A felszólalás szövege:

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csak azt szeretném megjegyezni, hogy önmagában az infláció mértéke és az, hogy a napi pénztárcán ki hogy érzékeli az életkörülmények változását, két különböző dolog. Ugyanis azt gondolom, e tekintetben helyesebb lenne - nem véletlen, hogy a nyugdíjasok már ezt régóta szorgalmazzák - úgynevezett fogyasztói kosárban mérni. Ugyanis ne felejtsük el, hogy az infláció alakulásában az égvilágon minden termék benne van, többek között a tartós fogyasztási cikkek és elektronikai cikkek árának jelentős arányú csökkenésétől kezdve mindenféle, amit nem vesz az ember és a család nap mint nap. Nem vesz az ember nap mint nap videót vagy ilyeneket.

Ellenben, ha megkérdezzük bármelyik háztartást, hogy vegye már elő a gázszámláját, mondjuk, mi volt 2003 elején vagy 2002 végén, és mi a gázszámla egyébként 2004 januárjában vagy akár 2005-ben, akkor bizony azt fogja mondani, hogy komolyan és jelentős mértékben nőtt a kiadása, a gáz ára. Ugyanezt fogja mondani a villanyra, a víz- és csatornadíjra, és lehet szépen sorolni, hogy mi mindenre. Tehát akkor, amikor a családok helyzetét nézzük, ezt kell alapvetően látni, ne pedig abból induljunk ki, hogy önmagában a maginflációs összetevő hogy és mint alakul. Fogyasztói kosarat nézzünk, és akkor bizony teljesen más képet fogunk kapni.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Ugyan nem ezzel akartam kezdeni, de kénytelen vagyok mégis ezen két elhangzott pontra reagálván elmondani mondandómat.

Egyrészt ami az emelt szintű érettségire vonatkozik, tisztelt államtitkár úr, azt említette, hogy az intézmények ezt nem akarják. Nos, én arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy egyrészt az idei felvételi gyakorlat bebizonyította azt, hogy aki nem tett emelt szintű érettségi vizsgát, az jó néhány szak esetében esély reményével sem rúghatott a labdába. Nem véletlen, hogy éppen a mai sajtóban már arról is olvashattunk, hogy az FTT-nek meg kifejezetten az lenne a szakmai álláspontja, hogy az emelt szintű érettségi bevezetését bizony meg kellene fontolni.

Azt pedig, amit Tatai képviselő úr említett, hogy az egyetemeknek joga van ilyen feltételt támasztani, képviselő úr, ez nem így van. A felvételi eljárás rendje generálisan vonatkozik az egész felsőoktatásra, és nem teheti meg, mondjuk, az ELTE, hogy azt mondja, kérem szépen, én erre és erre csak és kizárólag az emelt szintűt fogadom el, a többi egyetem meg nem ezt mondja, vagy fordítva. Nem így néz ki a helyzet, a pontszámítás rendjétől kezdve mindent országosan szabályoznak, a ponthatárhúzástól kezdve mindent. Azért ebből a szempontból a kép nem ilyen egyszerű, ahogyan az előbb említeni méltóztatott.

Ami pedig az egész módosító csomagot illeti, nos, én szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy az ajánlás 1. pontja, de a 2. pontja is bizony olyan kérdéseket érint, ami bizony alkotmányossági problémát felvet. A többciklusú képzés rendjének, a képzés szerkezetének szabályozására vonatkozó kormánynak adott hatáskör az, ami meglátásunk szerint alkotmányba ütközik, ugyanis az 51/2004. számú alkotmánybírósági határozat alkotmányellenesnek minősítette a többciklusú képzés szabályainak megalkotására a kormánynak adott törvényi felhatalmazást. A többciklusú képzés alapvető szabályai - az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint - kizárólagos törvényhozási tárgykörnek minősülnek. Itt pedig újra önök visszahozzák azt a témát, amit egyszer az Alkotmánybíróság már joggal kifogásolt, és joggal minősített alkotmányellenesnek.

A jelenlegi törvényjavaslat számos alapvető szabályt ugyan meghatároz a többciklusú képzésre vonatkozóan, de ezek után nyitva hagyja a kormány hatáskörét, hogy a többciklusú képzés rendjét és szerkezetét szabályozza. Ez azért problémás, mert a törvényjavaslat törvényhozási tárgykörre ad felhatalmazást a kormánynak, és ebből a szempontból lényegtelen egyébként, hogy a kormányrendelet mit használ ki a felhatalmazásból. Kizárólag a felhatalmazás alkotmányellenesen tág köre az, ami bizony jogilag problematikus. Magyarul, ez azt jelenti, hogy a kormánykoalíció most ugyanazt az alkotmánysértő jogalkotási bűnt készül elkövetni, amit pontosan egy éve már megtett. Nem törődnek az Alkotmánybíróság tavaly decemberi határozatával, törvényhozási tárgykört akarnak átjátszani a kormánynak, tovább korlátozva ezzel az Országgyűlés felsőoktatási kompetenciáját. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon súlyos kérdés, és ezt minimum illene azért megszívlelni, és nem lenne szerencsés szemellenzős módon viszonyulni a témához.

Az ajánlás 3. pontjában azt javasoljuk, hogy a felsőoktatási intézmények javaslatának figyelembevételével legyenek meghatározva a képzésre vonatkozó szabályok. Ez ugyanis abból a szempontból talán kivédi azt a problémát, hogy az egyetemi, főiskolai intézmények autonómiája hogyan és mint van jelen.

Engedjék meg, hogy röviden idézzek egyébként a köztársasági elnök úrnak az Alkotmánybírósághoz intézett átiratából, ami erre a kérdésre vonatkozik: “A kutatással és oktatással közvetlenül összefüggő kérdésekben a tudományos élet szabadságához való jog jogosultjainak, a tudomány művelőinek közössége kell hogy döntési joggal bírjon. A tudományos élet szabadságát, a tanszabadságot és a tanítás szabadságát a felsőoktatási intézmények önkormányzata, autonómiája valósítja meg. A felsőoktatási intézmény autonóm döntésére tartozó ügyekben az egyetemek és a főiskolák nem minősülnek a kormány által irányított szervnek.ö

Nos, folytathatnám még tovább, de azt gondolom, hogy ez a rövid kis idézet önmagában talán alkalmatos arra, hogy némileg elgondolkozzanak azon, hogy bizony nem lenne célszerű újra elkövetni azokat a problémákat, amelyek miatt valóban joggal lehetne az Alkotmánybírósághoz fordulni.

Köszönöm, elnök úr.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, az alkotmánysértés vagy alkotmányos aggály kérdésköre önmagában nem attól függ, hogy valaki szóvá teszi vagy sem, észreveszi vagy sem; attól, ha az még le van írva, és az a tényen nem változtat, az lesz. Tehát ebből a szempontból az, hogy most a felsőoktatási törvénytervezetben, amely egyelőre még az Alkotmánybíróság előtt van, az elnök úr mire hivatkozott, mire nem hivatkozott, talán nem lehet iránytű.

A másik kérdés pedig: ön arra hivatkozott, hogy az eddigi felsőoktatási törvényben is ilyen módon szereplő szabályozás volt és így tovább. Szeretném azért felhívni a figyelmét arra, hogy az a felsőoktatási törvény, amely mind a mai napig hatályban van, egyébként több évtizedre visszanyúló képzési szerkezetre épülő rendszer, ha úgy tetszik - kicsit jogász nyelven szólva -, szerzett jogokat nem érintett, nem változtatott meg, most viszont valóban egy gyökeresen új képzési szerkezet jön a képbe. Ebből a szempontból azt hiszem, igenis érdemes és megfontolandó lenne az, hogy itt bizony az intézményi autonómiának nagyobb teret engedjünk. Valóban érdemes lenne megszívlelni azt, hogy az oktatóknak és a kutatóknak komoly szerepük van az oktatást érintő ügyekben; és azt mondani, hogy az egészet egyébként le lehet seperni az asztalról, és kizárólag kormányhatáskörbe utalni, azt hiszem, nem szerencsés.

Ebből a szempontból az a világos, egyértelmű és járható út, amikor törvényi felhatalmazás van. Ebből a szempontból pedig - még egyszer idézem - ez a paragrafus, amely az ajánlás 1. pontjában szerepel, a kormánynak ad olyan természetű, nagyon széles körű és közelebbről nem kellő pontossággal definiált hatáskört, amely hatáskör, függetlenül egyébként a majdani tartalmától, önmagában alkotmányellenesen tág kört foglalhat magában, és ez jogilag nincs rendjén.

