Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igazán nagy gaztetteket sötétben szoktak elkövetni, és úgy látom, hogy önök ehhez tartják magukat, éjszaka nyújtották be a törvényjavaslatot, éjszaka küldték ki egyeztetésre, és újra elintézték azt (Nacsa Lőrinc: Nem!), hogy a parlamenti rendszerbe is úgy kerüljön be, hogy egy várhatóan nagyon hosszú törvény után az éjszaka folyamán tárgyalhassuk. De emlékszik, államtitkár úr, ugyanígy voltunk a színháztörvénnyel is. Mondhatnám azt, hogy ennyire becsülik önök a kultúrát, hogy mindig ez kerül a napirend végére, de persze nem így van, persze nem így van! Önök nagyon jól tudják, hogy ezek politikailag vállalhatatlan, elfogadhatatlan és felháborító javaslatok, és azért rakják éjszakára, hogy hátha akkor kevesebb figyelmet kapnak. De ez önmagában is botrányos, egy parlamenti demokráciában egy szektort ilyen súlyúan, ilyen módon átalakító javaslatot bizony komoly, megbecsült helyen úgy tárgyalnak, hogy a közvélemény ezt nyomon tudja követni. De hát szégyenletes az egész törvényjavaslat, én se dicsekednék vele az önök helyében, én sem merném a napvilágra vinni, teljesen világos ugyanis, hogy miről van szó.

Tisztelt Államtitkár Úr! Hát, én sem gondoltam, hogy vissza fogom sírni még egyszer L. Simon államtitkár urat, de mai nap ez megtörtént. Mert ő legalább próbált érvelni, próbált legalább valamilyen szakmai érvféléket mondani! Amit ön itt elővezetett expozéként, hát, azt kell mondanom, hogy lenyűgöző volt a maga módján, de nem tartalmában és nem is politikai érveiben.

Klebelsbergre hivatkozni, aki egyébként az állami finanszírozású közkultúra kiépítésével tett többek között nagyon sokat ezért az országért, akkor, amikor önök szétverik éppen az állami közkultúrát, az egészen elképesztő. Arról beszélni, hogy a múltat eltörölni egy olyan kormány államtitkáraként, ami tönkretette a magyar műemlékvédelem és örökségvédelem rendszerét, az megint csak elképesztő.

És tényleg ne haragudjon, államtitkár úr, de az, amit itt előadott az önök elképesztő egyeztetési hajlandóságáról, arról, hogy milyen nagyszerű egyeztetések voltak, és hogy ön milyen hasznos dolgokat hallott ott, hát, szeretném elmondani, hogy én azért reménykedem benne, hogy van még abban a minisztériumban néhány ember, aki megértette, hogy miről beszéltek a szakszervezetek. Kérje meg őket, hogy mondják el önnek! Nem azzal volt bajuk, hogy közalkalmazottak a kultúra dolgozói, azzal volt bajuk, hogy tíz éve nem emelték a bérüket. Azzal volt bajuk, hogy ma a közkultúra dolgozóinak egy jelentős része minimálbéren keres, kivéve azokat, akiket kiszerveztek közmunkásnak. Ugye, ezt a botrányt ne is hozzuk most ide, vagy ne is emlegessük föl!

Tisztelt Államtitkár Úr! Ön azt mondja, hogy most a jogszabályt majd a valósághoz igazítják. De ez a valóság ma a kultúrában, a kulturális bérek tekintetében, az a nyomorúság, az az, hogy elképesztően alacsonyak a bérek, hogy már a közszféra béreihez képest is elmaradnak a közkultúra és általában a kulturális terület bérei.

Én úgy látom, hogy az önök kultúrpolitikája a maga módján nagyon skizofrén. Van benne egy ilyen klasszikus ókonzervatív elem, ön is részeltetett bennünket benne, amelyik szerint csak az a kultúra értékes, amelyikkel önök egyetértenek, csak az a nemzeti kultúra, a többi, ami önöknek nem tetszik, az nem nemzeti kultúra. És egyébként, amiből azt remélik, hogy propagandahaszon van, hogy fegyverként használható a politikai harcban, a kultúrának azt a részét próbálják szoros ellenőrzés alá vonni, közvetlenül irányítani.

