Felszólalás adatai

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor az atomenergia hazai alkalmazásának biztonságáról beszélünk, akkor természetesen nemcsak a Paksi Atomerőmű működéséről van szó, noha kétségtelenül ez jelenti a kérdéskör meghatározó elemét, és így ezért én is erről fogok elsősorban beszélni.

A villamosenergia-iparon, azaz az atomerőművön kívül radioaktív anyagokkal, radioaktív izotópokkal és ionizáló sugárzással azonban találkozhatunk másutt is, az ipar, az egészségügy, a mezőgazdaság, a tudományos kutatás számos területén. Magyarországon ez több mint 5130 munkahelyet jelent, bár kissé furcsának találom, hogy az egy évvel ezelőtt tárgyalt OAB-jelentés 1200 munkahelyről tett említést. Most akkor vagy az az adat volt hibás, vagy ez hibás, mert egy biztos: egy év alatt nem nőtt a négyszeresére ezen munkahelyek száma. Akármennyi munkahelyről is van azonban szó, mindezeken a területeken a legalapvetőbb dolog a biztonság kérdése.

A hatósági feladatok ellátásában a szakterületeik szerint érintett minisztériumokon kívül a biztonságos alkalmazás jogszabályi megteremtésének, azok alkalmazásának, korszerűsítésének, valamint gyakorlati ellenőrzésének szerve az Országos Atomenergia Hivatal és az Országos Atomenergia Bizottság, amely utóbbinak törvényi kötelezettsége, hogy évente beszámoljon az Országgyűlésnek a nukleáris tevékenység hazai biztonságáról.

(10.50)

Az erről szóló 2000. évi jelentés van most itt előttünk, ezt tárgyaljuk most itt a parlamentben.

Ez a jelentés, bár egyes megállapításai kérdéseket is felvetnek, illetve megjegyzések megtételére késztetnek, egészében elfogadható, támogatható, azzal egyet lehet érteni. Így különösen egyet lehet érteni azzal, miszerint: "A hazai nukleáris létesítmények, a Paksi Atomerőmű, a budapesti kutatóreaktor, az oktatóreaktor és a kiégett kazetták átmeneti tárolója a tervekben, engedélyekben meghatározott paraméterekkel üzemeltek. A hatósági ellenőrzések során feltárt hiányosságok nem veszélyeztették közvetlenül a nukleáris biztonságot, és a személyi sugárvédelem, valamint a környezeti kibocsátási korlátok, határértékek túllépésére sem került sor."

Kiemelkedő a jelentés megállapításai közül az a kevéssé ismert, de annál lényegesebb tény, hogy "A Paksi Atomerőműből a Dunába és a szellőzőberendezéseken keresztül a légtérbe kibocsátott radioaktív anyagok aktivitása 2000-ben lényegesen kisebb volt a hatósági korlátnál, a környezet sugárzási viszonyaira az atomerőmű közvetlenül mérhető hatással nincs."

Ugyancsak figyelemreméltó és kevéssé közismert megállapítás, hogy a Föld népességének átlagos egyéni sugárterhelése az 1963. évi 0,15 millisievertről mára 0,005 millisievertre csökkent, azaz harmincad részére csökkent a sugárterhelés, ami nyilvánvalóan a légköri atomrobbantások megszüntetése miatt van így, és ez a tény teljesen ellentétes a közvélekedés szokásos hiedelmeivel.

Megnyugtató lehet mindannyiunk számára, hogy a Paksi Atomerőműben a vizsgált 2000. év során egyetlen alkalommal sem lépett működésbe az automatikus reaktorvédelmi rendszer, ami kifejezetten figyelemre méltó, és mutatja az erőműben folyó tevékenység nyugati szabványokkal és gyakorlattal összevethető magas színvonalát, amit egyébként mind a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, mind az Európai Bizottság, mind a Nyugat-európai Nukleáris Hatóságok Szövetségének szakértői is egybehangzóan megállapítottak és elismertek.

A Paksi Atomerőmű megszokott magas fokú biztonságí színvonalának megtartása természetesen nem kevés pénzbe kerül. Csak az elmúlt évben több mint 9 milliárd forintot fordított biztonságnövelő intézkedésekre az erőmű; ugyancsak jelentős pénzbe kerül a kis- és közepes radioaktivitású hulladékok, illetve a kiégett fűtőelemek elhelyezése és az erőmű majdani leszerelése.