Köszönöm.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tatai képviselő úrnak címezem a mondandómat. A köztársasági elnök úr az egyetemi vagy a felsőoktatási autonómia tárgykörét általában is problematikusnak érezte az új felsőoktatási törvényben, amit ugyan a parlament elfogadott, de mind a mai napig még nem hatályos. Ez nemcsak irányítástechnikai és irányításszervezeti kérdés, hanem - amint az előbb voltam bátor idézni ebből az átiratból - az autonómia tárgykörét bizony úgy értelmezi az Alkotmánybíróság számos korábbi határozata alapján is, amelyre hivatkozik a köztársasági elnök úr, hogy az érinti az oktatás, kutatás szabadságát, kérdéskörét, szervezését és így tovább.

Ebből a szempontból pedig Arató államtitkár úrnak szeretném jelezni: az, hogy mire hivatkozik az elnök úr, és mire nem hivatkozik, ebből a szempontból azért nem lesz releváns, mert mindaz a nagy kérdéskör, amelyet ő az Alkotmánybíróság elé tárt, az egyetemi autonómia kérdésköre az egész új felsőoktatási törvényt keresztül-kasul átszövi. Ha ebből a szempontból az Alkotmánybíróság azt mondja, itt probléma van, akkor bizony az egész törvényt úgy, ahogy van, át kell dolgozni, és nem néhány paragrafus kérdése az egész, mert akkor azt a néhány paragrafust tudta volna nagyon konkrétan megfogalmazni. Ez egy nagyon hosszú átirat, számtalan észrevétel van, jó néhány gondolat újabb és újabb paragrafusokra vezet át. Tehát azt gondolom, ebből a szempontból azért legyünk kellően tárgyszerűek, és ebből a szempontból vizsgáljuk.

Jogilag pedig az a helyzet, hogy egyelőre a jelenleg hatályos felsőoktatási törvényből kell kiindulnunk, és a jelenleg hatályos felsőoktatási törvény kiegészítését javasolja Szabó képviselő úr és Gusztos képviselő úr. (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.) Ebben a kontextusban kell nézni az egészet, nem pedig abból kiindulni, amely egyébként per pillanat jogilag még nincs.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök úr, nem lesz két perc. Csak szeretném felhívni a figyelmet az Alkotmánybíróság 170/1995. és 172/1995. számú határozatára, ami erre a tárgykörre vonatkozik.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Az előttem szóló képviselő úr, Tatai képviselő úr azt mondta, hogy zavar nélkül tudjon indulni majd a következő tanév, már az új képzési szerkezet szerint, ezért szükséges minél gyorsabban ezt a törvénymódosító kis csomagot elfogadni.

Nos, képviselő úr, én egy kicsit másképpen látom a helyzetet. Úgy látom, hogy akkor tudna zavartalanul beindulni a következő évi tanév, ha az alkalmatlan miniszter helyett lenne némileg hozzáértő miniszter. Mert ugyanis engedtessék meg, hogy ezt mondjam: eltelt három év, és három éve, 2002 óta folyamatosan ezt halljuk Magyar Bálinttól, hogy itt gyökeres reformok lesznek, nagyon alapos előkészítés, így-úgy-amúgy, jobbra-balra, és ott tartunk, hogy semmi épkézláb eredménye a dolgoknak nincsen. Jóllehet, egyetlenegy dolgot kellett volna megtenni a kezdet kezdetén, azt, valami hasonlót, amivel most próbálkozik egyébként a beterjesztő két képviselő úr, hogy a hatályos felsőoktatási törvénynek néhány idevonatkozó kiegészítését meg kell tenni. Arról persze lehetett volna vitázni, hogy ez mennyire szerencsés vagy nem, de nem kellett volna belemenni olyan nagy ívű, generális dolgokba, ami aztán az egészet mellékvágányra vitte.

Azt gondolom, hogy a zavar pont a minisztérium ténykedése okán állt elő, hiszen komoly időzavarban vagyunk, ezt a bizottsági ülésen maga Szabó képviselő úr is elismerte: a felsőoktatás felvételi tájékoztatóját el kell készíteni záros határidőn belül ahhoz, hogy a jövő évi felvételiről a hallgatók időben tájékoztatást kapjanak.

Ebbe a komoly időzavarba beleszorította önnönmagát a kormány, és azt gondolom, hogy ez esetben nem az a megoldás, tisztelt képviselő úr , hogy egy csomó hibával együtt hagyjuk benne úgy, ahogy van, aztán majdcsak lesz valahogy, hanem azt gondolom, az a minimum, hogy ha már toldozgatni-foldozgatni kell, akkor is legalább törekedjünk arra, hogy ez jó megoldás legyen, ne pedig egyszerűen csak kipipáljuk, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ez is megvolt határidőre.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Örvendezek egyébként - mint az előbb is kifejezésre juttattam -, hogy erre emlékeztetett Tatai képviselő úr, köszönöm szépen.

Az ajánlás 5. pontjával kapcsolatosan szeretném megjegyezni, hogy az itt benyújtott módosító javaslat lényegében azt a kérdéskört próbálja orvosolni, ami szintén jogilag aggályos, nevezetesen, hogy az országos képzési jegyzékbe a felsőfokú szakképesítést egyszerűsített és gyorsított akkreditációs eljárás keretén belül akarja a két beterjesztő felvetetni.

Azt gondoljuk, hogy nem kell e tekintetben kivételt tenni az országos képzési jegyzékbe történő felvétel vonatkozásában. Azt hiszem, hogy itt szerencsés lenne minden idevonatkozó kérdéskört egységesen, azonos megítélés alapján kezelni. Azt hiszem tehát, hogy itt a felsőoktatás kivételezett helyzetét különösebben nem sok minden indokolja.

Azt gondolom, az ajánlás 6. pontjára vonatkozóan az a kérdés, hogy mondjuk, a bachelort hogyan és mint írjuk, nem biztos, hogy olyan egyszerű és szimpla kérdés. Az angolszász világban ezt bizony nagybetűvel szokás írni, hát, istenem, mint ahogy a masternél is. Az önök szíve joga, hogy ezt mennyire érzik kardinálisnak.

(23.30)

Ha más törvények apropóján az írásmódnak komoly szerepet tulajdonítanak, talán egy felsőoktatási törvény módosítása is ezt a minimális figyelmet, azt gondolom, megérdemelné.

Ahogyan azt hiszem, az sem egy egyszerű kekeckedés kíván csak lenni, hanem némi, mondjuk azt, hogy javító szándékú odafigyelés - az ajánlás 10. pontjánál tartunk -, hogy ha a törvényszövegben angol és latin nyelvű megjelölések szerepelnek, akkor talán a felvezető mondatban is illene odaírni, hogy “a Magyarországon kiadott oklevelek által tanúsított végzettségi szintek angolö, eddig szerepelt a javaslatban, és azt a kiegészítést még oda kellene írni, hogy “és latin nyelvű jelöléseö, mert az ezt követő felsorolásban szerepel viszont mind az angol, mind a latin megnevezés. Ez egy, ha úgy tetszik, egyszerű pontosítás, de enélkül kicsit érthetetlen, miért van az, hogy az angol után találunk latin megnevezést is.

Én azt hiszem, képviselő úr, ezek nem olyan javaslatok, amelyek a benyújtók szándékaival szögesen ellentétben állnának. Ezeknek a generális megtagadása - valljuk be őszintén - teljes értetlenségre és hozzá nem értésre utal, vagy nem is tudom, hogy mi a szerencsés megfogalmazás.

Az ajánlás 12. pontjával kapcsolatosan: itt viszont komoly aggályaink vannak. A probléma az, hogy 2006. június 30-ig, ha az intézményi tanács elfogad egy képzési programot, akkor elvileg lehetne indítani ezt az új típusú képzést. MAB-észrevétel és -véleményezés nincs hozzárendelve, ami, azt gondolom, abból a szempontból aggályos, hogy nem tudjuk, a szakmai színvonal ebben az adott ügyben milyen mérvű; nem tudjuk - az adott intézményi tanács mond majd valamit. Nyilván elemi érdeke lesz saját magát kedvező színben feltüntetni. Nem véletlen, hogy itt a módosító javaslatunk arra vonatkozik, hogy a MAB támogató véleményét előfeltételként szeretné ebbe a rendszerbe beiktatni.

Az a rész pedig, hogy az oktatási miniszter legfeljebb egy tanévre szóló felmentést adhat, megint csak nem lesz egy szerencsés dolog meglátásunk szerint, ugyanis ha az eredeti beterjesztésnél maradunk, az arról szól, hogy az intézményi tanács akkreditálja, úgymond, a programot, a miniszter adhat egy egyéves felmentést; mind a kettő olyan dolog, ami egy előfeltételezés arra vonatkozóan, hogy maga a programakkreditáció eleve sikeres lesz. Ez egy utólagos legitimáció, a jogalkotás szempontjából pedig az a helyzet, hogy ez nem korrekt eljárásmenet. Nem lehet megelőlegezni egyébként önmagában az ilyen helyzeteket, mert mi van akkor, ha beiratkoznak a hallgatók valamilyen képzésre, és egyébként a programakkreditáció nem jár sikerrel. Az fog történni, hogy kénytelenek lesznek más intézményekben államvizsgázni, és hasonló dolgokat megtenni, tehát önmagában a jogbiztonságot ez az ügy végképp nem szolgálja.