Ugye, erről szólt a színháztörvény, erről szólt a Petőfi Irodalmi Múzeum története, erről szólt ez a bizonyos központosító törvény, amit csak félig vittek véghez, gondolom, a járványhelyzet idején majd visszajön még valamikor a kulturális alap átalakítása is, ha esetleg majd súlyosabb lesz a helyzet, és még inkább el lehet terelni róla a figyelmet, mert nincs kétségem róla, hogy azoknak a pénzeknek a megszerzéséről és közvetlen állami ellenőrzéséről sem mondtak le. Ez tehát az egyik terület. Ebben politikai hasznot látnak, ezen a területen önök politikai komisszárokat akarnak látni az intézmények élén, és közvetlenül ellenőrizni akarják őket.

És van egy másik terület, ez pedig lényegében az önök felfogása szerint mehet a levesbe, amiben nincsen politikai haszon. Mert ez a javaslat, amit önök beterjesztettek, lényegében a közkultúrának mint olyannak a szétveréséről szól. Merthogy mi a legnagyobb értéke a közkultúrának? Azt hiszem, ebben nem fogunk újat mondani: a legnagyobb értéket ezen a területen az ott dolgozók jelentik. És az az egyébként nem jó vagy nem minden elemében jó közalkalmazotti törvény  amiről majd később beszélek , ami alatt ma ezek a dolgozók dolgoznak, ez legalább teremtett egy biztonságot.

Azt kell mondanom, hogy elképesztő képmutatás, hogy önök nyújtanak be határozati javaslatot az első szabadon választott Országgyűlés megalakulásának alkalmából, az 1990-es rendszerváltás alkalmából, önök, akik most verik szét Antall József egyik nagy művét, a politikától független, szabályozott és független, biztos közszolgálatot.

(21.10)

Ez elképesztő! Ez elképesztő! Azt kell mondanom, hogy ez méltatlan, és ugyanakkor pedig azt is el kell mondanom, hogy rendkívül súlyos károkat is okoz. Úgy látom tehát, hogy önöknek e mellett az ókonzervatív arca mellett van egy neokonzervatív, thatcherista arca is. Erről beszélt ön is, és erről beszélt L. Simon államtitkár úr is, hogy milyen jó lesz, ha majd itt megszüntetjük az állami gondoskodást, ha majd nem lesz közalkalmazotti szabályozás, ha majd itt lehet szabadon kirúgni a munkavállalókat, lehet szabadon elvenni az egyiktől a bért, és odaadni a másiknak. Micsoda csodálatos lesz az a szabadság! Tényleg gratulálok önöknek! Akármelyik neokonzervatív politikus vagy közgazdász megnyalná a tíz ujját az állami rendszereknek ilyen típusú lebecsülése és leépítése mellett, a közszolgálatnak ilyen megvetése és szétverése előtt. Nem véletlen, egyébként elnök úr említette már a magyar szakszervezetek tiltakozását, nem véletlen, hogy az európai közszolgálati dolgozók szakszervezete is tiltakozik ez ellen a javaslat ellen, mert még ők is, onnan is világosan értik, hogy mi ennek a lényege.

Önök, akik 2010-ben a jó állam programjával léptek be, és a jó államot akarták megteremteni, még ha erről néha nagyon furcsa elképzeléseik is voltak, ma már ott tartanak, hogy csak rendőrállamra van szükség, csak ellenőrző államra van szükség, ami ezen túlmegy, ami értéket teremt, azt ki kell innen szerelni.

Ön azt mondja, hogy tudásgazdaság kell; mondja akkor, amikor egyébként a kormány néhány évvel ezelőtt még a munkaalapú gazdaság jegyében vette ki a pénzt a felsőoktatásból, tette fizetőssé nagyon jelentős részét, amikor a munkaalapú gazdaságra hivatkozva beszéltek nagyon sokan itt a parlamentben fideszes oldalról, hogy nem kell annyi egyetemet végzett ember, nem kell annyi iskolában végzett, nem kell annyi érettségiző. Úgy látom, hogy ez Palkovics miniszter úr belépésével némiképp változott, ő mégiscsak a felsőoktatásból jött, egy picit többet ért ehhez.

