Felszólalás adatai
251. ülésnap (2005.10.04.), 216. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Salamon László (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:23 |
Felszólalások: Előző 216 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kránitz képviselőtársam felszólalásából két elemmel szeretnék röviden foglalkozni.
Az egyik az óvadék kérdése, amit arra a gondolatmenetre fűzött fel a képviselő úr, legalábbis a bevezetőjében azt említette, hogy ez a törvény a jogbiztonság feltételeit teremti meg és érvényesíti jobban, mint a korábbi lakástörvény. Nos, pont az óvadék lehetne az egyik példa - más példákat is mondhatnék -, amelyik cáfolja, amit a képviselő úr mond, hiszen a törvény ugyan intézményesíti ezt a jogintézményt, de semmiféle szabályt nem ad az óvadékkal kapcsolatosan, hanem annak a szabályozását rábízza az önkormányzatokra. Úgy gondoljuk, hogy ez messze nem megnyugtató, hiszen különféle és nyilvánvalóan nem összehangolt rendelkezések fognak majd napvilágot látni, és egyáltalán ennek a jogintézménynek a célja és az a helyzet, hogy most kerül bevezetésre, éppen azt indokolná, többek között pont a jogbiztonság szempontjából, hogy ez határozottan szabályozva legyen.
A másik pedig az életvitelszerű ottlakás előírása. Amit a képviselő úr elmondott ennek indoklásaként, azt teljesen hatástalanítja a törvényjavaslatnak az a további szabálya, amelyik azt mondja, hogy ha a bérlő bejelenti a távollét okát, akkor minden további következmények nélkül távol lehet. Nem értjük, hogy ha így ki lehet, hogy így mondjam, ezt a törvényi célt kerülni, akkor mi értelme az egész előírásnak.
Egyébként az önkormányzat mindentől függetlenül biztosíthatja magának a felmondás jogát; ezt a törvény megfelelő írásbeli formák és szerződési akaratok mellett lehetővé teszi. Legfeljebb arról lehet szó - és a mi módosító javaslatunkban ez megjelenik -, hogy azt mindenképpen a bérlőnek biztosítania kell, hogy a bérbeadó számára elérhető legyen, de ez egy egészen más kérdés ahhoz képest, amiről ön beszélt.
(17.10)
Felszólalások: Előző 216 Következő Ülésnap adatai