Én tisztelettel arra kérem a kormánypárti képviselőket, hogy azért némileg értő füllel próbálják ezeket a felvetéseket meghallani, és ne azt olvassák ki az egészből, hogy ez obstrukciós szándék. Kifejezetten javító szándékkal mondjuk, amit mondunk, így akár az alkotmányos észrevételeket is. Nem árt egy kicsit leülni, elgondolkodni, hogy vajon van-e ebben valami.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Igen, azt gondolom, Arató államtitkár úrnak ezen érvelése méltányolandó is, tehát ezzel kapcsolatban azt gondolom, nyitottak vagyunk. Viszont én azt szeretném kérni, hogy kormányoldalról is legyen némi nyitottság.

Visszatérnék ehhez a bizonyos 12. ajánlási ponthoz, ugyanis itt van egy másik probléma, tisztelt képviselőtársaim, nevezetesen az, hogy ez szakmailag is aggályos. Azt sugallja vagy sugallhatja az intézményeknek, hogy ráérnek 2006. június 30-ig dönteni a 2006. szeptember 1-jén induló képzési programokról, ez pedig azért problematikus, mert ne felejtsük el, éppen a beterjesztők hivatkoztak arra, hogy azért kell ezt az egész csomagot most beiktatni a felsőoktatási törvénybe, hogy a felvételi tájékoztatóban időben megjelenhessenek a törvényi keretek, hogy hogy s mint lesz a 2006. évben induló új tanév. Viszont, ha 2006. június 30-ig ráérnek esetleg az intézményi tanácsok dönteni arról, hogy milyen programokat indítanak, akkor kérdezem én: hogyan kerülhetnek ezek be a felvételi tájékoztatóba? Sehogy, képviselőtársaim! Sehogy az égvilágon. Innentől kezdve azokat meg sem tudják hirdetni a 2006. évre vonatkozóan; vagy pedig, ha olyan képzéseket indítanak, az nem szerepel a felvételi tájékoztatóban, magyarán a diákok jelentős többsége nem is biztos, hogy tájékozódhat róla.

Nagyon komoly aggály jogilag is, hogy mit tudnak a diákok, mit nem tudnak, a tájékozódáshoz való jogot nagyon komolyan sérti, és azt gondolom, másik oldalról pedig a tárca nem asszisztálhat egy olyan törvényi passzushoz, ami az eljárás vonatkozásában jogi hézagokat, bizonytalanságokat és pontatlanságot teremt. Tehát itt ebből a szempontból, azt hiszem, mindenképpen változtatni kell.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Miniszter Úr! A szocialista-liberális kormány elmúlt három és fél éve a közoktatás csökkenő támogatásának története, az óvoda- és iskolabezárások, pedagóguselbocsátások, kifizetetlen 13. havi bér története. Csak az idén 218 iskolát és óvodát szüntettek meg, és hogy a kisfalvak önkormányzataitól kikényszerítsék az óvoda, iskola bezárását, a kistelepülésektől minden egyes óvodás és tanuló támogatásából 10 ezer forintot vesznek el büntetésül, amiért kistelepülésre születtek. Több mint 1200 óvodát és kisiskolát és az oda járó több tízezer gyereket bünteti ez a döntés. Annak érdekében pedig, hogy önök bizonyosak lehessenek az intézmények megszűnésében, törvénnyel akadályozták meg, hogy azokat az önkormányzatok egyházi fenntartásba adják.

(15.10)

Miniszter Úr! Ez az önök kormányának a műve. Az igazságosság nevében, amit önök lépten-nyomon hirdetnek, a kicsi és szegény településektől vesznek el, hogy a nagyobbaknak adjanak. Néhány napja mégis azzal állt elő Gyurcsány Ferenc, hogy meg kívánja tartani a kistelepülési óvodákat, iskolákat. Különös, fenyegető az ő szeretete. Olyan, mint azoké a fókavadászoké, akik már mind kilőtték a fókákat, de az utolsó párt az állatkertbe viszik, hogy ott szeretetteljes gondozást kapjanak. Jóindulata azoknak az óvodáknak, iskoláknak szól, amelyek már nem kerülnek pénzbe, amelyek már nem is léteznek. Mert amikor éppen a kistelepülési intézmények megtartásáról beszél, akkor is tízmilliárdokat szedne el tőlük.

A kistelepüléseken tudják, mi a pénztelenség. Épp olyan szorító, mint a kispénzű nyugdíjasoké, mint a miniszterelnök édesanyjáé is, aki lakótelepi otthonában csak akkor kapcsolja be a konvektort, ha nagyon muszáj, a konyhában pedig azért nem, mert a gáztűzhely úgyis ad elég meleget. Éppen így vannak a falusi önkormányzatok is. Először csak arra kényszerítik őket, hogy a béreken és a világításon spóroljanak, majd a pedagógus-álláshelyeken, végül pedig bezáratják az ajtót a gyerekek előtt. Le is út, fel is út.

Miniszter Úr! A falun élőknek joguk van tudni, hogy milyen sorsot szánnak az óvodáknak, iskoláknak. Mit kívánnak tenni azért, hogy ne zárjanak be több óvodát, kisiskolát? Hogyan szolgálja Gyurcsány Ferenc óvoda- és iskolamegtartó céljait, hogy jövőre 100 milliárd forinttal csökkentik az önkormányzatok költségvetését? Ön szerint hová vezet a közoktatásban, ha 100 milliárddal kevesebb pénzt kapnak az önkormányzatok? A Fidesz törvényjavaslatot nyújtott be az óvodák, kisiskolák támogatására. Tudnak-e önök olyan javaslatot támogatni, amely ezeknek az intézményeknek a fennmaradását szolgálja?

Várom válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban. - Közbekiáltások ugyanott: Úgy van! Bravó!)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Ház! Szeptember 1-jétől már hatályban van az az intézkedés, amely elvon a kisiskoláktól 10 ezer forintot gyermekenként. Ezek után beszél Gyurcsány Ferenc arról, hogy meg kell tartani a kisiskolákat. Képviselőtársaim! Ez a cinizmus netovábbja! A legnagyobb pofátlanság ilyet állítani egy miniszternek (Felzúdulás és közbekiáltások az MSZP soraiban.), amikor a törvény már hatályban van. Mondok önöknek két számot, hogy ez világos legyen.

A kistelepüléseknél, a 3000-3500 fő közötti kistelepüléseknél a kiegészítő támogatás, ami eddig 12 ezer forint volt, most tudják, mennyi? Nulla forint. Az 1100 főnél kisebb településeknél az eddigi 50 ezer forint helyett 25 ezer forint. Na, ez az önök nagy-nagy szeretete a kistelepülési intézmények, a kistelepülési iskolák és óvodák irányába! Ez a végtelenül nagy igazságosság, amiről Gyurcsány Ferenc állandóan beszél!

Szégyelljék magukat! (Taps az ellenzéki padsorokban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Ház! Ifjúságpolitikával kapcsolatban azért nem árt, ha kicsit közelebbről megnézzük a kérdést, különösen abból az aspektusból, hogy az életüket megalapozni szándékozó fiataloknak, akik felsőoktatási intézményekbe kívánnak menni, vagy éppen már ott vannak, önök mit ígértek, és mit nyújtottak.

Nos, kiszámítható viszonyokat ígértek az oktatásban. Ehhez képest a következőt találtuk és tapasztaltuk: évtizedek óta nem látott érettségibotránnyal kellett szembesülni, és ami még meghökkentőbb, számos gyerek, több tízezer, aki jól tanult, jól teljesített, még pluszpontokat is szerzett, kurrensnek mondott szakokra, de nem is kellett feltétlenül kurrensnek mondott szakokat elővenni, egyszerűen nem jutott be a felsőoktatásba. Egyszerűen azzal kellett szembesülnie, hogy hiába tett meg mindent annak érdekében, hogy tovább tudjon tanulni, önök ezt a lehetőséget hozzá nem értésük okán elvették tőle. Ellenben megadták a lehetőséget olyannak, aki még csak az alapvető teljesítményt sem tette le az asztalra, hiszen éppen a napokban látott napvilágot az a botrányos dolog, hogy a kormányszóvivő családtagja milyen módon nyert felvételt a felsőoktatási intézménybe. Én azt gondolom, ez nagyon nincsen jól, és talán ezt nem lehetne az igazságosság jelszavával legitimálni.