De ha tudásalapú gazdaságot szeretnénk, ha már a kulturális gazdaság szót ön nem ismeri, vagy nem használja, akkor nevezzük így: annak az alapja is egyébként a szabad alkotás. Akkor van egyébként kulturális gazdaság, akkor van tudásalapú társadalom, ha vannak olyan műhelyek, amiket nem a napi piaci igények és nem az állami kézi vezérlés működtet. Ezek az autonómiák jelentik a motorját, a magját ennek a típusú gazdaságnak, amit önök így vagy úgy, de föl akarnak számolni. Aki kell önöknek, azt államosítják, aki nem kell, azt pedig kirakják a hidegre, az majd éljen meg versenykörülmények között!

Legyen világos, ez a javaslat nem teremt semmiféle szabadságot a kultúra dolgozói számára, ez nem ismeri el az ő tudásukat, ez semmilyen módon nem tekinti értéknek az ő munkájukat. Ez a javaslat arról szól, hogy a kultúra dolgozói is olyanok, mint az autógyári munkások  őket is nagyon tisztelem egyébként, és ott sem örülök annak, hogy ez a feltétel , de ez a javaslat arról szól, hogy ugyanazokat a normákat akarják rájuk is alkalmazni, amiket egyébként olyan kegyetlenül és a munkásjogokat semmibe véve alkalmaznak a versenyszférában. Ez a javaslat arról szól, hogy ugyanolyan munkavállaló vagy, ugyanolyan lecserélhető szerszám ebben a világban. De ez elfogadhatatlan! És legyen világos, ha van nemzeti érdek, akkor az alapvető nemzeti érdek, hogy a kultúra, az oktatás, a tudomány világa ne ezek szerint az elvek alapján működjön, akkor az alapvető nemzeti érdek az, hogy ezek autonóm módon és biztonságban tudjanak működni. Ez az, amit ez a javaslat meggyaláz, tönkretesz és veszélybe sodor.

Ön azt mondja, hogy elmennek a versenyszférába, államtitkár úr mondta, hogy elmennek a versenyszférába a legjobb szakemberek. Ezután még inkább el fognak menni! Az a lényege a közszolgálati modellnek, hogy egyébként versenyképes fizetést nem mindig tud adni a közszolgálat, viszont tud adni egy kiszámíthatóságot, biztonságot. Ez nem indok arra és nem mentség arra, hogyha tönkreteszik a közszféra béreit, félreértés ne essék, de természetesen egy-egy piaci projekt, egy-egy jól futó akár kulturális vállalkozás jobban tud egy időszakban fizetni, de az a modell lényege mindenütt, hogy a közszolgálat stabil, biztos, kiszámítható életpályát biztosít. Ne haragudjanak, de azt mondani, hogy a közalkalmazotti státusz nem teremt életpályát! Ez igaz, önmagában nem teremt életpályát, de hogy a munka törvénykönyve alapján lévő státusznak aztán köze nincs az életpályához, az biztos. Ott aztán nincsen életpálya, ott egyébként ugyanazok a szabályok vannak, mint a bolti eladóknál vagy éppen a kalauzoknál a vonaton; ott egyébként nem, mert a MÁV-dolgozók egy kicsit jobban védettek, szerencsére, még, amíg önök meg nem szüntetik.

Szóval, visszatérve erre a dologra, azt szeretném mondani, és azt szeretném nagyon világossá tenni, hogy önök vagy nem tudják, hogy miről beszélnek, vagy szemenszedett módon hazudnak. Döntsék el, hogy ebből melyiket vállalják. Legyen világos, a közalkalmazotti bértábla nem azt jelenti, hogy többet nem lehet fizetni, a közalkalmazotti bértábla nem azt jelenti, hogy évekig nem kell bért emelni. Épp ellenkezőleg, a közalkalmazotti bértábla, ha jól alkalmaznák, az arról szólna, hogy van benne egy garantált indexálás, és egyébként arról szólna, hogy az egy minimumot jelent. Önök azt mondják, hogy kapjanak az intézettől több lehetőséget, hogy elismerjék a többletmunkát? Az helyes. Akkor adjanak nekik több pénzt! Akkor adjanak olyan bérkeretet nekik, azt a bizonyos normatívát emeljék meg úgy például, amelyik a közszféra intézményeinek egy részére vonatkozik, hogy abból lehessen differenciálni, de ne lefelé, hanem fölfelé, többletmunkát lehessen elismerni, mert egyébként az az igazság, önök azt mondják, hogy mert az alkalmatlan dolgozót se lehet kirúgni.

