Felszólalás adatai

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Délelőtt néhány percben már volt lehetőségem kifejteni a véleményemet a társadalombiztosítás 2001. évi költségvetésével kapcsolatban. 2002-ről nem érdemes beszélni, mert az még bizonytalanabb, mint a központi költségvetés státusza.

Borzasztóan sajnálom, hogy Surján képviselőtársam nincs itt, de mondta, hogy majd hallgatja a rádiót, úgyhogy ezen keresztül is szeretném üzenni neki: sajnálom, hogy nincs itt, mert számos kérdést felvetett a hosszú hozzászólásában, amit én jegyzeteltem, és kétperces reagálásokban ezekre egyszerűen nem lehetett kitérni; mindazokra a kérdésekre nem lehetett kitérni, amelyeket ő felvetett, és nagyon jó lett volna, ha ezeket meg tudjuk most beszélni a mai vitában.

A délelőtti felszólalásomkor nem maradt arra idő, hogy a költségvetés számairól beszéljek. Egy picit még szeretnék most az E-alappal foglalkozni. A tervezés sajnálatos módon nem sikerült a legmegfelelőbb módon, erre már utalás történt. Több képviselőtársam bizonyította, hogy sajnos a tervezés bázisa nem fogadható el a számunkra. De az is nagy gondot okoz, hogy a benyújtott költségvetés semmiféle teljesítményadatról nem számol be, tehát nem mutatja be, hogy a szolgáltatás milyen mennyiségi mutatókkal rendelkezik; továbbá azt sem mutatja be, hogy a jogszabályokban előírt személyi és tárgyi feltételek biztosításának milyen költségvetési kihatása van. Márpedig a legjobb értesülésem szerint az ez évben bekövetkezett jogszabályi változások bizony jelentős többletkiadásokat tesznek szükségessé az intézményekben, aminek pedig az intézmények nem tudják megteremteni a fedezetét.

Ahhoz, hogy a vitában kicsit mélyebben el tudjunk merülni, azt gondolom, ha most már nem is, de a jövőben - persze erre majd az új kormánynak lesz lehetősége - mindenképpen jobban be kellene mutatni azt, hogy milyenek a betegforgalmi adatok, a gyógyítás szempontjából milyen a területi megoszlás. Tehát az egészségügyet, az ellátási oldalt is sokkal inkább meg kellene jeleníteni, és nemcsak számszerű adatokat kellene a költségvetésbe behozni.

Azt gondolom, úgy, ahogy a központi költségvetés háttéranyaga, a mellékletei évről évre folyamatosan bővülnek, mindenképpen törekedni kellene arra, hogy ez a prezentáció a társadalombiztosításnál is meglegyen. Képviselőtársaim már a zárszámadásnál is különböző táblázatokat mutattak fel, amelyek jó, hogy megvannak, de még jobb lenne, ha ezek a rendelkezésünkre is állnának. Most nemcsak arra a táblázatra gondolok, amelyet Mánya Kristóf képviselőtársam felmutatott, hanem olyan elemző anyagra lenne szükség, hogy milyen szerkezetű is a magyar egészségügy, hol vannak a feszültségek, milyen betegforgalmi adatokat lehet regisztrálni. Tudom, hogy nagyon nehéz helyzetben van a mindenkori kormányzat, ezt már a zárszámadáskor is megbeszéltük az államtitkár úrral, de azért törekedni kellene arra, hogy az ellátórendszert a maga egészében megjelenítsük a költségvetésen belül is.

A költségvetés még egy bizonytalanságára szeretném felhívni a figyelmet. Eléggé kritizáltuk azt, hogy 2000-ben a működési költségek között lehetőség van beruházási kifizetések elszámolására is.

(18.20)

Ez a működési forrásokat csökkenti, új kapacitásokat hoz létre, de a további működtetéshez nem lehet tudni, hogy mennyi többletforrásra van szükség, és éppen ezért a bizonytalanságot növeli a rendszer.

A finanszírozási rendszerről én már szóltam, most is szeretném elmondani, hogy megítélésem szerint a jelenlegi finanszírozási rendszer - a fekvőbeteg-ellátás tekintetében különösen, és ez a legérdekesebb, azt gondolom, hiszen a nagy adósságok a kórházaknál ebben a mezőben jelentkeznek - nem biztosítja a teljesítmények szerinti elosztást megfelelőképpen. Én azt gondolom, hogy egyre inkább igazságtalan ez a rendszer, és az intézmények közötti objektív különbségekre nincs megfelelően tekintettel.