Arról beszélt a miniszterelnök úr az előbb, hogy a felsőoktatási törvény megnyitja a kaput azok előtt, akik menni akarnak az Európai Unió különböző országaiba tanulni, így, úgy, amúgy. Ehhez képest mit tesznek önök? Megalkottak mindenféle világnyelvprogramot - programmal már tele van egyébként a fiók -, ehhez képest pedig a következő évi költségvetési törvényben drasztikusan megszüntetik, visszanyesik a két tannyelvű intézmények normatíváját. Kérdezem én: hol lehet normálisan, valóban komolyan megtanulni nyelvet? Az egyik legjobb mód erre a két tannyelvű iskola. Aki nem ilyen helyre jár, alapvetően nyelvtanfolyamokon tudja ezt megtenni. Tehát igaza van a miniszterelnök úrnak, mehetnek azok a diákok, azok a fiatalok tanulni Münchenbe, Londonba vagy Párizsba, akiknek a szülei kellően gazdagok ahhoz, hogy megfizessék ezeket a nyelviskolákat. De a szerencsétlen, elesettebb családok gyermekei elől a lehetőséget úgy, ahogy van, elveszik. Ez az igazságosság, miniszterelnök úr?

Beszéljünk egy másik kérdésről, a tandíj dolgáról! Ezt kerülgetik önök, mint a forró kását, de sajnos azt kell mondani: van. Mondok önöknek egy meghökkentő statisztikai adatot: ebben a tanévben a Debreceni Egyetem állam- és jogtudományi karán az összes elsős 20 százaléka, egyötöde az államilag finanszírozott, négyötöde pedig nem. Hogy is állunk akkor itt a tandíjjal, kérem szépen? Egész egyszerűn azért, mert úgy húzták meg önök a ponthatárokat, hogy még az előzetesen betervezett, a felvételi tájékoztatóban megadott keretszámoktól is messze-messze elmaradt. Ez a nagy igazságosság, tisztelt képviselőtársaim? De beszélhetnénk egyéb ösztöndíjakról is, amiket önök megszüntettek: a hátrányos helyzetű gyermekek támogatásától kezdve egészen a pályakezdő fiatalok és tehetségek támogatásáig terjedő ösztöndíjak körét hosszan sorolhatnám. Vagy elvontak ezektől pénzt, vagy egész egyszerűen megszüntették.

A kollégiumi támogatást úgy, ahogy van, visszanyesik jövőre. Ez megint csak az esélyegyenlőség és az ifjúságpolitika kardinális prioritása? Ez, kérem szépen, azt üzeni, hogy nem fontosak azok a gyerekek, nem fontosak azok a fiatalok, akik másképp nem tudják megoldani a tanulmányaikat, mint hogy hét közben kollégiumi elhelyezést kérnek - mert nem lesznek kollégiumok. Ez az igazságosság? Ez a szociális érzékenység? Ez teljes érzéketlenség.

De kiindulhatunk sajnos egy másik tényből, sajnos. Ma számos felsőoktatási intézmény különböző szakjai nincsenek hatályos akkreditációval felvértezve. Mert a MAB, a Magyar Akkreditációs Bizottság összes energiáját önök leköttették azzal, hogy mindenféle Bologna-folyamatok dolgait kellett jobbra-balra intézni.

(13.10)

Viszont ebből előáll egy jogi probléma, tisztelt képviselőtársaim. Azoknak a diákoknak, akik most végeznek különböző szakokon, amelyeknek egyébként lejárt az akkreditációja, törvény szerint az adott intézmények nem adhatnának ki jogszerűen diplomát. Hát mi fog itt történni, kérem szépen?! A napi dolgokkal nem foglalkoznak, és mindenféle hosszú távú hagymázas elképzelésekkel persze előrukkolnak.

Én azt gondolom, hogy nem beszélni kellene ifjúságpolitikáról, hanem cselekedni kellene. Még talán nem késő, habár láttunk már karón varjút.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Szeretném felhívni Tatai képviselő úr figyelmét arra, hogy az állítások igazságtartalma és a decibel között közvetlen összefüggés nincs. (Derültség a Fidesz soraiban.)

Nos, tisztelt képviselő úr, a felsőoktatásban az államilag finanszírozott nappali képzésben részt vevő hallgatók aránya bizony csökkent. Bizony csökkent, sőt ha a mostani, csak a 2005. évi felvételi adatokat nézzük, ezt maga az államtitkár úr is elismerte, hogy több ezer, közel háromezer-valahányszáz betöltetlen férőhely van a korábban megszabott értékhez képest. (Arató Gergely: Ez nem igaz!) Államtitkár úr, ezt nyáron még ön elismerte. (Arató Gergely: Dehogy ismertem el! Nem is igaz!)

A kollégiumokkal kapcsolatban, tisztelt képviselő úr, hadd jelezzem azt, hogy tízezer kollégiumi férőhelyet ígértek, ez messze nincsen így, és ráadásul a közoktatásnál most fogják a kollégiumokat a sírgödörbe bedobni. És ugyanez igaz a közoktatásra általában, kivonnak a rendszerből 28,1 milliárd forintot. Nem véletlen, hogy pártállástól és politikai szimpátiától függetlenül számos szakmai szervezet ezzel kapcsolatban felemeli a szavát, és aggodalmát fogalmazza meg, hogy itt bizony a közoktatásban nagyon komoly problémák vannak. Nem is tudom, hogy igazából ön erre büszke, mert ez inkább szégyellnivaló dolog.

A felsőoktatásban önök sem tudják eltagadni, bizony, a felvételi nagyon komoly anomáliákkal járt együtt, és nagyon komoly érdekeket sért, és nagyon komoly igazságsérelmeket okozott, és mindezt, az egészet önök természetesen minden további nélkül betetőzik még azzal, hogy Batiz András sógornőjének még az alapvető normát se kell teljesíteni, hogy érettségit tegyen le.

(13.20)

Önök szerint ez így rendben van? Önök szerint ez így igazságos? Tisztelt Tatai képviselő úr, ha annyira büszke az eredményekre, talán jó lenne, ha ezt is egy kicsit a látókörébe bevonná, és nem próbálná a szőnyeg alá söpörni, mintha nem lennének, mert sajnos ezek a tények mégiscsak tények. (Taps a Fidesz soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: A nagymamáját is…)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én az ajánlás 15. pontjához szeretnék hozzászólni. Ebben az utolsó két mondat elhagyását javasoljuk. Azt a tartalmat értjük és érezzük feleslegesnek, ami arról szól, hogy az általános iskolában a felvett diákok utáni maradék helyekre sorsolás útján vegyék fel azokat a diákokat, akik még oda szeretnének jelentkezni.

Nos, ezzel kapcsolatban a problémánk és az aggodalmunk a következő. Egyrészt a korábban meghatározott körzetek kialakítására vonatkozó arány, ami 25 százalékot ír elő, azt gondolom, szolgálja azt a célt, miszerint ne kerülhessen sor arra, hogy bárminemű diszkriminatív szemlélet az iskolákban érvényesüljön az oda járó gyermekek vonatkozásában. Ellenben az, ha a maradék helyekre a sorsolásos megoldást akarják beiktatni mint eljárási metodikát, ezzel kapcsolatban az egyik probléma az, hogy bevisz a rendszerbe egy értelmetlen bürokratizmust. Olyan értelmetlen bürokratizmust, ahol nem derül ki világosan a törvényből az, hogy milyen módon kell lebonyolítani a sorsolást, annak a hitelességét mi módon kell garantálni; ha közjegyzőt igényel, akkor az ezzel kapcsolatos költségek hol és mint jelentkeznek, kit terhel; ha az érintettek közül valaki nem jelenik meg a sorsoláson, akkor ennek milyen konzekvenciája van vagy éppen nincsen.

Jó néhány olyan dolog van, ami az adminisztrációt mindenképpen óhatatlanul megnöveli, és az eljárási időtartamtól kezdve nagyon sok minden mást, értelemszerűen plusz jogorvoslati lehetőség nyilvánvalóan nincs.

(20.50)

Van egy harmadik eleme, és azt gondolom, ez a legaggályosabb, ha szabad így fogalmazni, ebből következően ez a szabályozás a leginkább életidegen, nevezetesen az, hogy eddig méltányolható családi, egészségügyi szempontokat, körülményeket most egy az egyben figyelmen kívül hagy: testvérek nem mehetnének ugyanabba az iskolába, ha a szerencse véletlensége folytán másképp alakul a sorsuk, egészségügyi fogyatékossággal élő gyerekek, akiknek tényleg a szomszédságában van az iskola, nem biztos, hogy ilyen apropókból bekerülhetnének.

