Felszólalás adatai

DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Amikor a tisztelt Ház elsöprő többséggel megalkotta és megszavazta a kedvezménytörvényt, akkor egy olyan nemzetpolitika lehetősége vetült elénk, amely kiterjed a határainkon kívül küszködő magyarok bevonására is. Csupán a Szent Koronát micisapkának néző kentaurok lógatták az orrukat, egyébként kivételes összhang uralkodott a Kárpátok övezte nagy és a tisztelt házbeli kisebb patkóban.

A 2002. évi választások közeledtével azonban elmúlt ez a kegyelmi pillanat, és felerősödött a rendszerváltozás óta untig ismert labdajáték. Akik hajlamosak a politikai erőszak tombolásának bemutatni a politikai vélemények viharát és ezzel riogatni nyugati sajtófüleket, azok a botrányok országaként igyekeznek megjeleníteni minket. Egyik oldalon az ország nemzetközileg elismert eredményei, másik oldalon egy korrupt banánköztársaság képe, sósperecet is sikkasztó politikusokkal. Nos, ez a kettősség utal a józan gondolkodó számára éppen a legvilágosabban arra, hogy itt a saját fészekbe piszkítás folyik. És ha vannak, akik jól érzik magukat abban, amit maguk alá piszkítanak, miért kell mindenkinek ezt szagolnia?

Tisztelt Ház! Az ember azt tartaná természetesnek, hogy a kedvezménytörvény körül kialakult összhang után az egész nemzet lélegzet-visszafojtva figyeli, hogyan kísérli meg a kormány a világon eddig egyedülálló módon, erőszak nélkül egymáshoz közelebb vonni a magyar nemzet szakadozott szövetét, hiszen több szomszédunknál számokban is, de az intézkedések összefüggő sorában is megjelenik a magyarok beolvasztásának következetes törekvése. Amikor a Magyar Hírlap külpolitikai rovatvezetője olyanokat ír le, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás maga a puszta racionalitás, míg a magyar összetartozás csupán érzelem, akkor olyan következtetésre jut, amely jellegzetes nálunk, de teljesen téves; oda ugyanis, hogy a nemzet etnikai meghatározása értelmetlen, sőt veszélyes Európa számára. Vagyis semmi gondot nem lát a gyarmattartó nemzetek gyakorlatában, akik népi hovatartozásra való tekintet nélkül szabdalták fel határokkal a világot, megágyazva ezzel a tisztogatásnak finomkodott afrikai, ázsiai, balkáni s a többi tömegmészárlásokat.

Jó, de mi van akkor, ha Európából nem elmarasztalás jön, hanem elismerik Magyarország jogos és megfontolt törekvéseit, ahogy azt leszögezte az Európai Néppárt elnöke és az Európa Tanács főtitkára. Akkor hirtelen vége lesz az ájult európaiságnak körükben, akkor feledik, hogyan éltették ugyanazon néppárt másik vezető politikusát, Wim van Velzent, aki a szélsőjobbos politizálástól óvott, akkor érvényesül a provinciálissá züllött marxista dialektika, mely szerint ha Giczyvel nem ért egyet Európa, az nagyon helyes, de ha Kováccsal, akkor nem jól tájékozott. Ha miniszterelnökünk az újabban a gyónási titkokat is ismerő Horn Gyula, akkor nem elcseszett - az ő szavával - a magyar-szlovák okmány, amelyet Párizsban a Balladur-kormány farvizén úgy írt alá, hogy már kezében volt a szlovák kormány egyet nem értési nyilatkozata. Ha Orbán Viktor a miniszterelnök, akkor bezzeg bűn a megegyezés a szomszédokkal, akkor lehet a román után a szlovák politikai életet is felkavarni, még akkor is, ha ennek az lehet az ára, hogy elakad a magyarság egységtörvénye.

És ezt sem bánják azok, akik például a HVG címlapján a királyi jogart gulyáslevesbe mártják, akik a magyarigazolványt zsugának ábrázolják, azt az igazolványt, amelyet meghatottan vesznek át hozzánk tartozó testvéreink, vállalva még a fenyegetéseket, a gyalázkodó telefonokat is. Ha Orbán a miniszterelnök, akkor lehet a kormányt a magyar-román egyetértési nyilatkozat miatt épp oly alaptalanul támadni, mint az Európai Bizottság nem éppen kedvező, de minden tagjelölt országnak szóló szűkmarkú támogatási politikájáért.

Hogy is mondta Gyóni Géza az első világháború poklában azokról, akik harcterekre küldték a magyart? "Csak egy éjszakára küldjétek el őket." Csak egy évtizedre cseréljen helyet a határon túli magyarral az, aki sajnálja tőle ezt a késői és szerény kedvezményt.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)