Felszólalás adatai

DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ügy fontosságára tekintettel méltatlannak tartom azt, hogy a Magyar Nemzeti Bank 1998-99. és 2000. évi tevékenységét tartalmazó beszámolót az Országgyűlés több év elteltével, mondhatnám: a négyéves ciklus utolsó előtti ülésnapján, ülésszakában tárgyalja. Az Országgyűlésnek a jegybanki tevékenység fölötti ellenőrzési lehetőségei, jogkörei így sérülnek, hiszen ha az Országgyűlés egy 1998-as évről szóló jelentést csak három év elteltével tud megtárgyalni, akkor az ellenőrzésnek, a megállapítások visszahatásának a Nemzeti Bank tevékenységére nézve minimális a hatása, mondhatnám azt, hogy semmilyen hatása nincsen.

Ami végett ennek a méltatlanságnak hangot kell adjak, az, hogy ebben a hároméves időintervallumban, 1998-tól 2000-ig a Magyar Nemzeti Bank tevékenységében olyan visszás jelenségek fordultak elő, amelyek a magyar költségvetésnek, a magyar adófizetőknek több száz milliárd forintos vagyoni kárt okoztak. Itt nemcsak a bécsi székhelyű CW Bank hitelezési veszteségeiről van szó, amelynek végső költségvetési kihatása akár a 200 milliárdot is közelítheti, hanem szólni kívánok arról az általunk, a MIÉP részéről többször szóvá tett jelenségről, amikor a Magyar Nemzeti Bank monetáris tartalékai között szereplő aranykészleteket eladták. Eladták az aranykészletek 90 százalékát. Jóllehet ez a tevékenység, mármint az eladás még a kilencvenes évek első felére datálódott, azonban a parlamenti pártok a MIÉP kivételével mindezt szó nélkül hagyták.

A pénzügytan alaptételei között sehol olyan kitételt nem találunk, hogy egy adott ország jegybankja a monetáris biztonság érdekében az aranykészletekre ne támaszkodhatna. Hivatkoztak sokszor ezen fölvetésünkre azzal, hogy más országokban is eladják az aranykészleteket. Igen, de 90 százalékos mértékben egyetlen ország egyetlen jegybankja sem adta el az aranykészleteit. Ezek a pénzek, tisztelt képviselőtársaim, az aranyeladás bevételei hova fordítódtak? A bécsi székhelyű CW Bank veszteségeinek az elleplezésére, a frankfurti és a londoni nemzeti bankos érdekeltségek kisimítását, a hitelezési visszaélések, panamák kisimítását szolgálták. Tehát ha egy-egy éves beszámolót majd három év után elemezgetünk, akkor csak egy feladata maradhat az Országgyűlésnek, az, hogy a veszteségekre az adófizetők pénzéből a kiegészítést, a kipótlást megszavazza.

Amiről szeretnék még szólni, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikája. Mit takar ez a monetáris politika? 1991-től folyamatosan azt a célt követi maga előtt, hogy a termelő szektor refinanszírozásától és a költségvetés finanszírozásától megszabaduljon. Az egyre jobban függetlenedő jegybanki tevékenységre azonban sem az Országgyűlésnek - hiszen három év után tárgyalja a Nemzeti Bank jelentését - nincsen ráhatása, sem az Állami Számvevőszéknek nincsen ráhatása, hiszen a korábbi törvények és a jelenlegi törvények is az Állami Számvevőszékre nézve csak egy alaki ellenőrzési lehetőséget tartalmaznak. Ezt a monetáris politikát, amely ugyancsak veszteséget okozott, hiszen a 2000 milliárdos adósságcsere '97. január 2-ai könyvelési nappal megtörtént, ennek a tételeit még most is fizetjük, hiszen a 2000 milliárd forint nemzeti banki veszteség bekerült a magyar belső államadósság-tömegbe.

(19.50)

A 7500 milliárdos bruttó belső államadósságnak a 35-36 százalékos részarányát teszi ki, tehát a belső államadósság devizában denominált hányadában alapvető rész ez a 2000 milliárd forintos adósságcsere. Tehát ha ilyen folyamatok fölött, illetve azoknak a folyamatos költségvetési kihatásaira nézve '98-ra, '99-re, 2000-re nincsen az Országgyűlésnek érdemi beleszólási vagy legalább megvitatási joga, akkor ezek a tárgyalások - főleg így a ciklus végén, a késő esti órákban, a nyilvánosságnak szinte százszázalékos kizárásával - meglehetősen okafogyottak.