Tisztelettel azt gondolom, ez a passzus, ami a sorsolást beiktatná a rendszerbe, felesleges, ráadásul az az igazság, nem is olyan túl nagy létszámkereteket érintő kérdés ez, ha a másik oldalon pedig van a körzeti rész. Kétségtelenül igaz, hogy a körzetesítés, a körzeti beiskolázás és a szabad iskolaválasztás együttes alkalmazása okán persze, hogy lesznek jelentkezők ide, oda, amoda, viszont a sorsolás a legigazságtalanabb; mint tudjuk, már az ókortól kezdődően a szerencsét bekötött szemmel ábrázolják, a szerencse vak, és nem biztos, hogy a leginkább indokolt élethelyzetekre ad megnyugtató megoldást.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Képviselő Úr! A probléma ott van, hogy ön a lehetséges élethelyzet egy szegmensét nézi, és figyelmen kívül hagyja azt a körülményt, hogy bizony a szülők sokszor döntenek úgy, vagy sokszor próbáltak dönteni úgy - az az érzésem, a jövőben nem lesz rá lehetőségük -, hogy figyelembe vegyék azt, hogy a gyermekeik sajátosságainak melyik iskola felelne meg a legjobban, mert ilyen, olyan vagy amolyan pedagógiai programot visz, ilyen vagy olyan pluszszolgáltatást vagy éppen speciális foglalkozást tud nyújtani számára, és lehet, hogy az adott gyerek habitusának, természetének, az életkorából fakadó akár különcségének is bizony az az iskola lenne a megfelelő.

Ha a sorsolást behozzuk a rendszerbe, akkor gyakorlatilag kisöpörjük azt, ami eddig egy-egy iskolának nem feltétlenül az a fajta erőssége lehetett, hogy jó iskola vagy rossz iskola, mert ez így önmagában értelmezhetetlen kategória, hanem kifejezetten az volt benne, hogy az egyik iskolában, mondjuk, erősebb volt a sport, és az adott gyerek érdeklődési körébe jobban illeszkedett, ezért szerették volna a szülők, ha oda bekerül. Ha a sorsolást behozzuk a rendszerbe, akkor ennek egy az egyben gátat szabunk.

Azt hiszem, nem ez a jövő iskolarendszeréhez vezető út. Az pedig, hogy az iskola tetszése szerint válogasson, ez nem így történik, képviselő úr. Eddig volt mód a jogorvoslatra, ráadásul nem is egy személyben az igazgatók döntöttek, tehát ez a kérdés sokkal összetettebb, és mindig volt mód a fellebbezésre is. Ez a szelekció pedig, hogy átcsap szegregációba, azért nem helytálló megfogalmazás, mert ugyanezen paragrafus jóval korábbi mondataiban a körzetkialakítás elég határozottan 25 százalékos normákat ír elő, innentől kezdve ezt elég nehéz lenne érvényesíteni, képviselő úr. Tehát maradjunk a törvényszöveg olvasatánál, és azt hiszem, ez a megjegyzés figyelmen kívül hagyható. Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Államtitkár Úr! Van javaslatunk. A javaslat az, hogy a két utolsó mondatot el kell hagyni, mert a sorsolás ebből a szempontból semmilyen módon nem jelent megnyugtató megoldást. Ezt lehet festegetni, variálgatni, kivételeket képezni és így tovább, de gyakorlatilag visszakerülünk abba a helyzetbe, mintha nem lenne sorsolás.

Én egész egyszerűen azt gondolom, ezt a fajta problémát az iskolák eddig is kezelték, és nem hallottam arról, hogy ebből nagyon komoly problémák lettek volna. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy önmagában ennek a beiktatása a jövőben bárminemű problémamentességet eredményezne.

Csak zárójelben megjegyzem, államtitkár úr: a hétköznapi nyelvben bizony már nagyon sokszor azt lehet hallani, hogy az általános iskolába is van - idézőjelben - úgymond felvételi. Tehát az iskolák ezt valamilyen formában művelték. Azon, hogy ez jó vagy nem jó, érdemes elgondolkodni, de a sorsolás biztos, hogy nem jó.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Az államtitkár úr azt mondta, hogy a tanulói teljesítményeknél van egy szétszakadás, és hogy ennek az oldására szükségeltetik ez a sorsolásos megoldás.

Államtitkár Úr! Én azt gondolom, hogy a sorsolás erre a problémára nem jelent megoldást. Erre a problémára a megoldást máshol kell keresni, és véletlenül sem olyan eszközökkel kell keresni, ami tiltja, mondjuk, az osztályozást az alsó tagozatban, meg tiltja a buktatást, mert gyakorlatilag azt érjük el ezzel, ezt elmondtuk egykor is - de sajnos mégiscsak ez a valóság, meg kell kérdezni gyakorló tanítókat -, hogy bizony az első négy évfolyamon nem alakul ki a gyerekben semminemű felelősségtudat és semminemű kötelezettségtudat, hogy mit kellene neki ott csinálnia, nincs mód fegyelmezni sem, semmi az égvilágon. Ez nemhogy javítaná a teljesítményt, hanem még inkább abba az irányba hat, hogy szétszakadnak a teljesítmények.

Azoknál a családoknál, ahol a gyerek mögött konszolidált családi háttér van, felelős szülők sok esetben, ott pozitív irányba viszi el, ahol kevésbé odafigyelő szülők vannak, vagy akár egész egyszerűen deviáns környezetben van a szerencsétlen gyermek, ott meg még inkább felerősíti ezt az irányt. A sorsolás egyáltalán nem fog megoldást jelenteni ebből a szempontból, semmilyen módon.

A sorsolásnak a másik aspektusa, amiről itt már volt szó, hogy finomítani kellene, mert jó, ha mégiscsak figyelembe lehetne venni egészségügyi, egyéb típusú okokat, én most tudom borítékolni, hogy az sem lesz megoldás, mert az fog történni hirtelenjében, Szabó képviselő úr úgy fogalmazott az előbb, hogy eddig odaszóltak a nem tudom én, kinek, kinek volt jobb ismerőse, barátja, most pedig az fog történni, hogy hirtelenjében mindenkinek lesz majd papírja arról, hogy ilyen, olyan vagy egyéb okból kifolyólag a sorsoláson nem kellene részt venni a gyereknek.

Miért jobb ez a fajta ügyeskedés, képviselőtársaim? Ne legyen illúziónk, mindenki be fogja szerezni, és innentől kezdve nem csináltunk semmit. Nem szerencsés megoldás.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azt mondta államtitkár úr, hogy magabiztosan nyilatkozom az osztályozásról. Nem tudom, magabiztos-e vagy sem, én egy dologban viszont biztos vagyok, hogy más dolog látogatni az iskolákat, és más ott tanítani, és más abban benne lenni. Államtitkár úr, én közvetlen családi, rokonsági oldalról tudom ezt, és bizony problémásnak tartják, hogy egészen egyszerűen az általános iskola alsó tagozatában nem maradt az égvilágon semmilyen mód és lehetőség arra nézve, hogy a gyerekben kialakítson felelősségtudatot és tanulási hajlandóságot.

De visszatérvén itt a sorsolás és nem sorsolás kérdésére: tisztelt képviselőtársaim, nem szól ez a törvény arra vonatkozóan, hogy a gyakorló iskolákkal mi a helyzet, mert a gyakorló iskolák esetén a fenntartó nem az önkormányzat, hanem ezek főiskolához, egyetemekhez kapcsolódóak, és innentől kezdve a hozzá kapcsolódó autonómia kérdésköre bizony már más szabályozást tesz lehetővé. És nem szól ez az egyházi fenntartású iskolákról sem. Innentől kezdve azt fogjuk elérni, hogy az iskolarendszeren belül lesznek iskolák, ahol sorsolunk, és lesznek iskolák, ahol nem sorsolunk.

Nem tudom, hogy ez miért jó az egységes megközelítés szempontjait illetően, mert ezzel nagyon érdekes helyzeteket fogunk produkálni a hétköznapi életben, és elég nehéz lesz egy átlag szülőnek ezt megérteni, felfogni, hogy is van, hogy egyik helyen így van meg úgy van, mert a legtöbb szülő sokszor nem is biztos, hogy tisztában van azzal, hogy az adott iskola éppen milyen fenntartású. Szerintem, még egyszer mondom, rossz úton járnak, ha ezt gondolják kifejezetten erősíteni.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kocsis képviselő úr már utalt rá, valljuk be őszintén, hogy ezek a kérdések ma nem kardinális problémák a mai közoktatásban, mert nem érint széles rétegeket. A legtöbb iskolának valóban az a legnagyobb problémája, hogy kevesebb a diák, és nem pont fordítva. Éppen ebből kifolyólag, amit Szabó képviselő úr felvetett, hogy még mindig kisebb gondot okoz a sorsolás, mint ami eddig volt: az a gyanúm, hogy nem, képviselő úr, pontosan az fog történni, hogy mivel nem túl nagy szegmense a diákoknak az a része, amely ebből a szempontból a bekerülés, nem bekerülés határán mozog, ott bizony az fog történni, hogy elkezd majd mindenki ügyeskedni, beszerez ezt, azt, amazt, jobbra-balra mindent az égvilágon, és gyakorlatilag adtunk egy pofont a sorsolásnak, mert akkor nem kell megtartani a sorsolást, ha ilyen típusú finomítások lesznek.