Már délelőtt is utaltam rá - de most nyomatékosan szeretném megismételni, mert most több időm van ennek a kifejtésére -, gondolkozni kellene, hogy milyen más módon lehet a meglévő forrásokat igazságosabban elosztani. Ez nyilván nem mehet egyik pillanatról a másikra; nem tudom, hogy e tekintetben ki az, aki kompetenciával rendelkezik egyébként, hogy kinek kellene ezt kezdeményezni - a MEF-nek, az OEP-nek, az Egészségügyi Minisztériumnak? -, hiszen nagyon széles körű a felelősségi rendszer. Van egy olyan sejtésem, hogy ebbe az irányba nem nagyon gondolkodik a tárca, illetve a kormányzat, de én azt gondolom, hogy szükséges lenne e tekintetben vizsgálatokat folytatni, és keresni a jelenlegi rendszernél jobbat, olyat, amelyik nem csökkenti a teljesítménykényszert, csak igazságosabb. De természetesen mindenféle változást akkor szabad bevezetni, ha annak a hatását is megfelelően kiszámoltuk, és kalkuláltuk a jövőbeni működés szempontjából.

A kétperces vitában is többször elhangzott, hogy több pénz kell, én magam is mondtam, leegyszerűsítve, hogy több pénz kell a rendszerbe, de most lehetőségem van azt is elmondani, amit akkor nem tudtam, hogy mindenképpen tudni kell azt, hogy mire adjuk, és hogy miért adjuk. Itt az a baj, hogy se több pénz nincs, sem pedig azt nem tudja a kormányzat, hogy miért kellene több pénz, és hogy mire kellene több pénz, és ez az alapvető gond. Mert akkor, amikor Frajna államtitkár úr még a délelőtti beszédében azt mondta, hogy a nehéz körülmények között most mi a bérre koncentrálunk, eszembe jutott, miközben felkészülésképpen megnéztem, hogy a többletforrás vajon mire biztosít lehetőséget, hogy mi lenne, ha nem koncentrálnának erre a kérdéskörre. Merthogy a 20 százalékos keresetfejlesztés, ami ígéretként elhangzott, azt gondolom, a jelenlegi forrásokból nagyon nehezen biztosítható. Szeretnék arra utalni, hogy a 40 ezer forintos minimálbérnek az eléréséhez szükséges kevesebb bérfejlesztés nagyon jelentős forrásokat fog lekötni az intézményeknek a költségvetésében, és nyilvánvaló, hogy akkor, amikor 20 százalékos fejlesztésről beszélünk, nem lehet figyelmen kívül hagyni a különböző bérpótlékokat és az alapilletménynek a kiegészítését sem.

Én azt gondolom, hogy a dologi kiadások sem tervezhetők úgy, ahogy a kormányzat azt elvégezte és benyújtotta elénk. Már az idei év is nagyon feszített e tekintetben, hiszen tudjuk, hogy milyen tervezési útmutató szerint kellett megtervezni az intézményeknek az ez évi költségvetését, tudjuk azt, hogy hogyan alakult az idei infláció; erről most nem akarok beszélni, mert erről ma már nagyon sokat beszéltünk. De ha mindezt tudjuk, akkor ennek tükröződni kell a költségvetésben is, és elengedhetetlen az, hogy a dologi kiadásokra bevételi oldalon megjelenjen egyfajta többlet. És én azt gondolom, hogy az ügyeleti díjakat is megfelelő módon kellene kezelni, többletforrást igényel, de egy korrekt felmérésre most már meglehetősen szükség lenne.

Szeretnék szóba hozni még egy kérdést, amire nem tér ki a költségvetés. Mi a '98-as költségvetésben egy előirányzatot megjelenítettünk, nem túl nagy összeggel, azt elismerem, de közel 2 milliárd forint volt előirányozva arra, hogy a nehéz helyzetbe kerülő tulajdonosokat segítsük meg. Nem azt mondjuk, hogy egy vissza nem térítendő támogatást adjunk, hanem kedvezményes formában jussanak hitelhez, azért, hogy ha a kórházuk nehéz helyzetbe kerül, akkor az az önkormányzatnak a csődjét ne eredményezze. 1999-ben ez megszűnt. 2000-ben szintén nem áll rendelkezésre ilyen forrás, és látható az, hogy az önkormányzatoknak szüksége lenne ilyen forrásra, mert egyébként egyre nehezebben tudják leküzdeni az intézményük problémáját.

