alkotni.

Fontosnak tartom kiemelni, amit a miniszter úr is említett bevezetőjében, hogy számos civil és társadalmi szakmai szervezet véleményezte a koncepciót. Arra majd kitérek, hogy egy lényeges kérdésben az alapvető véleménykülönbség fennmaradt, de a módosítás irányával ismereteink szerint - beleértve a jobb és szakszerű ügyfélbarát hatósági rendszer kialakítását - az érintett szakmák nagyobb része egyetértett. Természetesen a szokásoknak megfelelően olykor erőteljesebb változtatási igényt fogalmazott meg, mint amit végül is a törvénymódosítás javasol.

A módosítások alapján kiemelt szempontnak gondolom a következőket. Támogatom és egyetértek azzal, hogy a módosítást áthatja a megelőző szellemiségű örökségvédelem. Ennek az igénynek a mentén került megfogalmazásra a felügyeleti, tehát örökségvédelmi felügyeleti munka tartalma. A módosítás részben a fentiekre alapozva, részben a hatósági eszközök pontosításával a meglévő erőforrások hatékonyabb kihasználására törekszik.

A módosítás célja, hogy bizonyos fogalmak az állampolgárok részére is érthetőbbé váljanak, a kulturális örökség értékeinek körét, védelmének fontosságát tehát, nevezzük őket így, a civilek is világosan lássák.

Meghatározásra kerül az az alapelv - és ez is helyes -, hogy a műemlékek, régészeti lelőhelyek és védett műkincsek tulajdonosai akkor érezhetik, hogy valóban a nemzeti örökség egy-egy darabját birtokolják, ha az állam a védelem kimondásán túl részükre bizonyos kedvezményeket, támogatásokat is nyújt. Tegyük hozzá, ez utóbbi területen még csak kezdeti lépések, szándékok láthatók, de számos más ország gyakorlata szerint élni lehet, amint erre anyagi lehetőség nyílik, ezzel a lehetőséggel, hiszen ez fontos a kulturális örökség elemeinek méltó megőrzéséhez.

Az eredetileg elképzelt módosítás, persze parlamenti képviselőként ezt mindannyian tudjuk, sokkal több törvényrészt érintett volna - mármint ez általános szokás az ilyen típusú, átfogóbbnak szánt módosításoknál -, beleértve például az eredeti szándék szerint a teljes fogalomrendszer pontosítását, kitérve az értelmezés esetenként zavaró hiányosságaira, pontatlanságaira is. Az eredmény számos területen így látszólag soványabb a tervezettnél, de még egyszer mondom, általában az ilyen típusú törvénymódosításoknál ez a szokás.

A kialakult módosítástervezet végül is - és ez megint csak más területeken hasonló szokott lenni - elegye a szakmai, illetve a közigazgatási jogi szempontoknak. Számos esetben jogtechnikai okok miatt vetette el a szakmai javaslatokat végül is a javaslat végleges jóváhagyója.

(10.40)

Bizonyos részek részletes kifejtésére a mostani szándékok szerint a törvényt kísérő rendeletekben kerül sor.

Sok vita után alakult ki az a bővített fogalomkör, amely a mostani módosítás szövegében található. Az eredeti szándékkal szemben a törvényben használt fogalmak köre nem bővül teljes körű szakmai glosszáriummá, mivel az nem volt illeszthető a törvény műfajához. Mégis sok mindenben egyértelműbb, illetve a jogkövetkezmények világosabb megfogalmazásával tisztább helyzetet teremt mindazok számára, akik a műemléki-régészeti emlékekkel, kulturális javakkal kapcsolatba kerülnek, legyenek bár tulajdonosok, beruházók vagy más különböző, a kulturális örökséggel kapcsolatba kerülő intézmények munkatársai.