Ez most egy gumicsont, tisztelt képviselőtársaim, ez a mai közoktatási életnek nem egy kardinális problémája. A mai közoktatás kardinális problémája, képviselőtársaim, hogy milyen a finanszírozása; az a legnagyobb problémája, hogy 25 milliárdot önök ki akarnak venni a rendszerből; az a legnagyobb problémája, hogy sorozatban az elmúlt években mindenféle jogi ötletelések és egy csomó alkotmányellenesnek bizonyuló szabályozás volt. Ezek a problémák, és nem pedig ez a “hogy kerülünk be, hogy nem kerülünk beö. Működött a rendszer eddig is, azt gondolom, hogy ennyi mozgásteret, felelősségtudatot lehet adni az iskoláknak, és arról se feledkezzünk el, képviselőtársaim, hogy a fenntartónak is volt mindig egy olyan típusú mozgástere, hogy az adott iskolában hány osztály indítását tudja engedélyezni, amennyiben erre a feltételek adottak voltak.

(21.30)

Lényegében azt látom, hogy önök most be akarják húzni egy szűkebb csőbe, egy szűkebb keresztmetszetbe az iskolák napi működését. Nem tudom, ez hogy fér össze a liberális szemlélettel.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Csak szeretném mondani Szabó képviselő úrnak: igen, merev elutasítással találkozik minden olyan esetben, amikor teljesen életszerűtlen és a józan észnek abszolút ellentmondó dolgokkal rukkolnak elő. Világos. A butasághoz nem kell asszisztálnunk.

Az a megállapítása pedig, hogy Magyarországon kasztszerű iskolarendszer lenne, képviselő úr, ez olyan mérvű csúsztatás, és oly mérvű, a valóságtól távol álló megállapítás, mint amikor, mondjuk, jó néhányan a baloldalról azt szokták mondani, hogy Magyarországon dúl az antiszemitizmus, és hogy kirekesztő az egész társadalom. Azt gondolom, hogy nem szerencsés, ha ilyen típusú megállapításokat tesz valaki, és véletlenül sem szerencsés, ha ezt pedig generálisan kiterjesztve akarja mondani.

Önök szokták azt mondani jó néhány esetben, hogy mondjuk a konkrét ügyet, és ne általánosítsunk. Tisztelettel én is erre kérem, mert ez így nagyon rossz irányba viszi a beszélgetésünket.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Képviselő úr, van erre megoldás, nem kell feltalálni a spanyolviaszt. A megoldás borzasztóan egyszerű: meglévő tehetséggondozó programokat, roma ösztöndíjakat, Arany János tehetséggondozó ösztöndíjakat nem kell megszüntetni, és nem kell a pénzt onnan elvenni. Ilyen egyszerű! És ehelyett akkor nem kellene itt azon töprengeni, hogy most sorsolunk vagy nem sorsolunk, mert az nem megoldás. A megoldás az, hogy oda kell tenni támogatásokat, ahol van értelme, és nem elvenni a pénzt, ahogyan önök teszik majd a következő évi költségvetésben.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Képviselő úr, senki nem mondta, hogy hulljon a férgese, ezt ön mondta. Szomorúan hallom, hogy egyáltalán ilyen szavak elhangozhatnak.

A következő a probléma, képviselő úr, hogy igen, önerőből sokan nem tudják, éppen ezért kell a hónuk alá nyúlni, és éppen ezért voltak korábban ehhez kapcsolódóan anyagi forrásokat is magukban foglaló ösztönző programok.

(21.50)

Akkor igazán nem értem. Ha komolyan gondolja azt, hogy mindenkinek esélyt kell adni, miért kell ezeket a forrásokat a következő évi költségvetésből kiszedni? Akkor erre adjanak választ, mert tudja, képviselő úr, a sorsolás, továbbra is azt mondom, nem fog megoldást jelenteni erre a problémára, amit ön most itt az előbb ilyen vehemensen felvázolt. Az nem fog megoldást jelenteni.

Nem látom be, hogy a bejutás sorsolással történő kialakítása mennyiben fogja megoldani azoknak a gyerekeknek a problémáját, akik úgymond önerőből nem fognak tudni labdába rúgni. Az a nagy probléma, képviselő úr, hogy se így nem fog menni, se úgy. Egy megoldás van, ha oda lehet tenni minél nagyobb arányban támogatásokat is, forrásokat, hogy ezeknek a gyerekeknek legyen esélyük, nem pedig forrásmegvonással a cégtáblát átfesteni. Attól még nem változik meg a dolog.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy jó néhány szakmai szervezet is szóvá tette, hogy amennyiben eltűnik a közoktatási törvényből és az iskola-, óvodafinanszírozási rendszerből az a garanciális elem, ami eddig valamifajta biztonságot mégiscsak jelentett, az azt fogja jelenteni, hogy a közvetlen fenntartók eddigi érdekeltsége is megszűnik az intézményfenntartás továbbvitelét érintően. Tehát gyakorlatilag beláthatatlan következményei lesznek az egész magyar közoktatásra vonatkozóan. Azt gondolom, hogy a négyéves parlamenti ciklusukat talán nem kellene olyan dicstelenül befejezni, hogy a magyar közoktatás sírásóiként vonulnak be a történelembe.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Nem fogok élni a nyolc perccel, egészen leegyszerűsítve és röviden a következőt szeretném mondani.

Balogh képviselő úr úgy fogalmazott, hogy prevenció, nem akarnak felfordulást, zűrzavart és így tovább. Én ezt úgy fordítom le, elismerik azt, hogy az Oktatási Minisztérium eddigi teljesítménye gyakorlatilag egy nagy nulla. Ugyanis, ha arra kell már kényszerülni, hogy évközi problémákat, zűrzavart áthidaljanak, és ehhez olyan trükközéseket kell előszedni, hogy hatályos törvényt benyújtunk a parlament elé mint módosítást, az már borzasztó nagy szegénységi bizonyítvány. Ezzel, tisztelt képviselőtársaim, önök a rendszerváltás óta először törvényesíteni kívánják az obstrukció lehetőségét. Márpedig, ha emlékeim nem csalnak, az Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalásokon és az alkotmánymódosítás során az egyik fontos szempont pontosan az volt, hogy a magyar parlamentben azért kellett az időkereteket és egy csomó mindent szabályozni, hogy az obstrukció lehetősége ne akadályozza a Ház folyamatos és érdemi munkáját. Önök most kitalálták, hogyan lehet az obstrukciót a jövőben rendszeressé tenni.

Ugyan nem volt ott a bizottsági ülésen Tatai képviselő úr, szerettem volna, ha ott van, de szimbolikusan átnyújtottam neki egy Magyar Közlönyt, hogy jövőbeli hasonlatos építő jellegű munkásságához kellő mankókra találjon. A jövőben is, azt gondolom, bőven lehet hova nyúlni, számos ilyen törvény van, csak azt szeretném kérni, hogy előtte szóljanak nekünk, mert az ilyen obstrukciós munkákban nem kívánunk részt venni.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! A miniszter úrtól most azt hallhattuk, amikor a fényezhetetlent próbálja fényezni. Ha emlékeim nem csalnak, akkor ez durván már az ötödik vagy hatodik nekifutása ebben a kormányzati ciklusban a felsőoktatási törvénynek, és azt kell látnunk, hogy minden eddigi nekifutás mindig valahol az alkotmányosság és a jog göröngyein úgymond megbotlott, megbicsaklott. Mindegyik esetben voltak törvényességi, alkotmányossági kifogások, és ezek többsége bizony megalapozottnak is bizonyult. És az a helyzet, hogy a mostani módosításokkal előálló új, immár egységesnek mondott, ám valójában kevésbé mondható egységesnek… - szóval, ez az új felsőoktatási törvény sem biztos, hogy stabil lábakon áll.

Ne felejtsük el azt, hogy még nem tudjuk egyébként, hogy a HÖOK fordul-e Alkotmánybírósághoz, vagy sem, jóllehet mondott ilyen szándékot, és ne felejtsük el azt, hogy a jelen törvényben szerepelnek olyan passzusok, amelyekkel kapcsolatban korábban a Fidesz adott be szintén az Alkotmánybírósághoz aggályokat, illetve aggályokat megfogalmazó felvetéseket. Ez egészen konkrétan azon módosításhoz kapcsolódik, amit nem oly régen Gusztos Péter és Szabó Zoltán képviselő úr nevével fémjelezve szavazott meg a Ház, és kifejezetten olyan kérdésekről van szó, amelyeket kormányhatáskörben kívánnak szabályozni, jóllehet törvényi szinten kellene.