A felügyeleti rendszerről már Vojnik Mária képviselő asszony beszélt, én szintén szeretném szóba hozni, a zárszámadásnál is szóltam, de én nem győzöm elmondani akkor, amikor a társadalombiztosításról beszélünk, hogy meg kell változtatni a jelenlegi felügyeleti rendszert, nem jó az, hogy a kormányzatnak ugyanaz a szerve irányít és felügyel. Nem jó az a rendszer sem, amelyet kitaláltak, hogy a Pénzügyminisztériumon belül legyen egy politikai államtitkár, aki elvégzi a pénzügyminiszter helyett ezeket a feladatokat; látszik az, hogy nincs megfelelő irányítás, és különösen nincs megfelelő felügyelet. Amikor történik valami a társadalombiztosítási alapoknál, akkor arról mindig csak jóval később értesül a felügyeletet ellátó miniszter, legalábbis én az ÁSZ-jelentésből ezt szűrtem le. És nem jó azért sem, mert nem jutunk megfelelő adatokhoz, nincs megfelelő rálátása sem az Országgyűlésnek, sem a szélesebb közvéleménynek arra, hogy hogyan zajlanak a folyamatok a társadalombiztosítási alapoknál. Tehát azt gondolom, hogy itt változtatni kell, létre kellene hozni azt a felügyelőbizottságot, amelyet egyébként a Fidesz, amikor még a felelősség nem terhelte, ellenzékben volt, akkor javasolt.

Most Surján képviselő úrnak a mondanivalójára szeretnék reagálni; azért gondolom, hogy reagálni kell erre, mert nagyon fontos kérdéseket érintett Surján képviselő úr. Mi akkor, amikor szóvá tesszük a méltányossági keret létét, nem önmagában a létét kifogásoljuk - úgy, ahogy azt érzékelte, vagy legalábbis felénk közvetítette Surján képviselő úr -, hanem az elosztás módját; azt a módot, hogy egy miniszter, adott esetben választások előtt öt hónappal, szociális keretet osztogathat. És ha megnézzük, hogy még ezzel párhuzamosan a fejezeteknek a fejezeti tartaléka is jelentősen megnőtt - mert legyünk őszinték, és mondjuk meg, hogy 1999-hez és 2000-hez képest jelentősen megnőttek a fejezeti tartaléki előirányzatok is -, tehát van a minisztereknek egy mozgástere, akkor ez nem szerencsés. Tehát miközben egyetértünk azzal, hogy szükség van ilyen méltányossági keretnek a működtetésére, azt hiányoljuk, hogy az elosztás módjára vonatkozó törvényi szabályokat nem építették bele. Mivel nem építették bele a törvényjavaslatba, ezért ez nem működhet csak úgy, hogy a miniszter dönt, és akit a miniszter preferál, az fog kapni valamilyen segélyt, akit pedig nem preferál, az nem kap.

Azt is mondta Surján képviselő úr, hogy itt az ellenzék túlságosan 2001-re koncentrál, pedig a nagy lehetőségek 2002-ben vannak - olvasta ő ki a költségvetésből. Én pedig azt gondolom, hogy nem is szabad 2002-re koncentrálnunk. Egyébiránt, ha megnézzük a mai nap hozzászólásait, épp az egészségügyi miniszter nemhogy 2002-re, de még 2001-re is nagyon nehezen tudott koncentrálni.

(18.30)

Saját fejezetét illetően is nagyon hézagos beszámolót adott, a tb-költségvetésről pedig végképp.

Surján képviselő úr azt is kifogásolta, hogy itt nincs megfelelő befolyása a szakminisztériumnak. Persze, kormánypárti képviselőtől elvárható lenne, hogy két és fél év alatt fölhívja a kormányzat figyelmét arra, hogy nem jó úton halad. Az az irányítási rendszer, amit persze mi is kifogásoltunk, nem jó. Igen, erősebb befolyásnak kellene lenni kormányzaton belül. De ahhoz koncepciónak is kellene lennie, mert anélkül nagyon nehéz befolyást szerezni.

Egyébként a befolyás hiánya látszik a tb-költségvetésen is. Az a megrendült pozíciója a miniszter úrnak, ami ma teljesen egyértelműen látszott, sajnos a költségvetésben is megnyilvánul, és visszatükrözi a költségvetés ezt a nagyon gyenge befolyást.

Az is elgondolkodtató, hogy kormánypárti képviselők elmondják két és féléves kormányzás után, hogy zavar van a privatizációs elgondolásoknál. Kitől várható el az, hogy egyenesbe hozzák a privatizációs elgondolásait a kormányzatnak? Csak a kormánypárti képviselőktől. Azt gondolom, hogy szerencsés lett volna nem kormányzati kritikát megfogalmazni Surján képviselő úrnak, hanem elmondani, hogy ő hogyan gondolkodik - ha már a kormány sehogy - a privatizációs folyamatról.

