Készült: 2020.08.14.02:23:48 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

156. ülésnap (2000.09.07.), 183. felszólalás
Felszólaló Bernáth Ildikó (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 19:14


Felszólalások:  Előző  183  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai nap során többször mindkét oldalról, kormánypárti és ellenzéki oldalról elhangzott, hogy kinek mi a véleménye, milyen fenntartásokkal kezeli vagy támogatja a kormány által javasolt minimálbér-emelést. Úgy gondolom - Horváth János képviselőtársamhoz hasonlóan -, az, hogy másként közelítjük meg ezt a javaslatot és másként vélekedünk róla, ez természetes. Nem véletlenül ülünk más-más frakcióban, hiszen az elveink, az ideológiáink, a feladatok megoldásának módszerei mások és mások. Ez - hasonlóan az előttem már elmondott véleményhez - a parlamenti demokrácia velejárója.

Örülök azoknak az elmondott gondolatoknak, amelyeket legszélesebb körben Farkas Imre képviselő úr taglalt, hiszen olyan témaköröket érintett, mint a foglalkoztatottság, a munkanélküliség alakulása, a régiók közötti különbségek alakulása.

Úgy hiszem, hogy ezek a kérdések mind olyan nagyon fontos témákat érintettek, amelyekre nem kétperces viszontválaszban kívántam reagálni, hanem szeretném ismertetni a magam és a Fidesz-frakció álláspontját, és szeretnék egy kicsit áttekintőbb képet bemutatni arról, hogyan alakult a foglalkoztatottság, a munkanélküliség, és ezen belül is milyen feladatokkal kell megbirkóznunk a következő időszakban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az, hogy a minimálbér emelésére ezt a javaslatot megtehette a kormány, nyilván nem előzmény nélkül való, hiszen a gazdasági növekedés az, amely lehetővé teszi, hogy ez a javaslat beterjesztésre kerüljön az Országos Munkaügyi Tanácsba.

A gazdasági növekedés örvendetes. 1998-ban 4,9 százalékkal, 1999-ben 4,5 százalékkal és 2000 első felében 6,2 százalékkal nőtt a gazdaság. A gazdasági fejlődés, amit a megélénkülő konjunktúra is elősegített, természetesen a munkaerőpiacon is éreztette hatását, és az elmúlt két év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy kedvező tendenciáknak lettünk szemtanúi: nőtt a foglalkoztatottság aránya, és csökkent a munkanélküliség aránya.

 

(15.00)

 

A külföldi tőke, amely hazánkban remélhetőleg hosszú távra talált magának megfelelő kedvező körülményeket, új követelményeket is, új kihívásokat is jelentett a munkavállalók számára. Az új követelményekhez igazodó, modernizálódó vállalkozások és intézmények munkaerő-állományuk jelentős részét kicserélték, és az új tevékenységi struktúrájukhoz igazították. A vállalatok munkaerő-gazdálkodására az évtized közepéig az elbocsátás volt a jellemző, miközben az elbocsátottak egy részét magasabb képzettségű munkavállalókra cserélték.

Az évtized végére a vállalatok megerősödése a munkaerő-kereslet erőteljes növekedését eredményezte, a munkaerő-felvétel meghaladta az elbocsátások számát. 1998-ban még csak 50 ezerrel, de 1999-ben már 114 ezer fővel bővült a foglalkoztatottak száma. 2000-ben a munkaerőpiacon elindult tendenciák, ezek a kedvező folyamatok tovább erősödtek.

A foglalkoztatottak száma a második negyedévben 3 millió 827 ezer fő volt, 22 ezer fővel több, mint a tavalyi év azonos időszakában. A foglalkoztatás bővülése zömmel nem a munkanélküliek újraelhelyezkedésével - és ez probléma -, hanem az inaktívak munkába állásával, döntően az öt fő alatti szolgáltató jellegű kisvállalkozások körében valósult meg. Ezzel a 15-64 éves népességre számolt aktivitási arány az 1997. évi 57,8 százalékról 59,9 százalékra, a foglalkoztatási arány pedig 52,7 százalékról 55,7 százalékra javult. Ennek ellenére továbbra is tény, hogy Magyarország a legalacsonyabb kereső-eltartott aránnyal rendelkező országok közé tartozik Európában, döntően ez az oka a munkabért terhelő nagymértékű társadalombiztosítási elvonásoknak.