Tehát egyáltalán nem tűnik megnyugtatónak a helyzet továbbra sem, és ha ezt az egészet belehelyezzük a négyéves kormányzati ciklusba, akkor bizony azt kell mondani, hogy ilyen a magyar jogalkotásban még nem volt, hogy egy tárca az egész kormányzati idő alatt képtelen legyen megbirkózni egy szaktörvény előállításának problematikájával anélkül, hogy ne húzta volna magára újra és újra a törvénysértés és az alkotmánysértés kevésbé nemes ódiumát.

Itt egész egyszerűen, tisztelt képviselőtársaim, úgy tűnik, hogy nem egyszerűen csak az Oktatási Minisztérium szakmai felkészültségével van baj, hanem a miniszter úrnak, és ebből a szempontból a kormány egészének, a politikai vezetésnek az alkotmányhoz való viszonyával is komoly problémák vannak. Én azt gondolom, hogy aki magát demokratának vallja, az nem követ el olyan természetű bakikat sorozatosan, egymás után - ha szabad így fogalmazni, majdhogynem szándékosan -  ami újra és újra beleütközik az alkotmányba, és egy demokrata miniszterelnök sem enged ilyet kormánya egyik tagjának sem.

Ez a felsőoktatási törvény, ami ily módon most előállni látszik, sajnos egy félig kész háznak tűnik, hiszen továbbra sincsenek olyan komoly szakmai természetű dolgok ebben rendezve, ami arról szólna, hogy, mondjuk, a mesterképzések majdani módja hogy és mint nézne ki, nincsenek összerakva ebből a szempontból. Elég voluntarista, mert kötelezően mindenkire nézve 2006-os bevezetést előír, anélkül, hogy a tényleges rákészülés, felkészülés minden szempontból, mindenhol megnyugtató lenne. És nem világos az sem, hogy hogyan reagál majd a munkaerőpiac minderre, nem világos az sem, hogy az így megszerzett, alapképzésen megszerzett képzettség mire jogosít fel bárkit is. Nem gyakorlatiképzés-orientált a szándékokkal ellentétben, mert sajnos sem a financiális oldal, sem pedig a most kialakított tervezetek nem ebbe az irányba mutatnak. Jóval kevesebben mehetnek továbbtanulni, és az sem világos, hogy akik továbbmennének, azok majd mit tesznek, és milyen feltételekkel tehetik meg. Ezek bizony a törvénynek olyan természetű hiányosságai, amelyeket elég nehéz jó szándékkal elfogadni.

Az egész felsőoktatási törvénynek a mostani módosításai, amit az alkotmányügyi bizottság próbált megtenni, sajnos a bizottság összes jó szándékát nem megkérdőjelezve azt kell mondani, hogy a törvény egészének problematikus voltát nem tudják orvosolni. És hogyha a miniszter úr egy kicsit alaposabban tanulmányozott volna olyan természetű kifogásokat, amelyeket a felsőoktatáshoz kapcsolódóan olyan szakmai civil szervezetek készítettek, amelyek számára nem az az alapvető kérdés, hogy az egyetemi vagy a főiskolai irányítás a napi politikai szinten hogy és mint történik, akkor bizony érdemes lett volna meghallgatni az ő szavukat is, ami kifejezetten arra vonatkozik, hogy ez a törvény, ami így előáll, nem fogja a felsőoktatás működési szabályait, a szereplők jogait, kötelességeit a hatálybalépés esetén sem világosan és egyértelműen meghatározni és rögzíteni. Hiányzik a törvénytervezetnek továbbra is a koncepcionális alapja.

A reform önmagában sajnos, miniszter úr, nem érdem, a reformot azért kell csinálni, hogy valami komoly változást tudjunk elérni. Itt a bolognai típusú képzésre való átmenet egyetlen komoly szándékán túlmenően, ami szintén problémás jó néhány vonatkozásban, sajnos egyéb koncepciót a törvényben felfedezni nem lehet. Nyugodt szívvel ezt támogatni nem fogjuk tudni.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Szabó képviselő úr azt mondta, nagyon helyesen, hogy az Alkotmánybíróságnak joga eldönteni, hogy valami alkotmányellenes-e vagy sem. Ezzel teljes mértékben egyetértek.

De, képviselő úr, a parlamenti viták során, pontosan azért van a vita is, hogy a közös bölcsesség alapján az ilyen típusú buktatókat a törvényhozás lehetőség szerint elkerülje. És az elmúlt évek során akárhányszor voltak oktatást érintő kérdések és ezen belül felsőoktatást érintő kérdések, bizony arra nézve, hogy hol vannak alkotmányos aggályok, nagyon sokszor megfogalmazódtak felvetések, anélkül, hogy ezeket a tárca érdemben vizsgálta volna, vagy ezeken érdemben elgondolkodott volna.

És csak engedtessék meg, hogy egyetlenegy dologra utaljak, az egyetemi-főiskolai autonómiát érintő problémára nagyon-nagyon sokszor, nagyon sok képviselőtársam is felhívta a figyelmet itt, a parlamentben. Önök ezt úgy seperték le az asztalról, hogy - idézőjelben - “örömö volt látni. Azt gondolom, hogy ebből a szempontból talán érdemes lett volna egy kicsit nyitottabb füllel járni-kelni a világban.

Sajnos a törvényszöveg nem ad megnyugtató magyarázatot és választ arra a kifogásra, amit a hallgatók vetnek fel, nevezetesen, hogy akik 2006 előtt kezdték el a tanulmányukat, velük mi a helyzet. Hiába mondják most itt önök, hogy felmenő rendszerben van - ez rendben van, de a törvényszöveg nem koherens, nem logikus és nem összefüggő ebből a szempontból. Teljes joggal merülhetnek fel problémák és aggályok ezzel kapcsolatban. A korábbi, nagyon-nagyon rossz tapasztalatokból okulva én azt hiszem, hogy ezt is minimum illett volna a minisztériumnak megszívlelnie.

És vannak olyan természetű problémák, amikre bizony - Szabó képviselő úrnak mondom - a hároméves képzési forma nem ad megnyugtató megoldást. Az, aki három éven keresztül tanul, mondjuk, matematikát, nem mondhatja el magáról, hogy ő matematikatanár, és nagyon sok ilyen példát lehet mondani. Mint ahogy komolyan problémás az is, hogy a 35 százalékban továbbmehetők kérdésébe beleértjük-e az osztatlan képzésben részt vevő orvosokat, jogászokat és így tovább, vagy pedig nem értjük bele. Mert ha beleértjük, tisztelt képviselőtársaim, akkor a 3+2-es képzési szerkezetben, akik effektíve, tényleg továbbmehetnek majd mesterképzésre, az nem 35 százalék lesz összesen, hanem annál is jóval kevesebb, mert az osztatlan képzésben részt vevő orvosok, egyebek elviszik ezt az arányt. Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Szabó képviselő úrnak címzem a mondandómat, hogy lapozza fel, kérem, a parlamenti jegyzőkönyveket, hogy mikor, mire mondtuk azt, hogy itt és ott vannak alkotmányossági kifogásaink vagy aggályaink. Véletlenül se mondtuk az összes, nekünk nem tetsző paragrafusra - ez egy nagyfokú csúsztatás, képviselő úr. És ha fellapozza őket, látni fogja azt, hogy hol mondott zöldségeket.

(19.00)

Ugyanakkor azért szeretnék arra utalni, hogy ön úgy fogalmazott, hogy ez az egész törvény nagy előrelépés. Ha négy év után azt mondja ön, hogy ez egy nagy előrelépés, ez egy elég kétes dicsőség, négy év kellett hozzá. Már az induláskor majd 100 millió forintot szántak az egész törvény előkészítésére, nem tudom, menet közben még mennyit költöttek rá, de erre szokták azt mondani a közgazdászok, hogy hihetetlenül rossz hatékonysággal dolgoztak ennyi pénzért, van még mellette egy államapparátus, és a végeredmény gyakorlatilag csapnivaló. Ez egy nagyon kétes dicsőség.

Azt is mondta Szabó képviselő úr - és azt kell mondanom, hogy ez iszonyúan meghökkentő -  hogy az Oktatási Minisztérium egyáltalán nem tanúsított itt radikalizmust ezzel kapcsolatban, hanem kompromisszumokat akart kötni. Érdekes, képviselő úr, hogy ha fellapozzuk csak a sajtót, az elmúlt három, három és fél év sajtóját, akkor túltengenek azok a híradások, ahol ilyen-olyan szervezetek kifogásolják, hogy ezt velük nem egyeztették, későn kapták meg, rövid határidővel kellett véleményezni, és egy csomó olyan dolgot, ami nem éppen a valódi kompromisszumkötési szándékot mutatja.