Tisztelt Képviselőtársaim! Előttem ellenzéki képviselőtársaim, kisebbségi vélemény ismertetése kapcsán, illetve felszólalóként a törvényjavaslat függelékét említették, azt a gyanút megfogalmazva, hogy államháztartási szempontok vezérelték volna a Kulturális Örökség Minisztériumát, nevezetesen hogy el akarta adni közös vagyonunkat, a műemlékeket vagy a műemlékek jelentős részét. Általános megjegyzésként azt szeretném említeni, van egy magyar közmondás: akasztott ember házában nem praktikus kötélről beszélni. Ebben a pillanatban ott tartunk, hogy az előző kormány miniszterelnökéről azt tudjuk, hogy miniszterelnökként közvagyon privatizációjával olyan módon foglalkozott, hogy ő is érintett volt az ügyben, pusztán azt vitatja, hogy ezt formális közgyűlésen vagy nem formális közgyűlésen taglalták-e. Szerintem nem praktikus olyan gyanút megfogalmazni és olyan vádakat megfogalmazni Fidesz-képviselők részéről, amiket itt hallottunk, a bizottsági üléseken hallottunk, mert még felmerül a gyanú, hogy saját, hogy is mondjam, gyakorlatuk alapján gondolják azt, hogy mások is ezt a szokást esetleg meghonosítanák.

Először tehát az a kérdés merül fel a műemlékek privatizálása kapcsán, hogy igaz-e az az állítás, hogy államháztartási megfontolásokból elkótyavetyélte volna valamelyik korábbi kulturális miniszter a magyar műemlékeket - nem igaz az állítás, természetesen államháztartási megfontolások műemlékek privatizációját nem vezérelték, és nem is vezérelhetik.

A másik kérdés az, hogy helyes-e az az álláspont, amelyik azt mondja, és a Fidesznek újabban ez az álláspontja, nem az elmúlt napokban, de az elmúlt években vált ez az álláspontjává, hogy a legjobb tulajdonos az állam, akár Tokajról van szó - ebben a pillanatban, amikor az előző kormány miniszterelnöke éppen ellenzékben van -, akár műemlékekről van szó, akár termelőeszközökről van szó. (Halász János: Nagyon vicces…)

A világon sok példa van arra, hogy magántulajdonban a műemlékekről való gondoskodás sokkal jobban és hatékonyabban oldható meg, mint amikor egy nem túl gazdag állam próbálja a műemlékeit megóvni. Tehát csatlakozva, egyetértve Szabó képviselő úrral, én is azt gondolom, hogy egy konzervatív párt, de egyáltalán bármely párt képviselője igen-igen meg kell hogy fontolja azt az állítást, hogy igaz-e, hogy az állam a legjobb gazdája a műemlékeknek. A műemlékvédelemnek nagyon sok más technikája is van. Tehát nem szentségtörés esetleg privatizációra, természetesen tisztességes körülmények között, gondolni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A régészeti lelőhelyek értelmezésének kérdésére még egy pillanatig kitérnék, hiszen a kritikák egyik legfőbb eleme az, hogy itt a törvény nem teljesíti a szakmai követelményeket. A régészeti lelőhelyek értelmezésénél a jelenleg hatályos szöveg pontosítása történik meg, miszerint a régészeti örökség elemeit elsősorban történeti összefüggések kell hogy meghatározzák.

A törvénymódosítás kapcsán a régészeti szakma valóban, szinte egyöntetűen, azt az álláspontot képviselte, hogy akár felfedezésre kerültek az elmúlt években, évtizedekben, évszázadokban a régészeti emlékek, akár csak feltételezzük, hogy léteznek, ezeket régészeti emlékként kellene nyilvántartanunk. A kodifikációt végző szakemberek álláspontja alapján azonban, legalábbis én, aki elfogult vagyok pozitív értelemben a régészeti emlékek kezelése mellett, kénytelen vagyok belátni, hogy nem oldható meg korrekt módon az, amit a régészeti szakma képvisel. Tehát a törvényjavaslatban foglalt megoldás az, ami korrekten, a jogi következményeit nézve is vállalható.

Egészében véve, tisztelt képviselőtársaim, azt tudom mondani, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége - az elképzelhető módosítási indítványokat is befogadva - a mostani módosítást támogatja, és úgy érezzük, hogy az ebben a pillanatban szükséges módosítások jelentős részét a javaslat tartalmazza.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)