Felszólalás adatai

SZABÓ GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Abban a reményben teszem meg felszólalásomat, hogy vitanapunk sikeres lesz. Sikeres pedig akkor lehet, ha a vitára bocsátott tervezettel kapcsolatos álláspontok ezúttal nem a szokásos forgatókönyv szerint ütköznek. Azaz nem az történik, hogy mi, kormánypárti képviselők méltatjuk az előterjesztés érdemeit, ellenzéki képviselőtársaink pedig azt igyekeznek bizonygatni, hogy az egész úgy rossz, ahogy van. A mostani politikai helyzetben abszolút naivitásnak tűnő várakozásomat azért merem megfogalmazni, mert van néhány olyan szempont, amelyeket mindannyiunk számára megfontolásra ajánlok.

Először is: az előterjesztés nem egyszerűen a kormányzati agytröszt szüleménye, és nemcsak azért, mert olyan alapvető dokumentumokra támaszkodik, mint az Európai Unió lisszaboni stratégiája vagy az országos fejlesztéspolitikai koncepció, hanem azért is, mert aki figyelemmel kísérte az elmúlt évek tervezőmunkáját, a széles körben szervezett társadalmi vitát, az pontosan tudja, hogy kiváló szakértők ezrei vettek részt a munkában. Amiről ma vitatkozunk tehát: egy sajátos ötvözet, és ha minősítjük, nem egyszerűen a kormány munkájáról, hanem az ország szakmai elitjéről is véleményt formálunk.

Másodszor: az Új Magyarország fejlesztési terv nem szentenciákat hirdet, hanem alternatívákat kínál; jellegében nyitott és befogadó. Ki-ki elmondhatja tehát, hogy a gazdaságfejlesztést vagy az infrastruktúra építését, az egészségügy vagy az oktatás előbbre jutását szorgalmazza-e, megfelelőnek ítéli-e a régiók közötti differenciálást és így tovább. Igazi vitaanyag tehát, és megérdemli, hogy érdemben - és nem érzelmileg, és talán nem is feltétlenül pártpolitikailag - formáljunk véleményt.

Végül - és én ezt tartom a legfontosabbnak - a tervezet valóságos és nagyon komoly dilemmákat vet fel, amelyekre közösen kell megtalálnunk a helyes választ, ha azt akarjuk, hogy a sokat emlegetett 8000 milliárd forint felhasználása egy jobb, élhetőbb, sikeresebb, egészségesebb, képzettebb országot eredményezzen. Ezek a kérdések nem is annyira a fejlesztendő területeket érintik, hanem a megfelelő arányok és mértékek megtalálását. Ilyen például az, hogy a versenyképesség növelésének és a társadalmi összetartozás erősítésének egymásnak bizony sokszor ellentmondó követelményét hogyan tudjuk kezelni.

(10.40)

Milyen legyen a környezetvédelemre, illetve a közlekedésre fordított források aránya a kohéziós alapokon belül? Az emberi erőforrások fejlesztését vagy az úgynevezett fizikai beruházásokat preferáljuk-e jobban? Az úgynevezett fejlesztési pólusokra vagy a perifériák felzárkóztatására fordítsunk-e nagyobb figyelmet?

Nos, azt hiszem, ezek azok a valóban fajsúlyos kérdések, amire persze mondhatjuk, hogy mind egyformán fontosak, csakhogy ez a kényelmes válasz sehova nem vezet; egyrészt azért, mert bármilyen hatalmas összeg felhasználásáról van szó, mindenre biztosan nem telik pénz, másrészt egy karakter nélküli terv, a források érdemi és értelmes koncentrálásának elmaradása egyben az ország felzárkózásának elmaradását is jelentené.

Tisztelt Országgyűlés! A még rendelkezésemre álló néhány percben két ilyen alapvető jelentőségű kérdéssel kapcsolatban szeretném álláspontomat kifejteni.

Kezdjük talán a legizgalmasabbal, erről a miniszterelnök is szólt: versenyképességünk növelése és/vagy a társadalmi összetartozás erősítése. Ha sarkítjuk a dolgokat, akkor nem nehéz belátni valóban, hogy a versenyképesség amúgy nagyon is indokolt erősítése a leggyorsabban a fejlettebb területek erőteljes támogatásával lenne megvalósítható. Rövid távon ez hozza a leggyorsabb eredményt, és ha ezt favorizáljuk, akkor kimondhatnánk, hogy minden pénzt a fejletteknek. Ez nyilván azzal a következménnyel járna, hogy a már ma is nehezen elviselhető területi különbségek szakadékká válnak, felgyorsul az elmaradottabb térségek demográfiai eróziója, és ez belátható időtávon belül az ország társadalmi instabilitásához vezet. Ez az út tehát nem járható. Mint ahogy az a megoldás is zsákutcába vezet, ha a területi különbségek mérséklését erőltetve a fejlődő területeket hanyagoljuk el, hiszen ez viszont az ország gazdasági fejlődésének a megtorpanását eredményezné.