Én nem tudom, hogy gondolkoznak önök a kultúra dolgozóiról. Egyébként én nagyon keveset ismerek közülük, vagy talán egyet sem, akire ez ráillik, de a közalkalmazotti törvény alapján is meg lehet válni attól, aki nem végzi el a munkáját. (L. Simon László: Csak nagyon nehezen.) Csak nem erről van szó, drága Simon képviselő úr, nem erről van szó! Arról van szó, L. Simon képviselő úr, hogy az intézményvezető, akit nagyon gyakran már lecseréltek az elmúlt években, az nem tud más szempontokat érvényesíteni, mint a munkavégzéssel kapcsolatos szempontokat. Azt elhiszem, hogy van olyan, hogy önnek elmeséli, ez milyen súlyos panaszt okoz, hogy ő egyébként személyes vagy éppen esetleg politikai ok miatt nem akar együtt dolgozni valakivel. Ez a javaslat többet között a további politikai tisztogatások előtt is megnyitja a terepet a közszféra területén.

A közalkalmazotti törvénynél mégiscsak bizonyítani kellett valamilyen módon a kötelességszegést, most már nem kell, munka törvénykönyve van, lényegében minden gátlás nélkül bárkit ki lehet rúgni, akit önök megrendelnek az intézményvezetőktől, és akik erre kaphatóak. Szerencsére az intézményvezetők nagy többsége nem ilyen, de biztos vannak ilyenek, akik az államtitkár úrhoz vagy a képviselő úrhoz szaladgálnak feljelenteni a saját kollégáikat és erősebb eszközöket kérni velük szemben. (L. Simon László: Hogy feljelentik a kollégáikat?! Szégyen!)

Összefoglalva tehát azt tudom mondani, tisztelt Ház, tisztelt képviselőtársaim… (L. Simon László: Szó nincs erről! Ez szégyen!  Nacsa Lőrinc: Szégyen!) Az az intézményvezető, tisztelt képviselő úr, aki nem képes vezetői eszközökkel a saját intézményét irányítani, hanem állami hatalmat kér, ahelyett, hogy vezetne, az az intézményvezető, azt kell mondanom, hogy nekem nem ez az ideálom egy kulturális intézmény vezetőjéről, hadd fogalmazzak így. Végül azt szeretném mondani, tisztelt képviselőtársaim, és szeretném megerősíteni, amit Hiller miniszter úr mondott, hogy gyalázatos, felháborító és aljas, hogy ezt a javaslatot veszélyhelyzet idején, a koronavírus-járvány idején hozzák ide, akkor, amikor számíthatnak arra, hogy a közvéleménynek talán kevesebb figyelme fog erre a dologra jutni, és amikor számíthatnak arra, hogy az érintettek sem tudják megszervezni hatékonyan az ellenállásukat.

Én azt tudom mondani önöknek, hogy mindent el fogunk követni azért, hogy ez a javaslat olyan figyelmet kapjon és olyan megítélést kapjon, amilyet megérdemel, és az sokkal rosszabb annál, mint amit önök nekünk az előbbiekben mondtak, hogy mi hergeljük föl a köztisztviselőket, a közalkalmazottakat. Nem mi hergeljük fel őket, önök hergelik föl őket, ez az aljas, tisztességtelen eljárás hergeli fel őket. Az hergeli fel őket, hogy meg akarják szüntetni a foglalkoztatásuk biztonságát, és az hergeli fel őket, hogy önök lebecsülik és leértékelik azt a szolgálatot, amit a nemzetnek tesznek. Ez az önök szégyene, és mi mindig ki fogjuk mondani azt, hogy ez szégyen. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)