Felszólalás adatai

DR. BAZSA GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én is másodszor szólalok meg. Engedjék meg, hogy annyi szubjektumot elmondjak, a pályám elején - amúgy kémikus vagyok - öt évet töltöttem egy B-szintű izotóplaboratóriumban, hordozómentes radioaktív izotópok előállításával és elválasztásával foglalkoztam, ezért ezt a kérdéskört egy kicsit nosztalgikusan, ugyanakkor szakmailag talán megalapozottan tudtam olvasni, és van még egy-két gondolatom, amit szeretnék elmondani.

Az egyik egy nagyon praktikus gondolat, amit a bizottság ülésén is elmondtam. Szóba került, hogy a reaktor, illetve a Paksi Atomerőmű környékén harminc kilométeres környezetben riasztó- és - ma már egy kicsit vulgáris kifejezéssel - kisbírórendszer is működik, amelyik egyszerre látja el - reméljük, nem kell, hogy ellássa - a veszélyhelyzet jelzését, de elláthatja és ellátja azt az információtovábbítást, ami nemcsak az atomerőművel, hanem az ott élő emberek teljesen normális hétköznapi tevékenységével is kapcsolatos. Én azt javasoltam, azt vetettem fel, hogy ez a rendszer az erőműből vezényelve minden délben a rádióból közismert módon, "az ötödik sípszó déli 12 órát jelez" felfogásban szólaljon meg, jelezve a delet öt normális sípoló hanggal. Ez az ott élő emberek számára hasznos információ, ami semmilyen formában nem kelt veszélyérzetet, ugyanakkor garantálja azt, hogy az egész rendszer folyamatosan működőképes, mert ha nem szólal meg, akkor nyilvánvaló, hogy valahol hiba lépett fel, amit időben és megfelelő formában korrigálni lehet. Ez egy olyan apró javaslat, amit az atomerőmű és az ott élők megfontolhatnak.

Ami az egész kérdéskört bennem egy kicsit nagyobb távlatban indította el és ami alapján én ezt kezeltem, az talán onnan indul, hogy az energia rendkívül jelentős volt és ma is az az emberiség szempontjából. Azt is mondhatom, hogy az energia birtoklása, kezelni tudása emelte ki az embert az állatok közül akkor, amikor már az energia két meghatározó formáját, a hőt és a munkavégzést birtokába tudta venni, tetszőleges időpontban és helyen tudott tüzet gyújtani, azzal ételt melegített, főzött, a lakását - már amilyen volt akkor, mindenesetre a lakóhelyét - fűteni tudta, fémet olvasztott, kerámiát állított elő. Nos, akkor olyan tudás birtokába jutott, ami később - párosulva a szerszámkészítésből adódó munkavégzési lehetőséggel - igazából alakította az emberi kultúrát, a tudást, a civilizációt. Elég, ha megnézzük, hogy azok a társadalmi csoportok, embercsoportok, amelyek ennek birtokába jutottak, amelyek ezt kezelni, hasznosítani tudták, arra a civilizációs fokra jutottak el, ahol most mi vagyunk, akik pedig ezt nem tudták megtenni - Afrika vagy más, Egyenlítő környéki népek kisebb-nagyobb csoportjai -, egy messze alacsonyabb civilizációs fokon rekedtek meg, éppen azért, mert ennek a tudásnak a birtoklását nem sajátították el. Így jöttünk északabbra és mentünk délebbre is, mert a hő, az energiának ez a kulcsfontosságú formája ezt megengedte.

Ha ebből a szempontból nézem, azt látom, hogy az ipari forradalom, a gőzgép feltalálásának és alkalmazásának, majd a villamosság mint energiaforma használatbavételének lépcsőjén haladtunk tovább, és néhány évtizede már abban a helyzetben vagyunk, hogy atomenergiát is tudunk biztonságosan kezelni. Sajnos, ebben az esetben is ugyanaz a helyzet, mint az első kődarabnál, ha jó célra használta, akkor élelmet szerzett vele ősünk, ha rossz célra, akkor a vetélytársát megsebesítette, ne adj' isten, éppen megölte. Ez így vonul végig az emberiség történelmén. Sajnos, az atomenergiának is van egy nagyon káros, tragikus, a történelemből sajnos már tudjuk, egy rendkívül hosszú következményekkel járó alkalmazása, felhasználása, de van - s hála istennek, most már ez a meghatározó - az a békés célú felhasználás is, amiről itt is szó van.