A foglalkoztatottság növekedése minden régióban érzékelhető, de ez igencsak kismértékben javított az ország nyugati és keleti felén kialakult különbségeken. A kereső korú népesség több mint fele dolgozik Nyugat- és Közép-Dunántúlon, valamint Közép-Magyarországon, de alig 40 százaléka Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön. Nyugat-Dunántúlon olyan hihetetlenül alacsony a munkanélküliség, amit bizonyára Észak-Magyarország régiója irigykedve néz, teszem hozzá, joggal.

A piacgazdaságra való átmenet befejeztével az évtized második felére jelentősen lefékeződött a foglalkoztatottak főbb szektorok szerinti igen gyors átrendeződésének folyamata, amit a termelő szektorok, mint a mezőgazdaság és ipar súlyának csökkenése és a szolgáltatásban dolgozók arányának növekedése jellemzett. Így az elmúlt két évben a szektorok közötti arányok már csak kismértékben módosultak. 2000 első félévében a foglalkoztatottak többsége, csaknem 60 százaléka a szolgáltatásban, 33,6 százaléka az iparban és 6,7 százaléka a mezőgazdaságban dolgozott.

Az ágazati szerkezet átalakulása azonban még folytatódik. A leépülő, átalakuló ágazatokban, mint a mezőgazdaság, bányászat, textilipar, még mindig jelentős az elbocsátások száma, míg a modernizálódó autó-, műszer-, mikro-elektrotechnikai iparban, a kereskedelemben és az építőiparban bővült a foglalkoztatottak száma.

A gazdaság átalakulása értelemszerűen megváltoztatta a munkavállalók tudása, képessége iránti igényeket. A munkaerő-kereslet erősen eltolódott a kvalifikált szakmunkások és szellemi munkát végzők irányába. Az új többletmunkahelyek csaknem felét, 48 százalékát szellemi foglalkozások jelentik, mégpedig elsősorban vezetői és diplomát igénylő munkakörökben. Az ország legfejlettebb régióiban fizikai szakmunkásokból már hiány is tapasztalható, így például Győr-Moson-Sopron megyében is.

Az elmúlt két évben a növekvő munkaerő-kereslet nyomán a foglalkoztatottak száma valamennyi képzettségi kategóriában jelentősen, több mint 10 százalékkal emelkedett, kivéve a szakmai végzettséggel nem rendelkező, legfeljebb nyolc általánost végzettek létszámát, amely e rövid idő alatt 17 százalékkal esett vissza.

A bekövetkezett változások nyomán érzékelhetően módosult a foglalkoztatottak életkor szerinti összetétele is. Itt két kedvező változást érdemes kiemelni. Egyfelől a korábbi tendenciák folytatásaként az iskoláztatás kiterjesztése miatt a foglalkoztatottak között tovább csökkent a fiatalok részaránya, másfelől, részben a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése, részben a kedvezményes korai nyugdíjazási lehetőségek megszüntetése, illetve szigorítása következményeként nemcsak megállt, hanem meg is fordult az idősebb dolgozók munkaerőpiacról történő kiszorulása. A foglalkoztatottak több mint fele, 55 százaléka férfi, s az elmúlt két év során ez az arány lényegében nem változott. Ebből az is következik, hogy a nők foglalkoztatottsága hasonló mértékben nőtt, mint a férfiaké. Bár a nők foglalkoztatottsága és aktivitása alacsonyabb a férfiakénál, de ez a különbség nemzetközi összehasonlításban kifejezetten kedvezőnek minősíthető. Természetesen ennek megvannak a történelmi előzményei: a kötelező munkaviszony, valamint a kétkeresős családmodell.