Én is azt gondolom, hogy a biztosítási elvnek meg kellene maradni. Ezt már Surján képviselő úrnak sokkal korábban észrevételezni kellett volna a kormányzaton belül, hiszen nem abba az irányba mutat a benyújtott törvényjavaslat, hogy ezt hosszú távon a Fidesz fenn akarja tartani. Még az a szerencse, hogy utolsó költségvetésüket nyújtják be, és így már nehezen tudják túlságosan az állami egészségügyi ellátás irányába vinni, ettől jobban vinni a rendszert.

Miközben kívánatos a járulékcsökkentés - ha a biztosítási elvet is szem előtt tartjuk, és nem szeretnénk azt, hogy a biztosítási rendszerből társadalmi csoportok kiessenek, mert erre nagyon kell törekedni -, azt is kell látni, hogy a bevételek a csökkenő járulékok mellett nem biztosítják az egészségügy működéséhez szükséges fedezetet. Ezt világosan kell látni. Akárhogy számoljuk, ez Magyarországon tétel, és éppen ezért kellene sokkal inkább fölgyorsítani a kiegészítő biztosítóknak a szerepét, sokkal inkább meg kellene teremteni az ő működésükhöz a feltételeket, mert látni kell, hogy csak a járulékbevételekből hosszú távon nem lehet fenntartani az egészségügyi ellátórendszert. Fenn kell tartani az kötelező egészségbiztosítást, a működéshez pedig a többletbevételeket a kiegészítő biztosítókon keresztül meg kell teremteni.

Ami a kapacitásképletet illeti: itt volt a lehetőség. A költségvetéshez be lehetett csatolni azokat a törvényeket, amelyek megalapozzák a költségvetést. Most ha úgy ítélik meg kormánypárti képviselők, hogy nem kell az a sokat elátkozott kapacitástörvény, akkor már lehetett volna intézkedni eddig is, de most meg különösen, hogy akkor töröljék a hatályos törvények sorából. De erre most ismét nem került sor.

Módosítják ugyan a törvényt, egy határidő-módosítás van, de úgy tűnik, hogy fenn akarják tartani a rendszert. Lassan most már el kellene ismerni azt, hogy bizony 1996-ban nem túl sok lehetősége volt az adott körülmények között az akkori Országgyűlésnek arra, hogy valamilyen objektív szabályrendszert kidolgozzon arra, hogy a kapacitásokat valamilyen módon egy optimális irányba megpróbálja terelni.

Még egy gondolattal szeretnék visszatérni a hatpárti egyeztetések szükségességére. A kétperces vitákban egyértelműen kifejtettük azt, hogy mi szükségesnek tartjuk. Nem is lehet másképp. És nem is csak a politikusoknak kellene megegyezni a legfontosabb kérdésekben, hanem meggyőződésem, hogy meg kellene egyezni a pártok szakértőinek, a szakmának leginkább. De úgy nem megy, ha nincs párbeszéd.

A pártoknak abban kellene megegyezni, hogy melyek azok a fő kérdések, amelyekben elvárják a szakma közös álláspontját, hogy alakítson ki az egészségügyi szakma bizonyos kérdésekben - ezt már elmondtam akkor, amikor az egészségügyi vitanap volt - konszenzust. Ha politikusokra marad ez a döntés, akkor soha nem lesz érdemi, értelmes változtatás. A politikusoknak ott van felelősségük, hogy a szakmai egyeztetéseket és a szakmai közös nevezőt megpróbálják elérni. De olyan hozzáállással, amit most itt tapasztaltunk Selmeczi Gabriella képviselő asszonytól és Frajna Imre államtitkártól, sajnos nem lehet e tekintetben eredményt elérni, ez szinte biztos.

Tehát én azt gondolom, hogy ott lenne a kormánypártoknak a felelőssége ebben a kérdésben, hogy fordítsanak az eddigi magatartásukon, szorgalmazzák azt, hogy a szakma képviselői jöjjenek össze, beszéljék meg, és erre mi az intézményt is megjelöltük - a nemzeti kerekasztal formát -, politikusok is becsatlakozhatnak. De persze ez az egyezkedés nem mehet sokáig, hiszen valamikor, záros határidőn belül most már dűlőre kellene jutni számos kérdésben.

Tulajdonképpen, hogy mit kellene megvitatni, azt a mai nap hosszú társadalombiztosítási költségvetési vitája szerintem tartalmazta is. Kellene időt szánni a kormányzatnak arra, hogy alaposan értékelje a mai vitát, és azokat a csomópontokat, amire itt - főleg az ellenzéki képviselők - felhívták a figyelmet, értékelje, kiszedje a mai megnyilvánulásokból, és a költségvetésből, a költségvetési vitából kiindulva egy értelmes egészségügyi reform vagy változtatás - nem is használom a reform szót - irányába elvigye a társadalmat.

Elnök úr, köszönöm szépen. A tisztelt Háznak is köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)