Van-e akkor jó megoldás? Szerintem van. Van akkor, ha kimondjuk, hogy a versenyképességet tekintjük elsődlegesnek, de területileg kiemelten kezeljük a legelmaradottabb régiók - Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl - ma is fejlettebb vagy fejlődési potenciállal rendelkező területeit. Igenis lendületet kell adnunk ezen régiók - regionális, megyei és kistérségi - központjainak, még talán azon az áron is, ha adott esetben ez azzal jár, hogy a régión belüli különbségeket egyelőre nem tudjuk megfelelően csökkenteni, a központok dinamizálása ugyanis hosszabb távon maga után vonja a perifériák felzárkózását is. Ha ez az álláspont elfogadható, és remélem, igen, akkor viszont szükséges, hogy ne csak a regionális operatív programokon belül jelenjen meg az egyébként nagyon dicséretes és támogatandó különbségtétel a hátrányosabb helyzetű régiók javára, hanem az úgynevezett ágazati programoknál is. Ez megoldható, és meggyőződésem szerint ez egyaránt szolgálja az ország versenyképességének növelését és a régiók közötti területi különbségek mérséklését.

Egy másik ugyancsak izgalmas és nem könnyen megválaszolható kérdés, hogy milyen arányban tervezzük meg a termelő, illetve a humán infrastruktúrára fordítható forrásokat, illetve mennyit szánjunk az úgynevezett emberi erőforrás fejlesztését célzó operatív programra. Ezt a kérdést a terv is felteszi, hiszen a bemutatott változattervezetek több száz milliárd forintos különbséget mutatnak. Sok minden arra utal, és az én személyes tapasztalataim is azt mutatják, hogy a gazdasági és a termelői infrastruktúra fejlesztésének mintha több híve, több támogatója lenne. Nem vitatom ezek fontosságát, mégis amellett érvelnék, hogy a humán szféra támogatása a maximum közelében legyen. Nagyon sok indokot lehetne felsorakoztatni emellett, de talán elég, ha a tervezetben leírtak közül egy mondatot idézek: "Borsod-Abaúj-Zemplén megyében többen részesülnek segélyben, mint az egész Dunántúlon összesen." És ez nincs jól, mondhatnám, nagyon nincs jól. Ha valamin változtatni kell, akkor ez az, mert épülhetnek utak, csatornák, ipari parkok, támogathatjuk a befektetőket, ha az alulképzett, motiválatlan, rossz egészségi állapotú embereket nem tudjuk visszavezetni a munkaerőpiacra; ha a képzési, oktatási rendszerünket nem tudjuk modernizálni; ha az egészségügyi ellátórendszerünket nem tudjuk a kor követelményeihez igazítani. Lehet, hogy az embert legközvetlenebbül érintő fejlesztések lassabban térülnek meg, de biztosan megtérülnek, és ne feledjük, hogy mindannak, amiről ma vitatkozunk, az embereket kell szolgálnia.

Kedves Képviselőtársaim! Természetesen ezer és egy kérdésről lehetne beszélni egy ilyen átfogó, nagy ívű és egyben temérdek pénzfelhasználási lehetőséget latolgató terv kapcsán. Bízom abban, hogy a rendelkezésünkre álló időkeret sok mindenre módot ad majd a képviselőtársaim számára is, leginkább persze arra, hogy ez alkalommal valóban érdemi vitát folytassunk; hogy ne azon polemizáljunk, hogy kinek miért tetszik vagy nem tetszik a tervezet, hanem azon, hogy ki milyen megoldási javaslatot ajánl a figyelmünkbe, mire mennyit, milyen formában és miért. Hét év, amely megváltoztathatja az országot, jól és rosszul is. Kell a közös bölcsesség, az érvek és érdekek bemutatása, a jó kompromisszumok megkeresése, kormánypártiaktól és ellenzékiektől egyaránt. Ez a mi munkánk, végezzük hát jól!

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)