Felszólalás adatai
287. ülésnap (2013.06.10.), 229. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Tóth Csaba (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | Előadói válasz |
Videó/Felszólalás ideje | 1:47 |
Felszólalások: Előző 229 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
TÓTH CSABA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Két héttel ezelőtt itt a parlamentben, amikor a devizakölcsönök árfolyamának rögzítéséről szóló törvény módosítása volt, amikor eltörölte a parlament az árfolyamgát belépési korlátját, beadtunk egy módosító javaslatot. Akkor az itt ülő képviselők nagy többsége támogatta, és így több tízezer emberen segítettek. A gazdasági bizottság múlt heti ülésén Rogán elnök úr azt mondta, hogy legutóbb azért támogatták a módosító indítványunkat, mert abban kivételesen egyszer előfordult olyasmi, hogy a bankok érdekvédelme helyett egy olyan javaslatot tettünk le az asztalra, ami a bankok érdekét legalább némileg sértette, viszont picivel kedvezőbb helyzetbe hozott néhány családot, ennek megfelelően szívesen támogatták ezt a módosító indítványt.
Egy kis szépséghibája volt ugyan a történetnek, hiszen Rogán frakcióvezető úr nem szavazta meg a módosítónkat a Fidesz-frakció többségével szemben. Most lesz lehetősége ezt jóvátenni azzal, hogy támogatja törvényjavaslatunkat, ha tényleg segíteni akar több tízezer családon.
Egyben szeretném megnyugtatni frakcióvezető urat, hogy nem a nagy dohánykereskedő vagy multinacionális cégeknek akarunk kedvező állapotot teremteni, hanem éppen ellenkezőleg. Azt szeretnénk, hogy ne veszítsék el a családok a megélhetésüket. Azt szeretnénk, hogy érvénytelenítsék a pályázatok eredményét, írjanak ki újat, hogy azoknak, akik eddig ebből tisztességesen meg tudtak élni, el tudták tartani a családjukat, legyen lehetőségük ezt folytatni, és csak olyanok nyerjenek, akik csak saját maguk akarnak ezekben az üzletekben dolgozni.
Azt szeretném kérni a tisztelt Országgyűléstől, arra kérem önöket, hogy ahogy két hete, most is hallgassanak a lelkiismeretükre, és segítsenek újból több tízezer emberen, több tízezer családon, és támogassák törvényjavaslatunk tárgysorozatba-vételét.
Köszönöm a figyelmüket. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Felszólalások: Előző 229 Következő Ülésnap adatai