Felszólalás adatai

Amikor az ember a számára oly természetesről, azaz eddigi életének alapjairól, családjáról, hitéről, hagyományáról, amely mindig nagyon személyes, ezekről az igazi belső, de természetes értékekről, megtartó erőkről kezd el beszélni, mindig kicsit furcsán érzi magát. Természetes, azaz szinte magától értetődő, annyira bennünk és velünk együtt van, hogy szavak nélkül is tudjuk azt kommunikálni. Igen őszintén úgy érzem, ezekhez nincsenek, és nem is kellenek szavak, mégis ezen a - nevezhetném - ünnepnapon, talán jó érzés és különösen is fontos ezekről az emberi életet megtartó és megerősítő pillérekről szólni. Számomra ilyen az az alap, az a forrás, amit az egyház, a görög katolikusság jelent. Ha az ember éli azt, akkor szavak nélkül is továbbadható, komolyabb beszédek nélkül is érti a velem együtt élő, a mellettem haladó. Ugyanakkor vannak olyan pillanatok, amikor illik és kell is beszélni egy-egy pillanat érzéseiről. A hajdúdorogi egyházmegye százéves születésnapja ilyen pillanat, mondhatnánk, ilyen év. És különösen itt és most, az Országházban igaz ez.

Nem tisztem és nem is szeretném a múltat elemezni, arra megvannak a szakavatott emberek, akik jól ismerik az egyházmegye alapításának körülményeit és az elmúlt száz esztendő olykor fáradságos, de előremutató útját. Annyit azonban szeretnék hozzátenni, hogy az elmúlt száz esztendő - vagy még több - vizsgálatát sem tehetjük meg a gondviselésbe vetett hitet figyelmen kívül hagyva. Bizony az egyházmegye - mint ahogy mindannyiunk - életében is számos sorsfordító helyzetet bizony csak a gondviselés és az abba vetett hit képes megmagyarázni.

Ha az egyházra, egyházmegyére visszatekintek, akkor a gyökereimről kell megemlékeznem, a szilárd alapokról, mely egy keresztény ember számára csak és kizárólag a nagybetűs Igazság, azaz Jézus Krisztus lehet. De mit jelent számomra ez a háttér, ez a belegyökerezés? Emlékek, amelyek nem pusztán nosztalgiázást jelentenek, hanem emlékek, amelyeket megélve szeretnénk azokat továbbadni. Emlékek, mindenekelőtt három: a család, a hit, a hagyomány, ami mégis egyfelé mutat, ez pedig a jövő. Görög katolikusnak lenni talán azt is jelenti, hogy ezeket a valóságokat egy kicsit másképp éljük meg, a családot, a hitet és a hagyományunkat, amelyek a maguk dinizmusával jövőt építenek.

Sokan mondják, hogy a görög katolikusok a legfiatalabb egyház, legalábbis tagjainak életkora miatt. Pedig a mi templomainkat is sajnos elsősorban az idősek látogatják, de szemléletükben, gondolkodásukban fiatalnak érzik magukat, köszönhető ez talán elsődlegesen családközpontúságuknak is. Nemcsak hirdetjük, hanem próbáljuk meg is élni azt, hogy egy egészséges társadalom legbiztosabb és erőt adó alapja a család. Az az ország, nemzet, amely folyamatosan épülni szeretne, annak erőre van szüksége; hiszem, hogy Magyarország megújulása a családok, a fiatalság útján és a szépkorúak megbecsülésén keresztül lehetséges. Magam is sokszor abból élek, táplálkozom, hogy emlékeimben felsejlenek a gyermekkor családi eseményei, jó hangulatú pillanatai, imádságai. Emlékek, amelyek jövőt építenek.

A görög katolikus hitről és hagyományról az a hír járja, milyen nehéz. Én inkább tartalmasnak, gazdagnak és sokszínűnek nevezem. Éppen ez jelenti összességében azt a keretet, amely megtart és biztonságot ad. Igen, olykor nehéznek tűnnek a hosszabb szertartások, a szabályok, nehéz olykor az egyház tanítása, mégis pontosan ezek az oszlopok jelölik ki annak az emberi életútnak a világos mérföldköveit, amelyen járunk, és hiszem, hogy járnunk kell.

A görög katolikusok hagyománya, gondolok itt a templomi közösségekre, a hajdúdorogi hívő - bocsánat ezért a fogalmazásért - kemény és küzdelmes alakjára mint típusra, különösen pedig a máriapócsi kegyhely lelkületére, jövőbe mutat. Talán éppen erre van szüksége Magyarországnak, a magyar társadalomnak és az embereknek.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)