Fölszólalásomban egy másik jelenséggel is szeretnék foglalkozni. Ennek az országgyűlési megvitatási jogkörnek a sérülése oda vezetett, hogy 2001-ben ez az Országgyűlés egy nagyon helytelen, nem időszerű jegybanktörvényt alkotott meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! A 2001-ben elfogadott jegybanktörvény alapvetően hibás, mert egy bázisértékelést nem tartalmaz, hiszen '98-99-2000-ről most vitatkozunk, 2002 februárjában, amikor az új törvény idestova már egy éve hatályos. Miért mondom azt, hogy ez a jegybanktörvény rossz?

Az elmúlt években - mondhatnám azt, hogy '98-tól, az orosz válságtól kezdődően, de fogalmazhatnék úgy is, hogy 1971-'73-tól, az olajpiaci válságtól, illetve a kötött devizagazdálkodási rendszerek összeomlásától kezdődően - a világban regularizációs folyamatok erősödnek föl. Ez a regularizáció a liberalizált kereskedelmi pénzpiacokon egy érdekes jelenség. Ezzel az érdemi regularizációval kapcsolatban - kutatásaimmal tudom igazolni, talán a Pénzügyi Szemle jóvoltából majd valamikor a közeljövőben meg is jelenik egy tanulmányom - azt a jelenséget figyeltem meg, hogy a tőkepiacok a világon mindenhol egy gyors fejlődésen mennek keresztül. Jellemző az innováció nagy mértéke, a globalizálódás.

Az elmúlt tíz év során a magyar tőkepiac is egy lényeges fejlődésen ment keresztül, ám a '98-as, az orosz gazdasági válság okozta piaci problémák jelentkezésével ezt az évtized első felére jellemző töretlen, lendületes növekedést több visszaesés, majd a 2000. év elejétől jelentős csökkenés követte. E piaci problémák jelentkezésével felszínre kerültek a szabályozásban és a felügyeleti munka terén meglévő hiányosságok is. Egy csomó brókercégnek, pénzintézetnek a csődje intő jel kellene hogy legyen nálunk, Magyarországon is.

A világon, a nyugat-európai országokban és Észak-Amerikában a kereskedelmi tőkepiacok feletti felügyeleti munka erősödése figyelhető meg. A bázeli bankfelügyeleti bizottság "A hatékony bankfelügyelés alapelvei" című ajánlásában '97-ben már megfogalmazta ezeket a szigorúbb regulációs folyamatokat. De ugyanígy a biztosítási felügyeleteknél, illetve a tőkepiaci felügyeleteknél is ezek az intenzívebb odafigyelést szolgáló lépések megtörténtek.

Itt egy óriási ellentmondás van, hiszen a liberalizált világgazdaságban a tőkepiacok szabad mozgása, a kereskedések, a tőkeműveletek szabadsága mellett erősödnek a felügyeleti szabályozási feladatok. Nyugaton ez van. Magyarországon mi történik? Egy feltörekvő piacgazdaságot a piaci kilengések még jobban érintenek. Ugyanakkor a Nemzeti Banknak a jegybanki funkciókban pedig egy intenzív, tehát a regulációval ellentétes szabadsága érvényesül, tehát a jegybanki felügyelet, a jegybanki ellenőrzés jogköre jelentősen visszaszorításra kerül.

Tisztelt Képviselőtársaim! A MIÉP részéről mi ezt óriási problémának érezzük. Az új jegybanktörvény 65. §-ába nagyon praktikusan bele is van csempészve, hogy ha az MNB mérleg szerinti eredménye veszteséget mutatna, akkor a költségvetésnek kiegyenlítési kötelezettsége van, automatikusan, mint Rozgonyi képviselőtársam mondja, tehát automatikus helytállási kötelezettség. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Ha veszteség van, akkor rögtön odalépünk az adófizetőkhöz, ám az adófizetők érdekképviseletére hivatott Országgyűlésnek beleszólása jóformán nincsen, három év után tárgyalhatunk meg egy jelentést. Ez így a mi számunkra elfogadhatatlan.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)