 

 

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

A munkaerő-piaci feszültségek enyhítésének sok európai országban előtérbe került gyakorlata az adott munkamennyiség több munkavállaló közötti szétosztása. Magyarországon azonban, eltérően az Európai Uniótól, ahol az utóbbi években a foglalkoztatási mutatók javulása zömmel a részmunkaidős foglalkoztatás terjedésének köszönhető, az utóbbi két évben az új munkahelyek túlnyomó többsége normál munkaviszony keretében jött létre.

Magyarországon mindeddig csak kis és óvatos lépések történtek a rugalmasabb foglalkoztatási formák elterjesztése érdekében, amelyek azonban még nem eredményeztek érdemi áttörést. Az úgynevezett atipikus foglalkoztatás meglehetősen marginális szerepét mutatja, hogy 1999-ben a részmunkaidőben, vagyis heti 37 óránál rövidebb munkaidőben foglalkoztatottak aránya mindössze 6,1 százalék volt, határozott idejű munkaszerződés alapján pedig a foglalkoztatottaknak csak 5,2 százaléka dolgozott. Összehasonlításképpen engedjék meg, hogy ismertessem az EU-államokban az átlagot: ott 14,7 százalék, illetve 12,8 százalék - messze vagyunk még ettől, képviselőtársaim.

A munkanélküliség az 1993-as 12,5 százalékos történelmi csúcsot követően folyamatosan csökken. A munkanélküliek száma az elmúlt két évben 333 ezerről 271 ezer főre, a munkanélküliségi ráta pedig 8,3 százalékról 6,6 százalékra mérséklődött, ami európai összehasonlításban viszonylag kedvezőnek tekinthető. A munkaerő-piaci helyzet általános javulása ellenére a munkanélküliség egyes akut problémái, történetesen a regionális, a tartós, az ifjúsági és a roma munkanélküliség csak részlegesen vagy nem a kívánatos mértékben enyhültek.

A tartós munkanélküliségi ráta az egy éve, vagy régebben munkát kereső, gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya 3,2 százalékra mérséklődött, ami lényegesen jobb az Európai Unió tagállamainak átlagánál. Ugyanakkor a munkanélkülieknek továbbra is közel a fele tartozik ebbe a kategóriába, és a munkanélküliség átlagos időtartama változatlanul közel másfél év. A tartós munkanélküliek túlnyomó többsége olyan többszörösen hátrányos helyzetű munkavállaló, akikre a piac nem tart igényt, s a jelek szerint még gazdasági fellendülés esetén sincs reális esélyük arra, hogy aktív állami beavatkozás nélkül tartós munkahelyet találjanak az elsődleges munkaerőpiacon.

(15.10)

 

Itt is megvan tehát a feladatunk.

Az ifjúsági munkanélküliség kezelésében pozitív fordulatot jelentett, hogy a fiatal munkanélküliek speciális rétegét képező pályakezdők passzív segélyezését felváltotta az aktív munkaerő-piaci eszközökkel történő támogatások rendszere, ami foglalkoztathatóságuk javítását és munkába helyezésüket segíti elő. Részben ennek is köszönhető, hogy a 15-24 éves fiatalok munkanélkülisége két év alatt az átlagosnál valamivel jobban, 2 százalékponttal csökkent, de 12 százalékos munkanélküliségi rátájuk még így is mintegy kétszerese a felnőttekének. Tehát ezen a területen is van feladata a kormánynak és a parlamentnek.

További és csak hosszú távon megoldható problémát jelent a roma kisebbség munkaerő-piaci helyzete. Körükben igen magas az inaktivitás, és egyes becslések szerint csak minden negyedik-ötödik munkavállalási korú romának van tipikusan alkalmi jellegű kereső foglalkozása. A romák munkaerőpiacról történő kiszorulását elsősorban mélységesen alacsony iskolázottságuk és szakképzetlenségük, valamint az a tény magyarázza, hogy nagy hányaduk az ország depressziós övezeteiben és a munkalehetőségekkel nem rendelkező kistelepüléseken, falvakban él.