Az ehhez szükséges pénzösszeget egy 1997-ben létrehozott alapban, a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapban gyűjtjük, szinte kizárólag a Paksi Atomerőmű befizetéseiből. Érthetetlen, veszélyes és tökéletesen irracionális lépés volt, amikor az ezen összegek, az ezen nagyrészt csak a jövőben felhasználásra kerülő összegek értékállandóságát biztosító törvényi rendelkezést a kormányzó többség kiiktatta a 2001-2002. évi költségvetés egy trükkös módosítása során. Számtalan, köztük parlamenti figyelmeztetés és intervenció hatására végül több mint egy év elteltével az új villamosenergia-törvény záró rendelkezései közé iktatva szerencsére visszakerült ez az alapvető fontosságú rendelkezés. Azonban érdekes módon a beszámoló ezt meg sem említi, sőt úgy tesz, mintha az a bevezetésétől, mármint a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap a bevezetésétől, azaz 1998. január 1-jétől folyamatosan és zavartalanul működne; úgy tesz, mintha ez a fajta zavarórepülés meg sem történt volna, csak finoman arról tesz említést, hogy a Központi Nukleáris Pénzügyi Alappal biztosítható az, hogy ne háruljon az elfogadhatónál nagyobb teher a jövő generációkra.

Jelenleg a legnagyobb társadalmi vitát kiváltó kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékok elhelyezésére szolgáló telephely kiválasztása tűnik a legneuralgikusabb kérdésnek. Bár a jelentésből kitűnik, hogy a "Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által felkért, nemzetközileg elismert szakértők megállapították, hogy az üveghutai telephely potenciálisan alkalmas az atomerőmű üzemeléséből és végső leszereléséből származó kis- és közepes aktivitású hulladékok elhelyezésére", ugyanakkor további vizsgálatok elvégzését is szükségesnek tartja. Lényegében ugyanez a Magyar Geológiai Szolgálat dél-dunántúli területi hivatalának véleménye is.

Miközben indokolt és érthető a széles körű szakmai és társadalmi konszenzusra való törekvés, nem egyértelmű, hogy mindennek létezik-e ma már jól látható időkorlátja, pontosabban van-e elképzelés, hogy ezek az újabb és újabb további kutatások és vizsgálatok a belátható jövőn belül lezáródhatnak-e. Határidőként ugyan a jelentés megjelöl egy 2004-es dátumot, de a szövegösszefüggések hangulatából nem tűnik bizonyosnak, hogy ez az időpont nem kerül-e azután ismét módosításra, eltolásra.

Szerencsére, amíg a végleges tároló telephely előkészítése lebonyolítható, addig e hulladékoknak az atomerőmű területén történő, teljes mértékben ellenőrzött és valós külső veszélyt nem okozó tárolásának nincs akadálya, legalábbis még egypár elkövetkező év során.

Noha a kiégett fűtőelemek, azaz a nagy aktivitású hulladékok végleges elhelyezésének a kérdése még nem sürgető, de mivel az Oroszországba történő visszaszállítás lehetősége három éve megszűnt, a biztonságos átmeneti tárolás érdekében a Paksi Atomerőmű telephelyén tovább kell bővíteni a meglévő modulrendszerű tárolókapacitást. A kiégett fűtőelemekkel kapcsolatban ma az az általános gyakorlat, hogy az atomerőművek területén létesített átmeneti tárolókba helyezik el azokat, eközben van idő és lehetőség a végleges tárolás minden szempontból megnyugtató megoldásának kidolgozására.

Meglehetősen furcsa és különös, hogy még mindig a megoldandó feladatok között szerepel a sugárvédelem egyes részleteit szabályozó végrehajtási rendeletek elkészítése, amelyek hatálybalépését az EU-csatlakozásunk előkészítése is, de nemcsak az, elsősorban a saját érdekeink megkövetelik. Az Egészségügyi Minisztérium feladata ezek elkészítése, amivel négy év óta adós, és kíváncsi lennék egyébként, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezen jelentős késlekedéssel kapcsolatban az Egészségügyi Minisztérium milyen magyarázkodással tudna nekünk szolgálni. A dolog akár botrányosnak is minősíthető. Mert miként tudja így az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat például a sugárvédelemmel, a radioaktív anyagokkal, az azokat tartalmazó berendezésekkel, valamint a radioaktív hulladékokkal és tárolókkal összefüggő hatósági feladatait ellátni?

Összefoglalóan elmondható, hogy a jelentés reális képet ad (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az atomenergia hazai alkalmazásának biztonsági helyzetéről, és ezért annak elfogadását a Szabad Demokraták Szövetsége támogatja, ugyanúgy, mint a kapcsolódó országgyűlési határozat elfogadását is.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)