Arról pedig, hogy volt-e túlzott radikalizmus az OM-nél, tisztelettel, ha valaki visszaemlékszik még a CSEFT-nek nevezett korábbi tervezetekre, az valóban hajmeresztő volt. Nem véletlen, hogy akkortájt Schlett István politológus egy olyan könyvet is írt, hogy: “A ’felvilágosult ész’ esete a felsőoktatássalö, és egyáltalán nem dicsérő jelleggel, hanem azt kifogásolta, hogy a tárca boldogítani akar mindenkit azok szándéka ellenére is. Ilyet utoljára, tisztelt képviselőtársaim, a felvilágosodás korában is Robespierre-ék mondtak. Szerintem ez nem volt helyénvaló. Azóta megszelídültek az álláspontok, de érdemi és komoly, megfontolt, koncepciókra is helyezett elmozdulás sajnos továbbra sem történt.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Én nekifutásról beszéltem, a nekifutás alatt pedig nem azt értettem és nem úgy fogalmaztam, hogy a parlamentben. A nekifutás alatt azt kell érteni, hogy nem tudom, hány verziót csináltak, és nem tudom, hány esetben kellett megküzdenie a minisztériumnak is mindenféle jogos kifogásokkal.

Ellenben azért szeretném emlékeztetni Gusztos képviselő urat, hogy az ellenzék valóban nyitott volt arra, hogy értelmes kompromisszumos javaslatok sokaságával egy jó törvény szülessen. A probléma az, tisztelt képviselő úr, hogy a kormányoldal mutatott teljes érzéketlenséget, olyannyira, hogy nemcsak érdemi módosító javaslatok befogadására volt teljes mértékben zárt, hanem még a helyesírási és stilisztikai hibákra benyújtott módosító javaslatokat is kapásból elutasította. Ennyit a kompromisszumkészségről és ennyit a bölcs és megfontolt, előretekintő kormányzati magatartásról.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Csak szeretném Gusztos Péter képviselő úrnak jelezni, hogy a bolognai típusú képzés ügyével alapvetően nincs probléma, a 3+2-es képzéssel egyetértünk. A probléma ott van, és ezt elmondtuk többször, és ez a törvény sajnos ezt tartalmazza, hogy nem differenciál semmilyen szempontból, kötelezően előírja mindenki számára ennek a fajta képzésnek a bevezetését, függetlenül attól, hogy az adott területen célszerű-e vagy nem, ésszerű-e vagy sem. Lényegében nem csinál mást, csak azt mondja, hogy ami eddig volt, kidobjuk, hozunk helyette egy teljesen újat, függetlenül attól, hogy ez nem mindenhol célravezető.

Végigbeszéltük többször is, hogy jó néhány területen abszolút indokolt, és vannak olyan területek, ahol érdemes lenne megfontolni, hogy kötelező jellegűvé kell-e ezt tenni. Ahogyan azt is érdemes lett volna megfontolni, hogy már 2006-os bevezetéssel előírjuk-e kötelező jelleggel minden intézményre nézve ezt a 3+2-es képzést, vagy pedig hagyunk lehetőséget és módot arra nézve, hogy egymás mellett éljen két képzési szerkezet. És majd meglátjuk, hogy az újnak milyen erősségei és gyengéi vannak, és a réginek milyen erősségei és gyengéi vannak, mert gyakorlatilag most az egész magyar felsőoktatást önök beleviszik egy olyan területre, amit maximum csak külföldről ismerünk, és van, ahonnan jó, és van, ahonnan meg rossz tapasztalatokat lehet hozni ezzel kapcsolatban.

Más országokban, ahol szintén van egy átállás a bolognai típusú képzésre, sem a német tartományokban, sem az olasz területeken nem ugranak egyből bele a mély vízbe, és nem kényszerítenek bele minden intézményt ebbe a rendszerbe, hanem gyakorlatilag nagyobb kifutási időt hagynak mindegyikre nézve, azért, hogy lehessen mód korrigálni a fennálló problémákat.

Erre mondjuk mi azt, hogy ez egy voluntarista megközelítés, reformáljunk a reformáció kedvéért, de ez önmagában sajnos nem ésszerű, tisztelt képviselőtársaim. A legnagyobb problémánk továbbra is ez a törvénytervezetben, és az, hogy jó néhány kérdést koherensen nem fűz össze jogszerűen.

Köszönöm szépen.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Államtitkár Úr! Az oktatási jogalkotást önök rendre az Alkotmánybíróság szirtjei felé navigálják, nagy értékű közbeszerzéseik pedig a döntőbizottság zátonyain feneklenek meg.

Nincs az oktatásnak olyan területe, ahol a megtett intézkedések, készülő tervek ne korbácsoltak volna hatalmas botrányokat. Csak néhány emlékeztető a sokból: pedagógus-titoktartás, az iskolai drogfogyasztás enyhébb megítélése, iskolai érettségi, felvételi. A kétségbeesett levelek és tiltakozó közlemények tömegéből látjuk, hogy önök az oktatásügy valamennyi szereplőjével, a gyerekekkel, szülőkkel, pedagógusokkal egyaránt szembekerültek.

A kormány egyik legfrissebb botránya a többciklusú képzésre készülő felsőoktatási rendelet körül robbant ki. A napokban a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöksége bejelentette: aggodalommal tölti el, hogy a testület alapos vita után kiérlelt véleményét, lényegbe vágó észrevételeit a rendelettervezet módosításakor az Oktatási Minisztérium elutasította. Kifejezetten aggasztó - mondja az állásfoglalás -, hogy a rendelet a racionális ellenérveket figyelmen kívül hagyva lényegében kodifikálja a létrehozandó mesterszakokat, mielőtt azok akkreditációs szakmai véleményezése megtörténne.

A testület leszögezi, hogy a tervezett jogszabály súlyosan veszélyezteti a magyar felsőoktatás jövőjét, hiszen nemcsak a mesterszintű képzés, hanem ezzel a doktori képzésre való felkészítés és így középtávon a magyar oktatói és kutatói utánpótlás képzése, továbbá a magyar kutatás-fejlesztési potenciál is veszélybe kerül.

(15.30)

Államtitkár Úr! A kormány három és fél éve próbálja uralma alá gyűrni a felsőoktatást. Az, hogy csak a felsőoktatás ügye négyszer tette meg az utat az Alkotmánybíróságra, mutatja, hogy önök a legcsekélyebb belátásra sem képesek. Makacsul és gőgösen saját ködképeik felé hajóznak. Négy évet elvesztegettek, holott önöknek mindössze egyetlen fontos feladatuk volt a felsőoktatásban: a többciklusú lineáris képzés kidolgozása. Önök most azzal próbálják behozni az elpocsékolt időt, hogy hasra ütésre mesterképzéseket találnak ki, és iktatnak jogszabályba.

Államtitkár Úr! Mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy a kormány botrányos tevékenysége ne tegye tönkre a felsőoktatás jövőjét, hallgatók százezreinek sorsát? Elfogadhatónak tartja-e, hogy az Oktatási Minisztérium a magyar akkreditációs testület szakértelmének mellőzésével mesterszakokat találjon ki? Államtitkár úr, ön rábízná-e gyermekei tanulmányai sorsának alakulását kitalációkból barkácsolt jogszabályokra?

Várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Bevallom őszintén, azt tartom botrányosnak, hogy önök a Magyar Akkreditációs Bizottság véleményét egész egyszerűen lesöprik az asztalról. Ugyanis ott van a legnagyobb probléma, államtitkár úr, hogy önök nagyon komoly időzavarba kerültek, mindenáron ragaszkodtak a 2006. évi indításhoz a többciklusú képzés esetén úgy, hogy nem voltak kidolgozva egyébként a mesterképzésre vonatkozó szakmai programok, és ahhoz, hogy ezt az időzavart behozzák, hogy meg lehessen hirdetni a bemenetel és a kimenetel látszólagos egységes képét, ezért önök most a hasukra ütöttek, és mindent beleírtak, amit csak el tudtak képzelni anélkül, hogy azok szakmailag meglapozottak lennének.

Államtitkár Úr! Így nem lesz tudásalapú társadalom, így nem lesz nagy hozzáadott értéket képviselő versenyképes, piacképes magyar munkaerő. Államtitkár Úr! Önök tönkreteszik a magyar felsőoktatást - a közoktatás után a felsőoktatást -, tönkreteszik az egész tudományos kutatást. Egész egyszerűen érdemes lenne egyszer már elmondani az igazat, hogy mi ezzel a céljuk, mert csak romokat hagynak maguk után.

Válaszát nem tudom elfogadni. (Taps a Fidesz soraiban.)