Ez a magyar energiaellátás rendszerében - mint az előbb bizottsági vélemény keretében már elmondtam - jelentős hányadot képvisel. Hogy mi itt tarthatunk, az az elmúlt évtizedek nagyon tudatos, nagyon jól átgondolt tudomány-, oktatás- és energiapolitikájának a következménye. Hogy ma olyan erőműről, olyan működésről, olyan biztonságról beszélhetünk, amit a jelentés is mutat, és amit néhányan már vázoltunk vagy aláhúztunk, az annak köszönhető, hogy Csillebércen van egy kutatóreaktorunk, a Műegyetemen van egy oktatóreaktorunk, és erre alapozva már van egy termelő reaktorunk - erőművünk négy reaktorral - is, és ez a szakmai háttér, ez a tudományos-oktatási előzmény adta meg a lehetőségét annak, hogy ott tarthassunk, ahol tartunk, hogy európai, sőt világszínvonalon működtethetjük a Paksi Atomerőművet. Ez rendkívül fontos.

S ehhez tartozik az is - mert most nemcsak atombiztonságról beszélünk, hanem sugárbiztonságról is -, hogy a radioaktív izotópoknak mindaz a sokoldalú alkalmazása, amelyet a gyógyászat, az ipar, esetleg a mezőgazdaság nagy számban és sok területen élvez, megint csak azon múlhat, azon múlik, hogy oktatásunk, tudományos kutatásunk megteremtette - és a jövőben is szükségszerűen meg kell teremtse - ennek a szakmai feltételeit. S ha ehhez olyan politikai döntések járulnak, amelyek jó értelemben segítik és támogatják ezt, akkor egyrészt az energiaellátásban, másrészt a termelésben is nagyfokú biztonságunk lehet, és akkor e tekintetben nyugodtan nézhetünk a jövőbe.

Hozzá kell azonban tenni, ne essünk abba a túlzásba, hogy mindenáron csak energiát kell termelnünk, olcsón és biztonságosan - ahogy azt az atomerőmű teszi -, hanem a felhasználásban is rendkívül megfontoltan és korszerűen kellene, kell tevékenykednünk.

(10.40)

Itt van előttünk ez a J/5191. számú tájékoztató Magyarország energiapolitikájáról. Az ebben szereplő adatok döbbenetesek. Olyan nagy fajlagos energiafelhasználással dolgozunk, akár a legkülönbözőbb termékek előállításában, akár az egy lakosra jutó energiafelhasználásban, ami pazarló és luxus. Ez az energiapolitika - amely természetesen tágabb, mint az atomenergia és az atombiztonság kérdése - azt kell nagyon határozottan megcélozza és minél nagyobb mértékben megvalósítsa, hogy a megtermelt energiát nagyon gazdaságosan, nagyon racionálisan és csak nagyon józan mértékben használjuk fel.

Azt a pazarlást, ami egyes fejlett, majdnem azt is mondhatnám, túlfejlett országokban megnyilvánul, mi nem engedhetjük meg magunknak, nem engedhetjük meg egyrészt költségoldalról, azt gondolom, nem engedhetjük meg a környezetünk oldaláról annak védelme érdekében sem. Azt is hozzá kell tenni ehhez a képhez, hogy most ugyan az atombiztonságról beszélünk, de minden más energiatermelés nagy kockázatot, nagy környezeti veszélyártalmat jelenthet; az egész légkörprobléma, a melegházhatás, a globális felmelegedés közismerten más energiatermelési háttérre vezethető vissza. Ez a fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származó káros következmény, és ugyanakkor ártalmatlannak tűnő vízi energia is jelenthet veszélyforrást, gondoljunk Bős-Nagymarosra vagy éppen a Dráván felépítendő vagy fel nem építendő erőmű problémájára.

Azt kell tehát összességében mondanom, hogy a helyzet pillanatnyilag megnyugtató, a folyamatok a biztonság kérdésében is jó irányban és jó mértékben haladnak. De hogy ezt fenntarthassuk, mert fenn kell tartanunk, ahhoz megfelelő tudományos, oktatási, kommunikációs tevékenység és természetesen felelős, előremutató politikai döntések szükségesek. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)