A domináns nemzetközi tendenciákkal szemben Magyarországon a nők munkanélkülisége kezdettől fogva alacsonyabb a férfiakénál. Az elmúlt két évben a munkanélküliség mindkét nem esetében azonos mértékben csökkent, melynek eredményeként 2000 első felében a férfiak munkanélküliségi rátája 7,3 százalékra, a nőké pedig 5,8 százalékra mérséklődött. A nők kisebb munkanélküliségi mutatója azonban önmagában véve nem tekinthető kedvező munkaerő-piaci helyzetük bizonyítékának, mivel a valódi különbségeket emellett a már bemutatott aktivitási és foglalkoztatási ráták is jellemzik. Az alacsonyabb női munkanélküliség mindenekelőtt alacsonyabb aktivitásukkal is magyarázható, és így esetükben még inkább igaz, hogy a legfontosabb prioritások között a hangsúlyt nem a munkanélküliség csökkentésére, hanem a foglalkoztatási lehetőségek bővítésére kell helyezni.

A kvalifikált munkaerő irányába eltolódó munkaerő-kereslet miatt a munkanélküliek zömét az alacsony iskolai végzettségű, szakképzettség nélküli rétegek jelentik. Míg a foglalkoztatottak fele, addig a munkanélkülieknek csak egynegyede rendelkezik középiskolai vagy felsőfokú végzettséggel. A szakképzetlen, iskolázatlan, halmozottan hátrányos helyzetű munkanélküliek száma egyharmaddal, 44 ezer fővel csökkent, de nem azért, mert elhelyezkedtek. Az adatok sajnos arra utalnak, hogy ez a réteg nem csupán a foglalkoztatottak közül szorult ki, hanem inaktívvá válva magáról a munkaerőpiacról is.

A magyar munkaerőpiac kilencvenes évekbeli fejlődésének talán legkarakterisztikusabb jelensége, hogy a munkanélküliség csökkenése 1998-ig nem a foglalkoztatottság növekedése, hanem a munkaerőpiacról történő tömeges kivonulás miatt, vagyis az inaktivitás igen nagy mértékű növekedése mellett ment végbe. Úgy tűnik, az elmúlt két évben ez a tendencia megfordult. A 15-64 évesek körében az inaktívak száma 1998-2000 között 146 ezer fővel csökkent. A gazdaságilag inaktívak száma jelenleg 2 millió 722 ezer fő, az ennek megfelelő inaktivitási ráta 40 százalék, ami nemzetközi összehasonlításban még mindig igen magas. Ebben közrejátszik a hazai alacsonyabb nyugdíjkorhatár, de jelentős súlya van a továbbtanulás, különösen a felsőfokú képzés örvendetes kiterjesztésének is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a rövid körképpel igyekeztem bemutatni azoknak a már megtett intézkedéseknek a hatását, amelyek örvendetesen elősegítették azt, hogy a foglalkoztatottság növekedjék, a munkanélküliség pedig csökkenjen. Természetesen az elért eredmények mellett igyekeztem bemutatni azokat a feladatköröket is, amelyek megoldása még előttünk áll. Úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy a még valóban meglévő problémák nem adnak okot arra, hogy ne fogadjuk el, ne támogassuk azt a javaslatot, amellyel a kormány a minimálbér emelését javasolja az Országos Munkaügyi Tanácsban. Igaz az, hogy erről a döntés nem itt, a Parlament falai között születik, hanem az Országos Munkaügyi Tanácsban; de az is igaz, tisztelt képviselőtársaim, hogy ehhez nemcsak a kormány javaslatára van szükség, hanem arra is, hogy mind a munkavállalói oldalt képviselő érdek-képviseleti szakszervezetek, mind pedig a munkáltatói oldal kimondja a boldogító igent.

Kérem ezért önöket, hogy - figyelembe véve mindazokat a még meglévő problémákat és figyelembe véve a ma délelőtt elhangzott javaslatokat - támogassák ezt, és segítsünk abban, hogy azok a családok, amelyek ma igen nehéz körülmények között, szegénységben élnek, a következő évezredben boldogabban és egy kicsit jobb létben léphessék át a változást. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)




Felszólalások:  Előző  183  Következő    Ülésnap adatai